Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-28 / 176. szám
1977. július 28. KÉPÚJSÁG 3 Atomerőmű-építkezés Daru a gépháznál Az építkezéseknél jól ismert emelőberendezéssel, „bikával” tették helyére eddig az atomerőmű gépházának vázát alkotó acélpilléreket. A bika nevű emelő igen nagy, súlyos pillérek és más szerkezetek emelésére alkalmas, de az atomerőmű gépházcsarnokánál már nem felel meg ez a módszer. A tervezett 88 alappillér többségét felállították, a hely kevesebb lett, biztonság miatt a jövőben nagy teljesítményű daruval állítják fel a 32 méter magas pilléreket, szerkezeteket. A régóta a főépületnél dolgozó másik két daru egyelőre a helyén marad. Közülük egyik a reaktorcsarnok építését szolgálja. Felvételünk mindhárom toronymagas darut mutatja és azt is, hogy a gépház sziluettjéhez, távoli képéhez már hozzátartoznak az egyes számú reaktorépület körvonalai, betonfala, s az efölött meredező acélszálak. Magas építmény kezd lenn; a reaktorboksz is, kinő a hatalmas, mély alapgödörből. A másik képen az egyre több pillérből álló gépház monumentalitása érzékelhető. Hátterében az új daru látszik halványan és mellette, erősebb vonalakkal a még le nem bontott emelőbika. G. J. Fotó: Gottvald Károly. ■gy láttám a Szovjetunióit Minden évben visszatérek Bizonyára sokan irigylik Andorka Sándort, az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda szekszárdi kirendeltségiének vezetőjét, aki évente megfordul a Szovjetunióban. Igaz, utazás és utazás nem egyforma, Atndorka Sándor például csoportvezetőként jár a Szovjetunióba. Gonddal, felelősséggel bíró munka, de azért mindig marad idő arra is, hogy alaposan körülnézzen. — Hány helyen járt a Szovjetunióban? — Moszkva, Leningrad, Riga, Tallin, Kiljev, Tasiként, Bulhara, Szalmarkand... Idén talán Jerevánig is eljutok. A Szovjetunióban végtelen a látnivalók sora. Aki így, hivatalosan jár ki, mint én, az is úgy érzi, akárhányszor utazik, mindent nem tudhat meg erről a hatalmas országról. Persze, a benyomások már a legelső alkalommal megszületnek, és aszerint változnak, mélyülnek, hogy az ember új és új tájaikra jut el, mindig több emberrel találkozik. — Az utazási irodák útjairól az a vélemény járja, hogy a sok kötött program miatt éppen az utóbbira nincs lehetőség... — A Szovjetunió vonatkozásában semmiképpen sincs így. Az Express testvérirodája, a Szputnyik a Komszomol keretén belül működik és lényegében politikai kötelességének tekinti, hogy összehozza a magyar fiatalokat a szovjetekkel. Amelyik városban baráti találkozóra kerül sora helyi fiatalokkal,, ott már a repülőtéren vagy a vasútállomáson várják a csoportot, és bárhová megyünk, néhányan közülük minidig velünk vannak. De a szovjet emberekkel akárhol megismerkedhetünk: nagyon barátságosak, nagyon előzékenyek, kedvesek. Mondják egy esetet? Moszkvában történt. A metróval kellett volna eljutnunk valahová, de eltévedtünk. Megszólítottunk egy fiatal lányt, kértük, igazítson útba. Bár egészen másfelé tartott, ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjen minket, és mikor elköszöntünk, még a nála lévő két narancsot is a kezünkbe nyomta,... — Ilyen történeteket szinte mindenkitől hallani, aki a Szovjetunióban járt... — Talán ez hagyja a látogatóban a legerősebb nyomot. És még valami: a méretek. Elképesztő távolságok, monumentalitás. A kongresszusi palotát lehetetlen elfelejteni... Feltűnik az embernek az is, hogy milyen nagy tiszteletben tartják a második világháborús hősök emlékét a Szovjetunió minden vidékén. A legmélyebb megrendülést talán Rigában éreztük: a város közelében volt egy koncentrációs tábor, amelynek csak az alapjai maradtak meg. A tábor előtt áll három nagyszerű szobor, mellettük