Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-20 / 169. szám

4 Í^PÚJSÁG 1977. július 20. ÖN KÉRDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Hol a Családi lap ? Vincze Lászlóné szekszárdi olvasónk ezt írja szerkesztő­ségünknek: „A Családi lap című folyóiratot 1976. június 25-én előfizettem és azóta is várom a lapot, de egyetlen darabot sem kaptam. Októ­berben megreklamáltam, de sem választ, sem folyóiratot nem kaptam. Utána írtam Budapestre... Válasz helyett küldtek egy csekket, hogy fi­zessek be 28 forintot. No de mire fel? Hiszen én ezt már kifizettem a B/Nr 344104 szá­mú előfizetési nyugtán. Ez­zel újra bementem a szek­szárdi posta hírlapelőfizetési osztályára, ennek eredménye­képp két nap múlva újabb csekket kaptam, hogy fizes­sek be 24 forintot. Nem az összeg miatt reklamálok, ha­nem a Családi lapot szeret­ném végre megkapni.” Papp János, megyei hivatal- vezető választ a következő: — A lap előfizetőinek nyil­vántartása a posta központi hírlapirodánál történik. A lapra vonatkozóan a posta- hivatalok csak közvetítik az előfizetési díjat az előfizető és a hírlapiroda között. Az előfizetési díjak nyilvántartá­sa és a lap expediálása is ott történik. Az előfizetői példá­nyokat közönséges levélpos­tai küldeményként az egyesí­tett kézbesítők kézbesítik. (Sajnos a válaszból mind­össze annyi derül ki, amit az újságelőfizetők általában tud­nak is. Sajnáljuk, hogy a Posta hivatalból nem nézett utána, hogy hol és miért kal­lódik olvasónk Családi lapja és a befizetett 28 forintja. Re­méljük ezt is mihamarabb megtudjuk.) Madocsa vízellátása Simon János, Madocsa köz­ség Tanácsának titkára leve­lét közöljük, amit a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnak írt. Telefonszámunk: 129-01, 123-61. — Ez év kora tavaszán le­vélben fordultam Önökhöz, melyben kértem és javasol­tam, oldják meg a vízellátást Madocsa községben. Levele­met azért írtam, mert arra gondoltam, később sok-sok gondjuk lesz a jelentősebb te­lepülésekkel (pl. Dombóvár), illetőleg azok vízellátásának megszervezésével. A mi prob­lémánk tulajdonképpen nem is probléma... A község la­kossága jelentős anyagi ál­dozattal (és állami támoga­tással) megépíttette a községi vízmüvet, amit önök átvettek üzemeltetésre. A megyei ta­nács előrelátó segítségével nem egy kutat, hanem újabb 150 ezer forintos támogatásá­val másik kutat is építtettünk. A vízmű szakértői vélemé­nye alapján ez bőségesen el­látja a 2300 fős lakosságot és a nagyon jelentős nagyüzem­mel felérő háztáji gazdaságot vízzel. Persze csak akkor, ha az úgynevezett II. számú ku­tat is folyamatosan használ­ják, és amelyet viszont ha nem használnak, eltöltődik homokkal. Aztán amikor nyáron „váratlanul” (?) me­leg idő jön, nem ad vizet a kút. A lakosság pedig jön panaszra és várja a vizet. Nem tudunk mit mondani, illetve csak biztatást, amint ez az 1977. június 2-i tanács­ülésen is történt, amely ter­mészetesen nem elégséges. (A vízkorlátozás sem.) Amiért a levelet írtam, az két kérdés­ből folyik, lévén, hogy a be­vezetőben említett levélre sem kaptam választ: 1. A II. számú kút haszontalan beru­házás volt? 2. Ki ad vizet Madocsa község lakosságának a jövőben, amikor a csalá­dok felénél több, tehát a község nagyobb része esetleg az egész község rá mer csat­lakozni a vízműre? Mert je­lenleg nyáron gyakran azok­hoz járunk vizet kérni, akik saját „vízművel” rendelkez­nek! Remélve, hogy a problé­mákat sikerül megoldani és az aratást végző emberek minden este fürödni tudnak és friss vizet ihatnak ezen a nyáron. Válaszol: Borbás István, a Víz- és Csatornamű Vállalat igazgatója: — Madocsa község vízellá­tását két kút biztosítja. Az I. számú kút, melyre a vízmű épült, a nyári hónapok kivé­telével, a vízellátást megfe­lelően biztosítani tudta. A II. számú kút tartalékként léte­sült, az I. számú kút meghi­básodása, javítása esetén és a nyári hónapokban üzemel. A II. számú kutat szakaszo­san üzemeltetjük, állandó