Tolna Megyei Népújság, 1977. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-04 / 208. szám
1977. szeptember 4. KÉPÚJSÁG 3 Próbaszíiret Szekszárdon A hét második felében próba szüretet tartottak Szekszárdon, a Jóreménység Termelőszövetkezetben. Több mint négyszáz mázsa szőlőt szedtek le és adtak át feldolgozásra a borforgalmi vállalatnak. A minőség jó, a rizlingszilváni cukorfoka átlagban tizenöt és fél fok volt. Fotó: Bakó Jenő Megkezdődtek a nyár végi, őszi betakarítási munkák. Az AGROTRÖSZT vállalatai a tavalyinál jobb gépkínálatot biztosítottak a mezőgazdasági termelőknek. A raktárkészletek kielégítőek, a fontosabb gépek, berendezések beszerzése nem okoz gondot. A mezőgazdasági termelők összesen hárommilliárd forint értékű gépkészletből fedezhetik szükségleteiket. Hazánkban a legnagyobb területen termesztett növény a kukorica, betakarítása minden évben nagy munkát ad a termelőknek. Ezért is fontos, hogy valamennyi kombájntípushoz lehet rendelni és vásárolni kiegészítő felszereléseket, úgynevezett adaptereket. A mezőgazdasági termelők előzetesen 591 adapterre jelentettek be igényt, a kereskedelem ennek kétszeresét biztosította számukra. Cukorrépa-fejező gépek iránt alig mutatkozott igény az elmúlt hetekben, hónapokban. A téeszek és az állami gazdaságok mindössze 25-öt rendeltek. A kereskedelem azonban számolt azzal, hogy a nagy munka idején sorra jelentkeznek majd utólagos igényekkel, ezért 260 gépet tartalékolnak a raktárakban. Az őszi munkákhoz van elegendő vetőgép. eke, tárcsa és egyéb talajművelő berendezés. Az őszi munkáknál mindinkább nagy teljesítményű traktorokat használnak a termelők. Októbertől valószínűleg már szállítják számukra a 180 lóerős új Rába-trak- tort. Az ennél is nagyobb teljesítményű Rába-Steiger traktorra szintén elfogadják a megrendeléseket, akár azonnali szállításra is. így láttam a Szovjetuniót A gázvezeték-építkezésen iKunsztmann József ibáta- széki gépkocsivezető nem turistaként ment a Szovjetunióba', hanem dolgozni, építeni. Az orenburgi gázvezeték építkezéséhez jelentkezett, amikor megtudta, hogy a vezeték egyik szakaszát magyarok építik meg, és ehhez embereket toboroznak. — Fiatal vagyok még, innen a harmincon, eddig még nem voltam az ország határain túl, gondoltam, jó lenne világot látni. Jelentkeztem. Bizonyára megnézték, hogyan dolgoztam itthon, alkalmasnak találtak. Most szabadságon vagyok, hamarosan indulok vissza, folytatni, amit tavaly elkezdtem. —Hol dolgozik? — A guszjatyini kompresz- szorállomás építésén. Hatalmas munka ez, egymillió köbméter földet kell megmozgatni, megépíteni az állomást, és az új lakótelepet. Mi, sofőrök, a földet hordjuk el. — Csinált ilyet itthon is ... — Igen, de ott egészen más. Mindenekelőtt a hatalmas méretek leptek meg. És a gyors tempó. Meg a kitűnő ellátás. A lakótelep igen rövid idő alatt épült fel. Természetesen nemcsak a lakások, hanem a kuítúrház, az étterem, a mozi, minden, ami a normális élethez kell. Mi, sofőrök, válogatott legények vagyunk, valameny- nyien úgy véljük, ha már vállalt valamit az ember, azt becsülettel kell csinálni. Hát bizony, nem mindig könnyű. Dolgozunk éjjel-nappal, ha esik, ha fúj, ha havazik. Volt úgy a télen, hogy mínusz 30 fokot mutatott a hőmérő, mégis dolgoztunk. Persze, megvoltak a feltételek, a kocsik vezetőfülkéjének a fűtése kitűnő, mindenki bundát, fülvédős sapkát, puifajkát kapott, így nem fázunk. Nagyon jó a munkaszervezés. Egyszer sem fordult elő, hogy szervezési hiba miatt állnunk kellett volna. Ha pedig meghibásodik a kocsi, a kollégák segítenek. — És ha beragadnak a sárba? — Az ősz a legkritikusabb. Amikor felázik a talaj, de még nem fagyott meg. Ilyenkor sem állunk le, átállítanak bennünket kőhordásra, kövezett, vagy betonúton járunk. Az ellátásunk kitűnő. És itt nemcsak a pufajkára, meg a bundára gondolok, hanem a 'kikapcsolódásra, a