Tolna Megyei Népújság, 1977. október (26. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-16 / 244. szám
1977. október 16. ^PÚJSÁG 3 A tomerőmű-építkezés A keceliek révbe jutottak A keceli brigád a szálloda televízió-szobájában Az üzemi pártvezetőség megtárgyalta Szocialista brigádmozgalom a teveli tsz-ben A teveli Kossuth Tsz elnöke a tagság elé terjesztette a vezetőség javaslatát: a központi műhely „Mátai Antal” brigádja teljesítette éves vállalását, amivel tavaly versenybe indult a „Szocialista brigád” címért. A vezetőség indítványozza, hogy a kollektívának ítélje oda a kitüntető címet a közgyűlés. . *.1 létmódjuk is, pénztár- fájuk is alaposan megV* változott a keceli era- bereknek azzal, hogy Bács-Kiskun megyéből átjöttek Paksra, az atomerőmű építéséhez. Kilencen vannak a brigádban Kecelről és csatlakozott hozzájuk két csámpai legény, összebarátkoztak munka közben. Mind a kilencen nagyon elégedettek a sorsukkal, amióta Pakson dolgoznak. Nem felületes fogalmazás az, hogy nagyon elégedettek. Az egész brigád együtt volt a beszél- gesétünkön — kivéve a csámpai fiúkat — és a hangulat, a vélemények közlése, az örömök kifejezése mindenkinél mutatta: a kecellek révbe jutottak. Hogy legyen összehasonlítási alap, nemcsak a régi és a mostani keresetüket közölték, hanem a körülményeket is ecsetelték, a munka nehézségét és a szálláshelyük színvonalát, egykor és most. Paksra 1975. augusztus 6- án jöttek, azelőtt 5—8 évig (brigádtagonként változó) a Bács megyei ÉPSZER-nél dolgoztak, ugyancsak egy brigádban. Ott havonta 1800 —2000 forintjuk volt, fizikailag nehezebb munka mellett. Az atomerőműnél, pontosabban a 22-es Állami Építőipari Vállalatnál havi 4500 —5000 forintot keresnek, kényelmes szállóban laknak hétfőtől péntekig és nem maguknak kell főzniük, hanem korszerű étterem várja őket a Kishegyen meg az építkezésnél egyaránt. Már nevetnek azon a keserű állapoton, ami például Bácsborsodon fogadta őket a mindennapi munka után: nyolcán álltak egy öreg tűzhely körül, úgy próbáltak vacsorát főzni. Egy esztendeig dolgoztak ott, sertéskombináthoz építettek utakat. Beszélgetésünk idején délután keltek föl a keceli emberek a kishegyi munkásszállóban, mert éjszakások voltak azon a héten. Fölkeltek és az ötórai vacsoráig éppen annyi időt tudtak szakítani, hogy beszélgessünk az életükről. Helyesebben nemcsak vacsorára készültek, haem vásárlásra Is, az éjféli koszt beszerzésére. Amikor éjszakások, ott kint már nem esznek meleget. Ez nem takarékossági meggondolásból van így, hiszen az éttermi ételt olcsón kapják, elég inekik az esti főtt étel, és így nem kell gyalogolni az étteremig, inkább ülnek egy órahosszát a „tarisznya” mellett. Maradjunk az étkezésnél és az áraknál. Aki étteremben eszik a munkások közül reggel, dében és este, az mindössze 65 forint 60 fillért fizet egy heti kosztért. A többit a vállalat téríti. A reggeli: főtt kolbász, sajt vagy fölvágott és hozzá rendszerint négyféle italból választhatnak: van tej, kávé, kakaó, tea. A munkásszállóban minden kétszobás lakrészhez tartozik egy főzőfülke, de ők nem főznek, mert fölösleges. Ha nappali műszakban dolgoznak, szabad minden estéjük. Fürdés, vacsora után beszélgetnek és rádiót hallgatnak. Az alagsori tv-szobába csak labdarúgó-mérkőzés közvetítése csalogatja le őket legtöbbször. Jobban szeretik a rádiót. Kocsmába nem járnak. Megbecsülik a pénzt, nem úgy vannak vele, hogy ha sok, akkor többet lehet elverni. Rét év alatt szépen gyarapodott mindegyikük házatája. Az otthoni szomszédok, rokonok nem akarták elhinni, hogy ennyi a keresetük. A brigádvezető, Hugyecz István mondja: megmutatta a fizetési szalagot a legkételke- dőbb keceli ismerősének és az így válaszolt: akkor se