üzemelésére a nyári hónapok kivételével nincs szükség, mi­vel a vízfogyasztás sokkal ki­sebb a két kút vízhozamá­nál. A községi tanács elnöke 1977. III. 21-én levélben for­dult vállalatunkhoz — bár nem ez ügyben — hanem egy csőtöréssel kapcsolatban. A bejelentését kivizsgáltuk, mu­lasztást az ügyben nem ta­pasztaltunk. Az 1977. áprilisi és májusi hónapban vízmü­veink a nyári csúcsfogyasz­tásra történő felkészülését el­lenőriztük. Május 4-én Ma- docsán tartottunk ellenőrzést, mely során a községi tanács elnökét tájékoztattuk a csőtö­réssel kapcsolatban, valamint kértük a vízművel kapcsola­tos észrevételének, problémá­jának közlésére. A megbeszé­lésen probléma nem merült fel, ellenőrzésünk is megfele­lőnek tartotta a felkészülést. A probléma csak a „váratla­nul” beköszöntött meleg idő után, a II. számú kút állan­dó üzembe állítása után ke­letkezett, amikor pár nap után a kút váratlanul homo- kolni kezdett. Hasonló meghi­básodása már volt a kútnak, melyet megjavíttattunk. A jelenlegit rövid időn belül megjavíttatjuk, addig is a község lakosságának szíves türelmét kérjük. Ismét a szedres! gázcseretelepről Horváth István szedres! ol­vasónk leveléből minden kommentár nélkül idézünk: — Örömmel olvastam a múlt hetekben megjelent ön kérdez — mi válaszolunk ro­vatukban, hogy Szedres köz­ségben a gázpalack kiadásá­nak időpontja, valamint a bonyolult szállítási huzavona megnyugtatóan megoldódott. Sajnos a látszat néha csal! A közölt nyitva tartási idő­pont valóban a leírtak szerint alakult, de a palackszállítSs (ami szerintünk jóval fonto­sabb), sajnos nem. A cikk megjelenésétől számítva (két hétig) a telepkezelő beenged­te a kiskocsikat. A kerékpárt nem, mondván, hogy „robba­násveszélyes”. Sajnos most már a kiskocsik is azzá vál­tak, ugyanis a telepkezelő írásbeli utasítás hiányában, nem hajlandó azokat a te­lepre beengedni. így a palac­kokat (van köztük 65 kilós is) ölben kénytelenek cipelni az emberek 25 méter távolságra. Gondolom, ez is komoly bal­eset okozója lehet... Ml VÁLASZOLUNK 7. LaPage-ék keresték „Dan- nyt” .S nyomozásuk ered­ményeiből semmit nem kö­zöltek Helderékkel, akikkel egy szobában dolgoztak. A Polanski-villában történtek nyomozása még mindig holtponton volt, s csupán egy börtönbe került prosti­tuált jóakaratából mozdult ki onnan. A call girüt Ronnie Ho- wardnak hívták, s éppúgy a Los Angeles-i női vizsgálati fogházban ült, mint Virginia Greham, egy másik, kábító- szeres receptek hamisításáért letartóztatott call girl, régi barátnője. Ugyanabba a cel­lába került Susan Atkins is, aki Virginiát rövidesen bizal­mába fogadta. S a Manson- bandából őrizetbe vett lány bizalmas beszélgetéseik során elárulta, hogy a gyilkosság gyanúja ami miatt ül, meg­felel a valóságnak. Először a Hinman-gyilkos- ságról beszéltek, Virginia Grehamnek fogalma sem volt, hogy cellatársnőjének más ügyékhez is köze lehet. Sőt még figyelmeztette is Susant, hogy vigyázzon miit beszél, nehogy a rendőrség többet megtudjon, mint amennyit úgyis tud. — Ugyan, én tudom, amit tudni kell — mondta a lány. — Különben más senkinek nem beszéltem, és nem beszé­lek róla. Tudod, téged bírlak: van benned valami, hogy tud­jam, neked lehet a dolgokról beszélni, És különben se ag­gódj a rendőrség miatt. Tu­dod, van egy másik ügy is, s olyan messze vannak a megoldástól, hogy még azt sem tudják, mi történt való­jában. ** — Miről beszélsz? — sut­togta Virginia Greham, ne­hogy mások is meghallják. — Hát arról az ügyről a Beverly Hülsen... — Csak nem Sharon Tate­re gondolsz? — Hát persze, hogy arra. Susán Atkins fölényesen mosolygott — Tudod-e, hogy ki csi­nálta? — Nem. — No, éppen itt ül előtted. A cellatársnő nem akarta elhinni. — Át akarsz verni... Susan azonban bizonygat­ta, hogy az igazat mondja. — De hát miért történt? — érdeklődött Virginia. — Mert egy olyan bűntényt akartünk elkövetni, amely felrázza a világot, hogy a vi­lág felébredjen és tudomásul vegye... — És miért éppen azokat? — Mert a ház magányosan állt. S elmondta, hogy ők ismer­ték a házat, s tudták, hogy Terry Melcher, egy lemez­gyáros lakott ott egykor, de nem tudták, amikor a „tett” elkövetésére indultak, hogy kit találnak itt. Nem számí­tott nekik, hogy hány embert találnak ott, elhatározták, hogy valamennyiüket „ki­csinálják”. Amit tettek, Charlie pa­rancsára tették. Charlie a világ legerősebb embere. Ma­gához emelte őt is, amikor San Franciscóban „felül sem­mi” táncosnőként tévelygett. S nemcsak ő, hanem a „csa­lád” valamennyi tagja, kész rá, hogy minden kívánságát kérés nélkül teljesítse: ő az apjuk, vezérük, szeretőjük. Charlie volt az, aki neki a Sadie Mae Glutz nevet is ad­ta. És Charlie vezeti ki őket a sivatagból. A Halál-vöilgyé- be azért mentek, mert ott van egy lyuk, amely levezet a főid mélyébe, ahol egy egészen más világ létezik. Charlie tudja, hogy ez a be­járat hol van, ő a „Jézus Krisztus”, akii az övéit leveze­ti majd az alvilág forrásához, ahol valamennyien örökké élnek. Mielőtt a Spahn-tanyáról útnak indultak volna, Charlie- től kapták az utasításokat. Valamennyien sötét ruhákba öltöztek, ezenkívül vittek magúkkal más öltözeteket is a ruhaváltáshoz. — Akkor nem egyedül vol­tál? — Nem, nem. Négyen vol­tunk. Rajtóm kívül még két lány és egy férfi. A lány részletesen elmond­ta a történetet. Amikor a ka­puhoz értek, a férfi átvágta a telefondrótot. Először azt a fiút ölték meg, a Rambler- ben. Miért? Mert látta őket, le kellett lőniük. A banda férfi tagja lőtt. Négyszer ta­lált. S Susan Atkins folytatta. Bementek a házba, a lakó­szoba kerevetén egy férfi ült. Egy karosszékiben egy lány ült és könyvet olvasott. A gyilkos nő mint „Ann Fo'l- ger”-ról beszélt róla. — Tudtad a nevét? — ér­deklődött Virginia. — Nem tudtuk. Csak a kö­vetkező nap tudtuk meg az újságokból. Folytatta az elbeszélést. A hálószobában találták Sharon Taite-t, az ágyon hevert a hő­ségben és Sebringgel beszél­getett. Megszúrkálták és meg­fojtották- őket. — Ellenálltak? — Nem. Nagyon meg vol­tak lepődve, s egyszerűen nem tudták elképzelni, hogy valóban azt akarjuk tenni, amit tettünk. És akkor Frykowsky, sok sebből vérezve feltépte az ajtót. Kirohant a házból, se­gítségért kiáltozott. — És akkor elintéztük őt is... A gyilkos lány még azt is elmesélte, hogy ő csavarta hátra Sharon Tate kezét, a színésznő sírt és könyörgött: — Ne ölj’enek meg. Ne ölje­nek meg. Nem akarok meg­halni. Élni akarok. Meg aka­rom szülni a gyerekemet. Meg akarom szülni a gyer­mekemet. És erre ő, Susan Atkins azt válaszolta: — Ez engem nem érdekel. Bele kell nyugodnod. Te most meghalsz és ez egyáltalán nem számít. Hozzátette: a keze véres lett, s megkóstolta a vért. íz­lett neki. — A vér meleg, ragadós és jó. Susan Atkins láthatóan örült, hogy mindent elmesél­hetett. Nem azért, mert így könnyíthetett magán. Ellen­kezőleg: ismét végigélhette, ami olyan örömet okozott neki. A társasház kötelező felújí­tási alapjának képzéséről és felhasználásáról szól a pénz­ügyminiszter 10/1977. (VII. 1.) PM számú rendelete, amely szerint, ha a társasházban hatnál több társasház-örök- lakás van, a tulajdonostársak a közös tulajdonban álló épü­letrészekkel kapcsolatos fel­újítási munkák fedezetére kö­telesek felújítási alapot ké­pezni, amelynek mértékét a közgyűlés határozza meg. Előírja a rendelet azt is, hogy a felújítási alap pénzeszközeit milyen munkák költségeire lehet felhasználni. (Magyar Közlöny f. évi 51. szám.) Az Országos Vízügyi Hiva­tal elnökének 6/1977. (VII. 6.) OVH számú rendelkezése a vízgazdálkodási társulatok dolgozóinak anyagi érdekelt­ségi rendszerét szabályozza, külön rendelkezéseket tartal­maz a kivitelezést végző tár­sulatokra és társulati együtt­működésekre vonatkozóan és külön szabályokat a beruhá­zási tevékenységet végző víz- és csatornamű társulatokra vonatkozóan. „A magasabb vezetőállású dolgozó részére prémiumot, évközi jutalmat és eredményességi jutalmat csak a