egy jelképes sír. Itt helyeztek el egy olyan mechanikus szerkezetet, amely olyan hangot ad, mlint a szívdobogás. így elmondva lehet, hogy még furcsának is tűnik az ötlet, de ott, a helyszínen végtelenül megrázó, megdöbbentő érzés hallani a föld alól jövő szívdobogást. — Buharába, Szamar- kandba viszonylag kevesebben jutnak el Magyar- országról. — Itt érzékeltük a leginkább azt a hatalmas, alig mérhető fejlődést, ami a Szovjetunióban az utóbbi fél évszázadban bekövetkezett. Az ott élők nem titkolják, nem szégyellik, hogy ötVen-hatvan éve feudális létformák között éltek. Még 1932-ben is előfordult, hogy egy férfi megölte a feleségét, mert az asz- szony fellépett egy színházi előadáson... A teveszőr fátylakat természetesen mi már csak múzeumiban láttuk, de akkoriban még minden nő ilyenben járt. Ma...? Igazán csak a helyi sajátosságok mutatják, hogy üzbég földön járunk. Persze, a turisták is érzékelik, hogy bizonyos tekintetben azért különböznek az ottani szokások az európaitól. Egy apróságot említek: rek- kenő hőség volt, elmentünk a szamarkiandi piacra, körülnézni. Az inget ugyan magunkra kaptuk, de nem gomboltuk be, hiszen izzott a levegő... Ez akkora megdöbbenést keltett, hogy sürgősen begombolkoztunk kándikuüa ide, hőguta oda. — Mit tapasztal az, aki csoporttal érkezik a Szovjetunióba? — Rendkívül gondos, precíz szervezést Ami a programban szerepel, az akkor, ott, és úgy lesz... Ebből mi is igyekszünk tanulni. — Hogy fogadjuk mi magyarok a kinti étkezési szokásokat? — Többségünk alkalmazkodik, csak egy dolog biztos: a zakusz'kát a miagyar turista mindig átminősíti. Előételből salátává... No és a pezsgő... Több éves tapasztalatom szerint mindig hódít. Persze, csak mérsékletesen. Egészen más következményei vannak, ha valaki külföldön felejtkezik el magáról, mint ha itthon teszi. De hát ez természetes. Nem állítom, hogy azonnal, de mindenki megérti. — Legközelebb is csoporttal utazik? — Nem. Most tanulmányútra készülök, a Szputnyik tevékenységét tanulmányozzuk majd több városban. Moszkva. Kozlov, a Fekete-tenger, Jereván a tervibe vett útvonal. Azt hiszem, ehhez nem kell semmit hozzátenni... V. F. É. A hatékonyság útjai (7.) Monstra letörök a műhelyben Ha évente tízezer új cikk kerül — felhasználói és fogyasztói — forgalomba, az még mindig csak az összesen gyártott árufajták egy, igen, nem tévedés, egy százaléka. Mivel az országban a különböző termékek száma körülbelül egymillió. Persze, van olyan terület — így a ruházati ipar — ahol három esztendő alatt a teljes gyártmányválaszték kicserélődik, s olyan is. mint például a szénbányászat, a malomipar, ahol az áruösszetétel nagyon lassan változik. Az azonban egyaránt igaz minden nép- gazdasági termelőterületre, hogy gyorsan növekszik a tudományos kutatás, a műszaki fejlődés jelentősége. A párt XI. kongresszusának határozata ezt így rögzítette: „A társadalmi termelés hatékonyságának erőteljesebb növelése megköveteli, hogy a termelési szerkezetet tovább korszerűsítsük, a tudományos-technikai forradalom vívmányainak átgondolt, következetesebb alkalmazásával az anyagi-technikai bázis fejlődését meggyorsítsuk, új technológiákat vezessünk be, a belső és külső erőforrásokat jobban felhasználjuk, javítsuk a jövedelmezőséget”. SOKSZOROS ÖSSZEFÜGGÉS Nehéz feladat lenne ma az iparban olyan terméket találni, amelyhez valamilyen formában a tudományos kutatásnak, gyakorlati alkalmazásának nincs köze. A szintetikus műszálak különböző fajtái, a számjegyvezérlésű fémmegmunkáló gépek éppúgy kutatók és gyártmány- szerkesztők seregének tevékenységét sűrítik, mint az új gyógyszerek, az Ikarus 200-as autóbusz-családja. A kutatás, fejlesztés és a termelés összefüggése