Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-08 / 159. szám
1977. július 8. ÍnÉPÚJSÁG 3 Szekszárdi bútorok a szakszervezeti üdülőknek „Sima” iélévet zárt a bútoripari vállalat „1977. első félévében...” — egyre több helyen, egyre többféle jelentésben kezdődnek így a különböző beszámolók és jelentések. A könyvelésekben, a számviteli osztályokon már csaknem készen vannak az első félév mérlegszámai. A számok mögött mindenütt félév munkája, eredményei, hibái húzódnak meg... A Szekszárdi Bútoripari Vállalatnál miközben a fotóriporter dolgozott, az egyik asztalosuk csak ennyit mondott: — Soha még ilyen simán nem telt el a félév. Hogy ez pontosabban mit jelentett, az csak az igazgatói irodában, a különböző felmérések, számadatok ösz- szehasonlítása után derült ki. A tervezett 46 millió 800 ezer forintos termelési érték helyett 48 millió 160 ezer forintra teljesítette a félévet a vállalat. Figyelembevéve a körülményeket, a stagnáló, vagy inkább fokozatosan csökkenő létszámot, az anyagellátás egyenetlenségét, érthető az elhangzott vélemény: sima félévet zárt a bútoripari vállalat. Kisebb-nagyobb zökkenők természetesen voltak. Ilyen, szinte már akut prob, léma itt is, mint még jó néhány helyen, a már említett anyagellátás. Nem egyszerűen arról van szó, hogy nálunk kevés a megfelelő alapanyag, sokkal inkább a beszerzés bonyolultsága, gyak. ran szubjektív emberi magatartástól függő bonyolultsága teszi „gubancossá”. Mindennek a termelésre való negatív kihatása a látszat ellenére meglehetősen áttételes. A munkafegyelem megszilárdítása, a munkaidő jobb kihasználása, egyszóval a munkamorál megteremtése elképzelhetetlen állandó, folyamatos, megfelelő anyagbiztosítás nélkül. A gondok ellenére, mint ezt az alapvető tényszámok bizonyítják. a bútoripari vállalatnál a jobb szervezéssel, a megfelelő üzemi légkör kialakításával sikeresen ellensúlyozták ennek negatív hatását. A Székesfehérvári Bútoripari Vállalattal kialakult jól gyümölcsöző kooperációs együttműködés, a gondosan kialakított korszerű termék- struktúra — levette a válla, lat válláról az értékesítési gondokat. Az elmúlt év második félévében elkezdett modern bútortípusai, a „Szirén”, a „Saci” és a többiek, változatlanul keresettek a piacon. Ezenkívül számottevő nagy volumenű szerződés köti még le a vállalat kapacitását. A Szakszervezetek Országos Tanácsával kötött szerződés értelmében az ország valamennyi szak- szervezeti üdülője részére folyamatosan szállítanak korszerű kárpitozott bútorgarnitúrákat. Fotó: Bakó Jenő A faalkatrészek megmunkálásának fontos szakasza a minőség érdekében a felül etek gondos megmunkálása A több mint tizméter hosszú szabászasztalon alakulnak ki a bútorok jövő beni „öltözetei” Könyvek között Ötször voltak kiualok Z-bútorcsalád A zalaegerszegi Zala Bútorgyár tervezői kollektív munkával új bútorcsaládot, úgynevezett Z sorozatot alakítottak ki. Közülük a Zita elnevezésű lakószoba-berendezések prototípusa készült el. A belsőépítészek és a gyár műszaki kollektívája által tervezett bútorok egy része tölgyfurnérral, rusztikus kivitelben, bronz mintázatú fogantyúkkal, rézveretekkel készül, míg a bútorcsalád többi tagja sima vonalú. A lakosság az őszi Otthon ’78 kiállításon megismerkedhet a Zala