Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-20 / 169. szám
1977. július 20. ítolna\ . KÉPÚJSÁG 5 Balikó Gyula bácsit nem merem úgy szólítani, hogy bácsi, hanem így: Hogy szolgál egészsége, Balikó uram? Az öreg nyugdíjas — mondhatom-e reá, hogy öreg? — sovány, mint az agár. étvágya kifogástalan, még a napi másfél doboz Munkás cigaretta sem tudja elvenni. pedig köztudott, hogy a legjobb étvágy-elvevő- nek tartják a fogyókúrával foglalkozó illetékesek. így Balikó Gyula nem mondható öregnek, csak nyugdíjasnak. A munkáról folytatjuk a vitát, Dombóvárott egy szanálásra ítélt épületcsoport helyén. A szanálás-építés témakörben Balikó úrnak külön véleménye van: „Adjanak mindenkinek lakást, aztán kész, minek annyi pénzt még a lakás mellé, az öreg lakások mellé.” Mondani sem kell, ezek a lakások, amelyeket a traktor a gödörbe tol el erős dózer lap. jával, nem lakások — az újakhoz, a bérháziakhoz képest. „öreg” beszélgetőtársam: Barna Sándorné. szintén nyugdíjas, eleven. fürge, mindenhez értő. mindent tudni akaró emberek közé tudom sorolni. „Kimegyek a piacra, tudja fiam, csak állok és nézem, amikor beszalad egy vontató, teli áruval. Azelőtt a félkezű Berta egy hátizsák paprikával ha megjelent a piacon, már nagy volt a csoda. Most meg? Eszik, zabái a nép. A henteshez is ha elmegyek — azt mondják drága a hús —, kérem, munkás asszonyok azt mondják a Lajos hentesnek: ’Adjon egy kiló combot, hat szelet karajt, meg levesnek valami jófajta marhahúst.’ Á: legalább hatvan forint, azaz tehát, egy vasárnapi ebédre száznyolcvan forint. Csak a húsra! Kár hogy el. jár fölöttem az idő. Tudja' fiam, mennyit dolgoztam én az életemben? Hát. sokat. Barnáné Szederkényinek magyaráz Nagyon sokat. De, bálistennek, még bírom magam. Nagyon jól bírom.” Szederkényi György, szintén nyugdíjas, pa. volt a honvédségnél, azaz polgári alkalmazott. Ö a fiatalabb generációt képviseli, még nincs hatvan éves. Szeme előtt változott Pombóvár, alakult várossá, hiszen aktív közéleti ember volt. „Nem voltam olyan nagyon nagy politikus soha sem, hanem mindig azt figyeltem, mi történik körülöttem, az üzemben, a munkatársaim hogyan gazdagodnak. Nékem ez a gazdagodás tetszik, annak ellenére, hogy én csak 1965-re tudtam összehozni annyi pénzt, hogy egy házat vehettem, használtat, amit most a sza. náláfi, fenyeget, mert kell az új bérházaknak, üzletnek, meg talán óvodának is a hely. Itt járt a mérnök, mondta, hogy mi lesz majd házaink helyén. Megmutatta a térképet is. Ez azért yolt jó, mert én így tudtam mondani a lakótársaimnak, hogyan alakul majd át a lakótelepünk, milyen sok pénzbe ég menny; munkába kerül majd ez a gazdagodás-változás. Hasznos szót váltani Dombóvár „öregjeivel”, ügy tudom, hogy a vasutasok művelődési házának nyugdíjasklubjában, a városi művelődési házban, aktív foglalkozásokat tartanak a nyugdíjasok a város fejlődéséről. S nekem mindig az tetszik, ha meghallom az ilyen találkozókról a hírt, amikor azt mondja informátorom: „Az öregek nagyon érdeklődtek a fürdő, ről (a kertvárosról, a láncosházról, az útépítésről, a Szász sörözőről. az új nyomdáról, az új csavargyárról) és