Tolna Megyei Népújság, 1977. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-23 / 224. szám
/'tolnán, a Képújság 1977. szeptember 23. A közmüvelödés kérdései Életképes munkásklubokat Faültetés Vietnamban Nagy gondot fordítanak a faültetésre Vietnamban. Képünk Pha Long, Lien Son megye Moung Khuong kerületében készült: 1977-ben e területen mintegy 200 ezer hektárnyi területet fásítanak. Örömtelibb öregségért Az egyik nagyközség művelődési házának igazgatójával a szocialista brigádvezetők klubjáról beszélgettünk. Tudtam, hogy létezik a klub, hiszen a havonta elküldött programban mindig szerepelt két-két foglalkozás, amit ez alatt a cím alatt jeleztek. Az igazgató mégis kényszeredetten válaszolgatott, igyekezett a többi kiscsoportra terelni a szót. Végül kifakadt: „Nem tudok mit kezdeni ’ ezzel a klubbal, csak nyűg a nyakamon. A brigádvezetőket úgy kell ide kényszeríteni, nem tudom, mi értelme az egésznek.” • Sifter Józsefné, az SZMT közművelődési osztályvezetője, ő volt a szekszárdi szocialista brigád klub első vezetője, utódja a klub élén Deli Erzsébet, a megyei művelődési központ munkásművelődési főelőadója. Mind a ketten jól ismerik a megye szocialista brigádjainak klubjait, a gondjaikat is. Mivel beszélgetésünk erről a fontos kérdésről kötetlen formában történt — az újságíró kérdezett, a népművelők egymást is kiegészítve válaszoltak — a válaszadók személyét nem jelöljük meg külön. — Egyre több jele mutatkozik, hogy a művelődési házak egy részében kampányszerűen hozták létre a szocialista brigádok klubjait, és ahogy az említett példában az igazgató, nem tudnak mit kezdeni vele... — Sablonokat alkalmazni, mechanikusan cselekedni mindig sokkal egyszerűbb, mint alapos elemző munka után megtalálni az adott körülmények között leghatásosabb, legjobb módszereket. Amikor a munkásművelődés jelentőségére hangsúly került a közművelődési gyakorlatban, az volt a legegyszerűbb, hogy ahol lehetett, gyorsan létrehoztak egy szocialista brigád klubot. Azontúl erre lehetett hivatkozni, ha valahol számon- kérték a művelődési ház munkáját a munkásművelődés terén. Természetesen a klubot nem elég létrehozni, működtetni is kell. Azt pedig csak úgy lehet tartalmasán és tartósan, ha jól átgondolt programot kap, ha a klubtagok értelmét látják az összejöveteleknek, emellett sikerül közösséget kialakítani az összegyűlt emberekből. Ott mindez eleve nem sikerülhetett, ahol csak arra futotta a szervezők energiájából, hogy megalakítsak a klubot... Ezek a brigádklubok sajnos felbomlottak, vagy közel állnak hozzá. — ügy tudom, a változatlanul működő munkásklubok is gondokkal küzdenek. A szekszárdi szocialista brigád klub vezetősége nagyon nehezen gyűlt össze a munkaterv megtárgyalásához. — A szocialista brigádok klubjaiba általában a brigádvezetőket hívják. A klub lényege, módszertani segítséget adni — persze nem közvetlen formában — ahhoz, hogy miként irányítsák a tagok saját brigádjukban a közszellemet. Sok mindenre gondolunk: a politikai érdeklődéstől kezdve a szabad idős programokon keresztül a művelődés elmélyültebb formáiig. A brigádvezetők mindezt szívesen is veszik — elméletileg. De mivel éppen ők azok, akiknek példát kell mutatni, akik tanulnak, tanfolyamra, értekezletekre járnak. .. Annyi minden mást is vállalnak és annyi elfoglaltságuk van, hogy a brigádklubra már nehezen jut idő. Nem véletlen az sem, hogy a szekszárdi klub foglalkozásai közül a műsoros esteknek volt a legnagyobb sikere. Meg is mondták a klubtagok, hogy a szellemi felfrissülésre van nagy szükségük... Ha viszont megszaporodnak a műsorok, ahol nincs semmi más dolga a klubtagoknak, minthogy szemlélődjenek és szórakozzanak, akkor ez már egy egyszerű, úgynevezett