természetszerűen magával hozza, mind szorosabbá kell válnia fejlesztők és előállítók kapcsolatának. Ami nemcsak úgy igaz, hogy napjainkban már termelőüzemek sokaságának van szerződése kutató- és fejlesztőintézetekkel, hanem úgy is, hogy a kutatók, a konstruktőrök „másodállásának” színhelye az üzem, a műhely lesz. Ami esetleg szokatlan, de egyre inkább elengedhetetlen. Végül is jogos igény, a szülő ott legyen gyermeke felnőtté érésénél ... ! Világszerte terjed az a módszer, hogy a fejlesztők a termék, az eljárás üzemszerű előállításánál, alkalmazásánál vállalják a művezetést, azaz a tömeggyártás első lépéseinél ők az irányítók. Nemcsak a felelősség — helyes — értelmezése ez, hanem nélkülözhetetlen tapasztalati forrás! Egyrészt a kialakított termék, módszer értékeiről, hibáiról a sorozat- gyártásban — ami egészen más, mint a laboratóriumi előállítás, próba, s nem azonosítható az ún. kísérleti szériával sem —, másrészt e tapasztalati lehetőség fontos ismeretekkel szolgál a további fejlesztéshez. hatalmas sereg Azt, hogy a képzési feladatok jelentős terheket rónak a társadalomra — s ezeket vállalnia kell, éppen a későbbi kamatok érdekében —, bizonyítja: a felsőfokú oktatásban az egy hallgatóra jutó költségvetési kiadás 19 ezer forint volt 1960-ban, s 35 ezer 1975-ben. Napjainkban összesen 56 felsőfokú tanintézet bocsát ki kapuin végzett szakembereket, többségüket természettudományos képzettséggel. Másfél évtized alatt 5628-ról 24 276-ra nőtt az e helyeken egy esztendőben oklevelet szerzők tábora. Más területre tekintve: 1975- ben a nemzeti jövedelem 3,46 százalékát tették ki a kutatási ráfordítások, ösz- szegszerűen ez 13,9 milliárd forint, s hogy a léptéket érzékeltessük, leírjuk: 1960-ban a kutatási kiadásokra még csak 2,3 milliárd forint jutott. Nagy befektetések megtérüléséről van szó tehát, s hatalmas a sereg is, mely ezen szorgoskodik. A népgazdaság különböző kutatóhelyein összesen 81 ezer ember tevékenykedik, s 1975- ben csupán ezekről a területekről 1647 találmányt jelentettek be. Fejlesztés és termelés szoros összefonódása a gazdasági növekedés bizonyos határa után —, amit hazánk már átlépett — nem csupán kívánalma, hanem feltétele a haladásnak. Nélkülözhetetlen -feltétel, s nemcsak átfogó méretekben, hanem helyben egy-egy termelőegységnél is. VEM ISMERETLENKÉNT Belemarkolva a példatárba: a gépiparban jelentős tartalékokat szabadíthat fel a gépek és gépi berendezések automatizálása. A könnyűiparban, ahol jelenleg körülbelül hatvan licencet és know-how-t alkalmaznak, további korszerűsítést kívánnak az olyan gyártási területek, mint a pamutáruk kikészítése, a bútoripar felületkezelési technológiái, a másolópapír-gyártás. A vegyiparban, ahol világszerte rendkívül gyors a gyártmányfejlesztés, a szénhidrogének komplex hasznosítása áll a figyelem középpontjában, s új növényvédő szereket. állatgyógyászati és takarmánytápszereket kell előállítani. Az alumíniumiparban a gyengébb minőségű — bauxit gazdaságos feldolgozá. sának megteremtése kínál teret a fejlesztőknek, s bárhová tekintünk, azt látjuk, nem maradnak munka nélkül. Teendőiket azonban csak akkor tudják igazán sikeresen megvalósítani, ha tudatosan és következetesen vállalják az üzem-, műhelybeli „másodállást”. Azaz nem ismeretlenként alakítják emberek tíz- és százezreinek holnapi munkafeladatát, hanem fölkészítik erre őket, s ugyanakkor — mert van mit! — maguk is tanulnak a gyakorlati tapasztalatokból. Ma még meglehetősen bátortalan törekvések láthatók erre, erősítésük, hatósugaruk bővítése lényeges eleme a hatékonyság javításának. A konstruktőr a műhelyben most még jelkép, holnap természetes jellemző lesz. LÁZÁR GÁBOR Következik: A valóban kedves vevő