érdekes dolgokat mondtak el.” Ilyenkor mindig megkérdem informátoraimat: Tényleg öregek voltak azok az emberek? — Balikó uram, öregnek tartja magát? — öreg ám az atyaúristen, nem én! Pálkovács Jenő Fotó: Gottvald Károly Tudósítónktól A szárnyas segítő Felbúg a repülőgép maitorja, hatalmas szelet vág, nekilendül, s felemelkedik, hogy elvégezze a kukorica első levéltrágyázását, szétpermetezze tartályának tartalmát a Koppány- menti Egyesült Tsz.kukoricatábláján. Suri Dénes ágazatvezető elmondja, hogy idén már második alkalommal van náluk a gép, tavasszal mintegy 900 hektárnyi gabonán végezték el a lisztharmat és a levéltetű elleni védekezést. Jelenleg — címerhányás idején — a kukorica első levéltrágyázását végzik 1600 hektáron Vuxallal, a másodikra majd szemképződés idején kerül sor. Megfigyeléseik alapján egyszeri kezelés után kb. 3 mázsa többletterméssel lehet számolni. A költségek pedig majdnem azónosak a földi gépekkel végzett munkáéval. Szerencsés helyzetben van a szövetkezet, mivel a reptér a gazdaság központjában van, s így a hektáronkénti repülési költség 86 forintba kerül. Jövő tavasszal 'a gabonák fejtrágyázását, a vegyszeres gyomirtást és a levéltrágyázást is repülőgéppel oldják meg. Ugyanis a traktorokkal végzett munkáknál jelentős a taposást kár. Repülőgépet alkalmazva ez nincs, ily módon 2—3 mázsa terméstöbblettel lehet számolni. Visszatér a gép, a pilóta leállítja a motort, s megkezdik a tartályok feltöltését. Az ágazatvezető odasiet, de búcsúzóul még visszaszól: — Érdemes volna a környékbeli termelőszövetkezeteknek egy közös gép vásárlására társulni. így még kevesebb lenne a költség mindenütt. ÉKES LÁSZLÓ Fészekrakók Harminc év alatt alig változott valami Felsőnánán. Mindössze egyetlen családi házat építettek. Pontosabban, kettőt, mert tavaly a posta- hivatalhoz — hivatalból — készült egy. Idén egyszerre három család is elhatározta, hogy új otthont épít. A régi lakás helyén, az ismerősök, rokonok segítségével, sorra emelték a falakat. Már tető alatt van Dávidék háza, állnak a falai Kocsis András otthonának is, és most épül Illés János lakása is. A készülőkben mindenütt lesz fürdőszoba. Igaz — mivel a törpevízmű csak igen távoli terv —, ide a vizet a kútba épített szivattyú nyomja, de a boylerből kifolyó meleg víz ugyanolyan lesz, mint a vízvezetéki. „Névtelen” brigádok' Előre, Haladás. Brigádnevek. Nem valami nagy a választék, és nem is árulkodik rendszerint valami nagy fantáziáról, ahogy megválasztják a brigádok. Vollt régen egy babonás felfogás arról, hogy az ember sorsát befolyásolja a 'kapott keresztneve. Voltak jó nevek és rosszak. A nevekhez állandóan tulajdonságokat ragasztottak, valahogy úgy, minden Pisti egyforma... Nem Vagyok babonás, nem tulajdonítok különösen nagy jelentőséget a neveknek, sem személyeknél — lsem brigádoknál. A Legfantáziátlanabb nevű brigád is dolgozhat jól, lehet összeforrott, őszinte emberi közösség. De... De mégis az ember él/ a gyanúperrel, hogy a brigádnevek egysíkúsága, az odase- neki keresztelők 'gyakran egyfajta mentalitást takarnak. Olyant, ami nem tartozik éppen a briigádmozgalom