Tolna Megyei Népújság, 1977. október (26. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-09 / 238. szám

© “Képújság 1977. október 9. Plusz tíz perc - 3,4 milliárd márka... A tervek szerint az NDK mezőgazdaságában az álló­eszközök értéke 1980-ban megközelíti a 740 milliárd márkát. Ez a tény is alá­húzza a hatékonyabb gazdál­kodás jelentőségét: az ipar­ban alkalmazott' gépek jobb kihasználásával óriási több­letet lehetne elérni. A szá­mítások szerint 3,4 milliárd- dal lehetne évente megnö­velni a termelés értékét, ha naponta csupán tíz perccel jobb a termelőberendezések kihasználtsága. Az ország dolgozóinak je­lenleg 26 százaléka termel két vagy három műszakban. A nagy termelékenységű gé­pek, berendezések így csupán 14 és fél órán át vannak üzemben. A múlthoz viszo­nyítva már ez is haladás, de még mindig legalább hat órá­val kevesebb, mint a techni­kailag megengedett kihasz­náltság. , Erfurt megye mülhauseni járásának üzemei, amelyek­ben ez év januárja óta újabb félezerrel növekedett a több műszákban termelők száma, jelentős kezdeményezést in­dítottak el. Ebben a járás­ban a közlekedési eszközök indítását a műszakidőkhöz igazítják. Ennek megfelelően megváltoztatták egy sor üz­let és vendéglátóipari egység nyitvatartási idejét is, hogy a vásárlási lehetőségeket bő­vítsék. A gyermekintézmé­nyek, az orvosi rendelők munkaidejét szintén a több műszakos kezdéshez igazí­tották. Még a kulturális ren­dezvényeket Is úgy szerve-, zik, hogy a délelőtt és a dél­után, valamint az éjjel dol­gozók is látogathassák. Szocializmus és lakás Körülbelül 15 mil­lió lakást építettek 1971—1975 között a KGST-tagországok- ban. Ez a világ teljes lakásépítésének mint­egy egyharmadát te­szi ki az adott idő­szakban. Hatvanhat- millió ember kapott új lakást, azaz a KGST-országok la­kosságának több mint 16 százaléka. Ilyen tömeges lakásépí­téshez elengedhetetlen bi­zonyos gazdasági potenciál és korszerű építőipar, ami­vel jelenleg a szocialista országok rendelkeznek is. A lakásprobléma elemzése azonban azt bizonyítja, hogy nemcsak az anyagi le­hetőségekről van szó, ha­nem arról is, hogy az adott társadalmi rendszer képes-e a probléma gyökeres meg­oldására. Az elmúlt évtizedekben meglehetősen nagyarányú lakásépítkezés folyt sok gaz­daságilag fejlett tőkés or­szágban. Az Egyesült Álla­mokban például 1976-ban 1,5 millió, Franciaország­ban körülbelül 0,5 millió, az NSZK-ban közel 400 ezer lakást építettek. De a la- kástalanok száma, akiknek egyáltalán nincs tető a fe­jük felett, az úgynevezett „hajléktalanoké”, nem csök­ken, hanem nő. A dolgozók egyre nagyobb számban kénytelenek szűk, egészség­telen lakásokban, házakban élni, amelyek még a leg­elemibb kényelmi és higié­niai követelményeknek sem felelnek meg. Ugyanakkor több százezer kényelmes, korszerű lakás üres, nem találnak elég tehetős bér­lőre. A dolog lényege, hogy a kapitalista társadalomban a lakás elsősorban üzlet, a tulajdonos célja a nyereség. Ezért mindenütt kibírhatat­lanul nőnek a lakbérek, a nyugati sajtó kifejezésével élve, ma már csillagászati magasságokat érnek el. A növekvő lakásépítési, vagy -bérlési költségek az Egye­sült Államokban és Svájc­ban például egy munkás­család bevételének 25—33 százalékát emésztik fel. Az ENSZ szakembereinek számításai szerint jelenleg a világon 200 millió új la-* kásra lenne szükség. A hiány nagy része a fejlődő országokra jut. A gazdasá­gi potenciál növekedésével az országok többségében, például Algériában és In­diában az utóbbi időben je­lentős fejlődésnek indult a lakásépítés. Iránban hosszú távú tervet dolgoztak ki, amelynek értelmében húsz év alatt 13 millió lakásegy­séget építenek fel az or­szágban. E súlyos társadalmi prob­léma humánus és teljes megoldásának példájául szolgálhatnak a szocialista országok. Ezekben az orszá­gokban a teljes lakosság, a munkások, parasztok és az