általános klub lesz. Lehet, hogy ilyenekre is szükség lenne — kevés működik felnőttek számára még —, de a szocialista brigád kluboknak más a célja. — Mi lenne hát a megoldás? — Talán már az sem helyes, hogy a klubtagságot úgy választják ki, hogy minden munkahelyet egy-két brigádvezető képvisel. A foglalkozásokon mindig azok vannak együtt, akik közös munkahelyről jöttek. Szívesebben is vitatkoznak egymással. Gondolkodtunk rajta, talán jobb lenne, ha a brigádvezetők új klubjai ezután egy-egy munkahelyen alakulnának meg. Ahol a klub aztán fóruma lenne a közös gondok megvitatásának. — Ez nem azt jelenti, hogy a most még életképes munkásklubokat is újraszervezik. .. — Erről nincs szó. Újra próbálkozunk a szekszárdi klubban is azzal, hogy közelebb kerüljön a tagokhoz a program. Az előre elkészített munkaterv-javaslat eleve választási lehetőséget kínált, hogy végül is a legjobb ötleteket fogadjuk el, olyan témákról vitázzunk, amelyek igazán húsba vá- góak. Néhányat felsorolunk ezek közül: „Hogyan válik a brigád szocialista közösséggé?” „Formális vonások a mozgalomban”. „Milyen főbb személyes, emberi követelményeknek kell megfelelnie a brigád vezetőnek?” „Miért szükséges a céltudatos emberismeret, melyek a legfontosabb személyiség- jegyek?” „Hivatalos és nem hivatalos kapcsolatok.” „Az emberek megítélésével elkövetett leggyakoribb hibák.” Természetesen nemcsak vitatkozni fogunk, tapasztalatcserére, kirándulásra, fórumra, művészettel és természettudománnyal kapcsolatos előadásokra és szórakoztató műsorokra is sor kerül. — Ez a program igazán vonzó. A szekszárdi munkásklub valamiféle módszertani irányító is? — Pillanatnyilag ilyen nincs a megyében. Egyébként nem a szekszárdit tartjuk a legjobb szocialista brigád klubnak, eddigi munkája alapján inkább a dombóvárit. A megye szocialista brigád klubjainak van más módja a tapasztalatcserére: a klubok vezetői is találkozhatnak, de a klubtagoknak is rendezünk minden évben találkozót. • A formális dolgok elhalnak, a tartalmasak megerősödnek. A művelődés területén is így történik. A munkásklubok célkitűzésüket, lényegüket tekintve érdemesek rá, hogy erősebbé, még elterjedtebbé válva állandó részei legyenek a művelődésnek. Tolna megyében az őszi, új művelődési szezon kezdetén összesen hat szocialista brigád klubot számoltunk össze. Virág F. Éva Az „öregség örömtelenség” — tartja egy bolgár szólásmondás, és ebben sok igazság van. Az öregség gyakran azért is szomorú, mert betegség járul hozzá és egyedüllét. Nemrég Burgasz megye Lozarevo nevezetű falujában felkerestem az „öregházat”, ahol a magúkra maradt öregekről az állam gondoskodik, és egy jó közösség fáradozik azon, hogy életük őszén több legyen a melegség. Az öregek otthonának vezetője minden lehetőt elkövet, hogy az itt élő idős emberék öregsége örömtelibb legyen. A nagyobb ünnepeket együtt tartják meg. Bulgáriában jelenleg 33 „öregház” van, ötezer férőhellyel. A VII. ötéves terv időszakában — 1976—80. között — erre a célra 18 millió levát fordítanák. Ebből öt „öregház” építését fejezik be, és nyolc újabb építését kezdik el. Tovább javítják a már működő otthonok ellátását is. Vannak persze olyan öregek is, ákik nem akarják életük utolsó éveit korábbi otthonuktól, a szülővárostól, a falutól távol leélni. Ilyen esetekben — minimális összegért — a „házi gondozó szolgálatot” vezetik be. Ez a következőkből áll: időnkénti takarítás, mosás, vasalás, személyes higiénia és a melegétel házhoz szállítása. Az ételt naponta rendszeresen kocsikkal viszik házhoz. A gondozottak orvosi ellátásban is részesülnek. A házi gondozás díja ugyanannyi, mint az öregházi ellátásé — a család jövedelmétől függően —, de legfeljebb 60 leva. A jövedelem nélküli