Tolna Megyei Népújság, 1977. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-19 / 143. szám
JÚNIUS Névnap: Gyárfás A Nap kél 3.46 — I / nyugszik 19.44 órakor , A Hold kél 6.26 — VASÁRNAP nyugszik 21.15 órakor Huszonöt évvel ezelőtt, 1952. június 19-én halt meg — 74 éves korában — Varga László építészmérnök, műegyetemi tanár, a városépítés nemzetközileg elismert magyar úttörője. £ NŐTT a termelékenység a Szakály testvérek Építőipari Szövetkezetben az év első öt hónapjában. A létszám csökkenése ellenére a tavalyinál félmillióval ma. gasabb termelési értéket állítottak elő. A AZ OLASZ TV-BEN bemutatták egy milánói mes. terember alkotását: a légmeghajtású járművet. Sűrített levegő hatja, amelyet a padlózaton elhelyezett négy palack tartalmaz. A jármű üzemeltetése igen olcsó: a tartályokban lévő sűrített levegő, amely négyórás úton elegendő, körülbelül hat forintba kerül. A jármű órán. kénti sebessége 35 kilométer. O A VÄM- ÉS PÉNZÜGYŐRSÉG Országos Parancsnoksága felhívja a Lengyelországba utazó magyar állampolgárok figyel, mét, hogy június 20-tól néhány, az utasforgalmat érintő vámelőírás megváltozik Lengyelországban. Módosítják a vámtételeket; a sze. mélyes szükségletet meghaladó mennyiségű áru beviteléhez a lengyel vámhivatal engedélyét kell kérni. Az engedély megadása esetén ezen áruk után a lengyel belföldi fogyasztói ár tíz százalékát kell fizetni a vámon felül. + KLUBTALALKOZÖ a Sötétvölgyben. Ma reggel kilenc órakor kezdődik a megyei klubtalálkozó a Sötétvölgyben, a megyei KISZ- bizottság szervezésében, az Edzett ifjúságért akció jegyében. A programban já. tékos sportvetélkedők, akadályverseny és a Motolla együttes pol-beat műsora szerepéi. A MERKÚR kocsiátvételi sorszámai június 18-án Dacia g 994 Moszkvics 531 Polski Fiat 1500-as 12 442 Polski Fiat 126-os 3 812 Skoda 100-as 82 933 Skoda 100 L (Bp.) 8 933 Skoda 100 L (Győr) 3 468 Skoda 110 L (Bp.) 5 793 Skoda 110 L (Győr) 1 722 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 13 378 Trabant Lim. Spec. (Győr) 5 884 Trabant Lim. (Bp.) 10 334 Trabant Lim. (Győr) 3 709 Trabant Combi (Bp.) 1 743 Trabant Combi (Győr) 431 Trabant Hycomat 5 726 Wartburg Lim. 4 708 Wartburg de Luxe 6 319 Wartburg Tourist 1 665 Wartburg de Luxe tolótetös 2 191 Wartburg Lim. tolótetös 1 544 Zaporozsec 25 273 Zsiguli (Bp.) 85 085 Zsiguli (Debrecen) 39 464 Zsiguli Combi 9 942 Zsiguli 2103-as 8 601 Zsiguli 21011-es (Bp.) 6 805 Zsiguli 21011-es (Debrecen) 3 555 * NÉPMŰVÉSZETI óra Decsről. Uj termékkel bővíti népművészeti bútorskáláját a decsi Sárközi Népi Ipar- művészeti Szövetkezet. A jövő év elejétől népművészeti díszítéssel, faragással órákat készítenek a MOM- mal kooperálva. Ilyen termék egyelőre nem kapható Magyarországon, de külföldön sem. Az ízléses kivitelű órák jelentős részét exportra szánják, de jut belőle a hazai üzletekbe is. + TÖBB A TEJ a paksi járásban. Az év első három hónapjában 19,4 százalékkal több tejet értékesítettek a paksi járás termelőszövet, kezetei, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A növekedést nem a tehénlétszám gyarapításával érték el, hiszen az minimális, két. százalékos. A sokkal több tej a tenyésztői munka és a jobb takarmányozás eredménye. A taliándörögdi INTER- SZPUTNYIK ürtávközlő állomás építése fontos szakaszhoz érkezett. Június 17-én helyére emelték a 12 méter átmérőjű és 8 tonna súlyú parabolatükröt. A fontos műveletnél a beemelést csehszlovák, a szerelést szovjet és magyar szakemberek végezték(Képtávírónkon érkezett). LOTTÓTAJÉKOZTATÖ A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 24. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy- találatos szelvénye 76 foga. dónak volt, nyereményük egyenként 88 800 forint. Három találatot 9828 fogadó ért el, nyereményük egyenként 343 forint. A kéttalá- latos szelvények száma 277 898 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. Felhős, meleg Idő Várható időjárás ma estig: megnövekvő gomolyfelhőzet, helyi záporok, zivatarok. Általában gyenge, időnként élénkebb, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 27—32 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál, szombaton 11 órakor 23 fok volt. Érik a búza Fotó: Szepesi László Dombóvár Országos fotóstábor (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Szombaton országos fotós- alkotótábor nyílott Dombóváron. Amatőr fotósoknak a megyében most ötödik alkalommal rendeznek 10 napos táborozást, aihol neves fotóművészek és fotóesztéták tartanak előadásokat a fényképezésről és fotótörténetről. Az ország minden részéből 45 amatőr fotós érkezett, akik Dombóvár üzemeiben készítenek majd felvételeket. -Képeiken az üzemi munkát szeretnék megörökíteni. Céljuk az, hogy termelési tevékenység közben mutassák be a fiatal munkásokat. A résztvevők magukkal hoztak saját készítésű fényképeket is, amelyeket foglalkozások keretében megbeszélnek, és arra is lesz alkalom, hogy a dombóvári fotószakkör tagjai bemutatkozzanak és beszámoljanak tevékenységükről . A táborozás ideje alatt a iMÁV művelődési házban az előző évi alkotótelepeken készített fényképekből kiálilítás nyílik. A június 29-én záruló al- ikotótelep az amatőr fotósok szakmai fejlődését kívánja szolgálni. Magyarszéki Endre OL VAST AM Katonaviselt gépkocsivezető Valamikor a katonaviselt jelző a férfivé válást fejezte ki: a huszonkét-huszonhárom éves fiatalembert ettől vették igazában emberszámba. Még akkor is, ha tizenhét-tizennyolc évesen már á cséplőgép mellett zsákolt. Az apróhirdetések között olvastam: a szekszárdi tejüzem két katonaviselt gépkocsivezetőt keres felvételre. Gondolom, a tejüzem hosszabb távra akar alkalmazni megbízható gépkocsivezetőket, olyanokat, akik helyett nem kell hónapok múlva újakról gondoskodni. Emlékszem, néhány évvel ezelőt a tehergépkocsiparkkal rendelkező vállalatok nem nagyon kapkodtak a honvédségtől leszerelt, fiatal gépkocsivezetők után. Komolytalannak, megbízhatatlannak, gyakorlatlannak tartották őket. Pedig ezek a fiatalok jól megtanulták a mesterséget. Ismert, hogy jó ideje már az MHSZ-ben szerzett jogosítvánnyal vonulnak be a hadseregbe. Ott viszont nem mindig aszfaltúton közlekednek, hanem sárosporos dülőutakon, éjszaka, álig-világítással. Ráadásul nagy részük megtanulja speciális járművek vezetését. Olyan járművekét, amelyek értéke több millió forint, így a tizenkilenc-húsz éves fiatalra olyan értéket bíznak, olyan felelősséget, amely sok üzemben meghaladja a középvezető felelősségét. Nagyon sok gépjármű- vezető fiatal egy-két-három kiváló jelvénnyel szerel le. Ma katonaviseltnek lenni még nagyobb rang, mint volt a múltban, az üzemek jó része ezért hívja munkásait a „katonaviselt” megkülönböztető kitétellel. B. I. Kéttonnés meteorit Több mint kéttonnás vas- meteoritot találtak Dél-Kali- forniában, Twentynine Palms helység közelében. Ez a második legsúlyosabb me. teorit, amelyet eddig az Egyesült Államok területén találtak. A meteorit mintegy egy méter hosszú, egy méter széles és 76 centiméter vastag. Tudósok szerint „legkevesebb néhány évszázaddal ezelőtt” csapódhatott be az Egyesült Államok területére. Ma nyílik Farkas Pál kiállítása Alig néhány hete adtunk hírt arról, hogy az egyre ismertebbé