Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-04 / 182. szám

1977. augusztus 4. Atomerőmű-építkezés Emberek, pénzek, közérzet Hétfőn reggel munkakez­déskor mentünk ki az atom­erőmű főépületéhez, esett az eső, mindenképpen alkalmas volt az idő a szokásosnál hosszabb beszélgetésre. Há­rom embert hívtak be az óriási alapgödör egyik sar­kánál lévő művezetői irodá­ba, kérésünkre. Az iroda jó tágas: egy sokablakos barakk. Annyi minden látható benne az asztalokon, a falak tövé­ben és egyéb helyeken a mű­szaki és személyes tárgyak­ból, hogy komoly erőpróba Juhász István lenne leltárt készíteni. Az emberek jönnek-mennek, tárgyalások és villámgyors eszmecserék folynak, két-há- rom műszaki ember elmé- lyülten tanulmányoz valamit, és mégis kitűnő lehetőségünk adódik a zavartalan beszél­getésre. Elsőnek Juhász István la­katos és hegesztő brigádve­zető érkezik. Paksi lakos, 1974-ben jött az erőműépítés­hez a Paksi Állami Gazda­ságból. — Miért jött jde? Több a pénz — Több, de a munka is. A gazdaságban nem az erede­ti szakmámban dolgozhat­tam, hanem mezőgazdasági gépszerelésben. Jobb itt ne­kem. — Mivel kezdte a munkát? — A kazánház építésén dolgoztunk, aztán amikor kellett, ide küldtek bennün­ket, öt embert a főépület­hez. Mi öten voltunk itt az első hegesztők. — Megvannak még vala­mennyien? — Nem. Sok ember kiszű­rődött azóta, összesen már huszonötén is voltak a bri­gádban. Lemorzsolódtak. Nem bírja mindenki ezeket a követelményeket. Ezt a tempót. Voltak néhányan, akik az éjjeli munkát nem bírták. — Mennyi a havi kerese­te? — Az enyém hétezer, min­dent beleszámítva, a tavasz óta. Tavasszal és nyáron dol­gozunk legtöbbet. Nagyon hosszú a nap. — A többieké? — Öt-hatezret ők is meg­keresnek. — Mutassa be a brigádját, néhány szóval! — Kilencen vagyunk. Paks­ról. Tolnáról, Gerjenből, Né- metkérről, Dunakömlődről, Nyírkárászról. Onnan Ribár János jött, húsz éves. A leg­idősebb tag Czinner István tolnai. Három év múlva nyugdíjba megy. — Jól tud még hegeszte­ni? — Nagyon jól. Szorgalmas. Nem remeg a keze. — Ez az összeállítás talán már megmarad? — Bízom benne. A többi erőművet is fölépítjük, 1980 után. így határoztunk. Jó ez a brigád. — Magát hány gyerek vár­ja esténként? — Kettő. Hatéves és két­hetes kislányaim. — Mikor tud legtöbbet en­ni? — Mindig tudok, de este mégis legjobban. A felesé­gem meleg vacsorával vár. Elköszön. Ketten érkeznek: Markulia József 47 éves, ugyancsak hegesztő-lakatos brigádveze­tő és egyik beosztottja, Tren- csényi István. Mint kiderült, nem véletlenül hívta magá­val éppen őt. — Mi kell ahhoz, hogy az erőműnél megállja valaki a helyét, azon kívül, hogy érti a szakmáját? — kérdezem Markulia Józseftől. — Akarat legyen az em­berben. Tudjon szívvel-lélek- kel dolgozni. Mi például, hár- man-négyen még az előírt tíz óránál is többet dolgozunk időnként, ha szükséges. Itt maradunk este tízig. — Lehet ezt bírni? — Mondom, hogy szív kell hozzá. Itt van a Trencsényi István. Tavaly októberben jött Nagydorogról, valaki — biztos jóakarója — azt mond­ta róla, vigyázzunk ezzel az emberrel. Aztán kiderült, hogy bármilyen munkát el­végez. Talán a legjobb embe­rem. Ezt úgy kell érteni... Megmagyarázom. Tizenegyen vagyunk a brigádban. Két székesfehérvári, ebből egyik én vagyok, egy nagydorogi, egy szabadegyházi és hét za­lai ember. Eredetileg én is Zalából származom, így jött össze a társaság. Na. szóval tizenegyen vagyunk. De ek­kora építkezésen nincs egy­más mellett az összes brigád­tag, megoszlik a munka, és mindegyik résznél szükség van egy emberre, aki össze­fogja, irányítja azt a hármat- négyet. Hát ilyen a Trencsé­nyi is. Pedig egy éve sincs még, hogy erőműves. — Maga azelőtt hol dol­gozott? — Tizenegy évig a CSÖ- SZER-nél, és már tíz éve ide tartozom a 22-es vállalathoz. Százhalombattáról jöttem öt emberrel. Az