hiszem el. Magyarázzák az otthoniaknak, milyen a betonozási munka, amit ők az atomerőműnél végeznek, mennyire szakszerűen, különleges megoldásokkal kell csinálni és éjszakai műszakokban is dolgozni, tehát hegy megdolgoznak a pénzükért. Kecel 120 kilométerre van ■Pakstól, 18 ezer a lakója, nagyobb, miint Paks. Sok ember dolgozik a gyümölcstermesztő szakszövetkezetben, és ilyenkor, ősszel ott is mindenki a kukoricaszedéssel, előtte meg a szürettel van elfoglalva. Megkérdeztem a Kossuth-brigád tagjait — kétszeres szocialista brigád a Hugyecz Istváné — mivel telnek a hét végi napok. Munkával — mindenki ezt mondta. De nemcsak mezei munkával. Építkeznek is. A brigádvezető tavaly dj kerítést csináltatott, aztán bútort vett, mostanában pedig beszerelik nála a fürdőszobát. Szempék Imre bútort vett a lányának, Fejes Mihály házépítésre gyűjt, Bleszák Mihály öt éve építkezett, most kerítést csinál, és így lehetne tovább sorolni életük javulásának külső megnyilvánulásait. A szállóban teljes a kényelem. Központi fűtés, zuhanyozó. Mindig kipihenik a fáradalmakat. A tíz-tizenkét órás műszakokat, az éjszakázásokat, a gyakori feszült figyelmet, ami a reaktorépület betonozásánál alapvető követelmény. Akkor vannak nehéz helyzetben, amikor a hosszú csőben folyó beton eltömődik, mert lerakodott benne az anyag. Gyorsan kell szerelni, majdnem olyan iramban, mint ahogyan a tűzoltók dolgoznak a „slag” összeállításán. Az erőmű főépületének szélén áll a betont pumpáló speciális gépkocsi, innen a reaktorbokszig jókora a távolság. hajlékony csővezeték sok darabból áll, sok helyen kell szétdobni, vizsgálni, kitisztítás után ismét összekapcsolna. Közben nemcsak sima felületeken járnak, de vasszálakon is. a betonépítmények csontvázán. Idős lábakkal is, sokat próbált inakkal. Megdolgoznak a pénzükért. Hugyecz István brigádvezető 44 éves, Bóna András 57, Fejes Mihály 41, Doszpod Imre 46, Szempék Imre 46, Bleszák Mihály 56, Kalapos József 44, és mindössze ketten fiatalok: a 21 esztendős Fejes Imre. a 23 éves Stenczel János. No meg a két csámpai fiú, Brassói Ferenc és Májer József, akik megszerették a szorgalmas kecelieket és annak rendié módja szerint bedolgozták magukat a Kossuh- brigádba. GEMENCZI JÓZSEF fotó: Gottvaid Egyöntetű „igen” volt a szavazás eredménye, és nyomban felcsattant a taps. Egy-két percig a brigádot ünnepelte a közgyűlés. Ám a taps nemcsak a brigádnak szólt, ez a döntés ugyanis azt jelentette, hogy a teveli szövetkezetben is gyökeret eresztett a szocialista brigádmozgalom. Most már a mozgalom kiterjesztése és általánossá fejlesztése a feladat. Másfél év telt el azóta. A szövetkezet pártvezetősége az elmúlt napokban vitatta meg a szocialista brigádmozgalom helyzetét, feladatait. Jó másfél évvel azután, hogy az első brigád megalakult. Bár volt már már korábban, a három tsz (Tevel, Bonyhádvarasd és Kisdorog) egyesülése előtt is próbálkozás, valaki úgy emlékezett, hogy a kisdorogi szövetkezetben alakult szocialista címért küzdő brigád, de ^semmiféle írásos dokumentum nincs róla és az egyik veztőségi tag is úgy vélte — ő ismerte az akkori körülményeket, — hogy felesleges bolygatni a múltat, az a brigád nem volt igazi. A mozgalom indulása a múlt év elején, pontosan március 14-én történt, amikor a gép- műhelyiek megtették vállalásukat. Persze, nem minden előzmény nélkül. A pártszervezetnek néhány gazdasági vezető szemléletében kellett változást elérnie, meggyőzni a vezetőket arról, hogy nem elég, ha a szövetkezet a különféle megyei és országos versenyekbe nevez be, -mint a betakarítási verseny, a kombájnosok versenye, a „Kiváló szövetkezet” címért folyó verseny. Fel kell karolnia a tagság kezdeményezéseit, és meghonosítani a munkaverseny