Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-19 / 168. szám
1977. július 19. Duna menti fiatalok találkozója Nagy tömegek szórakoztak A Magyar Néphadsereg katonái részt vállalnak a termelőmunkából Megszokottá vált a kép az utóbbi években: a vonat ablakán kitekintő utas katonákat lát a sínek mentén, amint szerszámmal a kézben dolgoznak. A Budapest felé robogó gépkocsi az M—1-es vagy M—7-es autópályán sima, szépen rendbehozott útszakaszra ér: aki a korábbi hónapokban is járt arra, tudja, hogy ez is katonák műve. A köztudatba mindez úgy ment be: a népgazdaság munkaerőhiányán segít a néphadsereg, amikor egyes alakulatait a termelő munka szolgálatába állítja. — Ez azonban az éremnek csupán az egyik oldala — mondják informátoraink az egyik magasabb egység parancsnokságán. — Kevesebben ismerik a másik oldalt: a katonák termelő munkája szerves része a Magyar Néphadsereg kiképzési tervének. Ügy is mondhatjuk, hogy bizonyos tekintetben a különböző népgazdasági területek a mi számunkra gyakorlóteret jelentenek. NEMCSAK FEGYVERREL Korszerű hadseregben a katonáknak nemcsak a .fegyverrel kell tudniuk bánni. Azt is meg kell tanulniuk, hogy háború esetén hogyan kell minél gyorsabban és szakszerűbben elhárítani a károkat, újjáépíteni az elpusztult utakat, hidakat, épületeket. Ezek az ismeretek tulajdonképpen már régóta szerepeltek a kiképzési tervben, korábban azonban mindezt kicsiben, gyakorlótéri körülmények között tanulták meg a katonák. Ideiglenes épületeket emeltek, utakat építettek, kábeleket húztak, aztán lerombolták az egészet, hogy a kiképzésben soron következő alakulat elölről kezdhesse a munkát. Ezt váltotta fel — immár 13 esztendeje — a népgazdaság számára szinte nélkülözhetetlenné vált módszer. Hivatalosan új kiképzési rendszerű műszaki csapatoknak nevezik ezeket az alakulatokat, amelyeknek katonáival szerte az országban találkozunk. SZAKMÁK ÉS ISKOLÁK Talán nem érdektelen a felsorolás. Az egyik magasabb egységhez tartozó katonafiatalok vasbetonszerelő, ács-állványozó, vasútépítő-karbantartó, a másiknál ugyancsak ács-állványozó, kőműves, vasbetonszerelő, betonelemgyár- tó, szigetelő, hidegburkoló, könnyű- és nehézgépkezelő szakmákat sajátíthatnak el a minden képesítés nélkül katonaruhába öltöző fiúk. Valamennyi szakmában a rövidített felnőtt-oktatási formában, illetve tanfolyam elvégzése után kapják meg a bizonyítványt. Mások, a korábban valamilyen okból el nem végzett általános iskolai osztályokat pótolják. A műszaki katonáknak általában — a szám és az arány természetesen az újoncok bevonulásával és az „öreg” katonák leszerelésével változik — egyötöde jár hetenként háromszor az általános iskola valamelyik osztályába. Röviden öszefoglalva sokféle munkaterületet: a népgazdaság fejlesztését szolgáló beruházásokon és a lakás- építkezéseken dolgoznak a műszaki katonák. Együtt dolgoznak a civilekkel. Vannak vegyes — katona-civil — brigádok, de a legtöbb brigád csak katonákból áll. A vállalatok ugyanazt a bért fizetik az ő munkájukért is, mint amit saját munkásaik kapnak, a költségek levonása után ennek 35 —45 százalékát kapják kézhez a honvédek. Teljesítménytől függően 800—1200 forintot keresnek a műszaki katonák, egyesek keresete olykor az 1500 forintot is eléri. Kosztpótlásra aligha kell költeniük ebből: a régi normának csaknem háromszorosát kapják arra, hogy a dolgozó katonák „erős tízórait" fogyaszthassanak. A munkahelyek nagyrészén ugyanis a meleg ebéd délután várja a katonákat bent a laktanyában. A munkaidő is ennek megfelelően alakul: reggel 6- tól délután 15 óra 20 percig. Nemcsak szívesen — örömmel dolgoznak a műszaki katonák. Kezük