Tolna Megyei Népújság, 1977. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-22 / 145. szám
ilrtiSilSí: : Névnap: Paulina A Nap kél 3.47 — nyugszik 19.45 órakor. A Hold kél 9.33 — nyugszik 22.45 órakor. 1877. június 22-én született, és két éve, 1975-ben halt meg Julien Huxley angol biológus, esszéíró és költő, Aldous Huxley neves író és Andrew Fielding Huxley Nobel-díjas fiziológus (maga is esszéíró és költő) bátyja. 22 SZERDA O HÚSZÁN TAMBOVBÓL. A Tolna megyei úttörők meg. hívására tegnap reggel húsz tambovi úttörő érkezett megyénkbe. A testvérmegye gyermekszervezetének tagjai itt-tartózkodásuk alatt ellátogatnak Budapestre, a Bala. tonra és megismerkednek Tolna megye nevezetességeivel is. * GYERMEKÜDÜLTETÉS. A Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat munkásainak száz gyermekét üdültetik a Dombori- ban lévő vállalati üdülőben. A második csoport — húsz gyerek — tegnap délután utazott Domboriba. gyei Elnöksége. Az elnökségi ülésen értékelték az elmúlt úttörőév munkáját, meghatározták á következő úttörőév feladatait, és a megyei úttö. rőe'nökség, valamint a Magyar Úttörők Szövetsége Tolna megyei Tanácsának második félévi üléstervét. O A MEGYEI TANÁCSTAGOK paksi járási csoport, ja Dunaföldváron tartotta tegnap a negyedévi ülését. Megtárgyalta — egyik témaként — Dunaföldvár nagyközség fejlesztési tevékenységét, a lakossággal és a nem tanácsi szervekkel való együttműködés és összefogás eredményeit. ~ A NORMÁK felülvizs- gá'atára, karbantartására hozott minisztertanácsi határo. zat vállalati végrehajtásának állásáról számolt be tegnap a szakszervezeti bizottsági ülésen a TOTÉV gazdasági vezetősége. Ugyanott a mélyépítési műhelybizottság beszá. mólóját is megvitatták a szocialista demokrácia érvényesítéséről. A EGYHETES szb-titkári tanfolyamot szervezett Szék. szárdon a Pedagógusok Szak- szervezetének megyei bizottsága. A tanfolyam a szervezeti tennivalókon kívül nagy teret szentel az oktatáspoliti. kai határozatokkal kapcsolatos tennivalóknak is. # ÜLÉST TARTOTT tegnap Szekszárdon a Magyar Úttörők Szövetsége Tolna me♦ VÍZHIÁNY, karbantartás miatt. A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti fogyasztóit, hogy hol. nap a telepen végzendő karbantartási munkálatok miatt Szekszárd város magasabb részein nyomáscsökkenés, illetve részleges vízhiány várható.-f JELENTKEZZENEK a nyertesek! A vasárnap délelőtti Dózsa-juniálison tóm. bolasorsolás is volt. A szerencsés nyertesek közül többen nem vették át a díjat. így gazdájára vár egy villanyva. saló (3670), hűtőtáska (0080), kávédaráló (4878) és a mini olajkályha (0252). Tombolatulajdonosok a Dózsa-irodá- ban vehetik át a nyereménye, két. A BUDATEJ Szövetkezet Közös Vállalkozás, Törökbálinton gyártja a közkedvelt Leó jégkrémet. Az idén 25 millió pálcikás, 7 millió poharas, 1,5 millió családi dobozos jégkrémet készítenek. A népszerű jégkrémek a BUDATEJ által kikísérletezett receptek szerint készülnek. Képünkön: az óránként tízezer darab pálcikás jégkrémet gyártó automata. Szél, felhő Várható időjárás ma estig: felhős, időnként erősen felhős idő, elszórtan kisebb esővel, záporesővel. Eleinte sokfelé, .később csak helyenként élénk, Móniként erős északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali homerseklet 22—27 fok között. Dunaföldvár Felhőszakadás a szőlőre Egy héttel a felhőszakadás után Tizenöt éve nem volt ilyen hatalmas eső Dunaföldvár határában, ahol 168 hektáron termeszt szőlőt a helybeli termelőszövetkezetek közös vál. lalkozása — így tájékoztatott bennünket Miru Sándor igazgató. Még mindig látszik a múlt heti felhőszakadás nyoma, egyes helyeken iszap és víz borítja a tőkék alját, és jég is hullott az esővel. Jó két óra alatt 74 milliméter csapadék ömlött az ültet, vényre, amelyet már tavaszi fagyok is károsítottak. A vízmosás olyan nagymérvű volt a domboldalakon, hogy a dolgozóknak előbb be kellett temetniük a keletkezett árko. kát, csak ezután