Tolna Megyei Népújság, 1977. október (26. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-06 / 235. szám
1977. október 6. ^PÚJSÁG 3 „A vetést fejezzük be november 1-re!" Termelőszövetkezeti vetőbrigádok versenye Így ősz táján többet írunk a mezőgazdaságról, hiszen nemcsak betakarítunk, hanem a jövő évi élelmezésünkhöz szükséges előkészületeket is megtesszük: vetünk, előkészítjük a talajt a tavasziak alá. Három héttel ezelőtt kezdődött a vetés, amikor az első. a búza utáni javítástól Takács József traktoros a pótkocsin A vetőbrigád a zombai dűlőben földekre került gépek hozzákezdtek a talajmunkához. Ezt követte nyomban a Vetőmag Vállalat szokásos sajtó- tájékoztatója : elmondották, hogy milyen minőségű,' fajtájú búzavetőmagot, milyen választékban tudnak a termelőknek eladni. A tájékoztatóról megnyugodva távoztak a szakemberek, hiszen jobb a helyzet, mint tavaly ősszel volt. Több a nagy hozamú búzavetőmag és egészségesebb is. Azaz nem annyira fertőzött, mint a kezdeti fel- dolgozási időszakban tapasztalták. A csírapróbák is biztatóak. A múlt hét végén több Tolna megyei termelőszövetkezetben hozzáfogtak a vetéshez. Tolnanémediből kaptuk az első hírt: a vetőbrigádok versenyre keltek egymással, az idővel, hogy november elsejére befejezhessék az ősziek vetését. Felhívást küldtek a tamási járás közös gazdaságaiba, az állami gazdaságokba, csatlakozzanak mielőbb hozzájuk, hogy nemes versengés alakuljon ki, s a járásban november 1-re a földbe tegyék a jövő évi kenyér magját. Paks, Dunaföldvár és Dombóvár termelőszövetkezeteiből is megkaptuk a hírt: a szocialista brigádok a növénytermesztésben mind azt a célt tűzték maguk elé, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója tiszteletére elsejére elvetik a búzát. Nagy feladatra vállalkoztak a mezőgazdasági üzemek szocialista brigádjai. Hiszen több mint hatvanezer hektáron kell elvetniük a búzát. Bár segíti a munkát sok jó gép, a termelési rendszerek kifogástalan technológiája, mégis az emberre vár a legtöbb^ munka. Kora hajnalban kelni, indulni a földekre, és késő este napnyugtával abbahagyni — egész embert kívánó napi munka, amely legalább két hétig tart minden gazdaságban. Örömmel mondhatjuk azt is, hogy az őszi vetésekhez szükséges gépekből van elegendő a gazdaságokban, de a mezőgazdaságot ellátó vállalatnál is van még raktáron, talajmegmunkáló és vetőgép — úgyszintén traktor is van még raktáron. Tehát van mag, van gép és jó szakemberek serege — nyugodtan mondhatjuk, hogy a vetőbrigádok vállalásaikat teljesíteni tudják, azaz a jövő évi kenyerünk magját a földbe teszik november elsejéig. A sióagárdi termelőszövetkezet egyik brigádját látogattuk meg, a zombai dűlőben dolgoztak. Két vetőgép és egy talajmegmunkáló traktor porzott kedden egész nap a földön. Gargárics József gépkezelő és Takács József traktoros lelkesen végezte munkáját. Kora reggelre kikészítették számukra, a föld szélére, a kifogástalan minőségű vetőmagot pótkocsira, csak annyi a dolguk, ha kifogy a vetőgépből a szem, hogy a pótkocsihoz álljanak és feltöltsék a tartályt. Takács József traktoros tréfásan mondta: „Sietnünk kell, hogy jó kifli legyen jövőre!” Jó kenyér is lesz, ha minden ve- tőbrigád úgy dolgozik, mint a sióagárdi. Kedden hat hektáron vetették el a búzát. Gargarics József viszi a vetőmagot a géphez így láttam a Szovjetuniót A legszebb város, Leningrad A Hőgyészi Állami Gazdaságnak kevés dolgozója nem járt még a Szovjetunióban. Évente legalább húszán mennek különböző jutalomutak- • ra. A pártvezetőség titkára, Fodor Sándor, négyszer járt a Szovjetunióban. A legtöbbet