Tolna Megyei Népújság, 1977. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-30 / 230. szám
A Í^PÚJSÁG 1917. szeptember 30. A közoktatás kérdései Szakkör a falumúzeumért Kollégistának lenni, az otthonlakókhoz és a bejárókhoz képest más minőség. A kollégisták összetartanak. A délutáni iskolai rendezvényeket nem kell a felénél otthagyni és rohanni a buszhoz, de nem is folyik szét a délután úgy, hogy tanulásra csak a tv- híradó és a nagy film közötti szünetben jut idő. Aki nem volt kollégista, az el sem tudja képzelni, milyen érzés olyan közösséghez tartozni, akikkel nemcsak az iskolában van együtt az ember, de délután és este is a hálóban, vagy éppen az Ómega-koncerten. Nehéz éppen a húszperces nagyszünetre tartogatni a mondanivalóját annak, aki az osztályfőnökétől szeretne tanácsot kérni a távollévő anyuka helyett. A kollégiumban este nyolc után mindenről lehet beszélgetni a nevelővel. Az első szerelemtől kezdve a marxizmus három alkotórészéig mindenről szó esik ilyenkor. Kiderül, hogy egymástól is sokat lehet tanulni. Hogy a diák jól érzi-e magát a kollégiumban, az sok mindentől függ. E sorok írója nem szerette se a vastag falú, komor épületet, ami börtönre emlékeztetett, pedig csak kolostor volt hajdanán, se azt, hogy csak hetenként egyszer volt meleg víz. Tíz év elteltével már az a kollégium se úgy néz ki, mint akkor. Hát még a később épültek, például Szekszárdon a Rózsa Ferenc, vagy az 505-ös szakmunkásképző diákotthona. Az előbbi már elnyerte, az utóbbi éppen a legjobb úton halad a kollégiumi rang elnyerése felé. Az általános iskolai diákotthonokról most ne essék szó, mert azoknak kicsit más a funkciójuk és a feladatuk, és lényegesen fiatalabb intézmények, mint a középiskolások második otthonai. Tolna megyében kilenc kollégium és három diákotthon van. A kettő közti különbség leginkább a diákönkormányzat fejlettségében van. Természetesen a kollégium javára. Doszkocs János, megyei kollégiumi szakfelügyelőt kérdeztük meg, mi az oka, hogy kevés a nevelőtanár? — Megyei átlagban a fluktuáció körülbelül harminc százalékos évente. Sajnos, a fiatal tanárok egy része a kollégiumot csak ugródeszkának tekinti. Esetleg azért vállalja el az állást, hogy ne kelljen kisebb községbe menni. Kevés a kivétel, aki ezt a munkát tekinti életcéljának. Szerintem az első számú ok, hogy nincs nevelőtanár- képzés. A hatvanas évek elején az egyetemeken még volt ilyen speciális kollégium, ma már ez is megszült. Érthető, ha a tanárok szaktárgyukat akarják tanítani. A másik ok az osztott munkaidő lehet, és a viszonylag magas óraszám. A heti negyvennyolc órából harminchatot töltenek a gyerekek között, de reggel hattól kezdve az éjszakai és a vasárnapi ügyeletig bezárólag igen osztott munkaidőben. Nagyon szép és nevelés- központú a munka a kollégiumokban. Ehhez nem elég jó tanárnak lenni, ide egész ember kell. Ma még az effajta nevelésközpontúság csak a diákotthonokban van, az iskolában még csak cél, persze nem a szándékokon múlik ez, hanem az objektív helyzeten. A csoportok létszáma magas, néhol eléri a negyven-ötven főt is. A megyei átlag harminc lehet, ami még nem sok, de van az Oktatási Minisztériumnak egy távlati célkitűzése, ami szerint a húsz fős csoport a cél. — A megyei diákotthonok színvonala országos viszonylatban milyen? — Jó. a közepesnél feltétlenül jobb. Az OM és KISZ irányelvei alapján értékeljük a kollégiumokat minden évben. Két évvel ezelőtt egy arany fokozatot tudtunk kiosztani, a gyönki gimnázium kollégiuma kapta, két ezüst fokozat és öt bronz volt a minősítések eredménye. Az elmúlt tanévben a bonyhádi