Tolna Megyei Népújság, 1977. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-27 / 123. szám
a Képújság 1977. május 27. A közoktatás kérdései Óraszám, nevelés, úttörőm un ka, közélet, család A pedagógusok munkaidejéről, illetve az ezzel ösz- szefüggő szabad időről két végletes vélemény van „forgalomban”. Az egyik szerint könnyű nekik, nyolcra bemennek, legkésőbb fél kettőkor végeznek, és még ott vannak a tanítási szünetek is. A másik vélekedés szerint — rendszerint a nevelők családjában, baráti körében — a munkaidő 25 óra, a kötelező társadalmi munka még ezen felül van. Éppen szabad időben, fél egy körül, a délelőtti tanítás és a délutáni munka között léptünk a paksi Bezerédj iskola tanári szobájába. Nagy volt a nyüzsgés; felkészülés a hatodik órára, annak eldöntése, ki menjen, ki ne és mikor Zánkára, bölcsődébe, óvodába a gyerekért? Kik jöjjenek az év végi pótló foglalkozásra, miért csak ennyien az egyik osztályból, miért olyan sokan a másikból és így tovább. A téma aztán végképp összezilálta a számunkra egyébként is nagy nyüzsgést. Felkiáltások in- nen-onnan. Inkább arról írjon, mennyi is a kötelező óraszám? Vagy: szabad időmben bukfencezni szoktam. Megint más azzal távozott, hogy ha lenne fölösleges ideje, nyilatkozna az újságnak. Az általános igazgatóhelyettes Schiller Józsefné úgy summázta a fenti véleményeket, hogy aki darázsfészekbe nyúl az ne csodálkozzék, ha megcsípik a darazsak. Az igazgatói irodában az általános igazgatóhelyettesen kívül, Bakonyi Mária napközis igazgatóhelyettes, Kern Istvá'nné matematikaszakos, Takács Miklós magyarszakos tanár, a pártalapszervezet titkára és később Peterdi Istvánná vett részt a beszélgetésben. A kiegészítő iskolába járókkal együtt 865 gyerek tanul ebben az intézményben. Az igazgatókkal együtt ötvenhat nevelő van. A szakos ellátottság teljes. A tizenhárom felső tagozatos osztályban 26 pedagógusnak heti 28 túlórája van, ami nem sok. Az ötvenhat nevelőből negyven a nő, szerencsés életkori megoszlásban, a kezdőktől egészen a nyugdíj előtt állókig. Az első vitatéma az volt, mennyi idő is kell ahhoz, hogy felkészüljenek egy-egy tanítási órára. A többség szerint, még egy óra. Kern Istvánná közbeszól, hogy az új matematikához ennél azért több kell. Több, mert új a tananyag, az övék tulajdonképpen kísérleti iskola ebben a tantárgyban, mert előbb kezdték, és vállalták az egész járás felkészítését az áttérésre. Egymást érik a bemutató tanítások. A délutánból, estéből is sokat elvesznek az előadások, konzultációk a járás többi matematikatanárával. Szemléltetőeszközök alig vannak. Maguknak kell gyártani. Nem értett egyet a társaság a rutin ügyében. Egyes vélemények szerint, öt-hat év után már sokkal köny- nyebb a felkészülés. Molnár Miklós ez ellen hevesen tiltakozik: — Ha öt-hat, vagy akár tíz év után kialakulhat a rutin, akkor be kell csukni a boltot, menjünk haza, és kezdjük elölről az egészet, mert nincs értelme itt maradni az iskolában. Mindig más a gyerekcsoport, nem létezik a világon két egyforma óra! Menjen be valaki felkészületlenül és én a következő órán — ha felkészültem —, csodát művelek ugyanazzal a társasággal. — Engedje meg, hogy vitatkozzam, ha a pedagógus tíz év alatt nem tud valamit jól megtanulni, akkor a gyereket hogyan tanítja meg? — Ez nem ellentmondás, nem is erről van szó, hanem arról, hogy mi mindig azt hisszük, már jól tudunk valamit! Meg lehet tanulni az anyagot, még tanítani is, de még nagyon messze vagyunk attól, hogy nevelni tudjunk. Mondok egy példát. Az osztályomban van három nehezen nevelhető gyerek. Az egyik árva, a másik szülei alkoholisták, a harmadikat meg elkényeztetik, akkor, hogy egyáltalán nekiállhassak a nevelésnek, el kell olvasnom két-két szakkönyvet, hol vagyok akkor én rutinomnál? A vitát a nevelésről ebben a tantestületben nem lehet befejezni. Szóba kerülnek a harmincas osztálylétszámok, a kicsi tornatermek, a napközis nevelés, és a nyugati magániskolák. Valaki azt találja mondani a vita hevében, hogy ott lehet igazán eredményeket elérni, mert tíztizenöt gyerekkel foglalkozhat egy pedagógus. Schiller Istvánná fogalmazza meg az ellenvéleményt. — A közösségi nevelést ezzel össze sem lehet hasonlítani. és nekünk ez a legfontosabb. Emlékezzetek csak, amikor a domboldal