sportolási, szórakozási lehetőségekre. Kiki azt csinálja, amihez kedve Van. Kirándulásra visznek bennünket, és engem igen meglepett, hogy mennyire nagy becsben tartják a műemlékeket Láttunk ki- sebb-nagyobb falvakat, de sehol sem hiányzott a villany, és a legkisebb, vagy legrégibb házon itt-ott a tévéantenna. — Találkoznak, beszélgetnék szovjet emberekkel? — Az építkezésen nemigen, hiszen ott az étteremtől az autószervizig mindenütt magyarok dolgoznák, De el-eljá- runk a szomszéd falvaikba, és csak az elején volt meglepő, ma már megszoktuk, hogy milyen barátságosak, vendég- szeretők a szovjet emberek. A legemlékezetesebb egy út- avatáe volt. Mi, magyar építők, a tervezett határidő előtt két hónappal fejeztük 'be a szuhodoli kétkilométeres bekötőút építését. Természetesen megünnepelték — megünnepeltük — a jó munka eredményét. És jóleső érzés volt, amikor a falusi szovjet elnöke ünnepi beszédében mondta: Köszönet nektek, magyaroknak, a derekas munkáért. — Hamarosan letelik a szabadsága... — Igen, megyek vissza. Folytatom, amit három hete félbehagytam. Dolgozni fogok tovább, ha lehet, jobban, mint eddig. Mert igazán ott jöttem rá, hogy nemcsak dolgozunk. Növeljük hazánk, a magyar nép hirét-ibecsületét. (J) vallomásai o Ütemesebb szállítás Azóta sok gyereket vittem a hullaházba. Az orvostudomány nem mindenható. A haláleset a mi kudarcunk. Megtettünk mindent és mégis. Borzasztó érzés. Ezt az érzést csak az ellensúlyozza, hogy az utcán megállítanak, messziről köszönnek a gyógyult gyerekek, látom, hogy egészségesek, örülnek az életnek és örülnek a gyerekeknek a szüleik. Ezeket a meggyógyult gyerekeket egy kicsit a magaménak is érzem. Osztozom a szülők örömében. Nekem is van gyerekem. <3 is volt beteg. Egyszer nagyon megijedtem. Dühöngött a paralízis- járvány. A lányunk kicsi volt. Nagyon féltettük. A klinikára hordták a pa- ralízises gyerekeket. Beoltottak bennünket és dolgoztunk. A férjem meg rettegett. Megértette, hogy dolgoznom kell, de rettenetesen félt, hogy hazaviszem a bajt. Én dolgoztam, a férjem meg a gyerekkel otthon, az udvaron játszott. Egyszercsak a kislányom megmerevedett. A férjem felkapta és rohant. Rohant hozzám, a klinikára. Akkor már oldódott a merevsége. Megvizsgálták az orvosok. A mai napig sem tudjuk, hogy mi történhetett vele. A férjem attól kezdve még jobban félt. Nem is mertem neki megmondani, amikor egyszer nagyon beteg lett a kislányunk, hogy betegsége nagyon súlyos, talán át sem vészeli. Amikor átvészelte, csak akkor mondtam meg az igazat. Q Egyébként a férjem mindig megértő volt. Ha éjszakázásra osztottak be, ő maradt otthon a gyerekkel. Megtanulta a pelen- kázást. Igaz, amikor először rakta tisztába a gyereket, háromszor rohant a WC-be. Megszokta. Megtanulta a cu- miztatást is. ö egyébként tanár. Amikor engem ápolónőképzőbe javasolt, akkor még cipészsegéd volt. o A mi gyerekünk már nagy, egyetemre készül. Sokminden történt velünk, amíg felnőtt. Tudja, mit mondott a minap vacsora közben. Azt mondta, hogy jó lenne, ha most anyajogú társadalom lenne. Mert az apja, aki korábban munkás volt és ezért előnye volt a továbbtanulásban, most értelmiségi és ez neki hátrányt jelent a felvételinél. Most az anyja fizikai dolgozó, akiből azért nem lett orvos, mert értelmiségi szülők gyermeke. Ha most anyajogú társadalom, lenne, akkor anyja révén könnyebben bekerülne az egyetemre. Bolond gondolata van ennek a gyereknek, ugye? Most veszem észre, hogy megint elkanyarodtunk egy kicsit. Több, mint húsz éve vagyok a szakmában. Megszerettem. Hivatásomnak érzem. Egyszer otthagytam ugyan a kórházat. Elmentem bölcsődébe dolgozni. Gondoltuk, a vasárnapok szabadok, éjszakázni sem kell, ünnepnapokon, meg éjszaka együtt lehet a család. Nem bírtam. A bölcsőde más. Egészséges gyerekek vannak. Mindig ugyanazok, semmi izgalom. A bánat is kevesebb, de az öröm is. Visszamentem a kórházba. Most ismét jól érzem magam. Igaz, a munka sok, fárasztó, a lábaim tele vannak bevérzésekkel, a karomon is látni itt-ott a bevérzés nyomait, mégis szívesen dolgozom, amíg bírok. Olyan jó érzés bemenni és végignézni a huszonöt—harminc „gyerekemet”, hogy szépen gyógyulnak, hogy aki napokig a halál küszöbén állt, lassan visszatántorog az életbe. A szülők szeretik a gyerekeiket. Általában. Azért mondom, hogy általában, mert nem mindenki egyformán. Találkoztam szülővel, aki nem örült annak, hogy gyerekét visszahoztuk a halálból. Meg olyanokkal is, akik este gyorsan behozták a gyereket egy kis lázzal. Mi bént- fogtuk, hogy kivizsgáljuk. Másnap hiába kerestük a szülőket. Nyaralni mentek. Addig a kórházban helyezték el belázasított, egészséges gyermeküket. Ilyen is előfordul. De ezek kivételek, szerencsére. Aztán a múltkor ... Képzelje, berúgatta két és fél éves gyermekét. Ö is részegen tántorgott, de szerencsére annyi esze még volt, hogy az utolsó pillanatban behozatta hozzánk a gyereket. Riadóztattuk a várost. Orvosok jöttek be, hogy megmentsék a gyereket. Képzelje, ez az apa másnap beállított részegen és arra oktatott bennünket, hogyan kell bánni az ő gyerekével. o Mostanában alig kapni takarítónőt. Előfordul, hogy nincs. Akkor mi takarítunk. Nem tartozik a munkaköri kötelességünkhöz, de piszokban nem lehet gyógyítani. Az orvosoknak is, nekünk is — a gyógyítás a feladatunk. A fizetésem? Kettőezer-kilencszáz forint. Borravaló? Tudom, hogy nem hiszi el — néha egy-egy tábla csokoládé. De mi erre sem tartunk igényt. Minden borravalónál többet ér egy őszinte köszönöm, a szülő mosolygó arca. Látom, kételkedik. Azt hiszi, pénzért, borravalóért dolgozunk. Sajnos, sokan hiszik. Elmondok magának egy történetet. Napok óta küzdöttünk egy kisgyerek életéért. Szegénykém, türelmesen viselte súlyos betegségét. Már azt hittük, hogy megmenekül. Váratlanul agonizálni kezdett. Képzelje, ez a két és fél éves csöppség érezte, hogy meg kell halnia. — Anyikám, édes anyi- kám, gyere! — hívta az édesanyját. Az utolsó pillanatig mindent elkövettünk. Hiába. Mondja, de őszintén: kibírna valaki ilyesmit csak pénzért, ráadásul, ha az illető anya is? Az őszi szállítási csúcsforgalom zavartalan lebonyolítására a vasút megbeszélést ■tartott a közös tennivalókról legnagyobb fuvarozta tóival, amelyek részesedése a vasút összforgalmából mintegy 65 százalék. A MÁV-nak az év végéig a terv szerint 45,2 millió tonna árut kell továbbítania', pótolnia kell a fuvaroztatókkal közös hibákból adódott eddigi elmaradásökat, és számítani kell a várható nagyobb mezőgazdasági termés elszállításával is. A vasút kapacitása' a csúcsforgalom idején nincs arányiban az ugrásszerűen növekvő igényekkel. iA vállalatok többsége a rakodás szempontjából néhány napra — keddtől csütörtökig — rövidíti, a hetet, így érthetően az áru a hét végén jut célhoz, amikor általában a fogadó vállalatoknál szünetel a munka. El szeretnék érni, hogy minél több helyen szervezzék meg a rendszeres hétvégi rakodást, mert akkor viszonylag több a szabad kapacitás. Jogos kívánságként merült fel a fuvaroztatók részéről, hogy a vasút teljesítse pontosabban a kocsi megrendeléseket, s kellő időben adjon előrejelzést az érkező szá 1 lí tmá ny ok ról. A tanácskozáson megegyeztek abban, hogy a folyamatosán rakodó vállalat toknál bevezetik az ütemes szállítást jobban biztosító heti kocsirendellést. A bányásznapra befejeződött Ajkán az 1965-ben létesített bányászati múzeum bővítése. Az egykori bányászépületeknél egy 70 éves meddőhányó alatt 53 méter hosszú vágatot építettek, amelyben különbőz ő vágatbiztosító módokat, eszközöket, gépeket mutatnak be. Képünkön: az elektromos vezetékeket valósághoz hűen szerelik, a modellvágatban. (MTI-fotó — R ózsás Sándor felvétele — KS) SZALAI JANOS Hárommilliárdos gépkészlet Bányászati múzeum Ajkán
