Tolna Megyei Népújság, 1977. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-16 / 218. szám
* m tu.» I >*■ A közoktatás kérdései Bemutatjuk az új igazgatót Ai irányítás nehezsegei - Fizetésemelés Póla Károly, a szekszárdi 505-ös Szakmunkásképző Intézet új igazgatója, matematika-fizika szakos tanár. Kilenc évig tanított középiskolában, ez idő alatt volt KISZ- tanácsadó és igazgatóhelyettes is. Hét évvel ezelőtt a megalakult továbbképzési kabinet — ma Pedagógus Továbbképzési Intézet — vezetője volt rövid ideig, ezután középiskolai felügyelő, majd iskolai csoportvezető a megyei tanács művelődésügyi osztályán. Ennyit az adatokról és az életútról, a bemutatás szempontjából ennél fontosabbak a belső mozgatórugók és tapasztalatok, amiket eddigi pályafutása alatt szerzett. — Miért lett pedagógus? — Nem álltíhatom, hogy már kora gyermekségem óta erre a pályára készültem, „igazgatószakos” meg végképp nem vagyok. Reál érdeklődésű voltam a középiskolában, bár a vége felé már megérintett a művészetek szele, csak akkor már késő volt váltani. Szegény családból származom, mondhatnám azt is, hogy a tanáraim segítettek és irányítottak a pedagóguspályára. — A pedagóguspályán azok vannak előnyben, akik vezetésre alkalmasak, mert a gyerekeket is irányítani kell. Mi a különbség a gyerekek és a felnőttek vezetése között? — Szívesebben dolgozom együtt a gyerekekkel, mert nevelhetőbbek, hálásabbak. Dolgoztam a KISZ-ben és a diáktanácsban már középiskolás és egyetemista koromban is. A megyei tanácsnál már lényegében azokkal a vezetői problémákkal találkoztam, amiket itt is csinálnom kell. Úgy kell irányítanom a munkatársaimat, hogy azért a saját területükön önállóak maradhassanak, hiszen az ő pedagógiai munkájuk is vezetői tevékenység, csak úgy lehet hatékony és eredményes, ha szabadon és teljes felelősséggel végezhetik. Úgy képzelem el a saját munkámat, hogy mások dolgába csak aikkor avatkozom, ha azt megítélésem szerint a gyerekek érdeke teszi szükségessé, vagy ha lasabban mennek a dolgok, mint szeretném. Szabályozó tevékenységnek fogom fel az iskolaigazgatást. Sajátos ebből a szempontból a szakmunkásképző, mert itt lényegében több tantestület működik egymás mellett, és akkor még nem is szóltam a tanműhely, a gazdasági részleg és a diákotthon önállóságáról. Ugyanúgy, mint a megyei tanácson, itt is áttételeken keresztül érvényesülnek az esetleges elképzeléseim és intézkedéseim. A közeljövőben szerét ejtjük majd egy találkozásnak, legalább a KISZ- és az önkormányzati vezetőkkel. Mód lesz ez az ismerkedésre is és megbeszéljük a mozgalmi teendőket. Egyúttal megnézzük azt is, mi lett a sorsuk a tavalyi ifjúsági parlamenteken elhangzott javaslatoknak, így nem kell jövőre kapkodni a parlament előtt. — Milyen változtatásokat tervez, mint új igazgató? — Erre a kérdésre még nem tudok válaszolni, mert csak most ismerkedem az intézménnyel. Ha mások jönnek a változtatás igényével, nem tudom még biztosan, hogy csak egyéni elképzelés-e, vagy jól szolgálja a közösség érdekeit. A saját ötleteim is lehet, hogy az ismeretek hiányából adódnak. Legalább fél. de inkább egy évet arra szeretnék fordítani, hogy megismerjem a szervezeti rendszert, a munkamódszereket és hangulatot. Ez utóbbin lehet lemérni, hogy mi az, ami ebben az intézetben gond, mi az, ami örömet okoz, mivel ért egyet a többség és mi az, ami biztosan nagy ellenállásba ütközne. Mint tanárt tanított engem sok mindenre elődöm, Kaszás Imre. Egyetlen dologra figyelmeztetett, hogy az utóbbi években ez az intézmény létszámban felduzzadt. Lehet, hogy ebből következően majd felül kell vizsgálni a szervezeti és a munkamódszereket, de az biztos, hogy nem most. Az megint nyilvánvaló, hogy a fiatalokkal folytatott megbeszélésen már a saját elképzeléseimet mondom el. — Hogyan tudta ismeretlenül besorolni a munkatársait az