aranykoszorúért dolgozom a brigáddal. — És mennyi pénzért? — Szép a keresetem. Átla­gosan nyolcezer. De ezt úgy kell nézni, hogy, persze már említettem a túlórákat... Trencsényinek is volt hétezer forintos hónapja. Nevet a nagydorogi hegesz­tő. Egész magatartásán lát­szik: szeret itt, megtalálta a helyét. — De mit csinál akkor, ha este tízig tart a műszak? Hol alszik? — Indul Nagydorogra egy autóbusz tíz óra húszkor. De megtörtént már, hogy majd­nem éjfélig dolgoztunk. Ak­kor bezörgettem egy Paksi jó ismerősömhöz — édesapja a szomszédunk — Török Pál­hoz. Fölkelt és a saját kocsi­jával hazavitt Nagydorogra. így megy nálunk a munka. Török Pál is velünk van tu­lajdonképpen: tehergépkocsi­vezető itt az atomnál. Gemenci József Fotó: Gottvald Károly II. Sokan keresik fel a kör­nyékbeli TÜZÉP-telepeket. Kezdődik az építkezés, kell az anyag. Van-e, lesz-e ele­gendő belőle az idén? Előre- bocsátandó: az építőanyag­kereskedők országosan száz­ezer lakáshoz elegendő anyaggal várják az érdeklő­dőket. Az elmúlt években sokszor hangzott el a panasz, hogy ezt vagy azt az építőanyagot nem lehet kapni. Ilyen szem­pontból is érdekesnek látszik az építőanyag-kereskedelem elmúlt évi forgalmazásának elemzése. A belkereskedelem ugyanis tavaly mintegy 12— 15 százalékkal kevesebb épí­tőanyagot adott el, mint 1975- ben. Ennek alapvetően az volt az oka, hogy 1975-ben — az építőanyag-áremelések hí­rére — a lakosság nagy mennyiségben előre megvá­sárolta a későbbi építkezé­sekhez szükséges anyagot 's. Emellett továbbra is marad­tak hiánycikkek, mint példá­ul az ajtók, ablakok, a cse­rép, a kisméretű tégla és bi­zonyos típusú betongerendák. Egy KNEB-vizsgálat azt igazolta, hogy az építkezők kisebb-nagyobb hányada csak hosszas utánjárással, késve tudta beszerezni a ke­resett terméket. A beszerzés késése sok esetben nem az áru hiánya miatt történik, hanem azért, mert ott és ak­kor nem lehet kapni a kere­sett cikket. A Tona megyei építők általában azt tapasz­talják, hogy Baranyában fennakadás nélkül beszerez­hetik szükséges építőanyagu­kat. Lehet, hogy a szomszéd faluban, városban eladatlan készletek halmozódtak fel ugyanebből a termékből, vagy egy hét, egy hónap múlva ugyanaz a helyi TÜ- ZÉP-telepen is bőségesen kapható lesz. Nálunk azon­ban más a helyzet: Szekszár- don az idén még nem forgal­maztak kőport. Szakszerűen ezt úgy szokás mondani: rossz az áruterítés és a szál­lítási ütemezés. Mindez hát­rányt, bosszúságot okoz a vá­sárlóknak. Az összesítések mindig jel­zik, hogy bizonyos termékek­ből eladatlan készletek ma­radtak raktáron, másokból hiánytalanul kielégíthették a fogyasztói keresletet, megint másokból nem tudnak ele­gendő mennyiséget a vásár­lók rendelkezésére bocsátani. Jelenleg a kereskedelmi vál­lalatok igyekeznek felmérni az igényeket, ők informálják a termelő vállalatokat. Ez el­vileg helyesnek látszik, hi­szen az eladók ismerik leg­jobban a vevőket, és mégis, néha az építőanyagtermelés nincs szinkronban a kereske­delmi előrejelzésekkel. Ezt sokféleképpen lehet magyarázni, többek között a vásárlói konzervativizmussal is. Csak néhány példa: hosz- szú évek óta hiánycikk a kis­méretű tégla, ugyanakkor a vásárlók nem veszik az úgy­nevezett falazóblokkot, amely gyorsítja a munkát, egysze­rűbbé teszi a szállítást, ra­kodást, Ódivatú vásárlói szemlélet lenne mindez? Ré­szint, ám a kereskedelemnek és az iparnak is tudnia kell, a kalákában készülő családi házak építői abban érdekel­tek, hogy minél kevesebb pénzt költsenek anyagra. Egyelőre a különféle falazó­blokkok ára, amelyeket Bá- taszéken készítenek — igen magas, sokan ezért részesítik előnyben a nehezen beszerez­hető, ám olcsó kisméretű tég­lát. A vásárlói igények ponto­sabb felmérését, a vevők ké­nyelmét szolgálja az úgyne­vezett „anyagbiztosítási rend­szer”. Ez azt jelenti, hogy a házépítő