és leghosszabban természetszerűen a morsanszki látogatásról beszélt. A morsanszki járás állami gazdaságával egy éve vannak test-^ vérkapcsolatban, . Négy utazásról részletesen beszámolni szinte lehetetlen, csak a legmaradandóbb emlékek felidézésére van hely, de ilyen is akadt, mindegyik úton. Először 1964-ben járt egy mezőgazdasági szakemberekből álló csoporttal a Szovjetunióban. Poltavában és Harkovban. Az út maradandó élménye a számunkra megdöbbentő méretek voltak. Szovjet vezetőjük azt mondja egyik délután, hogy reggel hét órára indulnak az egyik kolhozba, de nem kell sietni, mert igazán nincs messze. Déli 12-kor érkeztek meg, mert a „nem messze” alig négyszázötven kilométernyire volt, egy körülbelül húsz kilométer hosszan elterülő nyírfaerdő szélén. A kolhoznak akkor 3800 tagja volt, itt látott egy ötezer hektáros cukorrépatáblát, egyetlen szál gaz nélkül. A szarvasmarhákat már akkor géppel fejték, a folyó partján. Az áramot aggregátor szolgáltatta. A kolhoz tagjaival a nyírfaerdő egyik ligetében találkoztak és egy hajnalig tartó közös mulatság tette feledhetetlenné a szovjet emberek vendégszeretetét, amivel •minden útjukon kitüntetik a magyar vendégeket. Másodszor 1967-ben a békevonattal járt Fodor Sándor a Szovjetunióban. Ezen az úton is számtalan elmesélni valóval, látnivalóval találkozott, de ami örökre megmarad benne, az Leningrád. Szerinte a világ legszebb városa. Még ma sem tud meghatottság nélkül beszélni róla. Ügy érzi, ott a történelemmel, a forradalommal találkozott, amikor az Aurórát, a Szmol- nijt és a Néva-pantot járták. Hajnali kettőkor megnézték, hogyan nyílnak szét a hatalmas hidak a hajók előtt. Tavaly kétszer is megfordult a Szovjetunióban, mindkétszer testvérmegyénkben, Tambovban járt. A megyei pártbizottság delegációjának tagjaként, nemcsak a megye nevezetességeivel, de Jaltával, Szimferopollal is megismerkedett a két hét alatt. A Fekete-tenger partján ők avattak fel egy új szállodát, ahol mindenki kapott ajándékba egy üveg pezsgőt. Abban a szobában, ahol a jaltai egyezményt megkötötték, ma is minden ugyanúgy áll. mint akkor. Tavaly augusztusban került sor a testvérkapcsolat felvételére. A gazdaság igazgatójával és a járási pártbizottság másodtitkárával indultak repülővel Moszkvába. Megkülönböztető jelről nem esett szó a levelekben, ezért el sem tudták képzelni, hogyan ismerik fel őket a mor- sanszkiak? A repülőtéren kiszállva, egyszeresük a nevén szólítja valaki a párttitkárt. Az első megdöbbenés után kiderült, hogy egy kárpát-ukrajnai fiatalember a tolmács, aki járt már Hőgyészen is a gazdaságban, amikor hazánk területén teljesített katonai szolgálatot. Azért hívták Tambov megyébe, hogy a testvérkapcsolatokat segítse nyelvtudásával. Láttak szép búzát, olyan tehenet, amelyik hatezer liter tejet ad évente, egy marhahizlaldát, ahol tízezer szarvas- marhát neveltek, egy lótenyésztő gazdaságban lovasbemutatón vettek részt, de legszebb a barátsági nagygyűlés volt. A gazdaság apraja, nagyja együtt ünnepelt, a hároméves kisgyerektől kezdve a nyolcvanévesig mindenki, aki ott dolgozott, dolgozik vagy dolgozni fog. Az állami gazdaság lakást épít tagjainak. A gazdaság gondoskodik az iskolai ellátásról, az orvosról, a gverek- étkeztetésről, vagyis mindenről, amire a gazdaság dolgozóinak szükségük van. A kérdésre, hogy milyennek ismerte meg a szovjet embereket, Fodor elvtárs így válaszolt. — Szeretnek és tudnak élni. Életük nagy része a meleg barátság más népekkel és a vendégszeretet. Tisztelik a hagyományokat és az öregeket. Sok templomban is jártunk, mind nagyon szépen karban van tartva, mert úgy tekintenek ezekre a műemlékekre, mint a nép alkotásaira. —.Az utóbbi tíz év alatt hihetetlenül sokat fejlődött a mezőgazdaságuk, éppúgy, mint a mienk, ennek egyik titka a vezetők és a beosztottak kapcsolatában rejlik. A mienknél közvetlenebb, emberibb kapcsolatban vannak, és érdekes módon ez nem a munkafegyelem lazulását, hanem éppen az ellenkezőjét eredményezi. Iharos Ibolya A Tolna megyei népfelkelők és nemzetőrök legnagyobb győzelmüket a szabadságharc során Ozoránál aratták. 