magányosok ellátása viszont teljesen díjtalan. MOISZ DEKALO A futók .lekuporodva------------- álltak a fehér r ajtvonal előtt, az indító pedig mlár-imár kinyitotta a száját, hogy kiejtse a várva várt „felkészülni!” vezényszót, amikor az egyes számú futó hirtelen odafordult és így szólt: — Bocsánatot kérek, indító sporttárs, de szeretném tudni, hogy szabályosan állunk-e? — Hogyhogy szabályosan? Mit akar ezzel mondani? — Én ugyebár, pedáns ember vagyok, a vitatkozás nem kenyerem, no de az én szakmámban pedánsnak is kell lenni... — Micsoda? Milyen szakmáiban? Miről beszél? Futni akar, vagy beszélgessünk? — Bocsánatot kérek, indító sportárs, de úgy vélem, ön ok nélkül heveskediik. Hiszen már említettem, hogy az én szakmámban az embernek pedánsnak kell' leninié... — Milyen állása van?! — rikoltatta harsányan az indító, s az egyik futó nekiiramodott. — Én ugyebár, könyvelő vagyok. Illetve könyvelő és revizor. Megszoktam, hogy a legapróbb, látszólag jelentéktelen részleteket is kilbányász- szam... — Mit számít nekem, hogy könyvelő vagy bányász?! — kiáltott fel az indító. — Utoljára kérdezem: le akarja futni a távot, vagy mindenféle badarságról óhajt fecsegni? — No látja — bólintott elégedetten az egyes számú futó — ön indító, rajtbíró és mégis ennyire heveskedik. Ha tovább idegeskedik, ki tudja, még felszökhet a vérnyomása. Egyesek pedig azt mondják, hogy az idegesség okvetlenül gyomorfekélyt okoz. — Mindjárt adok én magának fekélyt! — kiáltotta az indító és imár-miár felemelte a pisztolyát. — Nem, így nem 'helyes — intette le nyugodtan az egyes számú futó, — Először: még nem vezényelt ^felkészülni!”-!, másodszor: az indítónak a magadba kell lőnie, nem pedig a futóra céloznia. — Vigyétek el ezt az alakot ! — jajdult fel szívet tépő hangon az indító. — Még egy másodperc — és szétzúzom a fejét! — No látja, mire vezet a makacsság — jegyezte meg oktatóan az egyes számú futó. — És az egésznek az az oka, hogy nem akar felelni egy kérdésre. — Mit a-kar, ma-ga tőlem? — kérdezte az indító félelmetes, sípoló suttogással, és arcát kezébe temetve, halkan felzokogott.- De hát nyugodjon meg,--------------- indító sporttárs. É n csupán azt akartam megkérdezni, hogyan kell érteni azt a szabályt, amely megtiltja 'az indításra váró sportolóknak, hogy rálépjenek a rajtvonalra. De megérinteni a vonalat ugye szabad? — Álljon, ahogy akar — szipogott az indító és kabátujjával törülgette a könnyeit. — Rajtolhat ülve, fekve, fejen állva! Csak induljon el, az ég szerelmére! Figyelem! A futók nyújtózkodva és ásítva megint rajtállásba helyezkedtek. — Még egy pillanat, indító sporttárs — szólalt meg ekkor az egyes számú futó — hát a ikezek? — Miféle kezek? — Nos, hát a mi kezünk, amely a rajtvonalon van. Azt szeretném' pontosan tudni, vajon a kézzel, illetve az ujjakkal szabad-e megérinteni a ra'jtsávot. — Minden, minden szabályos. Kéz, láb, vese, hasnyálmirigy — magánál minden a legtökéletesebben rendben van... Minden a helyén. — Hát ami a hasnyálmirigyemet illeti, indító sporttárs, e téren bizony kissé túloz, mivel az orvosok, sajnos, úgy találják, hogy ez a belső szervem hiányosan működik; de kijelentik, hogy a gondos diéta teljesen helyreállíthatja e fontos szerv normális működését. De miért érdeklődik a hasnyálmirigyem iránt? Akarja, hogy elmondjam, milyen diétát rendelt nekem az orvos? Bohumil Kotra, kiváló szaktekintély — talán hallott róla? — Nem, sajnos, nem hallottam — válaszolta igen nyugodtan és igen udvariasan az indító. — De engedje meg, könyvelő sporttárs, hogy én is feltegyek önnek egy kérdést. — Parancsoljon. — Nem. tudja véletlenül, mennyit kaphat az indító azért, hogy rajt közben megölt egy futót? — Rajt előtt? — kérdezte szakszerűen