előre leadja a TÜ- ZÉP-telepen azt a listát, amely tartalmazza mennyi­ségben és minőségben mind­azokat a termékeket, ame­lyek az alapozástól a tetőfe­désig a lakás felépítéséhez szükségesek. Ez az akció na­gyon kedvező a vevőkre néz­ve, mégis eddig nem aratott osztatlan sikert. Dombóvá- rott, Szekszárdon alig néhány építő kötőt ilyen szerződést a teleppel. Ennek oka a követ­kező: a vásárlók nem nagyon ismerik az előbiztosítási rend­szert, mert nem megfelelő a propagandája; a termelők pontatlan szállításai esetén a TÜZÉP-telepek sem képesek a megrendelők részére az igényelt árukat a kívánt ha­táridőre rendelkezésre bocsá­tani; valamint maguk a TÜ­ZÉP-telepek is tartózkodtak a rendszer elterjesztésétől, hú­szén az egyoldalúan csak a vállalatra ró kötelezettséget. Említettük a vásárlói kon­zervativizmust, ez azonban nemcsak az anyagok megvá­lasztásában érzékelhető, ha­nem maguknak a lakásoknak, családi házaknak műszaki tervezésére is. Az építészek nagyon sokat panaszkodnak arról, hogy a régi népi építé­szet gazdag hagyománya el­tűnt falvainkból és helyüket az esztétikusnak egyáltalán nem mondható, négyzet alap­rajzú. sátortetős házak fog­lalták el. — BM—PJ — (Folytatjuk). Györkönyi utcarészlet; két sátortetős családi ház a régi nyeregtetősök között A TÁRSADALOM boldo­gulása lelkesít, a szomszéd boldogulása legalábbis el­gondolkodtat. „A tsz több tagjának van milliós betétje a helyi ta­karékszövetkezetben. Bez­zeg a bejáró munkás — egy keresetből hat gyereket nevel —, a hónap végén kölcsönből él, mert hitelt nem ád az ÁFÉSZ”. „A főváros körül emele­tes családi házak gyűrűje. A legtöbb portán, a garázs­ban ott a személygépkocsi. Ennyi embernek ennyi pénze? Miből? Még a tő­kés állam is elszámoltatja polgárait.” Logikailag elfogadjuk a szinte már közhelyszerű szemináriumi tételt: A szo­cializmus viszonyai között a javakat — a termelő­erők és a tudat fejlettségi szintjének megfelelően — a végzett munka szerint oszt­ják szét. Más szavakkal: érdekeltté tesszük a dolgo­zókat a termelés eredmé­nyeiben. hogy legyen elég kenyér, hús, ruha, építő­anyag, lakás, szerszám, gép, stb. És ahogyan gyarapszik az ország, úgy vállalhat egyre nagyobb részt az ál­lam a gyermeknevelés, a tanulás, az egészségvédelem költségeiből. Társadalmunkban az anyagi és szellemi javakat létrehozó munka lett a for­rása az emberek megélheté­sének és boldogulásának. Megszűntek a kizsákmá­nyoló osztályok. Egyre in­kább sikerül a spekulációs jellegű jövedelem- és va­gyonszerzés mellékútjait is eltorlaszolni. így hazánk ál­lampolgárai ahogyan dol­goznak, lényegében úgy él­nek. boldogulnak. Ez per­sze csak némi egyszerűsítés­sel igaz, mivel az eltartot­tak, főleg a nem keresőké­pes gyermekek száma, a házastárs jövedelme eseten­ként meghatározóbb az élet- körülmények alakulásában, mint maga a munka. Az átlagos teljesítmény többnyire az átlagos élet- színvonal fedezetét teremti meg. Az átlag egyébként tömeges, nagyobb arányú, mint azt a statisztikai va­lószínűség indokolná. Mert a változatlanul tapasztalha­tó bérezési egyenlősdi óha­tatlanul a teljesítmények nivellálódásának irányába hat. A bérezési gyakorlat még nem díjazza kellően a végzett munka mennyiségét, minőségét, bonyolultságát. A munka fizikai nehézsége az egyetlen teljesítmény­mérő, amely a munkaerő- hiány kényszerítő hatására anyagilag többé-kevésbé el­ismert. Noha társadalmi és egyé­ni érdek is a kiugró telje­sítmény, mégis inkább csak a főtevékenység, a szerve­vett nagyüzem keretein kí­vül érhető el rendszeresen és viszonylag széles kör­ben. így az átlagtól érzé­kelhetően eltérő anyagi helyzet alapja is rendsze­rint valami magánkontóra végzett többlétmunka. Köz­tük méreteiben és társadal­mi-gazdasági hatásában egyaránt -— iparban csak­úgy mint a mezőgazdaság­ban foglalkoztatottak köré­ben — döntő a