Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-04 / 182. szám
* Képújság 1977. augusztus 4. „Parancsolj velem, tündérkirálynő” Ruttkai Éva első önálló estjét a Korona Pódiumon mutatta be. Ebből készített a Televízió 60 perces kivonatot. A műsorban a színésznő maga válogatta verseket, darabrészleteket, sanzonokat ad elő és az est háziasszonyával Mikes Lillával folytatott beszélgetésében műhelytitkaiba is bepillantást enged. A Ki látott műsorban részletek hangzanak el Goethe: Faust, Tennessee Williams: Macska a forró háztetőn, Maugham: Színház, Feydeau: Egy lány a Maximból, Shakespeare: Antonius és Cleopátra c. darabjából. Az előadás egyébként Tolna megye több művelődési házában is nagy sikert aratott. engem ? katonatiszt lesz és mint tiszt, ismét fogságba kerül. Élete végén — felesége és egyik gyermeke halála után — ismét hazatér Magyarországra és itt hal meg. Kalandos életéről Hevesi Lajos írt regényt, amit rádióra alkalmazva két részben, augusztus 14-én és 16-án hallhatunk. Közreműködik benne többek között: Dégi István, Deák Sándor, Sándor Iza, Dózsa László, Némethy Ferenc, Horkai János. Brando Marlon Brando egy Mexikóvárosban tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy hátat fordít a filmművészetnek. és ezentúl csak az amerikai indiánok sorsának szenteli életét. A színész elmondotta, hogy legtöbb indián barátját megölték, vagy az FBI segítségével letartóztatták, és jelenleg is ártatlanul tartják börtönben őket. Brando erről már több amerikai szenátornak nyújtott át bizonyítékokat, de a szenátorok még válaszra sem méltatták. Végezetül a színész-politikus elmondotta, hogy szerinte az indiánok sorsának javulása csak a többi elnyomott fajjal (négerek, mexikóiak, fülöp- szigetiek, japánok) való ösz- szefogással történhet meg. Az újságírók emlékeztetnek arra a tényre, hogy Brando annak idején nem jelent meg az Oscar-díj átadásán, hogy ezzel is tiltakozzon az indiánokkal való bánásmód ellen. Aragon Idén 80 éves Louis Aragon, a kommunista francia író, költő. Aragon hosszú utat járt be a kezdeti szürrealista, különböző izmusoktól áthatott verseitől a 30-as évek forradalmár, és a második világháborús antifasiszta költeményéig. A költői képet a háború utáni időszak letisztult értékelő lírája és egész életművét átható szerelmi költészete teszi teljessé. Befejezetlen regény címmel készített a Televízió műveiből- műsort, amelyben közreműködik Verdes Tamás, Molnár Péter, Merényi Judit, Fodor Tamás. Jordán Tamás, Tímár Béla, Fenyő Ervin, Szombathy Gyula, sztankay István. Jobba Gabi, Konrád Antal, Mádi Szabó Gábor, Molnár Piroska, Vogt Károly. Szerkesztő: Farkas Katalin. Rendező: Babiczky László. November 22-én mutatják be az Adyról szóló új magyar filmet, aminek forgatásán készült a mellékelt fotó. A film főbb szerepeiben Törőcsik Ma ri, safranek Károly, Hernádi Judit, Bánfalvi Ágnes. Sára Bernadett, Bujtor István. Lukács Sándor, Székhelyi József és Straub Dezső. Jelky András kalandjai Jelky András bajai szabómester fia, maga is szabómesternek készül. Ezért vándorbotot fog a kezébe, hogy a kor szokásához híven, vándorlegényként gyarapítsa a különböző országokban tudását. Először Bécsbe megy, a bátyjához, aki ajánlólevelet ad neki a leghíresebb párizsi mesterhe'z. Jelky el is indul Párizsba, de útközben elfogják és letartóztatják. Ettől kezdve egész élete bővelkedik