az egyes számú futó. — Igen: előtte — jelentette ki az indító határozottan. — Ha előtte — akkor nem tudom. — És ha közben? — Azt sem tudom. — Figyelem! — kiáltotta az indító. — Felkészülni! — Egy pillanat, indító sporttárs, ha akarja, megkérdezhetem egy jogász ismerősömtől, hogy... Nem fejezhette be, mert-------- az indító vadül felü völtött és nekiiramodott a salakpályán; lábát magasra felvetve száguldott. Ha az időmérők elindították volna stoppenüket, akkor bizonyára új kétszáz méteres rekordot állapítottak volna meg... (Gellért György fordítása) Minden városnak sajátos arculata van. Grúzia fővárosához Tbiliszihez, elválaszthatatlanul hozzátartoznak a kötélpályák, amelyek megrövidítik az egyes kerületek közötti utat. Szülővárosom nagyon szép madártávlatból. Tbilisziben összeforr a múlt és a jelen, a történelem és korszerűség. A fennsíkra épült Metehi vár előtt magasodik Vahtang Gorgaszál, a város alapítójának szobra. A Komszomol fasoron pedig, magasan a hegyen, messziről látható, hatalmas nőalak áll, egyik kezében csészét, másikban kardot tartva. Grúzia szimbóluma ő, amely évszázadok óta vendégszeretően fogadja a barátokat, ám karddal az ellenséget. Az orosz—grúz kapcsolatok története a messzi múltba nyúlik. A két nép barátságát Sota Rusztaveli énekelte meg halhatatlan poémájában „A tigrisbőrös vitézben”. A grúz társadalom haladó része jól tudta, hogy hazáját csak Oroszországgal együtt mentheti meg. 1801-ben a grúz állami vezetők kérésére manifesztumot adtak ki, amelyben bejelentik az ország csatlakozását Oroszországhoz. Ez megszabadította Grúziát a külföldi támadások terhétől, lehetővé tette gazdasági fejlődését. Tbiliszi régóta vonzó hatást gyakorolt az orosz társadalom szellemi elitjére. Megfordult itt Gribojedov, Puskin, Lermontov, Saljapin, Csajkovszkij, Lev Tolsztoj, Maxim Gorkij... — A város népesnek tűnik — írta Puskin, aki 1829. májusában érkezett Tbiliszibe. — A keskeny, görbe utcákon kosarakkal rakott szamarak haladtak, taligák torlaszolták el az utat. Az akkori idők Tbiliszije a kisiparosok, csizmadiák, fegyverkovácsok, szabók, kövesek varosa volt. A mesterek tágra nyitott ajtók mögött dolgoztak, a Kúra folyó- nál pedig egyszerű áruikkal gazdagon rakott polcaik sorakoztak. Tbiliszi és az egész grúz nép történetében 1921-ben kezdődött új lap, amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után Grúzia a Szovjet Köztársaságok Szövetségének tagja lett, A Kúra folyó mögötti területbe szervesen illeszkedő, korszerű lakótelepek nőttek ki a földből. Ég felé törnek a szállók az Ibéria és az Adzsária. A tbiliszi gyárak és üzemek elektromos mozdonyokat, sugárhajtású repülőgépeket, munkagépeket, műszereket, selymet, ruha- és cipőárut gyártanak. Itt csomagolják a híres grúz teát. A világ 70 országába jutnak el a grúz áruk. A városban, ahol nemrég született az egymilliomo- dik lakos, több mint 150 középfokú oktatási intézmény, 40 tanintézet, egyetem és főiskola, 9 .technikum, 110 tudományos kutató és tervező intézet, 9 színház, 30 filmszínház, kultúrpalota és számos kultúrotthon, valamint 60 könyvtár van. A tbiliszi lakosok mozgásigényüket a sportcsarnokokban, stadionokban, úszómedencékben elégítik ki. Naponta használják a csodás metrót, kötélvasúit segítségével jutnak el a gyönyörű hegyi parkokba, örömmel látogatják a Filharmónia nagy koncerttermét. Ha lenézek a kötélvasút fülkéjéből az alattam elterülő városra, önkéntelenül is ez jut eszembe: örökké fiatal vagy ősi Tbiliszi. Grigol Abasidze, a Grúz írószövetség elnöke, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának tagja (APN—KS) Szülővárosom, Tbiliszi vácsok, arany- és ezüstműA szabály az szabály A kötélpálya hozzátartozik a városképhez