háztáji ker­tészkedés és állattenyésztés. A kisgazdaságok' produktu­mairól a népgazdaság, a fo­gyasztó még hosszú időn át nem mondhat le. A VILÁGOS, egyértelmű elvek érvényesülése a min­dennapi gyakorlatban nem ellentmondásmentes. Sze­met szúr például, hogy né­melyek a társadalmi fejlő­dés egész korszakát átugor­va a maguk számára meg­teremtik a javak viszonyla­gos bőségét. Az viszont már kevéssé szembeötlő, hogy ki milyen teljesítményt nyújt ezért a jómódért, ügy hogy a heti negyven­két órán túl még további ötven-hatvan órát, nyugdí­jas családtagjaikkal, gyer­mekeikkel együtt pedig nem ritkán több száz órát is dolgoznak. Vannak, akik megkérdő­jelezik az ilyen, néha már- már önemésztő igyekezetei. Azt mondják, hogy nem a mi emberideálunk az. aki az ébrenlét állapotában nem ismer más foglalatos­ságot, csak a munkát. Mit lehet erre válaszolni ? A meditációt kategorikusan ki­iktathatnánk azzal, hogy a magánéletnek ez a szférája már nehezen szabályozható. Ez igaz. De az is, hogy gazdasági haszna, fontossá­ga miatt még hosszú ideig nélkülözhetetlen lesz ez a tevékenység. És miután úgyis sok objektív és szub­jektív tényező hat ellene, egyértelmű ösztönzést, ha­tározott bátorítást igényel. VANNAK, akik örömüket lelik a kemény munkában, az anyagi gyarapodásban. Az idősebb korosztály hosz- szú időn át fennmaradá­sáért vívott kérlelhetetlen harcot a természet, a tár­sadalom erőivel szemben, és megedződött e küzde­lemben. Egy életen át tar­tó szorgalom és lemondás ritka szerencsés esetben, legfeljebb néhány hold föld­del gyarapította az utódok létalapját. Azzal, hogy a munka hatásfoka nagyobb, a kitűzött életcél pedig el­érhető és emberi lett, a munkakedv, az ambíció csak fokozódott. A fiatalabb korosztályok­nak, mivel nem járták ki ezt a kérlelhetetlen, szigo­rú iskolát, már más a szemléletük és más az élet­eszményük. Éppen a leg­utóbbi két-három esztendő tapasztalatai bizonyítják fél- reérhetetlenül, hogy igen­igen nehéz a paraszti mun­kakedv és a kisgazdaságok elért termelési szintjének töretlen fenntartása. Bizo­nyítják továbbá, hogy az anyagi ösztönzés legkisebb bizonytalansága, a kemény munka értelmébe és_ a ki­tűzött célok realitásába ve­tett hit átmeneti megingása pótolhatatlan gazdasági és poliikai károkat okozhat. A legfontosabb erkölcsi ösztönző a jó közszellem. Senki ne a háztáji igyeke­zettől és a saját munkán alapuló személyes gyarapo­dástól féltse a közös gaz­daság, vagy a sok gyerme­kes munkáscsalád boldogu­lását. „Aki hajlandó sza­badsága idején pritamin- paprikát szedni, az keres­sen a háztáji földön száz­ezer forintot. És azt is meg kell fizetni, ha a gazda és családja vasárnap nem fut­ballmeccsre és fagylaltozni megy, hanem a dinnyeföld­re dolgozni. így majd nem tizenöt forint lesz a prita- minpaprika és tizenhét fo­rint a dinnye kilója a kecskeméti piacon. Aki öt tehenet tart otthon, s napi egy hektó tejet ad le öt forintjával, attól senki ne sajnálja a havi tizenötezret. A PARASZTSÁG mun­ka-. élet- és szociális vi­szonyai gyökeresen átala­kultak az utóbbi húsz esz­tendőben. Jól tudjuk, hogy ezt a változást a mezőgaz­daság szocialista átszervezé­se hozta. De a szocialista mezőgazdaság része, szerves tartozéka, a háztáji terme­lés, hozzájárul az export révén a magyar népgazda­ság fejlődéséhez, a jobb áruellátás révén pedig az életszínvonal megalapozásá­hoz. Vagyis a mezőgazda­ság — és ezen belül a ház­táji — fejlődése a városj embereknek, a munkásság-,) nak is közvetlen érdeke. A megépült sok százezer % családi ház, a lényegébe^ ugyancsak jórészt saját erő­ből megvalósult faluközmű-! vesítés és urbanizáció pe­dig sok milliárdos kiadás­tól mentesítette az állam­kasszát, sőt, ugyanennyivel gyarapította a nemzeti va­gyont. KOVÁCS JÓZSEF ITrcncsényMstvái^^^^B

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents