Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-02 / 180. szám
1977. augusztus 2. tIéPÜJSÁG 3 Kinek dolgozzon a kombájn? Hangos maszekok yy Köböl Sándor mutatja, milyen gabonát termelnek a ha- rasztosiak Epés hangú levelet írt Dunaföldvárról Molnár Lajos, a maszek parasztok védelmében, azok szószólójaként. Száz egyéni termelőt emleget levelében és egészen drámai a fogalmazása: „Dunaföldváron van száz egyéni termelő, aki az állam felhívására termelt többet, de nem aratott”. Röviden összefoglalva: azt kifogásolja Molnár Lajos, hogy nem kaptak kombájnt az egyéni termelők a parcelláikon termesztett őszi árpa betakarítására, és közlése szerint mindenkié kihullott az Utolsó szemig, ott fékszik a földön, „jövőre legalább 2000 százalékos termést hoz. így nem kell minden évben aratni, ha van a parasztnak kitartása addig.” Utánajártunk a dolognak, nagyon hamar megtudtuk, hogy a dunaföldvári paraszt (maradjunk ennél a szónál) nem is akar aratni, sem most, sem jövőre. Egyszerűen nem hajlandó. Elveti az árpát, a búzát és követeli, vágják le neki a termelőszöyetkezet gépével. Nagy port vert fel a tanácsházán a követelőzés. Háromszor is ott járt egy négytagú csoport, olyan hangosak voltak, hogy közölte velük Köböl Sándor igazgatási előadó: ha ilyen hangnemben folytatják, hagyják el az épületet. Sokat megenged magának némelyik ember, mintha fogalma sem volna arról, milyen társadalmi rendben élünk, milyenek a tulajdon- viszonyok, az erkölcsi alapnormák. Ez a néhány követelőző, asztalverő ember odáig elment viselkedésével, hogy képtelen és arcátlan kijelentéseket tett. Például: a tsz élősködifc, belőlük akar megélni. stb. Arról van szó, hogy az Alkotmány Tsz-ben nem mutattak nekik ajtót minden tárgyalás nélkül, mint a másik két tsz-ben, szóba került a maszek parcellák kombájnolása, mihelyt lehetőség adódik (első a közös, természetesen), de az aratás díját sokallták az egyéni termelők. Nem vették figyelembe, milyen messzire kell menni, arra a határrészre, ahol az ő földjeik vannak és a nagy értékű gép könnyen rongálódhat a hepehupásan elmunkált A keskeny árpaföldön kombájnszalma maradt, szem alig Fotó: Gottvald Károly talajon. Sőt, tulajdonképpen semmit sem vettek figyelembe, azt sem, hogy a kombájn a közösé, nekik semmi követelni valójuk nincs, főiként amíg a szövetkezet be nem fejezte az aratást. A tanácsnál próbálták meggyőzni őket, mit lehet és mit nem, másrészt pedig a sok szaladgálás helyett inkább kaszálnának, dolgoznának. A válasz mindent megmagyaráz: „Akkor ott rohadjon el”, ők ugyan nem aratnak. Életerős fiatalemberek mondták, ordítozták ezt, nem sajnálni való, szerencsétlen öregek. Van közöttük olyan is, aki ipari munkás és vett öt hold földet. Köböl Sándor megkérdezte tőle, miért nem hívja el egy napra a szocialista brigádot aratni a birtokára. Mert ő nem brigádtag. „Na látja, maga ilyen fajta!” Két csattanója is van az ügynek. Egyik: szó sincs száz gazdáról. Tíz-tizenkét ember erőlködik dimbes-dombos, el- soványodott földjein, a Ha- rasztosi dűlőben, csaknem tizenöt kilométerre Dunaföld- vár központjától. Kimentünk, megnéztünk néhány parcellát. Egy keskeny árpaföldön, a völgy szélén le volt vágva az árpa, mégpedig kombájnnal. Kihullott szemet alig találtunk. Mellette búzaföld, aztán megint árpa, az is levágva. Ez már meredek rész. A kombájn nehezen kapaszkodhat a fordulónál, a kerekei kaparták a silány talajt. „Fekete” munka lehetett. A másik csattanó: minden hőbörgés, szidalmazás után is hajlandó lesz a maszekok rendelkezésére állni a szövetkezet, amikor befejezi a saját munkáját. Kizárólag azért, hogy ne rohadjon el a gabona. De ne spekuláljanak a jövőben a magángazdák arra, hogy csak elvetik a magot és majd más learat helyettük, olcsón, ők meg raktároznak, piacoz- nak. Az ilyen magán termelésnek senki sem tapsol és az állam nem igényli az efféle nagylelkű tevékenységet. Termeljenek zöldségfélét, krumplit, lucernát, kapáljanak, neveljenek jószágot, végezzenek hasznos munkát. GEMENCI JÓZSEF Tolnai selyemgyár Vizsga demokráciából Akinek valamihez joga van. két dolgot tehet vele: él, vagy visszaél. Van egy esetleges harmadik út is — nem tud élni az adott joggal valamilyen oknál fogva. A szakszervezeti bizalmiaknak komoly jogaik vannak, olyanok, amelyek segítenek nekik az általuk képviselt kis közösségek érdekvédelmében. Ezek a jogok — demokratikus lehetőségek. Hogy miképpen használja fel a bizalmi, az személyén túlmenően sok minden függvénye. A Selyemipari Vállalat tolnai gyárában negyvenöt bizalmit ruháztak fel a dolgozók képviseleti joggal. Miután a közelmúltban rendelet született ezeknek a jogoknak a kiszélesítéséről, jó néhány helyen előfordult, hogy a bizalmi visszaadta a tisztségét, félt a megnövekedett felelősségtől. A tolnai gyárban erre nem került sor, egyrészt mert a megválasztottak bíztak önmagukban, másrészt az őket jelölő kollektívák támogatása biztosította számukra — hogy lesz erejük élni is a jogaikkal. Az azóta eltelt időben már lezajlottak a kisebb-na- gyobb próba-„csaták” különböző ügyekben, ahol a bizalmiaknak érvényt kellett szerezni a jogaiknak. Bár általában a gazdasági vezetők partnernek tekintik őket, mégis előfordult, hogy csak úgy az illető bizalmi orra alá dugták a papírt — írd alá kolléga. Az ilyesfajta gyakorlatnak a magyarázata egyszerű: az illető gazdasági vezető sérelmesnek érzi magára nézve a bizalmi megnövekedett jogait,— holott ezek a jogok soha nem egy személyhez, hanem az egész kollektívához kötődnek. Ezekben a hetekben zajlik a gyárban a bizalmiak igazi „tűzkeresztsége”. A béremelésekben kell aktív partnernek lenniük minden területen. Ez nem hálás feladat — fokozottan reflektorfénybe állítja személyüket saját munkatársaik és közvetlen főnökeik előtt is. Vizsgáznak tehát a bizalmiak. Ugyanakkor vizsgázik természetesen az egész gyár. A vezetők abból, hogy az üzemi demokrácia valamennyi törvényét — így a bizalmiak jogait — kötelezőnek érzik önmagukra nézve is. A dolgozók, hogy képesek olyan légkört teremteni, ahol a bizalmiaknak nem jelent plusz terhet e jogok érvényesítése. A kollektív vizsga tárgya tehát: demokrácia. És ebből ma már sehol senkinek nem szabad megbuknia. De tanulni sem szégyen , — gyvgy — Szekszárdi járás Másfél ezer vagon zöldség A szekszárdi járásban az elmúlt évhez viszonyítva több mint egynegyedével nőtt a nagyüzemi zöldségtermő terület. A tervek szerint ezt 1980-ig Sióagárdon, Mözsön. Bogyiszlón és Bátaszéken újabb 50—50 hektárral növelik. A járás szövetkezetei 1518 vagon zöldség szállítására kötöttek szerződést, ami azt jelenti, hogy a megyei zöldségtermelés több mint kétharmada a szekszárdi járásból származik. Jelentős szerepe van a háztáji termelésnek is, hiszen a család szükségletein túl az itt termett zöldség- és gyümölcs- félék mintegy felét értékesítik. A dombóvári Alkotmány Termelőszövetkezet Gagarin- brigádja, amely a Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja címet viseli, tavaly 120 százalékra teljesítette hízósertés-kibocsátási tervét. Az idén sem akarnak adósak maradni a jó eredményekkel. Júniusban a battériás malacnevelőből — 28 napos kortól 75 napos korig tartják itt a malacokat — 27,90 kiló volt az átlagos kibocsátási malacsúly. És, ami külön öröm számukra: egy kiló élősúly előállításához 3,9 kiló takarmányt használtak fel, bizonyítva, hogy a lelkiismeretes, szakértő munka meghozza az eredményt. Hosszú, hollófekete haj, szép formájú arc, tiszta homlok és olyan tekintet, amiből valószínű, soha nem hiányzik az okulni kész fiatalok hol derűs, hol komoly érdeklődése. Orsós Julianna gépírónőjelölt tizenhetedik évét tapossa, de már tizenhétnek mondja magát. Mosolyogta- tóan bocsánatos bűn. Eny- •nyi évesen minden ifjú hőn áhított vágya, hogy felnőttnek nézzék. — Beszélgethetnénk, Juli- ka? A zavar legkisebb jele nélkül foglal helyet velem szemben a fotelban. Szemében vidám picike villanások. — Miről? — Magáról, mivel itt a tamási költségvetési üzemnél olyan sok jót mondanak magáról. Halovány pír futja be az üde arcot. Ügy látszik, ezt nem gondolta. Igaz, mindenki nagyon kedves hozzá. A kolléganők és a főnöke szeretettel egyengetik az útját, hogy a gyors- és gépíróiskolában tanultakat jól kamatoztassa és ellessen az irodai munka gyakorlatából mindent, ami csak szükséges ahhoz, hogy jó adminisztrátorrá váljék. — Jót mondanak? — néz