új fizetési rendszerbe? — Egyedül sehogy. Ezt a felelősséget még akkor sem vállalhattam volna, ha három, vagy tíz éve lennék itt. Százkilencven dolgozónk van, ebből körülbelül százötvenen vannak kapcsolatban a neveléssel, oktatással. Minden területnek a felelőse egy igazgatóhelyettes, illetve a műhelyfőnök. Béremelési javaslataikról csak akkor kértem indoklást, ha nagyobb volt az eltérés az átlagtól. A tantestületi értekezleten csak az alapelveket ismertettem és azt, hogy a szokásos fórumon, a döntőbizottságon kívül, a személyzeti vezetőhöz fordulhatnak esetleges panaszaikkal. A kötelezőnél mindenki többet kapott, az átlagnál már nem. A kategóriáktól függően — most csak a pedagógusokról beszélek — négyszáz és hétszáz forint között mozog az emelés: Nálunk a differenciálás mellett egyfajta egészséges nivellá- lásra is törekedni kell, nemcsak most, de folyamatosan. Az oktatóink nagyon változó, háromezertől négyezerig terjedő — fizetéssekkel jönnek hozzánk az üzemektől. Ezeket a nagy különbségeket az itteni munka alapján, ameny- nyire lehet és szükséges, lassan el kell tüntetni. — Tanít is? — Három órában az autószerelőknél és a szakmunkások hároméves középiskolájában. Néha valóban csak annyi időm van, hogy megtartsam az órát, de szükséges ahhoz, hogy ne szakadjon el teljesen az a vékony szál, ami a diákokhoz közvetlenül fűz. Kezdeti sikereim, még középiskolai tanár koromban, azt hitették el velem, hogy tudok kapcsolatot teremteni a 14—18 éves korosztállyal. Éppen ezért nem mondhatom, hogy mindig igazgató szerettem volna lenni, bármikor szívesen visszamennék tanítani, de az is igaz, hogy vonzott a nagy feladat; ekkora és ilyen fontos intézményt igazgatni. — Köszönjük a beszélgetést és sok sikert kívánunk a munkájához. IHÁROSI IBOLYA Epilógus a nyaralásról A férfi felnyitja a kék színű Lada csomagtartóját, kiszedi a takarókat, bőröndöket, gumimatracokat, nyári kacatokat, emléktárgyakat és sorban a kocsi mellett várakozó család kezébe adogatja. Feleség és két tizenéves fiú. A férfi arca látszólag közömbös. Vagy inkább fáradt. Rövid, vastag karjait széttárja: nincs több csomag. Tűnődve nézi az autót, s arra gondol reménykedve: — Még van egy nap szabadságom, egy teljes napon át semmit se fogok csinálni, legfeljebb arra leszek hajlandó, hogy teleengedem a fürdőkádat és belefekszem, legalább ez az egy napom legyen meg, amikor elmondhatom végre hogy pihentem... A család felhordja a csomagokat a lakásba. Ablakot nyitnak, majd Vacsoráznak, minden úgy folytatódik, mint mielőtt szabadságra mentek, mégis más. A két fiú vacsora után sokáig sugdolózik a kis szobában, nehezen jön álom a szemükre. Az asszony a konyhában üldögél, mint aki nagy megpróbáltatások után tért vissza a nyugialom, vagy inkább a megszokás szigetére. A férfi szótlanul fekszik az esti csöndben, és most már arra gondol: jövőre megszervezi a nyaralást, pihenés lesz, csak pihenés, három hétre meg fog állni körülötte az élet, ha szükséges, még az orvos véleményét '.is kikéri, hogy mi a legideálisabb, de ez még egyszer nem fordulhat elő, mint az idén, hisz kívül-íbelül ros'kadtabbnak érzi magát, mint három hete, amikor elindultak nyaralni. Az .idei nyár folyamán három véleményt jegyeztem fel a nyaralásról. Az első: — Legalább három évig. nem megyek külföldre nyaralni. Az ember képtelen visszatartani magát, és csak lohol, lohol, mint a megszállott.,, A második: — Én a kertemben dolgoztam egész idő alatt. Maradt még néhány nap szabadságom, azt majd szüretre veszem ki... A harmadik: — Engémét a többi ember borított ki. Megfeledkeznek magukról, azt hiszik, hogy csak ők vannak a világon, senki más... A legtöbb ember fáradtan, kimerültén érkezik meg a nyaralásból. A legtöbb üdülő, a tengerpartok, a Balaton, az éttermek, szállodák, autóbuszok, strandok, kiránduló- hajók — zsúfoltak, és mint