Tolna Megyei Népújság, 1977. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-03 / 129. szám
A ^PÚJSÁG 1977. június 3. A közművelődés kérdései Háromezren keresik a lehetőséget Művelődés Szcksxárd ültöméiben A vita eldőlt. Azok maradtak alul, akik úgy vélték, a munkahelyi művelődésre 6em igény, sem szükség. Érveik — hogy a meglévő üzemi művelődési házak kihasználatlanok, az emberek nem szívesen .töltik idejüket munka után is a gyárban — visszafordíthatok. Az alapos elemzés arra világított rá, hogy a munkahelyi művelődés korábbi gyakorlatából, rossz értelmezéséből fakadnak a valóban meglévő ellentmondások. Először is: a legtöbb munkahelyen nincs szükség egy egész művelődési házat működtetni. Elegendő egy klub, egy könyvtári fiók Másodszor: természetes, hogy a dolgozó nem akarja agész életét a gyárban leélni. De művelődni, kulturáltan szórakozni, kedvteléseiben társra találni — jó, a barátok, kollégák körében. Tehát a munkahelyről szervezett, ott felkínált művelődési lehetőségekre van — lenne — igény. Pedig még nem beszéltünk a szocialista, vagy a szocialista címért küzdő brigádokról, amelyeknek körében magától értetőB pánk rendkívül pontos ember. Megköveteli, hogy minden rendben legyen. Ezenkívül elvei vannak. Valamikor áruelosztó volt. Előfordult, hogy így szólt a munkatársaihoz: „Ezt a vagont északra kell irányítani! Vagy délre. De még ma! Vagy holnap!” Munkatársai odairányították a vagont, ahová kellett. Apám megmaradt álláspontja mellett, és mindenki elégedett volt. Ezúttal is határozottan szólt: — A helyzet úgy áll, hogy Ljuda, egyetlen lányunk, be akarja mutatni családunknak a vőlegényét. Ha azt vesszülk, hogy a mi családunk összetartó egészséges közösség, akkor a szabályok értelmében be kell fogadnunk a leendő új családtagot... Azon a pénteken — a „mustranapon” — a Nagy Tanács a következő összeállításban ült össze: a nagyapa — lepke- és rovarfajták professzora, nagyanyám — általános iskolai énektanár, apám, anyám — a 7. sz. üzemi konyha szakácsnője, nagybátyánk — sebész, nagyné- nénk — területi súlydobórekorder és még mások. Hat óra előtt öt perccel berontott a nővérem és kifulladva jelentette: — Itt vagyunk! Pontosan hatkor kinyílt az ajtó, és ünnepélyes mosollyal, kézenfogva belépett Ljuda és egy fiatalember világos öltönyben. Mély csönd követte jöttüket, végül megszólalt apa: — Ma megtárgyaljuk a soron következő beadványt... — Mi az. hogy „soron következő?” — érdeklődött a vőlegény. — Pardon, rendkívülit akartam mondani — helyesbített apa. — A rendkívüli beadvány lányom óhaja, miszerint fogadjuk családtaggá legújabb barátját... — Mi az, tíogy „legújabb?” — érdeklődött a vőlegény. — A régi — javította ki apa —, a régi ismerősét, aki' a házitanács rendelkezése értelmében köteles feleségül venni őt. — Hogy-hogy „köteles?” — kérdezte megrökönyödve a leendő új családtag. dő, hogy művelődni is akarnak. Szekszárd munkásai Lassan átalakul Szekszárd- ról a közhit: eddig gyakran még olyanok is úgy gondolták, hogy Szekszárdon nem jelentős a munkások létszáma, akik akkora vállalatnál dolgoznak, mint például a több mint háromezer embert foglalkoztató TÁÉV ... Szekszárdon hetvenkét üzem, vállalat, intézmény van. Száznál többen harminc helyen dolgoznak, és ezek