Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-31 / 179. szám
1977. július 31. KÉPÚJSÁG 3 Munkásszállók A hatékonyság útjai (IO.) Jöl megfizetve, de... Mesélnem kell a „poloskagyárról”. így hívták a környéken azt a hosszú barakksort amiben a vasútépítő munkások laktak szülővárosomban, Győrben. Munkás- szállás volt, a háború utáni évek minden „komfortjával”. Aztán egy júniusi napon a kora hajnali órákban tűzbe borult az egész mindenség. A kivonuló tűzoltók nem is a recsegve égő barakkokat locsolták, hanem a közeli félig kész vasútépületet... Azt mondják, a gyerekkori élményeknek meghatározó szerepük van. Talán ezért vagyok úgy még ma is, ha a munkásszállók kerülnek szóba, óhatatlanul a „poloskagyár” jut az eszembe. Pedig azóta eltelt jó néhány év és én is voltam lakója különböző „kategóriájú” munkásszállónak. Laktam egy nagyvágóhíd átmeneti pihenőszállásán, ahol alvás helyett csak az élősdiek vadászásával lehetett eltölteni az időt. Amikor egy, már őszülő hajú bizalmi felkereste az igazgatót, hogy ugyan már nézze meg ezt az átmeneti szállást, mert az ottani körülmények nem emberhez méltóak — az akkori igazgató elkövetett egy nagy hibát. Minden szállás úgy néz ki, mint a lakói — volt részéről a felelet. Másnap a nagy pofájú Pék. így hívták a már említett bizalmit, egy karos pájszerrel kinyitotta a vállalat vendégszobáját. Aznap, mind a négyen — az ügyeletes éjszakai rakodók — paplanos ágyban aludtunk. Jóízűen. A „birtokháborításból” nagy buli lett, de győzött az igazságunk — pedig a titkárságra már nem vitte magával az öreg pájszert... * Dombóvár felé fut velünk a kocsi. Utitársunk dr. Kovács Anna, a KÖJÁL csoportvezető főorvosa. — Járásonként az illetékes kollégák ellenőrzik a különböző munkásszállók egészségügyi színvonalát. A tapasztalatok — bár meglehetősen vegyesek, mégis javuló A nyár feléig jutva, most már nyugodtan elmondhatjuk: kivételesen sikeres és szerencsés együttműködést valósít meg a simontornyai Lenin Tsz és az IBUSZ. Any- nyi külföldi — nagyrészt NSZK-heM — turista látogat a községbe és a szövetkezet kellemes helyeire, hogy ilyen vendég árad at mostanában még Bugacon sincs. Sőt, azt hallani, mindent fölöz a Simont or ny á n tapasztó Iható forgalom, kivéve persze a Balaton környékét, de az egészen más terület, nem' összehasonlítási alap semmi mással, hazánk vonzási körzetei közül. Simontornyán fölfedezte az IBUSZ a nagy és kézenfekvő lehetőségeket, a termelőszövetkezet pedig megvalósítja az összeállított programot. Első idegenforgalmi nyara ez a tsz-nek, de olyan jól csinálják a beosztott tagok, a vendégeket váró és kiszolgáló emberek, mintha mindig ezzel foglalkoztak volna. Igaz, gyakran ellenőrizte és segítette a munkát a paksi körülményekről vallanak. Az az igazság, hogy a szállásokat fenntartó vállalatok zöme az utóbbi években már jobban figyel erre a témára. Ahol mégis problémák vannak, ott gyakran szubjektív, emberi tényezők játszanak közre. Beszélgetés, és emlékezés közben hamar fogynak a kilométerek, beérünk Dombóvárra. Az első állomás — a postaműszerészek munkás- szállója. Jó állapotban lévő villa, körülötte kert. De a vaskerítés túlsó oldalán nem ápolt növények, hanem dzsungel- nyi gaz rángatja a vasat. A gondnokasszony szabadkozva fogadja a köjálosokat: a szobákban viszonylagos rend. A kopottas heverőkön eligazgatva az ágynemű, a falon egy harmincéves reprodukció hirdeti a szűzföldek meghódítóinak bátorságát. A közös fürdő sötét, a szürkére mázolt falak nem keltik a tisztaság illúzióját. A fürdő előterében beton csiz- m^mosó, mellette asztal — étkezés céljára... A szálláson jelenleg csak tizenketten laknak, reggel mennek, késő este jönnek. Az egész napi munka után az ember örül, ha elnyújthatja magát valahol. Hát ez is egy ilyen „valahol”. Köjálos kísérőink szigorúan vett higiéné szempontjából most nem találnak számottevő hiányosságot. Elég volt az, hogy hosszas levelezéssel, hatósági határozattal elérték, hogy bojlert szereltek fel a fürdőbe ... A következő címünk az állami építők szállása. Az em- bernyi széles, szűk. sötét, ablaktalan folyosóról nyílnak a szobák. A berendezést illetően ez már egy fokkal „kvalifikáltabb” az előbb látottnál. Rend, tisztaság. És mégis a kicsit nyirkos falakból a tömegszállások átsuhanó „váróteremszaga” árad. A tenyérnyi klubszobában egy nagyképernyős tv bámul az üres fotelokra, az egyik asztalon egy rég elnyomott csikk zsugorodik a pléh hamutartóban. Kinn hiába süt a júliusi IBUSZ-iroda vezetője, dr. Koncz Tiborné, aki kezdeményezője volt az egész program létrehozásának. Továbbá igaz az is, hogy a termelőszövetkezet elnöke ugyancsak megnézi az idegenek kiszolgálását minden alkalommal, ha csak öt percre néz is oda a lovaspályára, vagy a szőlőhegy oldalában levő présházhoz, ahol ebédelnek a külföldiek. A várban történő nézelődés után a tsz-lovaspályájához hajt a külföldi autóbusz, esetenként kettő is egyszerre. A vendégeket pogácsával és pálinkával kínálják, aztán megkezdődik az izgalmas verseny: fogadhatnak, melyik lovas lesz a győztes. Tehát nem csupán bemutatót tart az öthat lovas, nemcsak gyönyörködhetnek az idegenek a szép ugró lovak produkciójában, hanem izgulnak is. Saját zsűrijük méri az időt és a hibapontókat. A telitalálatot elérők közül sorshúzással nyeri a drága italokat három. A zsűritagok elevenebbje rneg- paskolja a paripák nyakát, nap, az ember egy kicsit mintha fázna idebenn ... TOTÉV-munkásszálló. Farost lemezből épített, halványzöldre mázolt barakk. A szobákban a már látott bútorok és itt is rend. Igaz, hogy a fürdőben a zuhanyozónak hiányzik a rózsája, és pereg a vakolat, de ez nem számottevő hiba, még a szigorú egészségőrök szemében sem. A beszélgetés során kiderül, hogy ha már sikerült megteremteni az alapvető egészségügyi feltételeket, ők is azt hiányolják, amit otthonosságnak hívnak. gratulál a győztes fiúknak, szóval teljes a szórakozás. Előállnak a hinták és a kocsik, lehet felszállni. Amikor végignéztem a programot, az egyik csoport tagjai idős és részben rokkant emberek voltak, mégis sokan felkapaszkodtak. Mások lovagoltak inkább az istálló végénél, persze segédlettel, körbesétálta- tott, szelíden viselkedő paripákon, de így is nagyon örültek. iMénesterelés. Gyönyörű látvány a sok fiatal ló csoportos vágtája. A környezet ideális. szép völgyben magas útra, gátszerű emelkedésre „folyik” föl a dübörgő áradat, hirtelen átlendül, és ez tart csaknem egy percig. Arrébb juhász terelget puliival. A kocsik ismét rendelkezésre állnak, lehet utazgatni „magyarosan”. Az ebédet a szövetkezet