tarkál- lott a gyerekeinktől és elültettünk húszezer facsemetét, vagy amikor nyolcszáz gyerek énekelt úttörődalokat az ifjúsági házban. A könnye csordult az embereknek, olyan gyönyörű volt. Ugyanaz lett volna, ha csak feleennyien vagyunk? Az iskola pártalapszerveze- te készített felmérést arról, ki milyen társadalmi munkát végez az iskolán kívül. Néhány példa ebből, öt szakkör működik az ifjúsági házban, négy a TIT-ben az iskola nevelőinek irányításával. Egyéni előadást ennél többen vállalnak a TIT-ben. Van tanácstag. népfront- és Vöröskereszt-aktivista. Sokan tanulnak állami vagy pártok- tatásban. Volt marxista középiskola. Az iskolában van a legtöbb a társadalmi munkából. A szakkörök egy része kötelező óraszámban működik, de a többség a szabad időből megy el. Az egyik tornatanár azzal jött vissza az iskolába; Sajnos megnyertük a megyei úttörő-olimpiát kézilabdában meg fociban. Sajnos, mert mindezidáig minden szombatot és vasárnapot a pályán töltött, és most folytatni kell az edzést, meg elutazni a gyerekekkel az ország másik végébe. Az úttörőcsapatnak 24 KISZ-szervezettel van kapcsolata. A KISZ-titkárokat először meg kellett arra tanítani, hogyan is fogjanak neki. A gyerekeket nem szabad becsapni formális munkával. A szocialista brigádok tagjait is meg kellett győzni arról, ne ünnepi ruhában érkezzenek az iskolába, mert a gyerekek a munkásemberre kíváncsiak. A család és az iskola kapcsolatát csak azzal lehet erősíteni, ha minél több szülővel beszélik meg a gyerek személyes problémáin kívül, legalább a családi életre nevelés című tantárgyat. Tavasszal készülni kell a nőnapra, április negyedikére, május elsejére, pedagógusnapra, gyermeknapra, kulturális szemlére és a szaktárgyi versenyek döntőire. Mindez, ugyanolyan megterhelés a gyereknek, mint a pedagógusoknak. Mit csinálnak hát a szabad idejükben? Molnár Miklós tréfásan fogalmaz, de komolyan mondja. — Reggel hat és hét között bejövök, akkor gépelek csapatvezető és párttitkár minőségemben. Tanítás egy óráig. Délután nevelek, és felkészülök a másnapi óráimra. A maradék időben építem a házamat, hatvan százalékban saját és baráti kivitelezésben. Este tanulmányozom a szak- irodalmat, éjszaka horgászom, hajnalban pedig nem egyenesen idejövök, hanem a kertembe megyek dolgozni. Joggal kérdezhetné, minek még a kert is? Ennyi idill után kell a fizikai munka. Nekem ez a kikapcsolódás. A nők napi két órát játszanak saját gyerekeikkel, akkor is, ha szalad a lakás és másfél kiló a javítandó dolgozat. Mindezek a gyerekek lefektetése után következtethetnek csak. A nyári táborozásokra és kirándulásra — ha nincs kire hagyni — viszik a gyerekeket is, ugyanígy az ünepségekre. Egyöntetű vélemény, hogy hála a nem pedagógus férjnek, feleségnek, és a nagymamáknak, akik „bírják humorral” ezt a tempót és vállalják a kisgyerekeket. Ebben a darázsfészekben nem is csípnek a „darazsak”, csak szeretik a munkájukat. Egyikük azt mondta: a munka jelentős részét maguk adják önmaguknak, hiszen lehetne ezt is hivatalnok módjára csinálni, sokkal kevesebb időbe és energiába kerülne — de nem érdemes. Azt viszont, aki a tantestületben intrikál, piszkálódik — ki- szurkálják maguk közül. Volt pár éve, de az összeférhetetlenek elmentek innen, de még a pályáról is. IHÁROSI IBOLYA Tervek és tények o A helyibeli, akiiből sosem hiányzik némi rosszmájúság, csak arra figyel fel, hogy most emitt építenek, aztán hirtelen a másik városvégen bontanak valamit. Felépül az új művelődési ház, de az oda vezető egyetlen, járművel is használható útra egy nagy béiház WC- és konyhaablakai néznek. Nosza, tejüveg fallal kellett burkolni a kérdéses ház teljes frontját, ami egészen biztos nem olcsó mulatság. Átellenlben még mindig ibódészerű garázssor éktelenkedik, melynek építési engedélyét éppúgy kiadták valamikor, miként a bontási utasítást is bizonnyal kiadják -majd. Ugyanennek végében most egy cserjés van. Régészek sosem fogják feltárni a nyomait, de a Mészáros Lázárutcabeliek tudják, hogy néhány érvvel ezelőtt még az egyik környékbeli termelőszövetkezet elég ízléses zöldség-gyümölcs bódéja állt g helyén. Az újság megdicsérte, mert a város zöldság- ellíátása sántít, jaj de jó, hogy a termelőszövetkezet segítem akar rajta. Két nappal később ugyanabban