értelmiség a lakáskörülmé­nyek javítását az életszín­vonal-emelés egyik alapvető feladatának tartják. A Szovjetunióban már az ötödik ötéves tervben való­sul meg a világ egyik leg­nagyobb lakásépítési prog­ramja, évente kb. 2 millió 300 ezer korszerű, új lakást építenek. Csupán az el­múlt 15 évben a majdnem 258 milliós lakosság két­harmada költözött új lakás­ba. A szovjet állam óriási eszközöket fordít lakásépí­tésre és lakásfenntartásra. Ugyanakkor a lakbér és a kommunális szolgáltatások díja a Szovjetunióban év­tizedek óta változatlan és a világon a legalacsonyabb. A lakás bérlője mindössze harmadát fizeti annak az összegnek, amelyet az ál­lam a lakások fenntartásá­ra fordít. Egy munkás a család teljes bevételének mindössze 2,5 százalékát fordítja a lakbérre és a kommunális szolgáltatások­ra. A lakásbér-politika sike­res megoldása a Szovjet­unióban lehetővé tette, hogy az alkotmányok történeté­ben először a Szovjetunió új alkotmányának terveze­tébe, amelyet éppen most vitatnak meg, egy külön cikkelyt is beiktassanak, amely a szovjet állampol­gárok lakáshoz való jogát biztosítja. A jelenlegi, tizedik szov­jet ötéves tervben több mint 11 millió lakás építé­sét tervezik, és így tovább javulhatnak a lakáskörül­mények. Már a beköltözés­nél megvalósul az elv: min­den családnak külön lakást. A szovjet szociológusok vé­leménye szerint az állam már a közeljövőben képes lesz minden családtagnak külön szobát biztosítani, a későbbiekben pedig még egy közös szobát az egész család részére. Széles körű lakásépítési programot dolgoztak ki és valósítanak meg a jelenle­gi ötéves tervidőszakban Bulgáriában, Csehszlová­kiában, Kubában és más KGST-tagországokban is. A Lengyel Népköztársaságban kidolgoztak egy távlati la­kásprogramot, amelynek alapján 7,3 millió lakást építenek fel, ami azt jelen­ti, hogy majdnem megkét­szereződik a lakások száma, és majdnem minden len­gyel családnak külön laká­sa lesz. Magyarország az ezer főre jutó évente át­adott lakások száma sze­rint az európai szocialista országok között a Szovjet­unió után a második hely­re lépett elő. A lakosság lakáskö­rülményeinek javítása és a probléma gyöke­res megoldása a szo­cialista országok tár­sadalmi és gazdaság- fejlesztési stratégiájá­nak egyik legfonto­sabb célja. Gleb Szpiridonov Vonatok Csehszlovákiában 1 A jelen: a Slovenska strela nevű aerodinamikus motoros vonat A jövő: a legmodernebb, önbillenő Dumpcar kocsi, szerelés közben Az indiánok nem pusztulnak „Ott, ahol a bulldózerek járnak, pusztulnak az indiá­nok” — irta egykor a párizsi Le Monde. Jóllehet a francia újság annak idején a brazíliai Transamasonas útépítéssel kapcsolatban írta ezt, mégis örökérvényű aforizmaként hangzik, hiszen Brazíliában az indián lakosság egy száza­lékára csökkent. A híres utazók, Amundsen, Nansen, Rasmussen valaha az indiánokhoz hasonlították azokat az őslakos kis népe­ket is, akik ma a Szovjetunió területén élnek. Vajon való­ban eltűnnek, elpusztulnak ezek a népek? Hiszen a Szov­jetunió legjelentősebb építke­zései folynak 'napjainkban ott, ahol Szibéria 26 kis nemzete él. Itt bányásszák a tyume- nyi olajat, itt épül a 3200 ki­lométer hosszúságú Bajkál- Amúr vasúti fővonal, és a vi­lág legnagyobb vízierőműve, Sza j á no-S usenszkóban. De választ ad a kérdésre négy dokumentum is: a Szov­jetunió 1918-as, 24-es és 36-os alkotmánya, illetve az 1977. június 4-én kibocsájtott új alkotmánytervezet. Az alkotmányt a társada­lom tükrének szokták nevez­ni. Ilyen értelemben a Szov­jetunió új Alaptörvényének tervezete teljes mértékben tükrözi azokat a változásokat, amelyek a szovjet társada­lom életében — ideértve a Szovjetunió kis nemzeteit is — végbementek. Az ősi tüzektől a Csukcs Nemzeti Körzetben fölépített atomerőműig nagy utat tett meg minden egyes csukcs ember az elmúlt hatvan év alatt. Holott ha minden a ré­giben marad, nekik