üzemi konyháján főzik, majd fölviszik a szőlőhegyi tanyára. A présház szépen és egészségügyileg is kifogástalanul van berendezve melegítő-tálaló konyhának. Az épület mellett remek nyitott étkezőt Nem arra gondolok, hogy az a holtfáradt kőműves, aki egész nap malterrel pofozta a falat, csak akkor tud jóízűt aludni, ha hímzett ágytakarót terítenek rá. Nem erről van szó, hanem egyszerűen arról, hogy egy kis gondossággal szebbé, emberibbé lehetne tenni azoknak az embereknek a környezetét, akiket a munkájuk esetleg hosz- szú hetekre szólít el az igazi otthonuktól. Győri Varga György ácsoltak, berendezték jó asztalókkal, az udvaron nagy hordóból csapon folyó víz várja legelőször a vendéget, így tud kezet mosni. Az étel háziasán készített. Gulyás, fűszeres pecsenye és sütemény, például meggyes lepény. Bor és feketekávé. Ehhez a helyhez igen kellemes gyalogúton sétálnak föl a turisták. Megláthatják a kertekben, milyen is az a paprika, mint növény. Az öregek kaptak egy tövet emlékbe. Ebéd után még ki- mehetnek a szövetkezet halastavához csónakázni, horgászbotot fogni, ücsörögni a füves parton. Végignéztem mindent. Figyeltem az arcokat, és próbáltam beleképzelni magam a helyükbe, elégedett lennék-e azzal, amit kapok. Kénytelen voltam belátni, hogy a simontornyai „pusztaprogram” nekem is olyan ízelítőt adna a magyar vidék csemegéiből, amivel jóllakottan távozhatnék, vissza a Balatonhoz. Gemenci József Rögtön kiegészítve a címet, a három pont helyére írjuk oda: nem ösztönözve. Ami eléggé tipikus a népgazdaság különböző területein, azaz nemcsak a termelőtevékenységben. Tipikus, de nem minden esetben igaz. Bizonyos munkakörökben ugyanig semmi baj az ösztönzéssel. A darabbérben elszámolt teljesítmény megfogható ösztönzése a fúrós, a köszörűs esetében. Persze akkor, ha folyamatos az anyag- és a szerszámellátás. A tizenkét gépet kezelő szövőnő ösztönzésével sincs semmi baj, hacsak az nem, hogy lánya, aki kezdő manikűrös, többet keres ... S megfordítva: a kiemelt, ún. személyi órabért élvező műszerész, aki az automata szövőgépek pneumatikái és elektronikai részegységeiért felel, akkor is 18,80-at kap, ha félórákat várnak rá a szövőnők — mert ő a szomszéd műhelyben tárgyalja a tegnap esti tévékrimi részleteit —, s akkor is, ha a gépállás a megengedett alatt marad. DRÁGA BÁTORTALANSÁG A szocialista iparban foglalkoztatottak havi átlagbére idén áprilisban 3177 forint volt, a fizikai foglalkozásúaké 3038 forint. Igen ám, de ez az átlag semmit sem mond arról, mekkora a különbség az egyes iparcsoportok között — a legnagyobb körülbelül 1800 forint, a fizikai foglalkozásúaké átlagát nézve —, s arra végkép nem ad útbaigazítást, indokolt, társadalmilag helyes-e az eltérés. Vannak ugyanis „hagyományosan” jól fizető iparterületek, bár az ott végzett munka társadalmi haszna korántsem mindig kielégítő. S minél részletezőbben vizsgáljuk a jövedelem és ösztönzés elvben szoros kapcsolatait, annál inkább szemünkbe tűnik az ellentmondás: vannak, akiket ösztönözni kellene, de ez nem történik meg, s vannak. akik jó jövedelmet élveznek, bár semmire sincsenek ösztönözve. (Hacsak arra nem, hogy a munkahelyen eltöltsék az előírt időmennyiséget.) A kiemelkedő teljesítmény átlagos elismerése, s az átlagos munka kiemelkedő javadalmazása