Tolna Megyei Népújság, 1977. október (26. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-05 / 234. szám
1977. október 5. ^PÜJSÁG 3 Órák és mSHiárdok Segíts magadon (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A szeptember még megörvendeztetett bennünket... A nap sugarai a nyár derekára emlékeztető meleget árasztanak. Az üdülők viszont lassan elnéptelenednek, a strandokat bezárták. A számvetések időszaka következik: hogyan sikerült az üdültetés. Erre kerestünk választ a LAMPART ZIM bonyhádigyárában is. Fetzer Ferenc szb-titkár elmondta, hogy a kapott beutalók nem elégítették ki az igényeket, különösen a családos beutaló volt kevés: egy darab 2/2-est kapott a gyár. A gyár vezetősége a gondok enyhítésére bekapcsolódott egy csehszlovák csereüdültetési akcióba. Ide 33 dolgozót tudtunk küldeni. A gyár Harkányban bérelt üdülőjében egyhetes váltásokkal 114 dolgozó pihenhetett. Az előző évnél jobban alakult a gyári dolgozók gyermekeinek üdültetése. A vállalat kezelésében lévő salgóbányai gyermek- üdülőben, a Vasas Szakszervezettől kapott parádfürdői üdülőben összesen 69 gyermeket tudtunk elhelyezni. A felsoroltak mellett említést kell tenni a balatonboglári sátortáborról, ahol az MHSZ aktivistái, a KISZ-fiatalok és a kempingezést kedvelők adtak egymásnak találkozót. Itt Gáti Lajostól, a tábor vezetőjétől tudtuk meg, hogy a tábor már 19 éves. Az üdülőkön kívül hétvégeken többen meglátogatták a tábort, és a tapasztaltak alapján kijelentették, hogy a következő évi táborozáskor rájuk is lehet számítani. Fetzer elvtárs hozzátette, hogy Bala- tonszemesen a vállalat egy üdülőt létesít, s ha elkészül, lehetőség lesz az igényeket még jobban kielégíteni. Heiesi János Szaporodnak”1,“ tok, amelyek végrehajtói megpróbálnak a munkaidő nyomába eredni, megpróbálnak arra a kérdésre választ adni, hogy mennyi is a népgazdaság rendelkezésére álló összes munkaidőalap, s ezt az időmennyiséget hogyan, mi módon használjuk fel. E vizsgálatok részleteiből kirajzolható kép, enyhén szólva is, megdöbbentő. Néhány évvel ezelőtt a Gazdaságkutató Intézet reprezentatív vizsgálatok eredményeként kimutatta, hogy az évente rendelkezésre álló munkaidő egynegyede (körülbelül 2,5 milliárd munkaóra) megy veszendőbe, valamint azt, hogy az ilyen-olyan ok miatti egésznapos hiányzások évente átlagosan egyimilliárd munkaóra-Veszteséget okoznak. Nos ezek az adatok úgyszólván senkit sem leptek meg. Már csak azért sem, mert magáról a vizsgálatról az emberek jószerével tudomást sem szerezhettek, s ha netán nem így lenne, az átlagember akkor sem lepődnék meg azon a statisztikailag is bizonyított tényen, hogy az időinkét intézményesen és nagyvonalúan pocsékolják. Pocsékolják a szolgáltató intézmények és a hivatalok, pocsékolják mindazok, akik a legkülönbözőbb munkafólya- matok kétbalkezes megszervezéséért felelősek (vagy legalábbis lennének felelősek, ha az efféle felelősség egyáltalán kideríthető lenne...), pocsékolják a megrögzött bürokraták, akik józan ésszel követhetetlen, felfoghatatlan és időt rabló eljárásokba, ügyintézésekbe kényszerítenek bennünket, és — ha már ezt az időt mindenki pocsékolja —, hát pocsékolunk sajátmagunk is. Mert ha a munkaidő ebben az országban senkinek nem drága, miért lenne éppen azoknak drága, akiknek a munkaidőt .munkával kellene tölteniük? Köny- nyűszerrel mulasztunk, lazsálunk, lógunk, különösen akkor, ha jobb szándékunk ellenére sem tehetünk mást. Aligha hihető — példának okáért —, hogy hazai beruházásaink megvalósulási idejét azért kell a nemzetközi átlag kétszeresével, sőt háromszorosával mérni, mert e beruházásokon dolgozók egy emberként úgy döntöttek, hogy nem hajlandók serényebben dolgozni. Márpedig, ha a beruházások kivitelezési idejét csak 20 százalékkal lehetne csökkenteni, akkor az évi nemzeti jövedelem nem kevesebb, mint 18—20 milliárd forinttal emelkedhetne. S m 0 |,i. a beruházások ■***'■*’ előkészítése olyan, amilyen, s mert alkalmanként úgyszólván lehetetlen kifogástalan minőségű terméket gyártani, hát minderre és miodemiatt fogynak, folynak a munkaórák milliói. Hadd ismételjem meg: ha ezek a munkaórák senkinek, se a beruházásokat előkészítőknek, se a gyártásminőség felelőseinek, se az adminisztrációs eljárások szervezőinek, téhát végső soron senkinek sem fontosak, akkor miért lennének fontosak éppen azoknak, akiknek különböző munkarendekben különböző munkaidőket kell vagy kellene végigdolgozniuk? Lehetséges, hogy ez az eléggé el nem. ítélhető, de végsősoron mégiscsak érthető gondolkodásmód is hozzájárul ahhoz, hogy a munkaidő- veszteségek okai között egyre nagyobb szerepe van a különböző módon megokolt, vagy éppen igazolatlan hiányzásoknak? A legfrissebb adatok szerint tavaly az állami ipar, építőipar és szállítás-hírközlés vállalatainál, naponta átlag 6900 munkás nem jelent meg a munkahelyén és távollétét nem tudta elfogadható indokkal igazolni. Miért hiányzunk a munkahelyről? Mert — például — ügyes-bajos dolgainkat kell intéznünk valamilyen hivatalban, vagy éppen a szenet kell várni a lakásajtó előtt; hiányzunk, mert orvoshoz kell menni1, vagy mert jön a tv- műszerész, s hiányzunk, mert a gyerek beteg és nincs kire hagyni. Az efféle hiányzások tartoznak az „engedélyezett, de nem fizetett” kategóriába. S miért hiányzunk igazolatlanul? Nos, nemcsak azért, mert másnaposak vagyunk, vagy mert egyszerűen nincs kedvünk munkába állni. Hiányzumk azért is, mert esetleg az otthoni kisgazdaság megköveteli a munkánkat, vagy mert épül a ház és bizonyos tennivalókat el kell végezni, vagy mert — uram bocsá’ — befutott egy jól fizető és azonnal elvégzendő maszekmunka» Mindez csak kalkuláció kérdése... Igaz ugyan, hogy az igazolatlan hiányzással bizonyos retorziók járnak (prémiumelvonás, nyereségrészesedés-csökkenés, esetleg egy fegyelmi büntetés is, stb.), de adott esetben mindez bekalkulálható, végtére is a büntetések nem olyan súlyosak. Talán azért sem, mert a rosz- szul szervezett munkahely is jól tudja: előfordul és nem is ritkán, hogy valaki ott van a munkahelyén és mégsem végez — nem végezhet! — érdemleges munkát. S mert így van, hát a hiányzásokat is csak tessék-lássék módon büntetjük. Mindebből színűséggel vonható le a következtetés, hogy az idő — jelesül: a munkaidő — nálunk senki számára nem jelent különösebb értéket. E tény további és nagyon veszélyes következményeire egyelőre csak a szakemberek figyeltek föl, de hogy a helyzet változzék, érdemes len,ne megpróbálkozni a nem is olyan bonyolult számítgatásokkal. amelyek végeredményeként kiderülne: egyáltalán nem vagyunk olyan bővében az időnek, mint ahogy azt hisz- szük., VÉRTES CSABA kapnának a javuló életkörülmények, a Gerjenben és környékén — akár távolabbi környékén is — gyarapodó munkalehetőségek. Az 1700 lakos érdekeit két tucat tanácstag képviseli. Ha a 30-ik életévet tekintenénk a fiatalság (merőben formális) határvonalának, akkor fiatal nincs köztük egy sem, nyugdíjas viszont négy. Valamennyi,ük — és természetesen az egész község — számára most a legfontosabb .munka a Dózsa utcai 250 méteres és a Kossuth utcai 420 méteres szilárd burkolatú út építése. Az alapozásnál volt szükség a község lakosainak munkájára és ennék szervezésére. Ebből a tanácstagok becsülettel kivették részüket. A községi tanács épületében — ahol azok dolgoznak, akik elsősorban felelősek Génjén életéért — különös örömmel nyugtázták, hogy a lakossági panaszok továbbítására nem kell az esedékes tanácsülésig várni, ez különösen gyors, ami szintén a tanácstagok javára írandó. (ordas) Tanácsok és tanácstagok 'A községi tanácsok az államhatalom helyi szervei — ez annyira közhelyszerű megállapítás, hogy mindenki tudja. A továbbiakat is csak azért idézzük emlékeztetőül egy szak könyvből, mert most kezdődő rövid cikksorozatunk gyakorlati példákkal kapcsolódik ezekhez a megállapításokhoz. Tehát: „A tanácstagi tevékenység a választók bizalmán alapuló megtisztelő társadalmi munka, amelyet az állami és társadalmi szerveknek minden vonatkozásban segíteni kell. ,A tanácstagnak’ tevékenyen részt kell vennie a tanács munkájában... Köteles teljesíteni a választók közérdekű megbízatásait, szerveznie kell a lakosság részvételét az állami feladatok megvalósításában.” Minden esetben a választott tisztségviselőktől — többnyire a községi tanácselnököktől — érdeklődtünk, hogy mindez náluk hogyan történik. Természetesen nem vártuk, nem várhattuk, hogy bárki csodákról ad számot. Talán mégsem árt figyelmeztetni arra, hogy ha az újságban aprócska hír jelenik meg néhány száz méternyi járdalap lefektetéséről, az bizonyára nem rázza meg a megye közvéleményét. De annak az utcának lakói a jövőben esős időben is száraz lábbal közlekedhetnek és ez nekik fontos. Mindenki méltányolhatja, aki ment már életében fél kilométert gumicsizma nélkül, szakadó esőben, agyagos talajú úton. Gerjenben a Jókai utcában történt ilyen járdaépítés a tanácstagok által jól szervezett munkával. A falu egyébként 1700 lelkes, a lakosság- szám a legutóbbi népszámlálás óta gyarapodott. Ez a tény külön elemzést érdemelne, melyben bizonyára helyet A gerjeniek a községi tanács kezelésében lévő komp segítségével vannak kapcsolatban „a túlsóféliekkel” G E R J E N A kiállítás :Í::. ' ■ \ elmaradt mert Újvári Lajos festőművész képei Köleséről nem érkeztek meg Kaposvárra. A megyei tanács művelődési osztályának előadója azt ígérte a festőművésznek, hogy képeit hétfőn elszállítják a Kaposvári Tanítóképző Főiskolára, az ottani Tolna megyei diákklub rendezésében bemutatják. Hétfőn délután érkezett a festőművészhez az értesítés, a megyei ta- nácspak attól az előadójától, aki a képek szállítását megígérte, hogy nincs autó. Kár, hogy így jártak el, sajnáljuk, hogy a kaposvári főiskola diákjai — közöttük megyénk fiai és leányai — nem ismerhetik meg Újvári munkáit. Még sajnálatosabb, hogy a művész erdélyi, a székelyek életével, munkájával, művészetével kapcsolatos kutatásairól sem hallhattak, hiszen ezek után érthető: Újvári Lajos nem utazott el Kaposvárra.- Pj Pótvállalás (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az Oxigén- és Dissousgáz- gyár Vállalat, dunaföldvári üzemének szocialista brigádjai értékelték a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére tett vállalásaik teljesítését. A teljesítés alapján III. negyedévi termelési tanácskozásukon pótvállalást tettek még 50 tonna dissousgáz terven felüli termelésére. Szeleczky Sándor Kívánságműsor Dombóvárról Emlékeznek még a rádió telefonautomatájára? Hosz- szú ideig volt a széles közönség legnagyobb kedvence. „Trónját” csak a később bevezetett hétfői kívánságműsor ingatta meg. Az oldott hangvételű műsorban kedélyes beszélgetésekből kerekedik ki egy város profilja, gondjaival, örömeivel, büszkélkedni- és megoldanivalóival együtt. Mint most hétfőn, amikor a kívánságműsor Dombóvárról jelentkezett. A MAGYAR RÁDIÓ TOLNA MEGYI Mikrofonok, huzalok, erősítők, keverők, a laikus számára elképesztő sokaságban. Munkában a stáb. Jobb oldalon a népszerű bemondó-műsorvezető, Erdei Klára. Milyen lesz az új dombóvári művelődési ház? Erről beszél a riporter Sediánszky János kérdésére, Máthé László, a városi tanács művelődési osztályának vezetője. A hangtechnikusok egy percre sem pihentek meg: a keverőasztalnál feszült a figyelem Fotó: Tillinger Sándor Bemutatkozik a Kapós-együttes, Dombóvár — és a megye — népszerű népi kamarazenekara