közül ötben az összes szekszárdi dolgozóknak több mint fele keresi kenyerét. Igen sok a bejáró: csaknem valameny- nyien itt váltak munkássá. Milyen lehetőségeik vannak rá, hogy termelési tevékenységük színhelyén művelődhessenek? Nézzük az objektív feltételeket! Legfontosabb, hogy van-e, aki foglalkozik a kultúra terjesztésével, akinek az a dolga. hogy megszervezze a művelődési alkalmakat. Üzemeink közül csak az állami gazdaságban és a Volánnál van függetlenített népművelő, ők — Nem köteles feleségül venni — helyesbített apa. — Miért „nem köteles?” — érdeklődött izgatottan a vőlegényjelölt. Itt apa teljesen belezavarodott, és valami hosszú, végtelennek tűnő magyarázatba kezdett: — A legnagyobb készséggel lehet ajánlatot tenni... Itt levegőt vett és keményen folytatta: — Az új családtag jellemzésére felkérem a legilletékesebbet! Ljuda egy lépést előre tett, mély lélegzetet vett és elkezdte: — Én Szergej Nyikolájevi- cset már hat hónapja ismerem... — És titkoltad?! — csodálkozott nagynénénk, a területi súlydobó. — A közbeszólást mellőzzük — utasította rendre apa. — Ez idő alatt — folytatta Ljuda — borzasztó rendesen viselkedett. Megértő barátként a családtisztelő ember benyomását keltette bennem... — Mi az, csak nem nős? — érdeklődött gyanakodva anyánk. — Leendő családapa — szólt zavartan Ljuda. — Ez idő alatt Szergej Nyikoláje- vics hat alkalommal vett nekem virágot, négyszer hívott moziba, hetvennyolcszor kínált fagylalttal, hazakísért egyszer, nem tegezett egyszer sem, erkölcsi stabilitást tanúsított 1832 alkalommal... Ezenkívül: 1921 költekezési alkalmat összegezve 39 rubel 64 kopejkát költött rám... Szeretném kifejezni hálámat iránta, és felelősséggel mondhatom, hogy Szergej Nyikolá- jevics hasznos, megbecsült tagja lesz családunknak. Ljuda egy lépést tett hátra és kézenfogta vőlegényjelöltjét. — Nos — szólt apa —, kinek van kérdése Szergej Nyi- kolájevicshez? — Mondja — állt fel elsőként nagyapa a lepke- és rovarfajták címzetes professzora —, szeret maga lepkére vadászni ? — Egyáltalán nem — jelentette ki a vőlegényjelölt. sem szakképzettek. Igaz, kul- túrfelelős a harminc nagyobb munkahely közül tizenhat helyen volt egy tavalyi felmérés szerint, sőt, például a TOTÉV-nél nyolcán is. Többségük kellő felkészültség híján nem sokat tud tenni. És azokon a helyeken — némelyik nem is kis létszámmal dolgozik — hogyan képzelik a munkásművelődést, ahol még tiszteletbeli kultú- rost sem bíztak meg? Pénz is, posztó is Pedig a nagyobb munkahelyek többségében van pénz a művelődésre. A MEZŐGÉP Vállalat kulturális alapja a már említett vizsgálatkor kétszázezer forint fölött volt, a Béri Balogh Termelőszövetkezetben is százhatvanezer. Mindössze három cégnél nincs a költségvetésben ilyen .rubrika. Más kérdés, hogy mennyit költenek ebből a pénzből valóban művelődésre. Túl sok még mindig az olyan kiadás, amit ide szokás sorolni, holott kulturális tartalommal nem rendelkezik. — Kár — sajnálkozott nagyapa és leült. Felállt nagymama, az általános iskolai énektanár: — Énékelje el kedvesem, az „Elbújtak a margarétákkal gisz-mollban... — A marga-réták el-bú- újtak — nyújtotta Szergej Nyi- kolájevics. — Hazudik! — szakította félbe ingerülten a nagymama. — Becsületszavamra én soha... — próbálkozott Szergej Nyikolájevics. — Dehát már egyszer elpróbáltuk — lökte meg Ljuda. — Na mondja csak — emelkedett szólásra anya —, hogyan csinálják a búzadarás pudingot? — Búzadarát veszünk... — kezdte a vőlegényjelölt. — Na. igen! És ha nincs búzadara? — vágott közbe anya. Szergej Nyikolájevics elhallgatott, belevörösödött. — Dehát már gyakoroltuk — szólt ismét Ljuda. — Ha nincs búzadara, akkor a dolog rosszul áll — vágta ki magát a vőlegény- jelölt. — Hát perzse — kommentálta sokat sejtetően anya, a 7. számú üzemi konyha szakácsnője. — Lássuk csak — szólalt meg sebész nagybátyám. — Egyszerű kérdést kap: ha fennáll a diszkinetikus jelenség a párakötés és az epi- gasztikus terület között, akkor mi a teendő? A vőlegényjelölt ijedten dadogott. — Dehát már ezt is gyakoroltuk! — suttogta kétségbeesetten Ljuda. — Sürgős beavatkozás szükséges! — kiáltott idegesen a nagybácsi. — Nekem nincs késem — tiltakozott a vőlegényjelölt, és sírva fakadt. — Mentsenek fel a családtagi tisztség alól! Nem érzem rá érettnek magam. Ezekkel a nehézségekkel nem tudok megbirkózni... Én szeretem a lányukat, de... — És Szergej Nyikolájevics kiszaladt a szobából. A nővérem utána rohant. — A szerelem nem krumpli! — szögezte le határozottan anyám, a 7. sz. üzemi konyha szakácsnője. Ezen az éjszakán mindenki aludt. Csak apa nem. A házitanács jegyzőkönyvét írta. Baráté Rozália fordítása Ark. Arkanov: Az új családtag (Említsük csak a sokat vitatott borpince-látogatást...) Kulturális helyiség is viszonylag sok helyen van. Leg. több vállalatnál más célra is használják, de ez természetes. Az ebédlő átalakítható nagyobb rendezvények céljára, berendezett, felszerelt klubja is jó néhány vállalatnak van. Közel húsz helyen „pénz is, posztó is” akad, ezért is lényeges lenne, hogy megfe’elő irányítót kapjon a művelődés ügye. A munkásművelődés hagyományai közé tartoznak a kórusok. a színjátszó csoportok. Üzemi énekkar egyetlen helyen sincs, a színjátszó csoportokra az a jellemző, hogy röviden élnek, hosszan halódnak. De az itt-ott működő fotó- és barkácsszakkörök számát növelni lehetne, sőt, újabb érdeklődési körök is létrejöhetnének. Igény van rá: a megyei művelődési központ szakkörei tanúsíthatják. Az üzemi művelődés talán legsarkalatosabb pontja a felnőttoktatásban való részvétel. A szakmai továbbképzések fontossága is egyre növekszik, de üzemeinkben még nagyon sokan dolgoznak általános, iskolai végzettség nélkül, sőt — jó néhány az analfabéta is. Szerződéses művelődés A megyei művelődési központban működő — az állami gazdaság kezdeményezésére létrejött — szocialista brigádok klubja rövid idő alatt népszerű lett. Ma már kialakult .tagsággal rendelkezik, és az is eldőlt, hogy milyen programot igényel tagsága. A kezdeti „csalogató” szórakoztató műsorok után egyre több a tartalmas előadás és vita. A márciusi programban például a szocialista erkölcsről, egyik áprilisi klubfoglalkozáson az erkölcsi és jogi normák közötti különbségről esett szó. A megyei művelődési központ együttműködési szerződést is köt néhány vállalattal. Ügy néz ki, megtalálták azt a módot, ami hatékony- nyá teszi a szerződést. Az előző években általános megállapodást kötöttek — ég ennek az, lett a következménye, hogy a vállalatok nem tudták, mit is kérhetnek, a művelődési ház nem tudta, mit is várnak tőle. Tizenegy szerződés született erre az évre, többek között a Bőrdíszművel, a Volánnal, a TÁÉV-vei, TOTÉV- vel. A részletes szerződés, tartalmazza mindkét fél részéről a vállalásokat, s a közös programok felelőse, időpontja is rögzített. Kiállítás a munkásszálláson, előadások, közös rendezvények, amit a művelődési központ biztosít. A másik fél is aktív: a TÁÉV például az építkezésein keletkező hulladékanyagból a még használhatót a művelődési központ barkácsszakkörének adja át. A művelődés feltételei még legalább ugyanennyi munkahelyen meglennének, és az együttműködési szerződés jó módszer arra, hogyan lehet folyamatossá tenni a munkahelyi művelődést. Brigádok, brigádtagok A közművelődésben idejét múlta az a törekvés, hogy minél nagyobb tömegeket mozgassanak meg — egyszerre — egy-egy „nagyszabású” akcióval. A látványosság helyett a hatékonyság' került előtérbe, a kiscsoportos művelődés. A munkahely sem valamennyi — különféle igényű, érdeklődésű — dolgozója számára kell, hogy biztosítson kulturális programot, hanem a művelődés színterévé a kisebb közösségeket, a brigádokat teszi. A brigádvállalásokban ugyanez a tendencia érvényesül: az egyénre szabott vállalások váltják fel az „egy kalap alatt tett” ígéreteket. Szekszárdon közel háromezer olyan ember dolgozik, aki szocialista brigádtag, vagy szocialista brigád címért küzdő közösség tagja, ők azok, akikre mindenképpen számítani kell, amikor a város művelődési lehetőségeiről tanakodunk. Arra is, hogy a brigádtagok száma egyre nő, és növekednek igényeik is. Több, jobb lehetőség kell a kulturálódáshoz valamennyi üzemben, munkahelyen. V. F. É. Hogy érzem magam itthon 7 Idegenbe sza*!adt has ------ zánkfiától m egkérdeztem, hogy érzi magát itthon. Mondta: jól. Igazán jól, minden nyáron hazajön. Erre tovább kérdeztem: vissza tudna szokni annyi év után? Elgondolkozott. Talán — mondta. Aztán: — Biztosan — és másodpercnyi tétovázás után hozzátette: — Csak azt szoknám meg nehezen, hogy a boltokban folyton rendre utasítanak. Vagy ha a Patyolatba beadom az ingemet, mindig azzal az érzéssel, vajon visszakapom-e? Nem adnak-e másikat helyette és egyáltalán miben marasztalnak el. Most rajtam volt a sor, hogy elgondolkozzam. El is határoztam, a legközelebbi alkalommal megkérdezem magamtól: hogy érzem magam itthon? Az alkalom nem váratott sokáig. íme: — Tehát hogy is érzem magam itthon? — Jól. Igazán jól. Azt hiszem sethol a világon nem érezném magam ilyen jól. Nálunk nem robban bomba az étteremben, nem térítik el a repülőgépeket, nem puf- fantják le az elnököket. Szóval jól érzem magam. Csak... — Csak? — Csak nehezen tudom megszokni, 'hogy a boltokban folyton rendre utasítanak. — Például? — Például: „Minek kérdezősködik, ki van írva az ára”. Vagy: „Miért nem beszél hangosabban, néma gyereknek az anyja sem...” Vagy: „Mit kell annyit piszmogni azzal a pénzzel?” Vagy: „Édesem, ha nem tetszik, ne vigye.” Vagy: „Ne fogdossa az árut kedves, aztán tönkreteszi és nekem kell megfizetni.” Vagy: „Hova siet? Megy a vonatja?” Vagy... vágysem- ni. Csak néz mögém az az elárusító vagy fölém vagy mellém, enyhe undorral az arcán, és nekem éreznem kell, milyen gusztustalan, pitiáner