kalandokban. Többször elfogják, börtönbe zárják, eladják rabszolgának, de mindig sikerül megszöknie. Végül Ba- táviába kerül, ahol előbb a mesterségét folytatja, majd A Kennedy-ügy újra kísért (3.) Gyilkosok összeesküvése Oswald a „mesterlövész”? A félreértések akkor kezdődtek, amikor a bizottság megpróbálta reprodukálni Oswald állítólagos mesterlövész puskalövéseit. Először kiderült hogy a puskát balkezes számára alkalmas irányzókkal látták el — Oswald pedig jobbkezes volt. Azután az optikai irányzék pontos beállításához további korongokat kellett elhelyezni i’ajta. Oswald személyi dosz- sziéjában pedig, amely a tengerészgyalogság irattárában található, az áll, hogy rossz lövész volt. A bizottság nem vette figyelembe ezeket a tényeket, és a dallasi eseményeket a Nemzeti Lövész Egylet három mesterlövészének segítségével reprodukálta, akik velük egy vízszintes síkban levő, mozdulatlan célra tüzeltek. De még ilyen kedvező körülmények között sem sikerült egyiküknek sem eltalálnia a célt. Ami pedig azt a másfél másodpercet illeti, amely — mint Zapruder hímjéből kitűnik — az elnök első sebesülésétől addig a pillanatig telt el, amikor Görmally kormányzó hirtelen felugrott, majd leroskadt — a bizottság feltevése szerint Connally csupán „lassan reagált” a mellén áthatolt, nagy űrméretű golyóra. HOOVER LEVELE Teljesen megmagyarázhatatlan marad az a tény, hogy az ennyi bajt okozó golyó (s amelyet, csodálatos módon, később a kórház folyosóján, a kormányzó hordágyén találtak meg), mintegy varázslat folytán, teljesen ép maradt és még csak alakja sem változott meg. Amikor pedig a bizottság szakértői pontosan ugyanilyen golyóval lőttek egy holttest csuklójára, ez egészen eltorzult. A bizottság számára leginkább lesújtó tények azonban egészen váratlan forrásból származtak — magától J. Edgar Hoovertől, az FBI főnökétől. Hoover a bizottsághoz intézett levelében — amelyet, mellesleg szólva, nem iktattak be a jelentés 26 kötetnyi mellékletébe — azt közölte, hogy a „bűvös golyót” és szilánkjait színkép- elemzés alá vették. Az eredmények bizonytalanok voltak. Akkor még egy ellenőrzést végeztek — neutron- aktivációs elemzést. Ennél a rendkívül tökéletes módszernél a különféle tárgyakat neutron-besugárzásnak teszik ki s ez lehetőséget nyújt arra hogy vegyi összetételük összehasonlítása útján állapítsák meg különbségüket. CSODÁLATOS ATOMOK A szóban forgó módszerrel végzett elemzés bizonyos különbségeket állapított meg, ami megcáfolhatatlan bizonyítékul szolgál. Ha azon a napon Dallasban az atomok nem változtatták meg szerkezetüket, akkor John Ken- nedyt és John Connallyt másmás golyó sebesítette meg. Mindezek a neutron- és atomrészletek talán elkerülték a bizottság tagjainak figyelmét. Valószínűtlen, de tény az, hogy sem a Warren- jelentésben, sem a 26 kötetnyi mellékletben egyetlen szó említés sem akad sem a neutron-aktivációs elemzésről, sem pedig Hoover leveléről. (Az FBI mind ez idáig nem hajlandó közölni az elemzés adatait.) A bizottságnak azonban sokkal láthatóbb bizonyíték állt rendelkezésére — a gyilkosság pillanatát megörökítő színes fim. (Folyt, köv.) portál. Jövőre pedig a holland cég megrendelésére 6000 darabot gyártanak. TaMBOBCKHfl npoBfln A Tambovszkaja Pravda rendszeresen beszámol a Nagy Októberi . Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére indított munkaverseny eredményeiről. A több tejért folyó küzdelmet, amelyhez csatlakoztak Tambov megye szovhozainak és kolhozainak dolgozói is, a szampurszkiji Győzelem kolhoz kollektívája kezdeményezte. Az eredmények máris kézzel foghatók. A lap soksok kolhoz és szovhoz eredményeit közli. A morsanszkia például idén az első félévben 2619 liter tejet fejtek egy- egy tehéntől, 115 literrel többet, mint a múlt év azonos időszakában. A legjobb eredményt a megyében a Vörös Putyilovista kolhozban érték el, ahol az elmúlt félévi tejtermeléshez képest 1977. első félévében 670 literrel fejtek többet egy-egy tehéntől. Kari-Marx-Stadt megyei testvérlapunk egyik legutóbbi számában arról olvastunk, hogy 14 900 magán kisiparos dolgozik a megyében a lakosság igényeinek kielégítésén. Egy évi termelési értékük 1,2 milliárd márka. A freibergi járás Grossschir- ma nevű kisvárosában 16 kisiparos dolgozik. Fényképes riportban négyet mutat be közülük a Freie Presse. Hígén pékmestert, aki naponta 2500 zsemlét és 300 kenyeret készít. Ezen túlmenően az üzletében fagylaltot is árusít, amiből naponta mintegy 20 kilóra van vevő. Schröter mester szobafestő és mázoló. Évente mintegy 180 megrendelése van, túlnyomó többségében tapétázás. Az ő munkáját dicsérik a város bölcsődéjének szépen tapétázott falai. Heede mester asztalos. Jelenleg a nagy építkezési kedv következtében megnőtt igényeket ajtó- és ablakgyártással igyekszik kielégíteni. Werner Friedrich kovácsmester jól ismerte fel a lakosság igényeit és alig győzi a munkát, mert annyi kerti padot és széket kérnek tőle a magánházak és hétvégi házak tulajdonosai. PETŐFI NÉPE A szántóföldi növénytermesztés szakosodásával a dohánytermelés is önálló üzemág lett a Bács-Kiskun megyei termelőszövetkezetben, ahol megkezdődött a „füstölnivaló” betakarítása. Közülük a legnagyobb „dohányos” gazdaságban, Kiskunfélegyházán 50 hektáros táblán álltak munkába a levéltörő kombájnok. A nagyüzemek többségéből osztályozva, szárítva kapja az ipar a nyersanyagot. A zöld dohány egy része pedig Jakabszállás, Orgovány, Bugac, Helvécia környékéről, a Kecskemét melletti dohányszárító telepre érkezik. Más éveknél illatosabb, jobb minőségű az idei dohánytermés. A bőséges csapadéktól nagyra nőtt a szór, s egyenletesen fejlődött a levél, amely vékonyabb erezetű, kevésbé rostos ez évben, így a szakemberek véleménye szerint kiváló áru készülhet belőle. Somogyi Néplap A Kaposvári Lakberendező Ipari Szövetkezet orgonaszekrényeket szállít Hollandiába. Az első szállítmányt június elején indították útnak, s a napokban rakják vagonba a szövetkezet által elkészített újabb termékeket. A megállapodás szerint a kaposvári szövetkezetnek július végéig 200 orgonaszekrényt kellett volna elkészíteni és exportálni. Eddig máris 310 darabot küldtek el, s egy- vagonnyi áru becsomagolva, szállításra vár. A holland cég elégedett a kaposváriak munkájával. Ezt jelzi, hogy az először megrendelt Festivo típuson kívül újabb orgonák szekrényeit is itt rendelték meg. így többek között a Largo, a Jupiter és az Etüde orgonák kétféle változatához is Kaposváron gyártják a szekrényeket. Ebben az évben a Lakberendező ISZ 3,5 millió forint értékben, összesen 1100 darab orgonaszekrényt készít és exFEJER MEGYEI HÍRLAP Keszthelyen az Agrártudományi Egyetem mezőgazdaságtudományi karán hétfőn befejeződött a fizikai dolgozók gyermekeinek nyári tábora. A keszthelyi