Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-16 / 166. szám
• JŰLTOS Névnap: Valter A Nap kél 4.03 — nyugszik 19.37 órakor A Hold kél 4.19 — nyugszik 19.16 órakor Száz évvel ezelőtt, 1877. július 16-án született és 73 eves korában, 1950-ben halt meg Vaszil Kolarov, a bolgár és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakja, a Bolgár Kommunista Párt egyik alapír;; mm SZOMBAT ÄRUAJÄNLÄS A vendég történetesen július 14-én. 13 óra tájban szomjas. Rendel a Gemenc teraszán egy sört. Nem Kőbányai világost, Pannóniát, vagy Kinizsit, mert ilyen emberemlékezet óta nincs, hanem Stefiit. Fizetéskor kissé rezignáltan megállapítja: — Ez nagyon drága! Mire a felszolgálónő, kedvesen: — Akkor ne igya! + HAT ŰJ terményszárí. tót állítanak üzembe a megyében az idén. Zömmel a kukorica-betakarításra kezdik meg munkájukat az egyenként közel kétmillió forintos berendezések. A EXPORTKÄPOSZTA. Az idén késve került a piacokra a karalábé, kelkáposzta. Korai káposztából viszont megfelelő volt a kínálat. A lakosság ellátása mellett mintegy harminc vagonnal exportra is szállítottak a korai káposztából, a megye kertészeteiből. O BBR. Az idén harminchat nagyüzem partnergazdasága a babarci búza. termesztési rendszernek a megyéből. A főnövény, a búza aratása félidőhöz érkezett, közel huszonhárom- ezer hektáron termesztették ezt a kalászost. # ÜJ HELYISÉGBE költözött a szárazdi községi könyvtár. A régi iskolában felszabadult helyiség adott otthont a 2500 kötetes álló. mánynak. A költöztetés a tanács segítségével, társadalmi munkában történt, jelenleg tehát megfelelő körülmények között olvashatnak a szárazdiak. A a dft gálaműsorában vasárnap este Pák. son a legutóbbi Ki mit tud? győztesei közül fellép egyebek között a „Jászság” tánc- együttes, a Rákfogó együttes és szerepel az Illés zenekar is. A gálaest előtt amatőr együttesek adnak műsort, jó idő esetén a vízi színpadon, esőben pedig a Márvány étteremben. + SZEMÉLYI HÍR. A Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsa Deli Sándort választotta meg az SZMT titkárává. * FELÚJÍTJÁK a diós- berényi mozit. A megyei moziüzemi vállalat támogatásával folynak jelenleg a belső munkálatok, parkettázás, belső burkolás. A felújítás mintegy 130 000 forintba kerül. O VÖRÖSKERESZTES aktivá^ részére oktatást tartottak a héten Dunaföldvá- ron, Nagydorogon és Pakson. Az újjáválasztott vezetőségek titkárai külön tájékoztatást kaptak pénteken a paksi járás valamennyi szervezetének bevonásával. A tisztségviselők többségét most választották meg elő. szőr a vöröskeresztes szervezetekben, ezért vált szükségessé a képzés. + A BAKFARK-CON- SORT ad műsort kedden, 19-én, délelőtt 10 órakor a simontornyai várban a TIT Veszprém megyei Szervezete és a Tolna megyei Múzeumigazgatóság közös szervezésében. A műsoron Bakfark Bálint művei, XVI. századi dudazene, olasz és francia madrigálok, magyar virágénekek szerepelnek. * AUTÖBUSZJÄRATOT indít a Volán Sötétvölgybe. Július tizenhetedikétől kezdve, minden vasárnap két járat, egy délelőtt és egy délután, viszi a szekszárdiakat kedvelt kirándulóer. dejükbe. — JÓL SIKERÜLT mohácsi kiránduláson vettek részt szerdán a megyeszék. hely várostörténeti klubjának tagjai, ahol a történelmi nevezetességek megtekintése éppúgy program volt. mint a dunai fürdőzés. * A TERMELÉSI érdekeltség fokozása révén a megye ÁFÉSZ-ei az idén a felvásárlások nyolc-tíz százalékos növekedésére szá. mítanak, amely jelentősen javítja a lakosság ellátottságát. A lottó nyerőszámai: 10, 18, 21, 60, 76 L Borult, hűvös idő Várható időjárás ma estig: eleinte túlnyomóan' borult idő, ismétlődő esővel, záporral, zivatarral. Később északnyugat felől lassan felszakadozó felhőzet, már kevesebb helyen csapadékkal. Főleg a Dunántúlon, időnként erős északnyugati, északi szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: általában 19—24 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete, pénteken 11 órakor Siófoknál 22 fok volt. O L VAST AM Dombóvári napközik nyáron Visszhang Torony őrügy ben Götzinger Károly, a duna- földvári közművelődési intézmények igazgatója levelet írt szerkesztőségünkhöz. Ebben kifogásolja a lapunk július 1-i számában — az én toliamból — megjelent írás egyik-másik megállapítását. Az „öregtorony — toronyőr nélkül” című írásról van szó. Ebben valóban van egy megjegyzés, mely szerint Götzinger elvtárs „másodállásban” lenne a valamikor török helyőrséggel is bírt torony „várkapitánya”. A „másodállás” kifejezésnek vannak pénzügyi vonatkozásai is. Ebben az esetben nem erről volt szó, hanem a helyzet humoros, oldaláról, amit írásomban vagy sikerült érvényre juttatnom, vagy sem. A jelek szerint nem, többen félreértették. Ez az én hibám', sajnálom. Egy cseppet sem sajnálom azonban, hogy az öregtorony Önzetlenségéről szót ejtettem, ugyanis ezzel kapcsolatos információim Götzinger Károlytól származtak, két kollégám jelenlétében. Ha akkor közölte volna, hogy „..jelenleg a területen folyik az étterem építése és a műemléki felügyelőség pécsi építésvezetősége rendelkezik éjjeliőrrel.” akkor ez be is kerül cikkembe. Levele nyomán ez most történt meg. Úgyszintén Götzinger Károly levelének másik megállapítása. mely szerint „Az éjszakai őrzés problémája az építkezés befejezésével jelentkezik.” Amikor a probléma megoldódott, a szigorúan hiteles tények közlésével ugyancsak szívesen jelentkezünk lapunkban. Götzinger Károly levele egyébként a következő: „1977. július 1-én a Népújságban „Öregtorony — toronyőr nélkül” címmel riport jelent meg a dunaföldvári vármúzeumról. A riportban néhány pontatlanság olvasható, amely félreértésre adhat okot. Götzinger Károly, a közművelődési intézmények igazgatója nem másodállásban várkapitány’, hiszen az intézményrendszer a művelődési házból, vármúzeumból és a könyvtárból áll. A különböző feladatokat főhivatású dolgozók látják el. Tény, hogy múzeumi státusban jelenleg éjjeliőr nincsen, de jelenleg a területen folyik az étterem építése és a műemléki felügyelőség pécsi építésvezetősége rendelkezik éjjeliőrrel. Az éjszakai őrzés problémája az építkezés befejezésével jelentkezik. Az a kérésem a Népújság Szerkesztőségéhez, hogy a lap hasábjain az értelemzavaró tévedéseket korrigálja.” Megtettük. ORDAS IVÁN Fotó: G. K. Anyakönyvi hírek A bonyhádi anyakönyvekbe június hónapban az alábbi bejegyzések történtek: Születések: Dani Tibor, Lobéi Henrietta, Lorenc Judit, Sándor Gizella, Békési Tamás, Papp Gergely Vilmos, Fodor Éva, Tóth László, Wágner Éva, Kerekes Anita, Szilágyi Andrea, Wágner Krisztián, Klujber András Gábor, Nagy Márta, Cziráki György, Pálfi Melinda, Hü- ber Helén, Varsányi Annamária, Galla Melinda, Erős Péter, Illés Tünde, Rápót’i Erika, Lovász Péter, Braun Riöhárd Csaba, Oláh Csaba. Házasságkötések: Nagy József és László Mária, Vass István és Varga Márta Mária, Szabó János és Szántó Katalin, Pfendesaok László Károly és Szommer Erika, Kedves Lajos és Pásztor Piroska, Kult Mihály és Kővári Valéria Éva, Schönfeld György Antal és Bátor Éva, Bőhler János és Janusóhek Erzsébet, Szolláth Gábor Lajos és Csonka Mária. Halálozások: Bajkai János, Csobot Lázárné, Gébért Imre, Keszler Antalné, Németh Józsefné, dr. Hegedűs Ádám, Bakos Eszter, Ritzel Gyuláné, László Jánosné. Üj tábla a hatos út mentén Az ivóvízről Pécs szomjazik, olvashattuk lapunk tegnapi hírében, és ezért új vezetéket építenek Mohácstól, Baranya megye székhelyéig. A távolság harminchat kilométer, ügy tudom, a vezetéképítés kilométere, természetesen az összes kapcsolódó beruházásokkal, több mint egymillió forint. Pécs város ellátására több alternatíva látott már napvilágot, hiszen egyre növekszik a város lakossága, az ipari üzemek mind több vizet igényelnek, és milliókat, meg milliókat költenek, hogy legyen Pécsnek jó és elegendő ivóvize. Sajátosan égybeesik néhány olvasónk panasza a pécsi jó vízhírrel: a mi hírünk, ha már egyszer panasz, akkor minden bizonnyal rossz. Sárga a víz. Nem tudnám hirtelen megmondani, hogy hány alkalommal írtunk már Szekszárd vízgondjairól, és mindig azzal a felelősséggel, amellyel a vízellátás gondjain az illetékesek enyhíteni igyekeznek. Ismert olvasóink előtt, hogy legalább fél tucat különféle kapacitású nyomásfokozót, tartályrendszert, stb. építettek már a hegy oldalában. Tudjuk viszont, hogy a vastalanító üzem nem győzi a munkát, hiszen több mint kétszeres a város napi víz- fogyasztása, mint a mangántalanító-vastalanító, azaz a sárgátlanító üzem 24 órás termelése. Nálunk is pénzre, sok pénzre volna szükség, hogy a vasas víz tisztán folyjék a lakások csapjain... Persze az ember, ha vízkérdésről ír, eszébe jut más megoldás is: hozzák a Duna-vizet — tisztítva persze — Szekszárdra. Ehhez még több milliók kellenének, mint egy új mangántalanítóhoz. Abban megnyugodhatunk, még ha sokszor sárga és iszapos is a víz, hogy az illetékesek keresik a jó víz termelésének lehetőségét. És „keresik” a pénzt is. — Pj — Dávid és Góliát A paksi atomerőmű térségében, a hatos számú úton eddig hatvan kilométeres sebességet engeditek meg a gépjárműveknek. A közlekedésszervezők megállapították, hogyan lehet biztonságosan, gyorsabban is közlekedni, így a lakott területen a megengedett legnagyobb sebesség nyolcvan kilométer. Több olvasónk ezzel kapcsolatban máris megkeresett bennünket: kérdezik, hogy a Paks község és a Duna-part közötti hatos útszakaszon nem lehetne hasonló táblát kitenni? Kíváncsian várjuk az illetékesek .véleményét. Tegnap nyitotta meg a TESZKERV a szekszárdi piacon, az emeleten lévő pavilonban új egységét. Az átalakított részben önkiszolgáló rendszerben folyik a zöldségárusítás. Még tavasszal született a javaslat a megyei tanács vb-ülésén, hogy újabb módszereiket kellene kipróbálni a lakosság jobb ellátása érdekében. A TESZKERV kialakított egy harminc mázsa zöldáruval üzemelő önkiszolgáló részleget. A rekeszekben huszonhatféle friss zöldség és gyümölcs várja a vásárlókat. Mindenki kedvére válogathat az áruból a kosárba. Van a szezonnak megfelelő zöldségféleség, és gyümölcsből alma, dinnye. A tavalyi nyolcvan vagon zöldséggel szemben az idén a társulás száz vagon áru forgalmazását tervezi. Az új egység forgalma mintegy huszonöt-harminc vagonos lesz. Zömében — nyolcvan százalékban — a tulajdonosok áruja kerül itt piacra, a gyümölcs egy részét kistermelőktől vásárolják. Szezontermékek árusítását tervezik az önkiszolgáló részben, nagy tömegben, a lehetőségekhez viszonyítva szolid árakon. Népművészeti pályázat Nagy érdeklődés mutatkozik a minden második évben kiírásra kerülő országos népművelési pályázat iránt. Az augusztus elején megnyitásra kerülő kiállításra eddig már közel hatezer pályamunkát küldtek be az ország amatőr népművészei, köztük a Tolna megyei hímzők, szőtteskészítők. A * beküldött anyagiból a zsűri választja ki a kiállításra kerülő kétezer pályamunkát. Az idén sem sikerült megvalósítani Dombóváron a régen tervezett nyári napközis tábort. De addig is, több észszerű és a gyerekek érdekeit szolgáló módosítást hajtottak végre a napköziben. Az alacsony létszámú, szétszórtan elhelyezkedő csoportokat ösz- szevonták. A három iskolából két helyen alakítottak ki csoportot. A napközis nevelők és felügyelők egységes programot állítottak össze a gyerekek számára. Szerepel benne sport, kirándulás, kulturális foglalkozás, és természetesen sok-sok játék. A változatosságot szolgálja az is, hogy mindezekhez a gyerekek rendelkezésére áll a művelődési központ, a Puskin mozi, az ifjúsági sporttelep és a Kölcsey utcai iskola tornaterme és sportpályája. Az iskolákkal és a Népfront Pedagógiai Bizottságával egyetértésben úgy döntött a városi tanács művelődésügyi osztálya, hogy a foglalkozások vezetését és a gyerekek felügyeletét főiskolásokra és végzős pedagógusokra bíz-, zák. Ez a megoldás egyaránt szolgálja az ő érdekeiket, mert alkalmat ad szakmai ismereteik bővítésére és a gyerekekét is, mert a fiatalok nagy szeretettel és odaadással foglalkoznak velük. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÄNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te- lex:14251, postafiók: 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetést díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551 •• V Önkiszolgáló zöldségbolt