munkája nyomán, szemük láttára épül az új útszakasz, emelkedik az épület fala, a közös munka sikere közel hozza az embereket egymáshoz. VÁRKONYI ENDRE A paksi DFT tíz éve alatt még soha nem gyűlt össze akkora nézősereg, mint az idei rendezvényeken. Legtöbb embert természetesen a vasárnap esti gálaműsor és az utána következő tűzijáték érdekelt. Hanák Júlia, a járási KISZ-bizottság titkára azt mondta: becslések szerint tízezer embert ment ki a Duna-ipartra vasárnap este. Már szombaton nagy volt az érdeklődés a szórakoztató műsorok iránt. Húsznál többen jelentkeztek a sakk- szdmultánra, hogy összemérjék tudásukat Hajtun József nagymesterrel. Este játékos vetélkedőt rendeztek irodalmi és komoly zenei témákból, „Kik nyernék m)a?” címmel. Az atomerőmű lakótelepén, a kishegyi Munkás-étteremben nem sok hely volt tánchoz, annyira összezsúfolódott a tömeg az „Ifjúsági randevú” elnevezésű, ugyancsak hagyományos zenés rendezvényen. Vasárnap reggel ömlött az eső, mégis megtartották a horgászversenyt a Dunán. Csak az aszfalt rajz-verseny maradt el. De akadt szórakozás a gyerekék számára a moziban és az ifjúsági házban, külön filmvetítés, illetve bábelőadás mellett. Népünnepély képét mutatta a paksi központ és a Dunápart, a vízi színpad környékén. A járási pártbizottság melletti kis utcán berendezkedtek a pecsenyesütők, ar- rább a halászati tsz épületének végén söröző nyílt. A gesztenyefák alatt rengeteg gyerekkocsit tologattak, akiknek nem jutott hely a kikövezett part szélén, a vízi színpad „páholyában”. így lehet nevezni ezt a részt, hiszen a meredek part csak farmer- nadrágban ülőknek való. A parton hátrább állóik nem latnaik semmit. Jó lenne már lépcsősre alakítani a partnak ezt a szakaszát, 150—200 méter hosszúságban. Beszéltem vasárnap délután az atomerőművet építő 22-es Állami Építőipari Vállalat KISZ- vezetőségénék titkárával erről az ügyről. Elmondta: ők vállalnák az egész megvalósítást és készítettek is már tervet, a „szabadtéri színpad” kiépítéséhez, de mindenütt ez a válasz: nincs pénz anyagra, kőre. Mindenesetre a paksi emberek és az idésereglő vendégek is sokkal jobban tudnák élvezni a DFT főműsorát, normális körülmények között. Arról nem is beszélve, hogy lépcsőzés után egész nyáron lehetne itt előadásokat és hangversenyeket tartani, minden éviben. A hagyományoknak megfelelően vasárnap késő délután. a gálaműsor előtt amatőr együttesek, népi táncosok szerepeltek a vízi színpadon. Nagyon jó lett volna ez a műsor, ha hallhattuk volna a zenét és a táncosok énekét. De nem volt áram a hangszórók működtetéséhez. A kellemetlen hiba késő estig megmaradt, ezért a gálaműsort csák hosszú késéssel kezdhették. Az amatőrök közül a kalocsai népi együttes tetszett legjobban a közönségnek, többször vals tapssal jutalmazta a szereplést. Természetesen sikere volt a paksi, a ma- docsai és a dunaföldvári tánccsoportnak is, A legutóbbi Ki mit tud? győzteseiből hívtak Paksra egy csoportot, ők adták a gálaest műsorát, sikerrel, de a legnagyobb sikere mégis az Illés-együttesnek volt. A Kisrákfogó együttes a vízi színpadon legalább olyan nívósán szerepelt, mint a televízióban annak idején. Jó, hogy Paksra hívták, a „Jászság” táncegyüttessel és másokkal együtt, akiket a Ki mit tűdből megismertünk. A DFT záróműsorát jelentő tűzijáték alatt is Rákfogóék dzsesszel- tek a tökéletesen benépesült és kellőképpen kihűlő Duna- parton, vasárnap este fél tíz után. GEMENCI JÓZSEF Puskás ember. A fegyvert a szövetkezet veszi, ezenkívül ruházza is a mezőőrt. Gumicsizmát egy párat kap egy évre, és kétszázötven forint kerékpárkoptatást. Kétezer forint a havi fizetése, egy évben két biciklit csontig lehajt. Balázs József mezőőr elégedett a hivatalával, s vele elégedettek a termelőszövetkezet vezetői, lopókat nem tudtunk megkérdezni, a nvu- lakat meg mi sem érjük utol.