Petőfi Gimnázium kollégiuma kapott arany minősítést, öt ezüstöt és két bronz oklevelet osztottunk ki. A pa- lánki szakközépiskola egyik évben sem kapott oklevelet. Az értékelés márciusban, áprilisban történik. A Petőfi Gimnázium kollégiumában kevéssel az év vége előtt fegyelmi problémák adódtak, ezért a diáktanács levelet írt a megyei művelődésügyi osztálynak, hogy emiatt ne kapják meg az oklevelet. Hangsúlyozom, egyéni fegyelmi ügyekről volt szó, de a diáktanács vállalta a felelősséget, és érettségüket, felelősségtudatukat mi sem bizonyítja jobban, mint éppen az, hogy lemondtak az oklevélről, mert úgy érezték, nem érdemlik meg. Szívem szerint azért adnék egy másik oklevelet. A megyei szakfelügyelővel merő véletlenségből találkoztunk a szekszárdi Rózsa Ferenc Kollégiumban, ahol a többiekhez hasonlóan, éppen most. készülnek az elmúlt évet lezáró közgyűlésre, ahol a diákok meghatározzák az egész évi munkatervet. Az önmaguk állította mércét aztán tartaniuk kell, kellő figyelemmel. A kollégium a csoportonkénti átlagokból összerakva 3,54-es tanulmányi eredményt tervezett magának. Ez az átlag még a közgyűlésen módosulhat. A Rózsa Ferencben vannak kis közösségek, nagyobb csoportok, ezeknek már csoporttanácsaik is vannak, a legfőbb törvényhozó szerv a közgyűlés, a végrehajtással pedig a diáktanács van megbízva. A kollégiumi nap általában a hétfő, akkor vannak a közösségi rendezvények, mind a három szinten. A belső élet is igen színes, változatos, a politikai vetélkedőktől kezdve, az etikai beszélgetéseken keresztül, a más csoportokkal ápolt testvérkapcsolatokig. Ez utóbbi táncos összejöveteleket is jelent. A sportban sem marad le a Rózsa Ferenc - kollégium, amelyik a két legutóbbi évben ezüst fokozatot ért el, az idén pedig ennek megtartását tervezi, hogy aztán továbbléphessen a legjobb minősítés felé. Természetesen szó sincs elzártságról. Kiveszik a részüket a mozi-, színházlátogatásból és nem utolsósorban az iskolai eseményekből, rendezvényekből. Az elmúlt vasárnap az egész kollégium szüretelni volt. Bán Jánostól, a kollégium igazgatójától azt kérdeztük, hogyan lehet összeegyeztetni a középiskolások életét az ott lakó főiskolásokéval. — Jobban féltünk ettől az együttlakástól, mint amennyi fennakadást okozott. Pillanatnyilag csak az a baj, hogy nincsenek még készen a diákigazolványok, így a portán néha megkérdezik a későbben jövő főiskolásoktól! hogy hol voltak? A mi diákjainknak négyig van kimenőjük, a főiskolásaknak pedig fél tizenegykor van kapuzárás. Az elmondottakból kiderül, hogy a kollégiumi élet színes és változatos. Minél öntudatosabb, fejlettebb eg.v közösség, annál gördülékenyebb, s tartalmasabb az élete. Minél fegyelmezettebben teljesítik kötelességeiket, annál több lehet a joguk is. Iharos! Ibolya Dunaszentgyörgyön honismereti szakkör alakult szeptember 27- én. A tizenhárom alapító tag célul tűzte ki a falu lakosságának bevonását a múlt értékeinek kutatásába, összegyűjtésébe. Szeretnének falumúzeumot létrehozni. Munkásmozgalmi, helytörténeti, népművészeti és régészeti szakcsoportokat alakítottak a szakkörön belül. Az eddig összgyűj- tött anyag nagyon gazdag. P. L. Fotó: B. J. Cserépeszközök, népművészeti remekek NDK Gondoskodás az idősekről A Német Demokratikus Köztársaságnak minden nyolcadik állampolgára tagja a harminc éve fennálló úgynevezett szolidaritási szervezetnek, amely a hárommillió nyugdíjas sokoldalú támogatását, a róluk való gondoskodást tekinti céljának. A szervezet tevékenysége kiterjed a házi ápolásra, az orvosi kezelésre, a lakásjavításra, de bármi egyéb — olcsó üdülés, ingyenes