hitetlenkedve Juhász Tiva- darnéra, a főkönyvelőnőre, aki erre igent int. Döntően neki köszönhető, hogy az iskola első évfolyamát elvégezve Julika idekerült gyakorlatra. — Nagyon tetszett nekem az a szerénység, ugyanakkor magabiztosság, amivel Julika beállított hozzánk. Azt mondta, „nem tudom, milyen hasznot tudok hozni a munkámmal, de nagyon szeretném kipróbálni és keresni is egy kis pénzt”. Gyorsírásból Julika négyes, gépírásból ötös érdemjegyet szerzett és csak a helyesírás sikerült közepesre. Azt akarta hát megtudni, mit érnek a gyakorlatban ezek az érdemjegyek. — Tetszik tudni, itt sok újat tanultam meg. Az iskolában nem készíthettünk például számlát, nem leveleztünk. pedig mindennek megvah a maga formája. Ezeket tudni kell. Meg még sok mindent ezen kívül. Julika az általános iskola nyolc osztályát elvégezve tulajdonképpen nemcsak a siófoki gép- és gyorsíróiskolába jelentkezett, hanem Szekszárdra. az egészségügyi szakiskolába is. — Miért választotta a gyors- és gépírást inkább? — Mert szeretem a betűket — mondja olyan természetességgel, ami meghatja az embert. Julika azt a tengelici cigánycsaládot juttatja eszembe, amelyikről évekkel ezelőtt írtam riportot. Náluk találkoztam először a betűnek azzal a megható tiszteletével, ami csak olyan emberek sajátja, akik a betűvetést-olvasást varázslatos tudománynak tartják. Az a család már szakmára taníttatta fiait, egyszem lányát pedig gépíróiskolába szánta. Nem tudom, sikerült-e a szép terv? Julikénak úgy látszik, sikerül egy év múlva íróasztal mellé ülni. örül is neki nagyon, mert korábban volt egy lány, ugyancsak innen, a Rácvölgyből, de alig kezdte el a tanulást Szekszár- don, abba is hagyta. Tanárai. akik pályaválasztását egyengették, Julikát mindenáron meg akarták kímélni egy ugyanilyen megbicsaklástól, mivel az a megfutamított kislány jS sokáig viselte a sebet. Rácvölgyben ma már sokan tudják, hogy szakma nélkül nehezebb is. lassúbb is a boldogulás. Lám, Julika édesapja hiába olyan igyekvő ember, az erdészet segédmunkásaként. Bezzeg ha szakmája lenne! Meg a két nővérének, Marinak és Erzsinek! Az előbbi bedolgozóként labdákat varr. Erzsi betanított munkát végez az Őri ónban. Orsósék néhány évvel ezelőtt házat vásároltak, hogy otthagyhassák az igényeiknek szűk telepi házat. Több is történt persze és nem arra gondolok, hogy rádió- és televízió-tulajdonosok, hogy közös a család tőkéje és együtt döntik el, mire raknak félre, mihez kell ösz- szefogni és mi maradjon meg öltözködésre. A saját ház — két szoba, konyha, hamra, nyári konyha —, kibővült azóta egy előszobával és egy még berendezésre váró fürdőszobával. A tervezgetés így nem ért véget a saját házzal, kerttel, házkörüli kis gazdálkodással, ami az anya reszortja. Julika ezer forint fizetést kap. Úgy döntött a család, hogy „ezt a pénzt magára költheti”. A gépírónőjelölt ezzel szemben olyan terveket forgat a fejében, hogy talán munka mellett fejezi be a gépíróiskolai tanulmányokat, ha lehet. Mikor minden igyekezetemmel megpróbálom erről lebeszélni. Juhásznéra néz és nevet. — A főkönyvelő asszony is azt mondta. — Látod Julika, pedig nem beszéltünk össze! A legcsekélyebb szomorúság nélkül ismeri el, hogy sokat kell még tanulnia. Két anyanyelve közül nem vitás, azt beszélj jobban, ami otthon használatos. Viszont ezért lehet méltán büszke arra, hogy tíz perc alatt 1300 leütésben csak 2 hibát ejtett... — Itt nagyon kell vigyázni, hogy ne ejtsek hibát. Inkább lassabban dolgozom. — Julika, sokat kell otthon segíteni? — Nem kell, de szeretek főzni is, meg a kertben is jó segíteni édesanyámnak. Szórakozás? Rádió, televízió. mozi és sok olvasás. Újabban pedig ott van a rácvölgyj cigányklub, ahova nagyon érdemes eljárni. Nemrég a klub tagjai külön autóbusszal Veszprémbe kirándultak. és mivel útjukba esett, megnézték Balatonfü- redet is. — Nagyon szép kirándulás volt — mondja Julika úgy lelkendezve, ahogy csak. a tizenévesek tudnak. Búcsúzáskor azonban már a dolgozó nő öntudatával és komolyságával kérdezi, hogy mi céllal is akartam én épp vele beszélgetni? Hát ezért Julika! Hogy megírjam és az olvasókkal együtt sok sikert kívánjak jövendő pályafutásához! László Ibolya