Bútorgyár új termékeivel: tizenhárom garnitúrával vesznek részt a bemutatón. Szakmunkásvizsga A napokban kapták meg a szakmunkás-bizonyítványt azok az autószerelők, akik az első tanulói voltak az AFIT dombóvári autószervizének. Az elmúlt években tizennégy tanuló sajátította el a megye legkorszerűbb szervizében a szakma gyakorlati ismereteit. Az új szakemberek közül egy kitűnő, egy közepes eredménnyel végzett, tizenkettő szakmunkás bizonyítványába pedig jó jegy került. A most végzett autószerelők közül tizen az AFIT dombóvári szervizében, négyen pedig a környéken vállaltak állást. Paks régi központjában található a szövetkezeti könyvesbolt, közel az autóbusz- megállóhoz. Az üzletben mosolygós, őszes hajú asszonyka fogad. — Mit tetszik parancsolni, milyen könyveket ajánlhatok? — kérdezi, s máris mutatja a tágas eladótérben elhelyezett polcokon a választékot. — Köszönöm, majd talán később. Az üzletvezetővel szeretnék beszélgetni... — Tessék, én vagyok az, Horváth Jánosné. Talán itt a legjobb, itt szoktam beszélgetni a vásárlókkal, bizományosainkkal — mutat a nagy könyvespolc előtti két kényelmes fotelra, miközben két kolléganője folytatja a kiszolgálást. — A munkájáról, az üzletről, vásárlókról, gondjairól szeretnék érdeklődni. — Régóta itt dolgozom, pontosan huszonkét éve... Kimondani is sok, igaz? A boltunk eddig ötször nyerte el a kutáló címet, országos viszonylatban sem tartozik a gyengébbek közé. Voltunk már elsők, másodikak, harmadikak is. Ilyenkor félév táján van munka bőven, jelenleg a keményebbik részéből, a konténerben érkezett áru kirakásából. A tankönyvek jó része megérkezett. Most még nincsenek raktározási gondjaink, jövőre viszont lesz egy új raktárunk is a tankönyveknek. Éves forgalmi tervünk 2,4 millió forint. Eddik jól állunk a teljesítéssel. Persze a java hátra van még... A vásárlók? Megmondom őszintén, sokkal igényesebbek, mint tíz évvel ezelőtt. Nagyon fontos az ajánlás, tudnunk kell milyen alkalomból, kinek veszik a könyvet, ennek alapján beszélgetünk, ismertetünk. Vannak visszatérő vásárlóink és vidékről is jelentkeznek többször megrendeléssel. Talán amiatt van ez így, mert a buszmegálló mellett vagyunk, sok átutazó bejön. Ha éppen nincsen elegendő pénzük, nálunk utánvéttel is vásárolhatnak. így aztán például Dombóvárról év végén mindig érkezik egy nagyobb tételre megrendelés. Harmincnyolc bizományosunkkal is jó a kapcsolatunk. — Az atomerőmű építkezésén is van bizományosuk? — Jelenleg még nincsen, de szó már volt róla. Keressük a megfelelő személyt. A gondok közül viszont a legnagyobb az, hogy hozzánk jó egyhavi késéssel érkeznek meg az új könyvek és ezen mi nem tudunk változtatni. A késedelmes szállítás sajnos az egész szövetkezeti könyves- bolthálózatra jellemző. — Munkatársairól, a családról is ejtsünk néhány szót... — Kollégáim nők, és én ezt tartom a legmegfelelőbbnek, bár sokszor kemény, úgynevezett férfimunkát is végzünk. Elég jó a fizetés is, a kapcsolattal sincs probléma, összefogunk, ha sok a dolog. A család? Huszonegy éves fiam van, ő is, férjem is szeretnek olvasni. Éppen most jöttünk meg külföldi kirándulásról, Jugoszláviában jártunk. A tíz nap szabadság viszont nekem hosszúnak tűnt, alig vártam, hogy leteljen. Hiányzott az