alak vagyok a Kereskedelem színe előtt. És folyton szé- gyelnem kell magam, már megint ideszemtelenkedtem a tizenöt deka parizeremért, és megint föltartom a dolgozót, olyanféle szeszélyeimmel, mint, hogy csak húsz dekát kérek és nem huszonhetet. — Szóval ennyi ? — Nem. Nemcsak ennyi. Azt is nehezen szokom meg, ha az asszisztensnő rámkiabál az orvosi rendelőben, a buszsofőr a buszon, a pincér a vendéglőben, a WC-s néni a nyilvános WC-n. Sőt, azt is, ha nem kiabálnak, csak nevelnek. Mondjuk így: „Ennyi idős korára már igazán megtanulhatta volna.” Valahogy renitens a természetem. Nehezen viselem ezt az össznépi méretű pedagógiát. Hogy a kórházi portástól a metrós kislányig mindenki hivatott a nevelésemre. Már többször próbáltam kitalálni, hogyan bújhatnék ki az állandó kioktatás alól. Hogyan lehetnék jó mindenkinél? Igen ám, de mindenki másféle jóságot követel. A pincérnél akko^ jó, ha megeszlm és nagy borravalóval jutalmazom a romlott húst. A tanácsi hivataloknál, ha pontosan kitöltőm a kérdőív 181 rubrikáját, és elintézetlen ügyeimet nem akarom elintézni. Az asszisztensnél, ha nem vagyok beteg, a fogorvosnál, ha nem mozdítom a fejem, a bolti eladónál, ha nem vásárolok, vagy ha mégis megteszem, nagy ritkán, azt viszem, amit adnak. (Miért? Tehetek mást?) Még jobb vagyok, ha megveszem ugyan az üveget, de sose váltom vissza. Ha „lehet 19 dekával több.” Ha direkt a lottyadt paradicsomot és a zöld sonkát kedvelem. A pénztárosnál, ha nem ötszázassal fizetek, és ha nem reklamálok azért a hét forint nyolcvan fillérért, amivel véletlenül többet számolt. A konfekcióüzletben, ha szabvány a méretem, és épp azt az egyfélét akarom megvásárolni, amit megmutatnak. A hentesnél, ha szeretem a mócsingot, a vonaton, ha a helyjegyemen előírt helyen ülök, még akkor is, ha már ott ül valaki, a többi fülke viszont üres. A buszon, ha elég gyorsan szállók le és fel. A metrón, ha nem lépek a védősávra, az úttesten, ha csak a kijelölt átkelőhelyen... és ott is futva. A JAVSZER- nél, ha megrendelem a lakás- felújítást, esetleg ki is fizetem, de nem várom el, hogy megcsinálják, a Bizományi Áruháznál, ha vadonatúj bútoraimat áruba bocsátom, a használtakat pedig tovább használom, a szemetesnél, ha almacsutkánál nagyobb szemetet nem dobok a kukába, a vállalati sofőrnél, ha gyalog járok, a strandon, ha úszósapkában csak a medence hosszanti irányában, pihenő nélkül, lehetőleg csapkodásmentes mellúszással... a tanárnőnél, ha olvashatóan írok és nem teszek föl kérdéseket, viszont az ő kérdéseire a könyv szavaival válaszolok, a parkőrnél, ha nem lépek a fűre, a játszótéren nem szaladgálok és nem labdázom, a szociológusnál, ha minden fölmérésnek alávetem magam, a MQKÉP-nél, ha nem azt a filmet akarom megnézni, amiért úgyis annyian tolakszanak, hanem azt, amiért a vállalat jutalmat fizet a dolgozóinak... De hát, könyörgök, ki tud ennyiféle követelménynek megfelelni ? És ha nem tudok, mert gyarló vagyok, akkor még 90 éves koromban is tűrnöm kell, hogy a bolti eladótól a színiházi jegyszedőig mindenki összefogjon a tökéletesítésem érdekében? Egyébként igazán jól ——-------------- érzem maga m. Csak ezt az egyet nem tudom megszokni... pedig sose éltem Kanadában, se másutt. És mégis... fen Akel judit