1848. október 6-án a Roth és Philippovich tábornokok által vezetett horvát csapatokat körül- iárták, és Oktober 7-én fegyverletételre kénySzerí tették. iAz ozorai diadal szerves része volt annak a fordulatnak, amely szeptemberben következett be a forradalom menetében. Világossá vált ugyanis, hogy a bécsi udvarral kiegyezni nem lehet, a magyaroknak is azt a vérfürdőt szánják, mint az osztrákoknak, olaszoknak, cseheknek. A magyar forradalom vívmányainak megsemmisítésére a Habsburgok főként a horvát nemzeti mozgalmat és Jellasioh személyét akarták felhasználni. Az ország számára más út nem maradt, csak a fegyveres védekezés. Amikor az elllenlség a haza földijét dúlta, a .lakosság ka- szára-kapára kapott, hogy védje otthonát. Sztankovánsaky Imre főispán-kormánybiztos a megyében általános népfelkelést hirdetett. Gyorsan kell cselekedni — hangsúlyozta, mert „a késedelemben veszély rejlik. Ha elleneink győznek, elvész szabadságunk, megdől nemzeti öraállásunk. Ezt pedig minden áron meg kell váltanánk, feltartanunk.” Fontos, hogy az ellenség érezze a súlyát „azon rqppant erkölcsi és anyagi erőnek, mélyet a magyar, békés küszöbeinek megőrzésére kifejteni bír, és ellenei megtörésével hazáját, nemzetiségét, alkotmányos jogait utolsó erőfeszítéséig megvédeni, s feltartani elszánva, eltökélve van.” Roth és Philippovich a szlavón sereggel, amely Jellasich tartalék hadtestét képezte, és mintegy 7 ezer emberből állt, szeptember 28-án hagyta el Baranyát. Batthyány Kázmér baranyai főispán értesítése szerint „útját Tolnában Dombóvár és Döbrököznek véve, egyszersmind szerzett kikémlelés, kipuhatolás után nyomába jővén, hogy ellenségeinknek parancsolat jött volna jobbra Pincehelynek, hihetőleg a Dunához húzódni.” A hadtest két úton vonult a megyében: a Dombóvár—Koeso- la—'Nagykónyi és a Gyulaj— Szakály—Regöly vonalon. Pincehelynél egyesültek, és Székesféhérvár felé fordultak. A lakosság gerillaakciókkal gyengítette a csapat erejét. Közben a magyar seregek Pákozdnál döntő győzelmet arattak szeptember 29-én, és Jellasich fejvesztetten menekült Ausztria felé. Roth és Philippovich, mivel késve érkeztek, és Perczel Mór ezredes csapataival .találták magukat szemben, visszafordultak. Perczel seregével a Sió felé szorította a szlavónokat. Csatlakozott az üldözőkhöz Görgey Artúr őrnagy, Duna— Tisza közi önkénteseivel. Közben a megyei népfölkelck és nemzetőrök a Sión felszedték a hidakat, hogy a visszavonulás útját elzárják, és Csapó Vilmos nemzetőrparancsnok vezetésével .feltartóztatták a horvát Csapatokat. Október 7- én reggel Roth és Philippovich tábornokok letették a fegyvert. A két tábornoknak 1850- ben hadbíróság előtt kellett igazolni, hogy nem volt más választásúik a fegyverletételnél. A per során helyszíni nyomozást rendeltek el. 1850. május 11. és 12-én Ozorán 12 tanút hallgattak ki, akiknek a következő kérdésekre kellett válaszolniuk: „Ismerték-e a tábornokokat? Milyen volt a felkelő sereg? Milyen előkészületek történtek a horvát csapat átkelésének megakadályozására? Ozoránál volt-e annyi em'ber, hogy a tábornokokat fel tudták