egyetem vezetősége arra törekszik, hogy a más felsőoktatási intézményekben tapasztalt csökkenéssel szemben az agrárfelsőoktatási intézményekben ne csökkenjen, hanem emelkedjen a fizikai dolgozók gyermekeinek aránya. Nyáron az egyetem kollégiumában kéthetes oktatótáborban intenzív, kiscsoportos foglalkozásokon szaktanárok és diáktanárok segítségével ismétlik, rendszerezik és alkalmazzák a középiskolában tanultakat és készülnek a felvételi vizsgára. A tapasztalatok szerint azok a fiatalok, akik az egyetemi felvételi előkészítő oktatótáboróban részt vettek, kiemelkedő teljesítményt értek el a felvételi vizsgákon. A most befejeződött kéthetes oktatótáborban 62 fiatal vett részt. •rj-i Dunántúlt napló A Pécsi Dohánygyárban tizenötödik esztendeje annak, hogy nyaranta két hétre leáll a cigarettagyártás, Irimi Sándor igazgató :ííéí- mondta, hogy a hatvanas évek végén a műszak közben jelentkező üzemzavarok miatt a munkaidő felét a gépek javítására fordították. Ma viszont a cigarettagyártó „automaták” állásideje alig haladja meg a műszakonkénti nyolvan percet. Mindez nagyrészt az évenként visszatérő nyári nagyjavításnak köszönhető. Az igazgató szerint ez legalább egymilliárd cigarettát jelent többlet-termelésként: figyelmen kívül hagyva a géppark korszerűsítését, A nagyjavítás jó minőségű elvégzése legalább egy esztendőre garantálja a biztonsín- gos termelést, az eszközök hatékony kihasználását. Zöldellő meddőhányók Donyeck - a rózsák városa Az Ukrajna délkeleti részén fekvő Donyeck az itt lévő hatalmas szénkészleteknek köszönheti létét. A múlt század végén itt járt író, Vikentyij Veresza- jev unalmas, porlepett kisvárosnak írja le. A szovjethatalom első évtizedeiben a kicsiny település korszerű, modern várossá alakult. A szénbányászaton kívül kohászattal és gépgyártással is foglalkoznak. A várost azonban továbbra is a víz, a zöld növényzet és tiszta levegő hiánya jellemezte. Köröskörül füstöltek a gyárkémények és meddőhányók. Sürgősen javítani kellett a levegő tisztaságát. A városi tanács néhány évvel ezelőtt komolyan hozzáfogott a problémák megoldásához. A vállalati vezetők először üzemük parkosítását oldották meg. Ezután következtek a városi terek és utcák. Ilyen hatalmas munka megvalósításához a városi tanács pénze kevésnek bizonyult. A vállalatokkal karöltve azonban sikerrel szervezték meg az erők és eszközök összpontosítását. A közös erőfeszítés meghozta eredményét. Az üzemeket, utcákat, tereket, virágos kertek, zöld gyep díszíti. Jelenleg majdnem 18 ezer hektáron, a város területének csaknem felén zöld növényzet frissíti a levegőt. Volt idő, amikor rózsavesszőt és más virágot messzi földről kellett idehozni. Jelenleg a városban nevelik a díszcserje-palántákat, virágokat, fűmagot. SŐt: Donyeckből még más városokba is küldenek palántákat. A zöldterület növelésével párhuzamosan sikerült megoldani a vízellátás problémáit is. Megtisztították a víznyerő forrásokat és újakat tártak fel. Néhány évvel ezelőtt, amikor a munkák elkezdődtek, elhatározták, hogy ugyanannyi rózsatövet ültetnek, mint ahány lakosa van a városnak. Ez akkor megvalósíthatatlan álomnak tűnt. Ma valóság. Kora tavasztól virítanak a pompás rózsák a városi utcákon, tereken, sétányokon. (APN—KS) Donyeck ma a Szovjetunió egyik legszebb városa. Közel egymillióan cinek itt, cs ugyanennyi rózsabokor virágzik a városban.