színházlátogatás stb. — segítség is várható tőle. A szervezet jelenleg 55 ezer idős ember ápolását, háztartásának rendben tartását végzi. Azoknak, akik nem szorulnak ilyen segítségre, a nyugdíjasklubok nyújtanak második otthont. Jelenleg országosan 410 nyugdíjasklub működik a szolidaritási szervezet kezelésében. Itt mindegyik klubtag érdeklődésének megfelelő szakkörben tevékenykedhet. Az idősek szívesen élnek ezekkel a lehetőségekkel, amit bizonyít, hogy az elmúlt öt évben 150 kórust és 1200 szakkört alakítottak a nyugdíjasklubokban. Népszerűek a tornaórák, de a barkács- és művészeti szakkörök is. Az idősek által készített tárgyakat a szolidaritási bazárokban értékesítik. A nyugdíjasklubokban természetesen ebédet is felszolgálnak, néhány Pfenniges térítés ellenében. Pap Karoly* fi jö bírö A bíró fent ül az emelvényen. Dent élőt te két asszony: az egyik a vádlottak padján, a másik oldalt a széken, mellette az ügyvédje. Elnyűtt proletárasszony minid a kettő. Töméntelen szigorú és kicsinyies gond ákombákomjaívail az arcukon, alig lehet őket az első pillantásra 'megkülönböztetni. iCsikné, a vádlott talán valamivel alacsonyabb, s kicsit több ihúst hagyott rajta a nehéz élet. Előrehajlik a padiban, fázósan, gyanakvón mondja 'be az adatait. A férje gépgyári munkás, heti béren dolgozik, akkor bocsátják el, amikor akarják. Pedig négy gyermeke van, őmaga semmit sem keres. Aztán a vádló következik: Boboriné. Ez valamivel csontosabb, nem hajlik előre, keményen, egyenesen ül. Elszánt ridegséggel adja a bíró tudtára élete körülményeit. Ha annak van négy gyereke, hát az van neki is, éppen ugyanannyi! 'Ha ez számít valamit. Az ö férje Is munkás, csakhogy egy gumigyárban, s ő is hozzáteszi: az enyimet is akkor bocsátják el, amikor akarják. Nincs itt semmi előnye a másiknak, meg nem is lesz. Az ügyvédet Boboriné,. a vádló fogadta. Ezt az embert sem rózsás kedvében teremtette az Isten. Töpörödött, savanyúképű, szennyes kis tyúkpörökben őszült meg vastag, tapadós haja. Lapos pislogásokkal vigyáz az ügyfelére, s néha szárazon aprókat béleköhint a nagy terembe, amelyet kintről a közelgő ősz még ridegebbé és kopottabbá homályosít. A bíróról nehezen látszik,jhogy miinek készült: hol kenetesen nagyokat bólint, mintha papnak indult volna, aztán pedig könnyedén, játékosan forgatja a fejét, kezét, lábát, ilyenkor színésznek is beillene. Kopaszsága békítőén világít ravasz, de azért kedves és fürge szemei fölött. Nem olvasása fel a vádat, hanem csak úgy kezdi, a maga módján: — Hát összekaptak egy kicsit, ugye? Nos, sebaj! Boboriné azt mondja, hogy maga Csikné, féltékenykedett rá az ura miatt. Aztán csúnya szavakat mondott utána, mikor elment az ajtaja előtt. No, mit szól ehhez kedvesem, Csikné? •A napokban lett volna nyolcvan éves Pap Károly, a két világháború közötti, sok tehetséget felvonultató írónemzedék egyik kiemelkedő képviselője. A bergen-belseni koncentrációs táborban gyilkolták meg a fasiszták 1945-ben. — Én csak rendre utasítottam, kérem — mondja a vádlott —, mert mindig olyan sandán nézett rám, az uramra meg olyan mézédesen! Hát cs'ák azért. Boboriné, a vádló, erre még jobban kihúzza magát. Mély lélegzettel készül a beszédre. A bíró hagyja, — Még hogy nem átall itt is ilyet mondani! Szégyen, gyalázat, méltóságos bíró úr! Nem szereti az ura, aztán mindig rajtam keresi! Nálam nincs! Oda vigye az ördög, ahol van, a csúf száját! Most a másik vesz mélyebb lélegzetet. A bíró azt is hagyja. — Persze, hogy nincs magánál az uram! De szeretné, ha vóna! Azért jött ide engem feketíteni! — Tetszik látni, már megint rágalmaz! Pedig Isten engem... S már peregne a szó még keményebben, éles mozdulatok villannának jobbról, balról, a szemek már szikrázni kezdenek: ekkor a bíró hirtelen felemeli két karját, a két asszony elhallgat. — Jaj... — mondja a bíró és a szívéhez kap. Kopasz feje egyszerre csak lehanyatlik, mint aki szívrohamot kapott. A teremőr tétován előrejön, de már felesleges, mert az egyik asszony jobbról, a másik balról fut a bíróhoz. Fogják, támogatják. Az meg hagyja magát tőlük, egyikre is, másikra is gyengéden ránehezedik, s halálra váltan motyogja: — Köszönöm szépen, kedveseim, köszönöm... Csak a szívem... Egy kis csönd, aztán mindjárt minden rendbejön... Most hát csönd lesz. A bíró egy kis vizet iszik a pohárból, ami előtte van, A két asszony még mindig ott áll mellette, a halál árnyékától meg- illetődVe lesik, lehajtott fejjel. Az ügyvéd szorongva pislog. A teremőr a homályba húzódott. A bíró, mint aki lassan erőt vesz magán: — Milyen jó asszonyok maguk — mondja —, hogy is tudtak úgy civódni... Mikor az élet úgyis olyan rövid... S mindegyiküknek négy gyereke van... Milyen jó maguknak, hogy úgy élhetnek, egészségesen... No, békülj'enek össze szépen... Hadd menjek egy kicsit lefeküdni a beteg szivemmel... A két asszony méricskéli egymást, aztán a bírót. Csikné, a vádlott kezdi előbb: ő szívesen belemegy abba, amit a bíró úr mond. ö nem jött volna ide magától. Öt úgy hívták. Mire Boboriné mondja: — Hát én se bánom... a bíró úr kedvéé*t... a szíve miatt... De aztán hirtelen eszébe jut az ügyvédje. Tétován néz körül. Az ügyvéd már felkelt a helyéről. Most egyszerre hárman néznek feléje. A bíró enyhén, betegesen beszélni kezd: — Azt hiszem, hogy az ügyvéd úr... tekintettel a felek békességére és szegénységére, el fog tekinteni a díjazástól. A beteges hang mögül szemrehányó, megtört szemek merednek az ügyvédre. Az mogorván ,néz vissza, s kelletlenül mondja: — Kérem, én úgyis beérem a legcsekélyebb díjazással. De Boboriné feljájidul: — Jaj, kérem, én azt a csekélységet se bírom! Még én fizessek, az ő csúnya szavaiért? .Nem azért fogadtam ügyvédet, kérem! — s gerincét merevíti. A vádlott is ú'jra kezdi: — Én csak rendre utasítottam őt, kérem! Még én fizessek az ő csúnya tekintetéért? S már kezdődne elölről, de a bíró megint rosszul lesz. Most.csak a homlokát simogatja, úgy hajlik előre a székben, aztán nyögni kezd: — Talán elég lesz... az ügyvéd úrnak... a fele is... Azt majd felosztják maguk között... jó asszonyok... Az ügyvéd úr... majd elfogadja... részletekben is... — Feláll, arca levegő után kapkod. — Igazán sajnálom — motyogja *—, hogy ilyen rossz állapotban vagyok. S bizonytalan járással elindul, a teremőr támogatja; mentében megveregeti betegesen, könnyedén a két asszony vállát, aztán a savanyú ügyvédet simogatja meg, s lassan bevánszorog a bírói szobába. Az ügyvéd savanyúan néz utána, majd a 'két asszonnyal kiballag a folyosóra, odakint lassan, nehezen megegyeznek a részletekben. A bíró pedig odabent, ahogy átlépte a küszöböt, mosolyog a játékon. Nincs könnyű dolga egy bírónak! Egyszerre kell lennie papnak és komédiásnak! 'A múlt hónapban a fejét fogta, azelőtt olyan influenzás volt, hogy beszélni se tudott, csak úgy mutogatott! De mit tesz a jövő hónapban? Majd bénának adja ki magát! Mert csak egy jó bíró van: a halál. Csak az békíti ki az embereket. De az ügyvédség ravasz népség! Azt hiszi, ez is gyanút fogott, ez a .savanyú emberke. S valóban: az ügyvéd gyanúval gondol a bíróra. Eztán vigyázni fog, s ügyfeleit elő fogja készíteni a bíró halálára. fl kollégiumi élet, kollégiumi nevelés A múlt fegyverei