- Pj - Fotó: Gk Nyakába akasztja a puskát, hátára a tarisznyát. „Berúgja” a kerékpárt és elindul a határba. Őrzi a nép vagyonát. Az a feladata Balázs Józsefnek, hogy a zom- bai határrészben őrizze a Z—1-es, a Z—2-es, Z—3-as és a Z—5-ös táblákat, azonkívül egy bizonyos területe van még a szekszárdi hegyoldalban is. Tehát mondhatjuk, hogy két határrész az övé. Indulás előtt, kora hajnalban állítjuk meg, érdeklődünk, milyen egy mezőőr élete manapság, amikor minden bizonnyal az emberek jobban tisztelik a közvagyont, a magánosokét, mint évtizedekkel ezelőtt. — Nem mondhatnám így, — mondja Balázs mezőőr —, mert a bálaszalmát szeretik az autósok bevágni a csomagtartóba. Mást nem nagyon visznek. Cigány nem jár erre, gyümölcsös a feladatomban nincsen, úgyhogy inkább a rendre vigyázok. Jelentem, ha valahol nagy a vízfolyás, kárt tett a vihar, meg aztán durrogatni kell a vadakra. Lőni nem szabad, csak durrogatni. A paprikát nagyon szeretik a nyulak. A fűszeres paprikát jobban kedvelik, mint a fehéret, úgyhogy van olyan hét, amikor a fácánok, nyulak ijesztgetésére egy doboz patront is eldurrogtatok. A nyúl a legnagyobb ellenségem. Mindent agyonrág. Óriási kárt tud tenni. Azt mondta az elnök elvtárs, hogy lessek, aztán ijesztgessem őket. A mezőőr hivatali ember. Költözzön a brigád Bonyolítsuk az egyszerűt 7 kicsit féltek a feszítettebb tempótól és ezért nem akarnak normára dolgozni — mondom. — Pedig a dunaföldvári üzem kőművesei normában 5—6 ezer forintot is megekeresnek egy hónapban. o A bölcskei községi tanács házilagos brigádját egy napon hívatta a tanácselnök. Kérte őket. hogy a tanács- titkárnak és egy nagycsaládnak épülő ikerház belső munkáját vállalják el. Ez- idáig rendben is volna minden, hisz a ház Bölcskén épül... Csakhogy a kivitelezője a dunaföldvári költség- vetési üzem, ezért az építkezés finisére — körülbelül egy hónapra — a brigád hét tagjának át kell lépnie — természetesen munkakönyv, vei együtt — a dunaföldvári üzemhez. A brigád több tagja 15— 17 éves munkaviszonnyal rendelkezik jelenlegi munkahelyén, így érthető, hogy nem szívesen, sőt egyáltalán nem mentek bele a kényszervándorlásba. — Miért akarnak belőlünk „vándormadarat” csinálni? — kérdik. — Meg aztán a munkahelyváltoztatás számos kedvezménytől foszt meg bennünket! Hosszas huza-vona és vita után az elnök azt mondta, ha vállalják a munkát, kapnak tízezer forint célprémiumot, amit a munkások szerint mézesmadzagnak és amolyan fizetéskiegészítésnek szánt, mivel „Dunaföld. váron igen alacsony bérkategóriát állítottak fel”. o — A segítséget a bölcskei tanácselnök ajánlotta föl üzemünknek — mondja Nagy Gáborné, a dunaföldvári költségvetési üzem helyettes vezetője. — Megbeszélésünkkor javasolta, hogy a munka idejére, az egyszerűség kedvéért „átteszi” hozzánk az embereket. — Nem lett volna egyszerűbb, ha a bölcskeiek bérmunkában, vagy alvállalkozóként csinálják a belső munkálatokat? — Dehogynem! És most valahogy úgy néz ki a dolog, hogy nem lettek átirányítva hozzánk — szól Csesznek János, művezető. — Persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, ha átjöttek volna az emberek, nem es. tek volna el semmitől. Hiszen náluk nincs törzsgárda- jutalmazás. Szerintünk inkább a munkától ijedtek meg. Ugyanig Bölcskén órabérben, nálunk meg normára dolgoznak a munkások. És bizony itt igencsak dolgozni kellett volna, hogy normában megkeressék azt a pénzt, amennyit most Bölcskén kapnak. Szerintem a brigádnak nem ártott volna egy kis „munkamoráltapasztalatcsere”. — Most, h°l dolgozik a bölcskei brigád? — kérdem. — Az ikerházon — válaszol Nagy Gáborné. — Mi nem küldtük el a . kikérőket... o Dercsényi Géza a bölcs, kei tanácselnök, irodájában fogad. Furcsállja, hogy miért kell ilyen csekély ügyet így felfújni. — Ha átmennek a kőművesek a földvári üzemhez, könnyebb az elszámoltatás. Nekünk különben sincs építési költségnormánk — mondja. — Áthelyezésük nem jelentett volna komplikációt. Egyszerű: nagyobb apparátusnál könnyebb az ellenőrzés, a munka összehangolása is lényegesen zökkenőmén tesebb. — Abban az esetben hogy ígérhette, illetve adta volna a célprémiumot? Hisz arra az időre megszűnt volna a bölcskei tanáccsal mindennemű jogi kapcsolatuk a házilagos brigád tagjainak. — Nem mentek. És ez a lényeg. Most, amennyiben időre elkészülnek a munkával és a minőség is megfelelő lesz, megkapják a tízezer forintot — majd hozzá, teszi: — mindenáron el kell készüljön a lakás a határ, időre. Nekünk nem mindegy, hogy milyen körülmények között lakik a vb-titkár, illetve a lakásra váró nagycsalád. o Az új ABC-áruház közelében épülő ház körül munkások dolgoznak. Mikor mondom, mi járatban vagyok. az épületbe irányítanak. Ott négyen betonoznak. Ők a bölcskei brigád. — Hogy-hogy csak eny- nyien? — kérdem. — Ketten táppénzen vannak, egyet meg — mert nem akarta a munkál itt és így felvenni — „elküldött” az elnök. — És maguk? — Mit tehettünk. Ide irányítottak minket — szól egyikük. — Itt dolgozunk, de hogy valójában hova tartozunk, arról fogalmunk sincs. — Szóval a munkakönyvünk. úgy tudjuk, még a tanácsnál van. Viszont a 3-| fizetéskor csak az elmúlt hónap 20-ig fizettek ki bennünket. Azt mondták, hogy 20-tól Dunaföldvárról kapjuk a fizetést. — És azóta is kapjuk... — szól egy másik kőműves. — Mondja meg, miből éljen a család addig? Pillanatok alatt élénk eszmecsere támad. A „csonka brigád” tagjai intenzíven sorolják sérelmeiket. Gépelt papírt mutatnak, melyen té_ telesen felsorolva található, hogy egy-egy munkáért mennyit fizet nekik a dunaföldvári költségvetési üzem. (Egyébként a dunafölváriak minden valószínűséggel a régi költségnorma szerint dolgoznak, hiszen több tételnél egész komoly eltérés van az új normához viszonyítva.) A brigád tagjai kiszámolták, hogy ennek alapján egy hónapban körülbelül 900—1000 forintot tudnak mindössze megkeresni. Amikor szóvá tették ezt a költségvetési üzem vezető, jének, az röviden annyit válaszolt: „Jöjjön fel egy ember és ellenőrizze normáinkat.” — Fölháborítónak találtuk ezt a hangnemet! — mondja egyik idősebb munkás. — őszintén szólva, nekem is eszembe jutott, hogy — Sokkal egyszerűbb helyzetben vannak, mint mi — válaszol egyikük, — Nekünk nincs segédmunkásunk. az anyagot is mi sze. rezzük be és szállítjuk ide, úgy. ahogy tudjuk. Ha elromlik a keverőgép, kézzel keverjük a maltert, vagy a betont. Csak azt nem tudom, hogy miből futja a tanácsnak szakmunkás órabérben 10 forint helyett 14,50-nel. fizetni a segédmunkát. o Dr. Kiss Frigyes, a Tolna megyei Tanács V. B. paksi Járási Hivatal elnöke a következőket mondja: — A szóban forgó épületnek már decemberre el kellett volna készülnie. A mulasztásért az illetékeseket természetesen szigorúan megróttuk. Most érthető a sietség... Persze, ez nem ok a sorozatos melléfogásokra. Utánanézünk a dolognak, s a munkások annak rendje- módja szerint meg fogják kapni , járandóságukat. Az igazság kedvéért hozzá kell tennem azt is, hogy a bölcs, ke; brigáddal én magam sem vagyok megelégedve. Annak ellenére sem, hogy most ebben az esetben igazuk van. V. Horváth Mária Katonáink a népgazdaságban