olyanok: egy nagy szabadtéri idegklinika benyomását keltik." Ebben a közegben szinte mindenki természetesnek veszi, hogy a két-lhárom- hetes nyári szabadság alatt fog regenerálódni. Mohó pillantássál szívnak magukba mindent, meleget, napfényt, látványt. Mindenki mielőbb pecsenyeszínű akar lenni, és a hajóállomások körül az izgatott tülekedésben, a nagy jövés-menésben elvész az orvosok és a józan ész figyelmeztetése. Az emberek százezrei évente két-három héten át élnek, a nyári szabadság ideje alatt, mindent legázoló, fáradhatatlan tempóban. Az orvos a fejét csóválja. — Ezt a habzsolást aligha nevezhetjük pihenésnek. Nem más ez, mint a neurotikus panaszok melegágya. Az 'évi szabadság ma már csak albban az értelemben fogható fel szabadságnak, hogy a dolgozó ezt az időt nem a munkahelyén tölti, de sok esetben még környezet- változásról se nagyon beszélhetünk... .Az ma már egyszerűen megoldhatatlan, hogy az ember a nyári szabadsága alatt pótolja az egész évi idegi veszteségeket, és előkészítse a szervezetét egy újabb esztendő kimerítő automatizmusára. A szellemi foglalkozásúak döntő többsége például naponta olyan idegi ártalmaknak van kitéve, hogy ennek valamiféle ellensúlyozására, vagyis a reális pihenésre naponta van szükség. Vagyis beosztott, többé- kevésbé megszervezett napok egymásutániságáról van szó, mondhatni a nap kis „szabadságóráiról”, mely időben az ember a szervezetét rövid időre bár, de fölmenti a napi munka súlyos nyomásai alól. A nap ésszerű beosztásához felismerésre van szükség. A napi hajszát háttérbe állítva néhány órára el kell hinni, s meg kell érteni, hogy az idegrendszert ért károk súlya, a várható következmények nem ellensúlyozha- tók csupán a nyári szabadsággal. Megnyugtató érzések töltenek el bennünket, amikor az átlagos emberi életkor biztató emelkedéséről olvasunk. Csakugyan jó érzéssel számít az ember arra a néhány esztendőre, amit ilyenformán — legalábbis a. nagy átlag szerint — többletként könyvelhet el. Ugyanakkor elszomorító bepillantani a városi ember napi programjába, s egyenesen megdöbbentő bepillantani a klinikákon, kórházakban és orvosi rendelőkben kezelt, gyógyszereit neurotikus betegek feltűnően és aggasztóan magas statisztikájába. Az élet-élés intenzitása magas fokú. Megerőltető tempóbáin élünk. Nemcsak a gépkocsik és repülőgépek sebessége, a technikai fejlődés tempója öltött fantasztikus méreteket. Az ember a saját életével valósággal hozzáigazodott ehhez az iramhoz, hiszen maga hozta létre az anyagi világnak ezt a tempóját. A tempó-visszatérés természetesen már lehetetlen. Tervek, vágyak reménye feszít bennünket. Az ambíciónk félelmetes. A maga módján mindenki Valamiféle nagy feladlatra készül: átlagon felüli teljesítmény, hírnév, nyaraló, nagyszerű utazások... De közben hiányoznak a nagy megterhelések „ellen- szérumai”. A napi adagok. Nyaralás után gyakran valamiféle csalódás fogja el az embert. Sok minden másként sikerült, mint azt elterveztük, ám legtöbbször megelégszünk a felületi magyarázatokkal: az idén megint mindenkinek éppen az a fürdőhely jutott az eszébe, az emberek elviselhetetlenek nagyobb tömegben, az ellátás botrányos, és így hiába lebegett á szemünk előtt a köztudott intelem: az egészségre leginkább hasznos pihenés az aktív ki- kapcsolódás... A nyári szabadság önmagában, ilyen élettempó mellett már nem biztos módszer. A regenerálódást naponta, a munka utáni „sza- badságórákban” .kell megszervezni. A munkáért. A vágyainkért. Az életünkért. THIERY ÁRPÁD 1977. szeptember 16Prágai műkincsek A Prágai Építkezési Vállalat munkásainak és technikusainak türelmes munkájával a közelmúltban igen sok építészeti műemlék született újjá eredeti szépségében. A legjelentősebb rekonstrukciók közé tartozik a prágai vár areáljának egyik épülete, a XII. századból származó Szent György kolostor. Felújított