leghatékonyabb formáját, a szocialista brigádmozgalmat. A gépműhely iek meggyőzésére nemigen kellett törekedni, ott már korábban beszélgettek az emberek arról, hogy jó lenne „benevezni” a szocialista brigádversenybe. Hasonlóképpen a lakatoso- kat-szerelőket követő szőlészeti és a növénytermesztő brigádot sem. Az idén ugyanis két brigád követte „Mátaiékat”. A szőlészetben dolgozó asszo- nyok-lányok, ők Zrínyi Ilona nevét vették fel, a Il-es kerületben dolgozó növény- termesztők — többségük szintén nő — a Hámán Kató brigádot alakították meg. A vezetőségi ülésen elmondta az egyik felszólaló, hogy ezek a brigádok_nem az irodában, nem papíron alakultak, hanem kint, a munka- területen. „Amikor náluk jártam, az asszonyok, lányok mindig kérdezték, mikor jönnek már a vezetőségtől segíteni, hogy megalakuljunk, hogy megtehessük a vállalást.” Persze, a „közvélemény” ilyen alakulásában, alakításában a párttagoknak volt nagy szerepük, mint ahogy az alapszervezetek és a pártvezetőség álláspontja érvényesült abban is, hogy nem a gyors, számszerű „felfutás” a fontos, hanem a mégalapozott, tartalmas versenymozgalom. A titkár úgy fogalmazott összefoglalójában, hogy „nem látványos eredményekre törekedtünk és törekszünk”. Bár a megfogalmazás talán mégse pontos. Éppen attól lesznek a szó igaz értelmében valóban látványosak az eredmények, ha betartják a fokozatosságot, ott alakítanak brigádot, ahol annak feltételei megvannak. Először egyet, ennek példája nyomán újabb kettőt, majd évről évre többet ... És segíteni kell abban, hogy a feltételek létrejöjjenek. Ma a szövetkezet tagságának alig egyhatoda versenyez a három szocialista címért küzdő brigádban — közülük egy birtokosa a kitüntető címnek, a másik kettő valószínűleg szintén megkapja a következő köz- gyűléstől a kitüntetést. A brigádoknak máris híre van a szövetkezetben, a három faluban. Az iskolaigazgató elmondta, mennyire örültek az ‘óvodások a brigád látogatásainak, amikor „Mátaiék” játékokat készítettek számukra, a két női brigád az öregek napközi otthonát partonálja, a Mátai Antal brigád megrendezte az egyik brigádtag újszülöttjének névadó ünnepségét... — Ügy tudom — mondta az iskolaigazgató — a két újabb brigádban vannak, akik nem végezték el a nyolc áltlánost. Jön a tél, a tantestület szívesen vállalja oktatásukat. — Igen — válaszolta a versenybizottság elnöke, — öten vagy hatan vannak. Brigádvállalásukban szerepel a tanulás is, í|y semmi akadálya, hogy az igazgató elvtárs javaslatát elfogadjuk. A mérleg természetesen elsősorban a termelési eredményekben tükröződik. De más területeken is. Tavaly „csak” kétszáz társadalmi munkaóra volt a brigád teljesítménye, az idén eddig a három brigád 350 órát teljesített. A vezetőség állási foglalt, hogy az eddigi, bevált módszerekkel kell a mozgalmat segíteni, irányítani. A szövetkezet vezetősége segítsen a vállalások kialakításában '— legyenek azok, mármint a termelési jellegűek, összhangban a szövetkezet előtt álló feladatokkal. Legyenek olyanok, melyek értékelése elvégezhető. Fel kell mérni a három faluban, milyen patronálási és társadalmimunka-igények, lehetőségek vannak, mert a brigádok száma nő, legyen mit vállalniuk a termelésen kívül is. J. J. így láttam a Szovjetuniót lfendeglatas orosz módra Felforrt a víz. A nikkelezett kétliteres szamovár halkan duruzsol. Vendéglátómmal, Molnár Jánossal, amikor ez a beszélgetés szóba került, megegyeztünk, hogy orosz módra lát vendégül. Megteheti, hiszen öt évig tartózkodott a Szovjetunióban, volt ideje sokmindent megtanulni. Molnár Jancsi begyakorlott mozdulatokkal készíti a teát, közben magyaráz: — A régi szamovárok vörösrézből készültek. Ma már a Szovjetunióban is sárgaréz, leggyakrabban pedig