lehetett permetezni, ahol egyáltalán rámehettek a gépek a felázott talajra. Hétfőn még megtörtént: három traktor húzott egy permetezőgépet. Normális körülmények között két nap alatt el tudják végezni a per. metezést az egész területen, most azonban négy napig tartott a munka és kedden újra kezdték, más szőlőbetegség ellen, öt nagy teljesítményű permetezőgépe van a kö_ zös vállalkozásnak. Ahol semmiféle károsodás nem érte a szőlőt, két kisebb domboldalon, ott kimagasló termés ígérkezik. Kedden megkezdték a kárbecslést a biztosító szakemberei. Fotó: Gottvald Károly. OL VAST AM Brigádok, íróasztalnál Méltatlanul keveset beszélünk az irodákban dolgozó szocialista brigádokról. Az adminisztráció nem jelent egyben bürokráciát, az irodai munka nem nélkülözhető. Szükség van könyvelőkre, szükség van számlázókra, kalkulátorokra, gépírókra, operátorokra, adatgyűjtőkre — akik részei a gazdasági vezetésnek részben azáltal, hogy a döntéseket segítik adataikkal, részben úgy, hogy a munkát, az eredményt veszik számba. Arról jutottak eszembe ezek a gondolatok, hogy olvastam a tegnapi Népújságban, hogy az OTP két szocialista brigádjának tagjai tapasztalatcserén jártak egy fővárosi fiókintézetben. Tudunk sok olyan irodai brigádról, ahol a szocialista munkaverseny évek óta folyik, segíti a feladatok ellátását. Legutóbb a Láng Gépgyár dombóvári gyáregységében az eredményesen működő irodai szocialista. brigádok munkájával volt szerencsém megismerkedni, de tudom, hogy a DÉDÁSZ-nál, a TOTÉV- nél, a Szekszárdi Állami Gazdaságban, az AGROKER- nél és egyebütt, eredményes az irodákban is a szocialista munkaverseny, a mozgalom révén oldják meg egyre sűrűsödő, nehezebbé váló munkáját. Lehet irodában is szép eredményeket felmutatni, lehet az irodai dolgozók körében is a szocialista munkaversenyt szervezni. S mint tudjuk — nemcsak tegnapi hírünkből — szakmai tapasztalatcsere, művelődés, tanulás, közös együttlét jellemzi azokat a brigádokat is, amelyek az irodákban dolgoznak.- Pj Kastélyok és udvarházak Tolna, Somogy és Baranya megyében több, mint 100 műemlék, vagy műemlék-jellegű kastély és kúria található. A Magyar Televízió pécsi körzeti stúdiójában készült, szerdán délután 17 óra 40 perckor bemutatásra kerülő film ezeknek az épületeknek jelenlegi hasznosításával foglalkozik. Pozitív és negatív példákkal mutatják be, mire használják jelenleg őket. Tolna megyében a len- gyeli és a gyönki iskolák adnák jó példát arra, hogy észszerű hasznosítással hogyan menthetők meg. A műsort Hárságyi Margit szerkesztette, rendező Eck T. Imre, operatőr Bárány György. Adorjáni lelet Nagy teljesítményű géppel permetezik a szőlőt Környezetvédelmi ankét A fő feladat a megelőzés Tegnap délelőtt Szekszárdon a Babits Mihály Művelődési Központban környezet, védelmi ankétra került sor. A környezetvédelemért felelős gazdasági egységek rendszerint működésük, üzemelésük során kerülnek ösz- szeütközésbe a környezetvédelmi előírásokkal. Ilyenkor kell végrehajtaniuk különböző korrekciókat, költséges átalakításokat, vagy éppen fizetni a tetemes bírságot. Mindez persze nem ígér meg. oldást a vállalatok részére, azonkívül egyáltalán nem Christian Barnard profesz. szor, az ismert dél-afrikai szívsebész az orvostudomány történetében hétfőn ültetett be először majomszivet emberbe. A műtét 10 óra hosz- szat tartott a fokvárosi megnyugtató a környezet védelme szempontjából sem. A tegnapi ankétot az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt, valamint a Szekszárdi Húskombinát kezdeményezésére rendezték. Az elhangzott elő. adások közül éppen aktualitásánál fogva ki kell emelni Szakály Kis József főmérnök előadását azokról a környezetvédelmi feladatokról, amelyeket az épülő szekszárdi húskombinát ró feladatként beruházókra, kivitelezőkre és a majdani üzemelőkre. Groote Schuur kórházban. Az aortabillentyű-elégtelen- ségben szenvedő páciens beteg szívének támogatására az emberi szív mellé páviánszívet