termeiben éppen egy évvel ezelőtt nyílt meg a nemzeti galéria régi cseh képzőművészeti gyűjteményének állandó kiállítása. Most folyik „A kőharanghoz” címzett óváros-téri ház rekonstrukciója. A házat 1965-ig barokk épületnek tartották. De amikor a régi, málladozó vakolatot eltávolították, előbukkantak a ház homlokzatának gótikus ablakai, amelyekről eddig senkinek még csak fogalma sem volt. Sok éves türelmes kutatómunkával felfedték a félezer éves ház történetét. Felfedezték a beépített válaszfalakat. A műemlékvédelmi kutatók kiderítették, hogy 1678-ban a házat átépítették, s ekkor a kétemeletes házból háromemeletes lett. A műemlék felújítását 1973-ban kezdték meg. Hamarosan a külső munkálatok kerülnek sorra, s egy év múlva Prága látogatói „A kőharanghoz” címzett házat már eredeti gótikus pompájában csodálhatják meg. jBulig'áriáiban érdekes történelmi leletekre bukkantak a régészek. A Tolbúhin megyei Burankuliak közelében talált IX—X. századi település gabona- és büivelyesmaradvá- nyai azt bizonyítják, hogy már tíz évszázaddal ezelőtt is fejlett mezőgazdasági kultúra volt a Balkán-ifélszigeten. Az ásatások során előkerült mongoloid típusú koponyák arra utalnak, ihogy a területen az ősbolgárok alkották a népesség jelentős részét. Burgasz mellett trák erődítményt tártak fel, s itt az időszámítás előtti IV—III. századbál származó bronz pecsétgyűrű került elő. A díszítése görög művész munkája, aki lobogó farkú lovat és fát vésett a gyűrűre. Ez a trák lovasisten képi ábrázolásának első nyoma.: Ilyen ■lovasábrázolás a trák leletek közt is található, ezeken azonban hiányzik a fa. A Sumen megyei Ris falu közelében előkerült, s az I— III. századból — Ve&pasianus, illetve Caracalla idejéből — származó római ezüst pénzérmék között különleges ritkaságok, úgynevezett posz- thumüsz pénzek vannak, Septimius Severus és Antonius Plus nevével. Wallenstein várából... A rostocki tengeri kikötő és Berlin között fekszik Güstrow járási székhely. A város az idén ünnepli fennállásának 750. évfordulóját, de a lendületesen fejlődő gazdasági élet mostanában sok fiatalt vonz a megújuló falak közé. Güstrow vezetői igen nagy gondot fordítanak a történelmi emlékek megóvására, felújítására és közkinccsé tételére. Az évfordulóra a város egykori lakója, Ernst Barlach szobrász műteremházában múzeumot rendeztek be. A műemlékek között fontos szerepet szánnak a güstrowi várnak, amely Wallenstein tábori marsallnak, a harmincéves háború fővezérének volt a rezidenciája. A várat most restaurálják. A reneszánsz palota helyiségeiben ifjúsági kulturális központot létesítenek, amelyben koncerteket, ünnepélyes esküvőket, brigád-összejöveteleket, konferenicákat rendeznek, és az ifjúsági, klubok is itt kapnak otthont. A tervek szerint 1982-re már régi fényében ragyog Wallenstein güstrowi vára, hogy a város fiatal nemzedékét nevelje és szórakoztassa majd. Torzsoki arany fonal Egy régi orosz népdalban a lány arra kéri kedvesét, hogy hozzon neki Torzsokból aranyszállal hímzett csizmát. Torzsok Oroszország európai részének közepén fekvő kis város. Az itt készült, aranyfonallal kivarrt térítők, szalvéták, párnák sok örömet és gyönyörűséget szereztek a nemzetközi kiállítások látogatóinak. A népművészet fejlesztése érdekében Torzsokban 1928-ban a helyi hagyományokat ápoló szakközépiskolát alapítottak. Az iskola növendékeinek alkotásai többször szereztek dijat Moszkvában, Montreálban, Szófiában, Finnországban. A szakközépiskola végzős hallgatói a torzsoki aranyhímző gyárban és más hasonló intézménynél helyezkednek el. A történelmi filmek hőseinek ruhái Torzsokban készülnek. Az iskola hallgatói készítették például a Háború és béke című film szereplőinek aranyfonállal varrt egyenruháit,. (APN—KS) Nehéz dolog az aranyhímzés. Nyina Abalisina (balról), Galina Roszljakova ta nulóval foglalkozik.