arra érdemtelennek ad előnyt, s érdemesnek hátrányt! Talán fölösleges is a bizonykodás : drága bátortalanság terebélyesedett ki a munkahelyeken, s általában, a közfelfogásban, s mivel létezik, kontrát mond a társadalmi értékrendre. Ez az értékrend ugyanis a munka mindenfajta megbecsülését írja elő — az anyagiakat is beleértve —, s a munka: teljesítmény. Ezzel szemben a bátortalanság kialakította „értékrend” döntő mértékben beosztást, munkakört, besorolást, tevékenységi területet, időt fizet meg, s valahol a hosszú lista végén, úgy mellékesen, ha elkerülhetetlen, a teljesítményt. Közgazdászok nemzetközileg kedvelt példája: az utcaseprőt nem azért kell fizetni, hogy sep- regessen, hanem azért, hogy az utca tiszta legyen. Mert „sepregetm" sokféleképpen lehet.. . NEM SZABAD IRIGYELNI Üzemen belül természetesen találni olyanokat, akik kétszeresét keresik társaik jövedelmének. A több pénzt, a jó fizetést senkitől sem szabad irigyelni, ha: megdolgozott érte. Kétségeinket az táplálja, hogy — sokoldalú vizsgálatok igazolták — a jövedelemnövekedésben sok az automatizmus és a mechani- kusság, s csak csekély szerepe van a teljesítménykövetelményeknek. így azután rábukkanhatunk olyan — hogy ne fizikai munkakört említsünk, mivel korántsem csak ott gond ez — bérelszámolóra, aki százötven, s olyanra, aki húsz ember keresetét mutatja ki, azonos fizetésért! Vajon utóbbit mi ösztönzi a többre, s előbbit mi tartja # vissza attól, ne keressen olyan helyet, ahol neki is csak húsz ember bérének számfejtésével kell bajlódnia?! Mi ösztönzi az egyébként tisztességesen javadalmazott gyártmányszerkesztőt arra, hogy kényelemszeretetét elhagyva, gazdaságosabb konstrukciót produkáljon, ha még egy meleg kézfogást sem kap érte ... ? ! AZONOS IRÁNYBAN A jól megfizetve, de nem ösztönözve gyakorlata lényegesen akadály a hatékonyság gyors növelésének útjában. Mert ténylegesen ösztönzési feladat — az ösztönzésen nemcsak pénzt, forintban mutatható vállalati nyereséget stb. értve — az állóeszközök kihasználtságának javítása éppúgy, mint az élőmunka ésszerűbb kamatoztatása. Ösztönzési, azaz érdekeltségi viszonyaikban lelhetjük meg azokat az ellenf- mondásokat, amelyek miatt a népgazdasági, össztársadalmi érdekek nem tükröződnek megfelelően és következetesen a helyj cselekedetekben. A hatékonyság fokozása gazdasági növekedésünk kulcskérdése — a párt XI. kongresszusa határozata mondta ki ezt. S mert kulcskérdés, megoldatlanul hagyni nem lehet, nem szabad. Feladataink serege nagy, sorai sűrűek. Csak valahogy irányításban és közvetlen termelésben, vállalati és iparági körben, az ágazati kapcsolatokban, s a termelők együttműködésében nem mindig sikerül sem tettek, sem feladatok seregét egy irányban felsorakoztatni. Hol ez, hol az lóg kj a sorból, s bomlik fel miatta a rend. Azonos irányban haladni — ez az egyszerű tény a hatékonyság javításának legfőbb feltétele. Ami megkívánja a feladatok egységes értelmezését, a cselekvés összehangoltságát, azaz, a XI. kongresz- szus határozatát idézve, „a szocializmus anyagi-műszaki alapjaiban rejlő hatalmas erők” értőbb kibontakoztatását. Lázár Gábor (Vége) Fotó: Bakó Jenő Mezőgazdasági idénymunkások ideiglenes szállása Dal- mandon Típusszoba A simontornyai puszta program Itt nők laknak!