nikkelezett, alumínium szamovárokat lehet kapni. Ezt a szamovárt egyik szovjet barátomtól kaptam ajándékba. — Tényleg annyira szeretnek teázni az orosz emberek, mint ahogy a köztudat tartja? — Igen. Ha két ember ösz- szejön, egy hosszabb beszélgetés alatt — minden szeszfogyasztás nélkül — képesek meginni négy, öt liter teát. A lakás minden pontján szovjetumióbeli emléktárgyak. János az öt év alatt, amíg a Moszkvai Tyimirjazev Mezőgazdasági Akadémia hallgatója voltosokat tapasztalt, sok emléket gyűjtött. Egész este tartó beszélgetésünk alatt annyi mindenről volt szó, hogy több folytatásban sem lehetne mindet megírni. A hosszú könyvespolcon Matrjoska-babák, fakanalak sorakoznak. — Ezeket a fakanalakat csak ünnepnapokon használom. Bármelyikkel jóízűen lehet enni — mondja Molnár János. Kezembe veszem az egyik Matrjoskát. Ahogy sorra szétcsavarom, előkerülnek a mind kisebb, lángoló színekkel díszített apró babák. — Ez a Matrjoska csak hét részes. Kint a Szovjetunióban láttam tizenhét, sőt huszonnégy részes babát is. Érdekes, hogy mindenki az ősi orosz népművészet alkotásának ismeri a Matrjoska babát, pedig eredetileg japán származású. Igaz, ott olyan babákat készítettek, amelyeknek a fejében volt a kisebb Matrjoska, az oroszok pedig az egész testbe építik bele. így sokkal többet lehet egy babában elhelyezni. Beszélgetés közben serényen dolgozik. Amikor a reggeli teámat futtában lehajtom, soha sem jut eszembe, hogy a teafőzés ennyi szakértelmet, időt és türelmet igényel. — Az orosz emberek a teát úgy készítik, hogy először a szamovárból kiengedett vízzel egy ilyen kis porcelán- edényt felmelegítenek — mutatja — majd, amikor a forró víztől a kis kanna átmelegedett, a vizet leöntik és az üres kannába teszik bele a tealeveleket. Kazahsztánban általában zöld színű teafüvet használnak, de legtöbb helyen már elterjedtek azok az indiai és egyéb teák, amit mi is iszunk itthon. A tealevelek a dús gőzben a kis kanna belsejében megduzzadnak és csak bizonyos idő után repednek ki. így a tealevélben lévő minden íz, zamat kiválasztódik. Ha leforráznánk, akkor ez a folyamat hirtelen következne be és a teában lévő ízek nagy része elveszne. Közben a porcelánkannát konyharuhába csavarva felhelyezi a szamovár tetejére, hogy annak gőze tovább melegítse az edényt. Mintegy öt percet várunk, ezután folytatódik a szertartás: alig több, mint egy deci vizet önt a levelekre, majd a kannát egyenletesen mozgatva összekeveri. Sötét, méregzöld folyadékot kap. Újabb néhány perc után — amikor a tealevelek már leüllepedtek — a poharakba tölt belőle egy ujjnyit, aztán ki-ki tetszés szerint forró vízzel hígítja a főzetet a szamovárból. A tea így is méreg erős. — Legtöbben ízesítés nélkül isszák a teát, mert így érezni az igazi zamatokat — folytatja Molnár János — Talán ebben a megszokás is közrejtászik. Az 1917-es események előtt nagyon szegények voltak ott az emberek. Keveseknek tellett cukorra. Egyébként ma is a legkülönfélébb dolgokat használják ízesítőnek. Van aki lekvárral, mézzel, csokoládéval, vagy gyümölcsízekkel édesíti a teáját. Citromot nagyon ritkán tesznek bele. .— Mindenki szamovárral készíti a teát? — Szamovár biztos van minden házban. Persze többségük ma már csak ilyen vil- lanyfűtéses, nikkelezett. A rohanó életmód hozta magával, hogy nincs idő faszénnél fehfűteni a szamovárokat. Sokain elkészítik reggel a főzetet egész napra. Aki nagyon gyorsan akar főzni, az a csészére tesz egy teaszűrőben néhány levelet es arra engedi a forró vizet. így egy perc alatt kész a tea. Beszélgetés közben kortyolgatjuk a teát. Észre sem vettem és már harmadszor töltötte meg a csészémet. Az estének, a duruzsló szamovár mellett valóban különös hangulata van. TAMÁSI JÁNOS