váló szobrász- művész. Farkas Pál szülővárosában, Szegeden mutatta be alkotásait. A szegedi kiállítást éppúgy, mint a megyei művelődési központban ma délelőtt 11 órakor bemutatásra kerülő szekszárdit, dr. Szilágyi Miklós, megyénk múzeumának igazgatója nyitja meg. Farkas Pál 1971 óta él Tolna megyében, első önálló itteni kiállításáról, mely megérdemelten nagy sikert aratott, 1973-ban adtunk hírt. A most nyílón ösztöndíjas idejének munkái, ról is számot ad a művész, aki tavaly fél évig a megyei tanács ösztöndíját élvezte. Ebből az időszakból származik az újszerű megoldású, konstruktivista felfogású „Emlék” című mű. A bronz, terrakotta és gipsz mellett Farkas Pálnak ma is kedvelt anyaga a fa, melyből nagy biztonsággal bontja ki a benne rejlő lehetőségeket. Példa rá a „Játék” és a „Gyermekét féltő”, az óvó anyaságot szimbolizáló szép szobra. Farkas Pál kiállítása meglehetősen rövid ideig, június 19. és július 3. közt lesz nyitva, naponta 10 és 18 óra közt. O. I. Szekszárdi járás Tegnap délelőtt Szekszár. don, a Babits Mihály megyei művelődési központban rendezték meg a Vöröskereszt szekszárdi járási szervezetének küldöttgyűlését. A gyűlésen megjelent Szakái László, az MSZMP szekszárdi járási bizottságának tit. kára és Savanya Gézáné, a Vöröskereszt megyei szervezetének titkára is. Az ülésen elsőként a járási szervezet titkára, Dulai Károlyné számolt be a szervezet elmúlt kongresszus óta végzett munkájáról. A Vöröskereszt IV. kongresszusa óta eltelt időszakban a járás területén továbbfejlődött az egészségügyi ellátás, javult a lakosság egészség- ügyi állapota. A Vöröskereszt szervezetei jelentős szerepet vállaltak a család- védelmi tevékenységben, a népességpolitikai határozat propagandájában. Eddig is és a jövőben is fokozott jelentőséget tulajdonítanak az egészségügyi felvilágosító munkának. Az elmúlt négy év munkájáról számot adó beszámoló után Lengyel Sára, a számvizsgáló bizottság elnöke adott tájékoztatást a bizottság munkájáról. A beszámolókat vita követte. Végül a jelen lévő hatvan küldött a határozati javaslatot elfogadta. Ezt követően hét kiemelkedő munkát végzett aktivistát tüntettek ki, majd megválasztották az új, 17 tagú vezetőséget, a szám- vizsgáló bizottság három tagját és döntöttek arról* hogy ki lesz az a 18 küldött, aki a járási szervezetet képviseli a Vöröskereszt megyei küldöttgyűlésén. Sci-fi Hőgyészen A tudományos fantaszták, a sci-fi irodalom világában gyakori rémkép a természetet felfaló civilizáció borzalmait ecsetelni. Mi tagadás, az ember gyakran siet rászolgálni a pesszimista futurológusok jóslataira és példátlan igyekezettel teszi egyre elviselhetetlenebbé környezetét. A környezet védelmére hozott törvényünk még elég fiatal ahhoz, hogy sokan ne vegyék még „felnőtt” számiba. A példák hosszú felsorolása helyett hadd mutassuk be az egyik (tudomásunk szerint legújabb) díjazni valóan raffinált környezetszennyezési módszert. Hőgyész után a gyönki elágazóban hangulatos akácos kapaszkodik az út oldalán. A sűrű, ágasbogas zöld, kitűnő rejtekül kínálkozik — mint azt a képünk is mutatja — az ipari hulladéknak. A kis fák tövében jókora halom fémforgács rozsdásodik — újabb színfolttal gazdagítva az erdők színpompáját. Fotó: bj TOLNA MEGYEI NÉPŰJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, -főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Te- lex:14251, postafiók: 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u, 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20.— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551 jkSfJH aí\ Vöröskeresztes küldöttértekezlet