üzlet, a kollégák, a megszokott arcok, a nyüzsgés. Hiába, én itt érzem legjobban magam. Otthon sokat olvasok és munkámban a könyvajánlást szeretem legjobban. Magának mit ajánlhatok? Van kedvenc írója? Itt vannak ezek az újak, nézze. A Kovács Margit-könyvet már megvette? És a Magyar népművészetet? Mindkettőt kéri? Lehet részletre! Máris csomagoljuk... — Köszönöm, további jó munkát! — búcsúzom Horváth Jánosnétól, aki nemrégen vette át könyvterjesztőmunkásságáért a „Kiváló Dolgozó” miniszteri kitüntetést. H. I. Hogyan gazdálkodunk a takarmánnyal? MINDENKI irigyel valakit. Saját tapasztalatomból mondom. Gyakran fordul elő, hogy szomszédos országbeli kollégákkal találkozom. Utazgatunk együtt, vitatkozunk a szakmáról és előbb-utóbb megkérdezik: ti, hogy álltok takarmánnyal? Ilyenkor én mindig büszkén mondom el, hogy nálunk a takarmányhiány, legalábbis az abrakhiány régen nincs. Ha nem termett elegendő, hozunk külföldről. Akinek kell, bemegy a boltba, vásárol. A válasz után látom rajtuk, hogy egy kicsit irigyelnek bennünket. Azután olykor előfordul, hogy jómagam járok fejlett mezőgazdaságú országokban. Látom a bőséget az élelmiszerüzletekben, megvonom a vállam, rosszul azért mi sem állunk odahaza. Hanem amikor beülünk az autóbuszba és elindulunk! Nézem gyönyörű, asztalsimaságú rétjeiket és legelőiket, megbámulom az egyszerű, olcsó megoldásokat, amelyekkel legeltetnek. Hallgatom, hogy abrakot tejtermelésre alig, de még hústermelésre is keveset használnak. Bizony, elfog a sárga irigység. Különösen feléledt bennem az emlék most, hogy áttanulmányoztam a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság jelentését a hazai takarmánytermelésről és -felhasználásról. A kép, amit a jelentés rajzol, enyhén szólva nem lelkesítő. AZ ABRAKKAL valóban jól állunk. Kukoricát és takarmánybúzát 1975-ben másfélszer annyit termeltünk, mint öt évvel korábban. Az árpa- és zabtermelés ugyan visszaesett, de annyi baj legyen, kukoricáért mindig adnak árpát is, zabot is a világpiacon. Belső ellátásunk biztosítót, néha még kivitelre is jut. Nincsen baj az állatok takarmányozásához szükséges fehérje biztosításával sem. Igaz, ezt már nem termeljük meg, de a népgazdaságnak féltett kincse az állatállomány, fehérjehiánnyal nem kockáztatjuk a termelés biztonságát. Ami nincs meg itthon, azt megvásároljuk külföldön. Nem vitatható, hogy a koncentrátum, vagy takarmánytáp minősége időnként ingadozik, a választék nem mindig teljes. Ezek azonban inkább csak részletproblémák, amelyek határozott fellépéssel, megfelelő műszeres ellenőrzéssel el is háríthatok. A vizsgálat további megállapításai azonban elszomo- rítóák. Magyarországon 1,3 millió hektár a gyep. Ez ösz- szes mezőgazdasági területünk 19 százaléka. És miközben a szántóföldeken lassanként a legfejlettebb mezőgazdaságok mellé sorakozunk fel, ezen az egyötödnyi hányadon konzerváltuk a múlt századot. Az átlagos hozam nem több. mint hektáronként 12 mázsa széna. Esküszöm, a kiegyezést követő fellendülés korszakában, a múlt század végén több volt ennél! NEM LESZÜNK lelkesebbek akkor sem, ha a takarmányozásra alkalmas melléktermékek sorsát vizsgáljuk. A répafej, a kukoricaszár, a takarmányszalma kétharmada évről évre tönkremegy, beszántják, vagy még