is és gyermekeiknek is, — Észak minden apró nemzetiségének — az lett volna a sorsuk, amit a három nagy utazó jöven­dölt: „eltűnni a föld színéről”. Szergej Jardincev, Észak- Ázsia nagy forradalom előtti kutatója nem véletlenül adta könyvének ezt a sokatmondó címet: „Bukott birodalmak, eltűnt nemzetek” Alekszej Okladnyikov akadémikus munkáiból megtudhatjuk, hogy 1917-ág, a cári Oroszor­szágban járványok és beteg­ségek következtében például az osztjákok és vogulok nem­zetiségének létszáma alig több mint egyharmadára csökkent. És mi van ma? A szovjet- hatalom évei alatt az osztják — vogul és jurák — szamo­jéd őslakosság létszáma meg­kétszereződött. A szovjet állam már első alkotmányában proklamálta a népek egyenlőségét és fel­lépett a kis nemzetek elnyo­mása, jogaik korlátozása el­len. Velük együtt — nem he­lyettük — a szovjethatalom fokozatosan megoldotta gaz­dasági és kulturális felemel­kedésük problémáit, és ren­dezte nemzeti-állami rend­szerüket. Ez a munka az érintett népek nemzeti sajátosságainak meg­felelő keretek között folyt. Ezek a sajátosságok megint csak azt mutatják, honnan is indultak ezek a népek. A bennszülött törzsek, nemzet­ségek első konferenciái pél­dául afféle nemzetiségi „no­mád” tanácsokat hoztak lét­re. A helyi önkormányzatnak ezek a szervei csak a har­mincas években váltak nép- képviseleti tanácsokká, ekkor jöttek létre az első nemzeti körzetek. A Szovjetunió új alkotmányának tervezete au­tonómnak nevezi ezeket, ami azt jelenti, hogy jogaik kiszé­lesedtek a helyi gazdaságpo­litika, egészségügy, kultúra területein. A nemzeti körzetek teljes politikai egyenjogúsága abban is kifejezésre jut, sogy kép­viseltetik magukat a Szovjet­unió legfelsőbb államhatalmi szervében, a Legfelsőbb Ta­nácsban is. 1974-ben például, a soros parlamenti választáso­kon a Korjak Nemzeti Kör­zetből Innokentyij Koerkov rénszarvastenyésztőt, Csukcs- földről Lina Tinelt a Körzeti Tanács végrehajtó bizottságá­nak elnöknőjét — aki ma a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnökségének tagja —, a Nyenyec körzetből Sztyepan Viucsenszkijt — egy gazdaság vezetőjét, a Tajmir Nemzeti Körzetből Aufrin Szpiridonov rénszarvastenyésztőt válasz­tották képviselővé. Milyen hatással volt az új nemzeti — állami rend a né­pek életének fejlődésére? Er­ről a tények és az emberek beszéljenek. A közelmúltban ünnepelték például az első csukcs ábécéskönyv megjele­nésének 45. évfordulóját. A kis nemzetek mind megkap­ták az anyanyelvi írásbeliség jogát. Mostanában több kö­zép- és felsőfokú tanintézet­ben emlékeznek meg az első nemzeti nyelven megjelent tankönyvek kiadósának év­fordulójáról. Nemrégiben jelent meg Ju- van Sesztalov manysi költő egy kötete. Munkásságának közel két évtizede alatt nem ez volt az első anyanyelven megjelent könyve. A kis na- naj nép fia Grigorij Hodzser regénytrilógiát írt „Széles Amúr” címmel, könyvét a Szovjetunióban milliók olvas­hatják. Vlagyimir Szangi köl­tőt, írót és néprajz-kutatót az orosz írószövetség titkárává választották. Szemena Kurilo- va a hatszáz fős jukagir kö­zösség írónőjének könyve megjelenésével a 76. nemzeti irodalom képviselteti magát a könyvesboltokban, könyv­tárakban. Az oktatás, a szakmai kép­zés és foglalkoztatottság színvonala a kis 'nemzeteknél nem alacsonyabb az átlagos­nál. A gyerekek a helyi is­kolákban anyanyelvű taná­roktól nemzeti nyelvükön ta­nulnak. A kis népek fiai, leá­nyai között számos orvos, mérnök, technikus, magasan kvalifikált szakmunkás van, akik olajat bányásznak Tyu- meny vidékén, gázlelőhelye­ket tárnak fel a Tajmír-fiélszi- geten. Együtt velük — nem he­lyettük: a szovjet állam utat nyitott számukra a jövőbe. A Csukcs földön épült Bilibinói Atomerőmű első ener­giaszolgáltató blokkjának vezérlőpultja A MENGO korjak népi együttes előadásán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents