Tolna Megyei Népújság, 1977. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-16 / 166. szám

2 ^PÚJSÁG 1977. július 16. Lázár György fogadta Liu Tie-Seng-et Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnö­ke bemutatkozó látogatáson fogadta Liu Tie-Senget, a Kínai Népköztársaság rend­kívüli és meghatalmazott nagykövetét. A harmadik genfi „front” Péntek esti kommentárunk. Genf, a konferenciaváros ezúttal egy újabb, nagy fontos­ságú eszmecsere színhelye. A Leman-tó partján egyidejűleg három „fronton” folytatnak tárgyalásokat diplomaták _ és szakértők, nem kisebb témakörben, mint az emberiség féle­lem nélküli jövőjéről, vagy legalábbis azokról a feltételek­ről, amelyek a fejlődésnek ezt az irányát elősegítik. Szerda óta a leszerelési konferencia ég a szovjet—ame­rikai SALT-tárgyalások mellett egy harmadik tanácskozás is munkához látott a svájci városban: szovjet, amerikai és brit diplomaták részvételével megkezdődött a nukleáris fegyver- kísérletek teljes betiltásáról intézkedő szerződés előkészítő megbeszéléssorozata. Félreértések tisztázására nem árt hang. súlyozni: csupán előkészítő tanácskozásra gyűltek össze a három ország képviselői, hogy kipuhatolják, milyen mérték­ben értek meg a feltételek az érdemi tárgyalások megkez­désére. A küldöttségek összetétele bizonyos jogos reményeket táplálhat. A szovjet delegációt Igor Morohov, az Állami Atomenergia Bizottság első elnökhelyettese, v- az amerikait pedig Paul Varnke, az USA Fegyverzetellenőrzési és Lesze­relési Hivatalának igazgatója vezeti, míg Nagy-Britannia küldöttsége élén Percy Cradock nagykövet áll. A két atom­nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok tehát a küldöttség vezetőjének megválasztásával is nyomatékos hangsúlyt adott a tárgyalásoknak, híven kifejezésre juttatva felelősségérzetét is az atomfegyver-kísérletek iránt. Kétségtelen, hogy az egyre népesebb atomklub — a nukleáris titok birtoklóit szokás így nevezni — három tag­jának eszmecseréje talán a leglényegesebb kérdéseket fesze­geti. Ha ugyanis létrejönne egy szerződés, s ahhoz — eddigi gyakorlatával szakítva — Franciaország és Kína is csatla­koznék —, akkor a nukleáris fegyverzetek fejlesztése egy- csapásra leállna. Egy-ilyen egyezmény összehasonlíthatatla­nul nagyobb garanciát adna a békés fejlődéshez, mint az eddigi, hasonló megállapodások, beleértve a légköri vagy a tenger alatti robbantások korlátozásáról szólókat. Húsz éve, hogy a szovjet fődelegátus az ENSZ-ben — s azóta a Szovjetunió képviselői számtalan fórumon — szor­galmazták az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról foly. tatandó tárgyalások megkezdését. Jobb későn, mint soha — idézhetnék a közmondást a genfi előkészítő tanácskozás nyi­tánya ürügyén. A Leman-tó parti városban legutóbb kezdődött tanács­kozássorozat azonban egyelőre csak reményekre jogosít fel, s közeli, kézzel fogható erdeményekkel aligha kecsegtet. GYAPAY DÉNES Küzd a ZlPfl A Zimbabwe Népi Had­sereg (ZIPA) csütörtökön Maputóban nyilvánosságra hozta féléves tevékenységé, ről készített beszámolóját. A hadiközlemény szerint a Robert Mugabe irányítása alá tartozó harcosok sok eredményes akciót hajtottak végre az utóbbi hónapok­ban, s a fehértelepeseknek nagy veszteségeket okoztak. Január és május között a ZIPA 61 ízben hajtott végre rajtaütésszerű támadást, vagy ellentámadást. Fegy­veresei 65-ször követtek el különböző szabotázscselek­ményeket és 35-ször, csalták tőrbe ellenfeleiket. Az ak­ciók során 851 rhodesiai ka­tona életét vesztette, több százan megsebesültek. A ZIPA fegyveresei 8 katonai repülőgépet lelőttek és meg­rongáltak 58 járművet. A közlemény szefint a legna­gyobb összecsapásra április 27-én került sor, amikor az észak-keleti hadműveleti övezetben két ZIPA-osztag gyakorlatilag teljesen fel­számolta a fehértelepesek egyik fontos stratégiai bázi­sát. Schmidt az USA-ban Egyesült Allamok-beli láto­gatását befejezve Schmidt nyugatnémet kancellár saj­tókonferenciát adott. Ké­pünkön: Schmidt kancellár az újságírók kérdéseire vá. laszol. Jubileumi munkáskonferencia A Balti-tengeri országok, valamint Norvégia és Izland képviselőinek az NDK-beli Rostockban tartott, 20., ju­bileumi munkáskonferen­ciája a résztvevők által meg­fogalmazott nyilatkozat el­fogadásával befejeződött. A dokumentum 143 millió szervezett dolgozó nevében követeli az általánosan el. lenőrzött leszerelést, az atomfegyverek teljes eltiltá­sát, továbbá a neutron- bomba és a szárnyasrakéta kifejlesztését célzó amerikai program haladéktalan leállí­tását. A munkáskonferencia küldöttei sürgetik a leszere­lési világkonferencia mi­előbbi összehívását. az ENSZ-közgyűlés leszerelés­sel foglalkozó, rendkívüli ülésszakának 1978 elején tör­ténő megrendezését, vala­mint atommentes övezetek létrehozását különös tekin. tettel Észak-Európára. Ä helsinki záróokmány elvei­nek maradéktalan megvaló­sításán kívül síkraszállnak a belgrádi konferencia sikere mellett, az együttműködés további elmélyítése érdeké­ben. A nyilatkozat határozottan elítéli Chile és néhány más latin-amerikai ország fasisz­ta rezsimjeit, az Afrika déli részén uralkodó faji megkü­lönböztetést, továbbá az NSZK-ban érvényes „fog­lalkoztatási tilalmat”. A résztvevők kifejezték szoli. daritásukat a kizsákmányo­lás és az elnyomás ellen, a demokráciáért ég a társadal­mi haladásért küzdő vala­mennyi erővel. Huszonnégy órás áramszünet 0 terror éjszakája New York-ban Tömeges rabiások, gyújtogatások Washington, Hel-tad And­rás, az MTI tudósítója jelen­ti: New Yorkban és környé­kén, ahol a csütörtökre vir­radó éjjel mintegy tízmillió ember maradt áram nélkül, 24 óra után jórészt helyre­állt az energiaszolgáltatás, de az elmúlt éjszaka maradan­dó nyomokat hagyott. „A terror éjszakáját éltük át” — mondotta a saijtó kép­viselőinek Abraham Beam, a legnagyobb amerikai város polgármestere. A New Yorik-i rendőrök — az erősítések el­lenére — egyes negyedekből szabályos közelharcban ki­szorultak: a fosztogató, gyúj­togató alvilági elemek kövek­kel, üvegekkel támadtak a rendőrökre, a tűzoltókra. Az utóbbiaknak mintegy 500 tűzhöz kellett kivonul- nioik a város nyomornegye­deibe, ahol amúgy is minden­napos a gyújtogatás. A rend­őrségnek azonban nemcsak Brooklynben avagy Harlem­ben akadt dolga — a teljes sötétség leple alatt feltörtek, kifosztottak üzleteket a város központjában, a Times Square-en is. A letartóztatottak száma egyes jelentések szerint elér­te a 3400-at. (Az előző, 1965- ös New York-i áramszünet idején száznál kevesebb em­bert kellett őrizetbe venni.) A rablókkal vívott utcai csa­tákban több mint négyszáz rendőr megsebesült. Az áraimhiány nehéz hely­zeteket teremtett. Egyes föld­alatti szerelvények utasai órákat töltöttek az alagút 35—40 fokois hőségében, mire a szerelvényeket a következő állomásiig tolathatták és ki­szabadultak. Súlyos gondokkal küzdöt­tek a kórházak: nem egyben a lélegeztető készülékeket kézi pumpálással helyettesít­ve tartottak életben súlyos betegeket. New York vezetői súlyos vádakkal illetik az elektro­mos társaságot, amely nem előzte meg az üzemzavart, bár 1965-ben New York már egyszer 13 órán át áram nél­kül volt, s akkor nagy ígére­tek hangzottak el. A számí­tások szerint a város 20 mil­lió dollár bevételtől esett el az áramkimaradás miatt. A rablások, a tüzek okozta kárt, a termelés kimaradása miatt keletkezett veszteségeket és a zárva tartott üzletek vesz­teségeit sok száz millió dollár­ra becsülik. * Az áramszünet sújtotta te­rületen van az ENSZ szék­háza is. A világszervezet köz­pontjában szintén megállt a munka: el kellett halasztani a Biztonsági Tanács tagjai­nak megbeszéléseit és az ENSZ tengerjogi konferen­ciájának csütörtökre terve­zett ülését ia A szövetségi energiaügyi bizottság vizsgálatot indított az áramszünet okainak pon­tos felderítésére, s erről szó­ló jelentését két héten belül terjeszti Carter elnök elé. A bizottság képviselője közöl­te, hogy a legnagyobb ame­rikai város áramellátásáért felelős „Consolidated Edison” társaság nem tette meg a szükséges intézkedéseket az energiarendszerben mutatko­zó hiányosságok megszünte­tésére, amelyek az áram­szünethez vezettek. „A pilóták nem engedelmeskedtek” A KCNA hírügynökség pénteken beszámolt a KNDK területére csütörtökön beha­tolt amerikai helikopter le- lövésének körülményeiről. A jelentés szerint a helikopter átrepülte a demarkációs vo­nalat, s ezt követően „a ko­reai néphadsereg légelhárító tüzérei figyelmeztető lövést adtak le az ellenséges heli­kopterre.” „A helikoptert a mi olda­lunkon, Kosung megyében leszállásra kényszerítették. A leszállás után a koreai nép­hadsereg katonái ismételten jelezték az ellenséges heli­kopter legénységének, hogy mar'adjanak helyükön, s ott és akkor várják be a vizsgá­latot. Az ellenséges helikop­ter azonban figyelmen kívül hagyva ezt, a levegőbe emel­kedett és el akart repülni. A mieink kénytelenek voltak ismét tüzelni.” „A helikoptert találat érte és lezuhant. Legénységének két tagja akkor vesztette éle­tét amikor megpróbált ki­ugrató a zuhanó gépből. Ket­ten a helikopterben marad­tak. Egyikük a lezuhanáskor életét vesztette, a negyedik túlélte az esést, de megsérült. A legénységnek ezt a tagját most a koreai néphadsereg egyik kórházában kezelik.” „Akár szándékosan, akár véletlenül hatolt be az ame­rikai erők helikoptere a mi oldalunkon lévő területre, ez a szerencsétlen incidens nem következett volna be, ha a pilóták engedelmeskedtek volna követelésünknek, s a koreai néphadsereg légelhárí­tó tüzéreinek figyelmeztető lövéseit követően végrehaj­tott leszállás után nem pró- bá'nak meg elmenekülni.” „A szerencsétlen incidens teljes mértékben az amerikai fél katonai személyzetének hibájából következett be. Az amerikai félnek megfelelő intézkedéseket kell tennie am nak érdekében, hogy a jövő­ben ne következzék be ilyen incidens” — hangzik a KNDK hírügynökségének közlemé­nye. Washingtonban Jody Po­well, a Fehér Ház szóvivője is ismertette az eset körül­ményeit. A Reuter hírügy­nökség szerint közölte, hogy a KNDK légelhárító tüzérsé­ge figyelmeztető lövéseket adott le a helikopterre, de a pilóta, nem szándékosan, saj­nálatos -módon behatolt az ésáak-lkoreai légtérbe. A he­likopter leszállt, majd mi­után a legénység megvizsgál­ta, ismét a ievegőbe emelke­dett. Ekkor lottók le.” BUDAPEST Újabb 20 millió rubeles szerződést írt alá pénteken a MEDIMPEX legnagyobb kereskedelmi partnerével, a szovjet MEDEXPORT kül. kereskedelmi egyesüléssel magyar gyógyszerek ez évi exportjára. A gyógyszergyá­rak dolgozói vállalták, hogy a tervezett 100 milliós ex­portot november 7-re teljesí­tik, s így mód nyílik a most aláírt szerződés alapján a tervezettnél nagyobb szov­jet megrendelés kielégítésé­re. BERLIN Willi Stoph és Sztanko Todorov, az NDK, illetve Bulgária miniszterelnöke, pénteken Berlinben befejez­te megbeszéléseit. A tárgya­lások a testvéri barátság és a kölcsönös egyetértés lég­körében zajlottak le. NICOSIA A ciprusi parlament pénte­ken emlékülést tartőtt a há­rom évvel ezelőtti fasiszta puccskísérlet évfordulója al­kalmából. A napirenden egyetlen kérdés szerepelt: „A puccs és következményei Ciprus számára”. Közel-keleti helyzetkép „Ö a bűnös.. (A Weltwoche Magazin karikatúrája — KS) Carter „humánus” bombája A „titokzatos” N-bombá- nak máris nagy a füstje. Ha­bár állítólag még csupán egy kísérleti robbantást hájtot- tak végre az utóbbi hetekben oly nagyon reklámozott nuk­leáris fegyverrel, a sajtó töb­bet ír róla, mint a már meg*- lévő és gyártott pusztító- eszközökről. A legnagyobb füstöt természetesen a mina­pi elnöki bejelentés keltette: Carter elnök július 12-i sajtó- értekezletén közölte: támo­gatja a neutronbomba gyár­tását. Ugyan még véglegesen nem hozott döntést az új harceszköz gyártásáról, de a lehetőséget számításba veszi. Carter közlése keveseket ért váratlanul. Az elnök, az utóbbi. hetekben számos olyan intézkedést hozott, ami összhangban van a mostani­val. A B—1 bombázó sorozat- gyártásának visszatartása, s ezzel egy időben a cirkáló- rakétának adott „zöld jelzés” korántsem a sokat hangozta­tott békevágy, avagy a SALT—II. sikeres megoldá­sához vezető út keresésének a jele. A két fegyverrendszer gyártásának tervezett beindí­tása nagyonis összhangban van egymással és az ameri­kai katonai vezetés hadásza­ti elképzeléseivel. A nagy tömegben gyártha­tó, aránylag „olcsó” (1 millió dollár!) szárnyasrakétát, amely alkalmas hadászati cél­pontok megsemmisítésére is, valamint a „humánus” fegy­vernek nevezett N-bombát egyaránt harcászalti fegyver­ként kívánják feltüntetni, s ezzel értelemszerűen kivonni a hadászati fegyverzetkorlá­tozási tárgyalások témaköré­ből. A neutronbomba nem más, mint egy aránylag kis ható­erejű hidrogénbomba. Rob­banóereje ‘1 kilotonna, azaz ezer tonna hagyományos robbanóanyag (trinitrito- luoI=TNT) okozta pusztítás­nak felel meg. A bomba aránylag kis területen sem­misíti meg az anyagi java­kat, s ezzel a célterület a be­hatoló csapatok számára megközelíthető marad. Ugyanakkor pusztító sugár­zásával megsemmisít minden élőlényt, s aki nem hal meg azonnal, az kínzó sugárbeteg­séget kap. A neutronfejet a Pentagon már meglévő harcászati­hadműveleti rakétájába, a Lance-foa akarja szerelni. Ez­zel a középhatösugarú raké­tával fegyverezték föl a Nyugat-Európában állomáso­zó amerikai szárazföldi csa­patokát. Nyílt titok, hogy az amerikai katonai vezetők ter­ved szerint az N-bombákat is európai alkalmazásra gyárt­ják majd1. A neutronbomba számos híve arra hivatkozik, hogy ez lényegében csak az ellenséges katonai erők elle­ni bevetésre szolgál majd. Tény viszont, hogy a sűrűn lakott Közép-Európában aligha lehet a tulajdonképpe-. ni célpontoknak túl nagy je­lentősége... Az N-bomba körül tehát folyik a propagandaiharc. Ve­szélyességére felhívták a fi­gyelmet a szovjet lapok is, de számos amerikai újság is figyelmeztet a fegyverkezési verseny ezen újabb futama beindításának veszélyeire. Bonyolítja a helyzetet a tény, hogy a Pentagon Nyugat- Európában kívánja majd raktározni az N-bombákat. Ugyancsak kontinensünknek szánják a cirkálórakétákat is. Sőt, a nemrég Ottawában tartott NATO-hadügymi- niszteri tanácskozáson arról is szó esett, hogy ezeket a fegyvereket a Pentagon át­adná atlanti szövetségeseinek is. Azt jelentheti ez, hogy nem csupán a két vezető nagyhatalom közötti SALT- tárgyalások, de a bécsi sok­oldalú csapatdsökkentési tár­gyalások kerékkötőjévé is válhatnak az USA hadiipará­nak ezek az új termékei. MIKLÓS GÁBOR

Next

/
Thumbnails
Contents