területileg illetékes vízügyi igazgatóság vezetőjé­nek egyetértésével szabad ki­fizetni” — mondja ki a ren­delkezés. (Megjelent a Magyar Közlöny idei 52. számában.) Az üzemi demokrácia fej­lesztésének vállalati felada­tairól szól az építésügyi és városfejlesztési miniszter, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete El­nöksége és a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete Elnökségének az Építésügyi Értesítő f. évi 18. számában megjelent együttes határozata, amely kimondja többek kö­zött, hogy a termelési ta­nácskozást a legkisebb ter­melő-gazdálkodó vállalati szervezeti egység (művezető­ség, műhely, osztály, szalag stb.) szintjén kell megszer­vezni, több egység tónácsko- kását összevonni nem szabad. A fórumok megalakításának rendjét, a dolgozók részvéte­lének módját, az egyes fóru­mokra tartozó kérdések kö­rét a vállalat szervezeti és működési szabályzatában (ügyrendjében) kell meghatá­rozni, és ennek során sza­bályozni kell, hogy az egyes fórumok mely kérdésekben, hoznak döntést, részükre mi­lyen módon és mely kérdé­sekben kell véleményezési jogot biztosítani, mik a ta­nácskozás vezetőinek és résztvevőinek a kötelességei stb. Kihangsúlyozandó, hogy a vitákra vonatkozó írásos anyagokat a tanácskozásokat megelőzően 14 nappal megfe­lelő példányszámban ki kell adni, meg kell határozni azt is, hogy az egyes tanácsko­zásokon melyik felsőbb szin­tű vezető vesz részt. Részletes eligazítást ad az együttes ha­tározat a hozott döntések vég­rehajtásával kapcsolatos fel­adatok tekintetében is. A vadásztársaságok által fizetendő haszonbér felhasz­nálásáról rendelkezik a me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 12/1977. MÉM szá­mú utasítása (megjelent a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Értesítő f. évi 21. szá­mában), amely szerint az 1977. július 31-én lejáró va­dászati haszonbérleti szerző­dések meghosszabbításakor ki kell kötni, hogy a haszon­bért egy összegben, mégpedig az 1977. év hátralévő öt hó­napjára járó haszonbért 1977. augusztus 31-ig, az 1978. ja­nuár 1. napjától esedékes haszonbéreket a naptári év szeptember 30. napjáig kell a haszonbérbe adó részére meg­fizetni. DR. DEÄK KONRAD, a TIT városi-járási szervezetének elnöke — Kellemes izgalmat érez­tem — mondta. — Fáradt vol­tam, de megbékéltem saját magammal. Tudtam, hogy ez a kezdete a nagy „össze­visszának” („Helter-Skelter”). Most felhördül a világ! És még ez sem volt elég. — Ismered a többieket is a következő éjszakáról? — kérdezte Virginia Grehamet. — LaBiancáékra gondolsz? Ott is ti voltatok? — Hát mit gondoltál? És ez még csak a kezdet. Része egy tervnek. Elizabeth Tay- lornak, Richard Burtonnek, Tom Jonesnak, Steve McQuennek és Frank Sinat- rának is meg kell halnia... Virginia Grehamet nyo­masztották a halloftek. Egy­szerűen nem tudta magában tartani, s elmesélt mindent Ronnie Howardnak. Már ré­gebbről ismerték egymást, ugyanabban a call girl háló­zatban „dolgoztak”. Ronnie először úgy vélekedett, hogy társnőjük^ egyszerűen őrült, csak „felvág”, s amit elmond, az újságokban olvasottakon alapul. Mindenesetre azt ta­nácsolta, hogy Virginia te­gyen fel olyan kérdéseket Su­san Atkinsnak, amelyekre csak az tud válaszolni, aki valóban ott volt a gyilkossá­goknál. Tizenkét napig tar­tottak ezek a beszélgetések. A két call girl még mindig nem tudta eldönteni, hogy a valódi gyilkosok egyikével ülnek egy cellában, vagy egy megrögzött, ügyes hazudozó- val. Susan Atkins pedig újra és újra elmesélte, amit már elmondott, újabb részleteket hozott Virginia Greham tudo­mására, ő pedig továbbmesél­te mindezt Ronnie Howard­nak. November 12-én, amikor Virginia Greha/mmal közöl­ték, hogy egy másik börtön­be helyezik át, utoljára volt módja előbb Susan Atkinssal, majd Ronnie Howarddal be­szélni. (Folytatjuk) A Lo8ianca-hóz, a gyilkosságok felfedezése után Pintér István: Gyilkosság - a „szeretet jegyében” íjj

Next

/
Thumbnails
Contents