tartóztatni? Tett-e Roth és Philippovich kísérletet a keresztültörésre? Kötöttek-e fegyverszünetet? Miképpen álltak fel a horvá- tok? Kaptak-e erősítést és milyent az ozorai népfelkelők? Hogyan történt a fegyverletétel? Igaz-e, hogy Roth adjutánsa Ozorán azt beszélte, semmilyen ellenséges indulattal nem viseltetnek a magyarokkal szemben, és nem akarnak a bánnal egyesülni, hanem meg akarják magúkat adni?” A tanúkat: úgy válogatták össze, hogy az ozorai lakosság majdnem minden rétegét képviselték. Volt közöttük híró, írnok, uradalmi pénztáros, kocsmáros, molnár, oskola-mester, plébános, köz- gyám1, uradalmi kasznár, hajdú. Vallomásaikból egyértelműen kiderült, hogy a két tábornok igyekezett egyesülni a bánnál. Miután ez nem sikerült, és körülzárták őket, más választás, mint a fegyverletétel, .nem volt. Az ellenség kimerült, utánpótlása nem volt, mint az egyik tanú elmondta: „ették a nyers kukoricát”. Ozorára a megye három járásának nemzetőrsége összegyűlt, és számuk jóval több volt a körváltókénál. „Az együtt itt lévő nagyszámú nemzetőrség, mely különben is igen lelkesült volt, a fáradt, és kiéhézett katonaságot minden esetre feltartóztathatta”. Az egyik tanú elmondta, a fegyverletétel után bement a császári seregek közé. A tisztek azt beszélték, hogy „mint magok, mint -a legénység már 2 nap óta semmit sem ettek, és mind a miatt, mind pedig a folytonos üldöztetéstől a táci szerencsétlen ütközet után kifárasztva, s tökéletesen lehangolva, csatába bocsátkozni éppen nem akartak.” A magyar népfelkelők és nemzetőrök a következőképpen helyezkedtek el: „Ozorán a malom előtt lévő két híd, és úgyszintén, 'a zúgó híd padlat- ja felszedetett, — az innen eső ■hídfő, és az egész Sió parton hosszában védelmiül szolgáló töltéses árők húzatott, mintegy 9—10 000 kaszás emberrel megerősít tetett: minden puskával ellátott felkelő pedig, számra mintegy 500, Sión túl lévő Tóti pusztán a cselédházak végében feíállíttattak.” Az első tárgyalás Csapó Vilmos és a tábornokok között október 6-án, pénteken délután 5 óra körül történt. Ekkor Roth és Philippovich a császári csapatok számára szabad, fegyveres hazahocsáj- tás't kért. „Osa.DÓ Vilmos ki- tudván a felkelők véleményét, minthogy ezek általánosan a fegyverek letevését kívánták, a kért fegyveres átkelés meg- tagadtatott.” Miután másnap reggel Perczel csapatai megérkeztek, Roth és Phillipo- vicb az ellenállást reménytelennek látva, letette a fegyvert. Az ozorai győzelemmel a Baranya megyei főispán szavait idézve „a szabadság e nemes harcának történetkönyvében Tolna fiai örökre egy szép lapot vívtak ki maguknak”. Dr. Kisasszondy Éva Szocialista brigádok a cipőgyárban Nemcsak a termelő munkában, hanem a társadalmi tevékenységben is kimagasló eredményt érnek el a Bonyhádi Cipőgyár szocialista brigádjai. A gyár harminckét brigádjának 483 tagja van, közülük 260-an harminc éven aluliak. Társadalmi tevékenységük jelentős. Évek óta patronálják a hőgyészi nevelőotthont, gyermeknap alkalmával ajándékokat vesznek az otthon lakóinak, szabadságuk idején a brigádtagok otthonukban nyaraltatnak egy-egy I gyermeket. Jelenleg az ifjúsági brigádok az ifjúsági park építésén dolgoznak. Jelentős munkát végeztek a szocialista brigádok Bonyhád várossá nyilvánítása előtt, s most is bármikor szívesen vállalnak hasonló munkát. Nagy létszámú a vállalat óvodája. A brigádtagok a takarításban nyújtanak rendszeresen segítséget, vállalják a játékok festését, és az asszonyok a mosásban is segítséget nyújtanak. Az I. számú általános iskolában az évkezdés előtt részt vették a takarításban. Horváth József
