Tolna Megyei Népújság, 1977. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-20 / 196. szám
/'tolnaN IO KÉPÚJSÁG 1977. augusztus 20. j#- tánc ünnepeként fl várták '"a szekszár- .• diák az Állami Népi Együttes „Táncra, muzsikára” című vendégjá- :ékát. Ünneprontásnak túlik hát műsor utáni töp. ■engésünk: néptánc-e egyáltalán az ilyenfokú „proli” táncolás? Mint a legutóbbi Ki nit tud-ból is kiderült, nagyon magas színvonalú a magyar néptáncmozgalom — amatőr szinten is. Többet, jobbat, szebbet nyújtani azoknál, akik csak kedvtelésből táncolnak, ez az Állami Népi Együttes célja, és egy kicsit az élenjárás is, a példamutatás. Az elmúlt években a szakemberek szerint fordított volt a helyzet. Az amatőrök példája biztatta megújulásra az Állami Népi Együttest. Az útkeresés eredményét mostani műsorukon is érezhették a nézők. És ha sokuknak hiányzott a műkedvelőknél megszokott lelkesedés, átélés, a jó értelemben vett virtus — vigasztalódhattunk az együttes meggyő-' ző tánctudásával. Fotó: kz A rossz festő azt mondja: — Az igazán jelentős mestereket csak haláluk után ismerték el. A kortársíak ítélete nagyon gyakran tévedett. Erre is van példa, mint mindenre. Természetesen arra is, amikor a kortársak nem tévedtek, s helyesen ítélve, jól választották szét az igazit a talmitól, s ítéletüket később az idő is megerősítette. Ha jól meggondoljuk, a mindenkori kortársaknak semmi okok a szégyenre. Valószínűleg kevesebbszer tévedtek, mint ahogy az elégedetlen kontárok szeretnék. Az a gyanúm, nem is olyan rossz az arány, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a jövő se csalhatatlan. Azt mondod, hiányzik a „sikerélmény”, nincs ami ösztönözzön. De miért néni ösztönöz saját tudatlanságod, végérvényes ostobaságod, mert édes öregem, ne szépítsük, buta vagy, összes tudományod, néhány bárgyú adat, sporteredmény, tánodalszöveg foszlánya, egyikét, időnek vettetett név. Egyszerűen nem értem, hogy mit kérsz számon a sorstól, honnan veszed a bátorságot ehhez az oktalan lázadáshoz, milyen alapon hajszolod a „sikerélményt”, amikor arra lenne szükséged, hogy végre megbukj, mert talán a megérdemelt kudarc észre térítene. Hát nem érted? Bukásélményre van szükséged, arra, hogy fejbe kólintson a sors, te szerencsétlen. A társaságban végre akad valaki, aki nem dohányzik. Szemérmesen, enyhe bűntudattal ül a füstfelhőben, s mélán szabadkozik, amiért nem osztozhat a többiek szenvedélyében. Tétován nézzük a hőst, míg végre valaki megszólal, szájában cigarettával: — Hát ez derék, ez aztán igen. Ismerjük el, nemes (tulajdonság. Ne is szokjék rá! iLelkesen bólogatunk, s közben fújjuk a füstöt pogányul. Más. — Hallottátok? Szegény Norbert! — Igen, szörnyű. Szívinfarktus. — Pedig még milyen fiatal volt! Magunkba reskadva hallgatunk. — Le kellene szokni a dohányzásról — mondja valaki zavartan. — Egyre többen beszélnek róla, hogy árt. Mindenki bólogat, valóban le kellene szokni. S ekkor egy nő tűnődve megszólal: — De, hisz Norbert nem is dohányzott! Emlékezetünkben egy pillanatra feltűnik Norbert nyurga alakja, s látjuk kinyújtott kezét is, ahogy visszautasítja a cigarettát. Megkönnyebbülten sóhajtunk, s fújjuk tovább a füstöt, mintha mi sem történt volna. — Nem tetszik emlékezni rám? — Ne haragudjék, nem emlékszem. — Érdekes, pedig a húgát jól ismerem, ,s mennyire hasonlítanak egymásra! — Nagyon kedves, de igazán nem emlékszem. — Csodálom, hogy nem emlékszik. Hisz annyira hasonlítanak egymásra. CSÁNY1 LÁSZLÓ Erik Pjuvi: Én (javításra nyújtom az órámat az átvevőnek). ÁTVEVŐ (kihúzza az asztal fiókját, kotorászik benne). ÉN (kezemben tartom a javításra szánt órát). ÁTVEVŐ (a fiókban meglát egy köteg pénzt, átszámolja. Nem stimmel. Még egyszer átszámolja, egészen izgatottan. Maga elé kapja a számlát, idegesen kopog a papírvágó késsel. Harmadszor is átszámolja. Stimmel.) ÉN (rendületlen nyugalommal tenyeremen tartom az órát) ÁTVEVŐ (megpillantja a golyóstollat. Elhessenti vele a legyet. A toll a földre esik, a légy elrepül. A to- vaszálló légy után bámul. A légy a plafonra száll.) ÉN (hátrahúzom a kezem) ÁTVEVŐ (felveszi a lepottyant tollat, kipróbálja egy papíron, hogyan fog. Kicsavarja, kihúzza a betétet, a fény felé tartja, el- mélyülten szemléli. A betét sötét tónusú, látszik, frissen van töltve. Visszadugja a betétet, akkurátusán becsavarja.) ÉN (újra nyújtom az órát) ÁTVEVŐ (különös gonddal helyre igazítja homlokába hulló tincseit. Kihúzza az asztal fiókját, előkeres egy fésűt, betolja a fiókot; megfésülködik, kihúz-, za a fiókot, előkotor egy zsebtükröt, elmélyülten bámulja magát benne. A haja tökéletes rendben. Visz- szateszi a tükröt, betolja a fiókot, aztán kihúzza a fiókot, beteszi a fésűt, betolja a fiókot) ÉN (meglengetem kezemben az órát) ÁTVEVŐ (feláll, a jobb oldali ajtó felé indul) ÉN (visszahúzom a kezem) ÁTVEVŐ (visszatér a jobb oldali ajtón, leül, felém nyújtja a kezét) ÉN (rápillantok a kinyújtott kézre. A tenyere üres. Belepottyantom az órát) ÁTVEVŐ (feláll', eltűnik a bal oldali ajtón) ÉN (a balodali ajtót fixí- rozom) ÁTVEVŐ (visszajön a bal oldali ajtón, leül, felém nyújtja az órát, tagadólag rázza a fejét) ÉN (elveszem az órát, bólintok. Minden világos: nincs pótalkatrész.) (Baraté Rozália fordítása)