ültetett be. A beteg 2 órával a műtét után meghalt. Érdekes, és a temetkezési szokásokra jellemző torzított koponya került elő az 1960- as évek elején a Tamási melletti Adorján-pusztáról. A régészek sokáig értetlenül álltak a lelet előtt, melyről csak azt tudták, hogy az egyik germán törzsből származik, de semmilyen más darab, még csak egy apró csontocska se tartozott hozzá. Évék teltek el, amíg most a közelmúltban a termelő- szövetkezet építőmunkásai szkréperrel egy temető szélére nem bukkantak. Az épületek és erdő miatt a teljes feltárás lehetetlen, de a hat — részben kirabolt — sír már kormeghatározó volt. Egyikükben ott volt a torzított koponya párja. A régészek a maradványokból megállapították, hogy az isz. V. században itt élt, feltehetőleg keleti gót törzs temetőjét sikerült felfedezni. A legértékesebb lelet egy női csontváz ujján volt. Ez egy szép ezüst pecsétgyűrű, jól látható belevésett Z-betűvel. A gyűrű alaposabb vizsgálata most folyik. O. I. Majomszív ELSEJÉTŐL KŐTELEZŐ! Ha nem mondanám-is tudná minden autós, hogy arról a bizonyos biztonsági övről van szó, amelyik a hatályos KRESZ megjelenése óta naponta visszatérő társalgási téma, vita tárgya gépjármű- vezető körökben és amelyikkel a sajtó, a rádió, a televízió is hónapok óta egyre gyakrabban foglalkozik. Hasznossága, szükségessége tekintetében megoszlanak a vélemények. Egyesek életmentő szerepét tagadják, vagy legalábbis vitatják még akkor is, ha olyan ember szájából hallható szerencsésen megúszott balesetről szóló történet, aki a biztonsági övnek köszönheti, hogy valahol még egyáltalán beszélhet. Kísérletekkel bizonyított és nem egyszer, nem egy helyen emlegetett tény, hogy a gépkocsik első ülésein helyet foglalók szilárd tárgynak ütközéskor, boruláskor fokozott veszélyhelyzetbe kerülnek, és a gépkocsi sebességétől függően csaknem minden esetben súlyosan sérülnek, vagy életüket vesztik. A becsatolt biztonsági öv azonban ezeket a következményeket 50—60 százalékban is enyhítheti. Eme életmentő eszköztől való idegenkedést egyébként legtöbbször a megszokásáig vele járó' kényelmetlenség érzése okozza, melynek elviselése azonban még mindig könnyebb, mint egy súlyos egészségromlással járó sérülés kíheverése. De július elsejéhez közeledvén, a biztonsági övvel összefüggő más, fontosabb kérdések is foglalkoztatják az érdekelteket, hadd említsünk hát ezek közül néhányat. Az ide vonatkozó rendelkezés többek között azt mondja, hogy ez év június 30-ig biztonsági övvel kell felszerelni minden személy- gépkocsi első üléseit. Az övnek legalább hárompontos rögzítésűnek, továbbá egy kézzel és mozdulattal köny- nyen és gyorsan nyitbatónak kell lennie. E rendelkezés alól csak az az eset lehet kivétel, ha az ülésnél a három rögzítési pont nem helyezhető el. Ilyen esetben tehát a kétpontos rögzítés is megengedett. 'Nagyon fontos szabály, hogy biztonsági övét kizárólag a járműbe gyárilag beépített rögzítőelemhez szabad erősíteni, vagyis ilyen elemek barkácsolása, kisipari vagy más úton való beépítése tilos! Ezzel a rendelkezés választ ad arra a szinte naponként ismétlődő kérdésre is, hogy melyek azok a gépkocsik, amelyekben az öv használata nem kötelező. Azok, amelyekbe rögzítőelemeket gyárilag nem építettek be. Július elsejétől rendőreink a biztonsági övék használatát ellenőrizni fogják. Kérjük autósainkat, hogy e kötelezettségeiknek is tegyenek maradéktalanul eleget, mert a rendelkezés ellen vétőkkel szemben türelmi időnek nem lehet helye, hiszen a határidő csaknem két éve köztudott, az övék beszerzése megfelelő kínálat mellett lehetséges volt, s az még nem késő ma sem, végül, de nem utolsósorban azért sem, mert az emberek életének, testi épségének védelme egész társadalmunk ügye és kötelessége. Piácsek György r. őrgy. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te- lex:14251, postafiók: 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551 A torzított kopooya és a párja