azt sem, hanem felgyújtják. Kár volna itt számokat idézni, kalkulációkat kiagyalni. Mindenesetre tény, hogy a gyepterületünk szakmai kifejezéssel élve „nevetve” hozhatna dupla termést, a melléktermékek felhasználásával pedig ezer tonnaszám állíthatnánk elő a húst, millió literszám a tejet. Gondolkodom, hogy kik irigyelnek minket és kiket irigyelek én. összevetem a két végletet, a kitűnő növénytermesztést és a pocsék gyepgazdálkodást, valamint elpazarolt melléktermékeket. Töprengek és belém fészkel a gyanú: nincs itt valami ösz- szefüggés? A GYAKORLÓ gazdák, a szakemberek megerősítenek: bizony, van. Méghozzá nem is kicsi. Az egyik oldali biztonság szüli a másik oldali kényelmet. Mert. Az állat- tenyésztés hozama minden üzemben feltétele a mérleg egyensúlyának. Ekkora tétellel senki nem játszik, nem kockáztat. Nem is kell, hiszen nem fenyegeti olyan veszély, mint mondjuk a francia gazdát, hogy ha kiég a legelő, akkor féláron el kell pocsékolni az állatokat. Nincs ilyen veszély, hiszen csak bemegy a boltba és vesz abrakot. Legfeljebb kicsit drágább, emelkedik az önköltség, de a tervezett hozam nem marad el, a mérleg nem kezd veszedelmesen ingadozni. Ezzel szemben mi a helyzet a rétekkel, legelőkkel, cukorrépafejjel, kukoricaszárral, takarmányszalmával? A gyepekre ráfordítás nincs, vagy alig van, a kukorcia önköltségét a szemtermésből számolják, tehát az alászántott szár a mérlegből nem hiányzik. Ezekkel a tételekkel tehát úgy van a gazda, hogy ha hoz valamit jó, ha nem hoz, úgyis jó. attól a gazdaság még nem lesz veszteséges. Az elnök, az igazgató, a fő- agronómus tehát — tudatosan vagy csak ösztönösen — figyelmének, szaktudásának, energiájának oroszlánrészét arra fordítja, hogy európai szintet mutasson a szántóföldi termelés, ebből jöjjön a java haszon, az állattenyésztés pedig produkálja azokat a hozamokat, amelyeket a népgazdaság joggal elvár. Ezen túl már nem sok figyelme marad a rétekre és a mellék- termékekre. MÉG OLDALAKON AT sorolhatnám azokat a tényezőket, amelyek mind hozzájárultak az itt kifogásolt helyzet kialakulásához. Mégis azt mondom, hogy a szemlélet, a figyelem ilyen fokú eltorzulása a fő baj. Ez vezet odáig, hogy a nyugateurópai legelőkről vagyonokért elhozzuk az ott olcsón termelő Holstein-Friz szarvasmarhát, azután idehaza bekötjük ezeket a tízmilliókért felépített istállóba és ott méregdrága abrakkal etetjük. A gyakorló mezőgazdáknak és mindenkinek, akit illet érdemes volna ezt egyszer végiggondolni. FÖLDEÁKI BÉLA Ifjú szakmunkások (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Láng Gépgyár dombóvári gyáregysége fennállása óta elsősorban saját forrásból biztosítja a szakmunkásutánpótlását. Az elmúlt tanévben három szakmában hetvenegy fiatal ismerkedett az esztergályos, a lakatos és a hegesztő munka fortélyaival. A nemrég lezajlott vizsgán 24 utolsó éves tanuló szerezte meg a szakmunkás-bizonyítványt. A most végzettek közül hét esztergályos, öt szerkezetlakatos és tíz hegesztő fiatal szakember a Láng Gépgyár dombóvári gyáregységében marad dolgozni. Az ifjú szakmunkások a vizsga utáni jól megérdemelt „utolsó” vakáció végén, július második felében kezdenek a műhelyekben dolgozni. Oszlénczi János Szorgalmas asszonykezek varrják a kárpitot