feltételiéi közé. Túlzott könnyedséget érez mögöttük az ember. Megalakulunk, mondják legyünk Előre brigád, aztán kész, passz, nem „cifrázzuk” a dolgokat. Az ilyesfajta „névadók” le- tesznek arról a lehetőségről, hogy a névválasztássall jelezi zenek valamit, hogy elmondjanak önmagukról, vagy céljaikról bármit is. Személytelenné tipizálják saját teils közösségeiket a tucatnevekkel. Leáldozóban van a példaképek világa? Mintha nem mernénk vállalni sok nagyszerű elődünk életútját, vagy esetleg szerénységből nem mérjük hozzájuk magunkat? Akár így, akár úgy, a név- választás kötelez — és nyilván azért egyszerűbb, közhelyszerűen simán csengő, semmire sem kötelező elnevezése a brigádnak. Nem akarom azt mondani, hogy a brigádnevek közelítsék meg találékonyságban a valóságos névadókon ragály- lyá duzzadt névkultuszt. De lehetne több olyasfajta brigádnév. amely többet mondana a mögöttük lévő emberről. Többet annál, hogy mondjuk „Előre”... Esetleg azt is, hogy merre, milyen úton, kinek a példája nyomán... — győri — Nemrég jelent meg lapunkban riport a bőrdíszmű portájáról, ahol frappánsan megy a munka. Ellenőrzik a kilépők papírját, a belépők igazolványát. Az írás olvasásakor egyetlen szó jutott eszembe, ami máig is, ha a bőrdíszműről hallok, vagy olvasok felötlik bennem: „mintaporta” Vajon szemben a másik nagy üzemben is ilyen szigorú rendben mennek a dolgok? Délelőtt 11 óra van. Néhány méter és a Pécsi Pannónia Sörgyár szekszárdi kirendeltségének kapujához érek. Annak rendje-módja szerint kiteszem az indexet és lassan bekanyarodok az udvarra. Tehetem, mert a piros sorompó az égre mutat, tőlem pedig senki meg nem kérdezi, hogy mi járatban vagyok. Sikerül is leparkolnom az udvar egyik sarkában, a néhány személygépkocsi és a teherautó között. Kiszállok és nézelődöm. Fölmegyek a rámpára, majd figyelem az embereket, hogyan cipelik a láda söröket, hogy rendezik el kocsijaikon a csörömpölő terhet. Aztán előre megyek a portára. A kis épület oldalán piros betűk hívják fel a sörgyár dolgozóinak figyelmét; ha az üzem területére lépnek, fel kell mutatniuk igazolványukat. Idegen belépésére vonatkozó utasítást nem találok. A portásfülkében Gaszler Jánosné ül és adminisztrálja a ki- és bejövő söröskoesi- kat; hány ládával visznek és hová, mennyi göngyöleget hoznak és honnan, majd egy rubrikába kerül a rendszámuk is... és még számtalan dolgot jegyez be a hatalmas könyvbe. Közben két férfi várakozik az indulásra, az útnak bocsátó papírokra, ami" két szintén a portásnő állít ki. Gaszler Jánosné elnézést kér tőlem, mert nincs ideje velem foglalkozni. Futva megy a Roburhoz, megszámlálja a rakományt. — Látja, lélegzethez is alig jutok. Pedig van gyakorlatom a dologban, hiszen már tizenhat éve, hogy ezt csinálom. Naponta legalább száz kocsit indítok és fogadok, * Braun Jánossal, a kirendeltség vezetőjével az udvaron találkozom, majd irodájában beszélgetünk. — Most épül amott, hátul a Pepsi-üzem, tehát rengeteg idegen, vagyis építő jön-megy az udvaron. Gyakran nem a túloldalon, hanem itt, a mi portánkon járnak át... — Nem okozhat problémát, hogy bárki bejöhet? — A portásnak mindenkit ellenőriznie kell, aki áthalad a fülke előtt. Szinte kizárt, hogy valaki csak úgy bejöhessen. Azt hiszem, magán kívül ezt nem sokan tették... — mondja, majd terveikről kezd beszélni. — Ha elkészül az új üzemrész, akkor másként lesz minden. — Nem lehetne itt is bevezetni a „kilépős rendszert”, mint a Bőrdíszműben vagy a MEZÖGÉP-nél? Bonyolultnak tűnik, hogy amikor egy-egy dolgozó hivatalos vagy magánügyben a városba megy, a munkaügyis kíséri a portára, ahol szóban ad engedélyt az eltávozásra? — kérdem. — Majd jövő márciusa után nálunk is így lesz. Egyébként a portásnő ezért a mai esetért fegyelmit fog kapni, — mondja a kirendeltségvezető. — Ezt valóban nagyon sajnálnám. Hiszen jó ideig figyeltem a portát és meggyőződhettem arról, hogy sörgyári portásnak lenni nem könnyű dolog. Ugyanis olyan sokféle, pontosságot követelő feladatuk van itt a portásoknak, hogy szinte lehetetlen mindnek eleget tenni. Nincs rendész, aki segíthetne a portásoknak? — Egyetlen rendészünk van, aki a másik telepünkön dolgozik, illetve ha a szükség úgy adja, helyettesíti az ottani telepvezetőt. — Csupán még egy kérdés Braun elvtárs. Láttam a portán egy füzetet, ami azt a célt szolgálta volna, hogy abba vezessék be az üzembe belépők adatait. Miért szüntették ezt meg? — Mert csak bonyolította volna a dolgokat. Kifelé jövet megállók a portánál, Gaszler Jánosné ellenőrzi kocsimat és felnyitja a sorompót... V. HORVÁTH MÁRIA Egy gép Leningrádból — Mióta dolgoznak együtt? — Több mint két éve, 1975- ben kezdtünk. — Jó munkatárs? — Nem mondhatok rá semmi rosszat, hisz a két év alatt tulajdonképpen semmi bajom soha sem volt vele. Megbízható, nagy tudású, ügyes. — Úgy tudom teljesítményre dolgoznak, mennyit kerestek már így együtt? — Hát amióta mellette vagyok, minden évben átlagban megvolt az 50—55 ezer forint jövedelmem. — Hogy hívják a „kollégáját”? — N—14. * A fenti beszélgetés nem valami tudományos-fantasztikus novellából való, és a „titokzatos” munkatárs, az N—14 nem más, mint a. Szekszárdi Nyomda egyik korszerű szovjet szedőgépe. Aki bemutatta, ifjú Vadász József, kora ellenére már öreg nyomdász, hisz 1965 óta veri a billentyűket a különböző szedőgépeken. A gép mellett beszélgetünk. A másik gépsoron álló öreg masina felé bök. — Dolgoztam a másik, öregebb szedőgépen is. Az is szovjet gép. Persze ez újabb, és jóval többet tud, de ugyanabból a „családból” való, ez is Leningrádban készült. Látott már valahol jobba*, amit mint gyakorló nyomdász megirigyelt? — Igen, voltam Eperjesen, az ottani nyomdában, és ott láttam ennek a gépnek egy egészen új változatát, az N—144-et. Néhány, szinte apró változtatással egyszerűsítették itt-ott. Nagyon okos kis jószág... Aztán, mintha az előbbi dicséret a saját gépének rosz- szul eshetne, már feléje is fordul a támlás szedőszéken. Sűrű sorokat világít meg a gép lámpája, levéltári kézirat, szövege, nyelvezete a 16. századról vall. Ifjú Vadász József fürge kézzel „zongorázik” a szedőtáblán, ízes, régi magyar mondatokat formáz, ólomba a szovjet gép... Fotó: Bakó Ifjú Vadász József gépszedő ÖREGEK? Szemben a másik porta