az újságban (a miénkben) egy másik újságíró ledorongolta, hogy rontja a városképet, el vele! Mindkét toliforgatónak igaza volt és egy ideig igaza volt a szekszárdi polgárnak is,, aki a város építkezéseiben és bontásaiban nehezen talált rendszert. Ez ma már a múlté. A városközpont nagyjából- egészéből kialakult sőt napjainkra a régiek mellett meg- szülétték a város új egységei, a különböző lakótelepek. Almikor Tischler János és cigánynépe bontott, elsősorban ezeknek teremtett helyet, Császár József, a megyei tanács általános elnök- helyettese: „A fejlesztés később a városközponton kívül kialakítandó alközpontok területére koncentrálódik és a város- központtól távolabb eső területek ellátását is biztosítja. A lakóterületi fejlesztésekkel párhuzamosan — a központi normatíváknak megfelelően — kereskedelmi, művelődési és egészségügyi intézmények létesítésére is sor kerül... A rekonstrukció szerencsés időben kezdődött. Ugyanis az építőipar fejlődése következtében több technológia váltotta egymást, az új létesítmények külső képe nem egyhangú, hanem változatos.” Ez így igaz, noha a változatossághoz olykor nagyon vakmerő megoldások tartoznak. A kórház tőszomszédságában egy olyan vadlila csempefal fogadja a Báta- szék felől érkező döbbent látogatót, amire még egy eleven színérzékű levantei is felfigyelne. De még az ilyen részletek is változatossá teszik az egészet, ezért a fenti megállapítással egyet lehet érteni. A távlati tervék szerint Szekszárd vonzáskörzetéhez elsősorban Decs, Bátaszék, Bonyhádi, Zomlba, Kölesd, Szedres, Tengette, Fadd és Tolna tartoznak, mindazokkal a településekkel együtt, melyékre viszont ők magúk gyakorolnak vonzó erőt. Ennek a területnek 1980-ig előreláthatólag mintegy 5000, 1980—2000 között 6000 kereső munkaerő-feleslege lesz, akiknek elsősorban Szek- szárdon kell munkalehetőséget teremteni. A város fejlődési távlata tehát egyszerre nagy és behatárolt. Pontosan úgy, ahogy ismét csak Császár József fogalmazta meg: „Egy város nagyságát és szerepét a településhálózatban nem népességének száma határozza meg. Az a város tölt be nagyobb szerepet, amely a népesség számához viszonyítva nagyobb munkahelyi, ellátó, közösségi és kulturális intézményhálózat együttesét vallhatja magának. Ebből következőleg nem az a cél, hogy Szekszárd nagypáros legyen, hanem, hogy városellátó funkcióit minél magasabb színvonalon tudja teljesíteni.” Én személy szerint éppen azt kedveltem meg Szekszárdiban, hogy sosem lesz nagy, noha a jelenleginél az ezredfordulóig jóval nagyobbra, talán kétszeresére is duzzad. A jövő térképén a városközponttól jobbra és balra két alközpontot tüntettek fel. Az egyik most épül, ez a Bakta-oldaLi. A másiknak meg kell születnie, aminek eflső jele az AtBC-árúház az újvárosi templommal átellenlben. Ezeken kívül pontosan egy tucat városszerkezeti egység szerepel a térképen. Olyan, főbb utcákkal határolt körzet, melyeknek a jelentősebb intézményekkel való ellátását külön-külön kell biztosítani. Átlagos lélekszámúk nagyközségnyi: 5700 személy; a legkisebbé 2000, a legnagyobbé 10 200, tehát a jelenlegi teljes városi lakosság egyharmada. — Akkor mi marad a régiből ? A földpadlós, nedves, egészségtelen, földszintes házak sorát nagyon kevesen sírják vissza és azok is legfeljebb csak nosztalgiából. Szekszárd azonban minden báját elveszítené a Bartina- hegynek kanyargó házai nélkül. Képtelenség paneltömböket elképzelni Babits szép szülőháza környékére és a tulajdonképpen egyáltalán nem szép Garay tér szecesz- sziós épületeinek, a beszálló vendéglő korát máig idéző Garay-szállónak is megvan a maga visszaadhatatlan, a városra jellemző hangulata. Ugyanígy a Kadarka utca pincesorainak. Kevés az a Bátaszék felől Szekszárdra igyekvő, vagy innen oda tartó idegen, aki fel ne figyelne az alsóvárosi temetővel szemben lévő, majdnem skanzenbe kívánkozó szépségű pincesorra. Ezeknek meg kell maradniuk, hiszen nem SzekSzárd helyén épül egy új város, hanem Szekszárdin alakul ki a régi és új ötvözete. Itt kell szót ejteni a vá* ros környékéről. Szekszárd A Mérey lakótelep (Fotó: Komáromi) Pályázat A Tolna megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya és a tamási járási nép- művészeti napok rendező bizottsága pályázatot hirdet a Tolna és Baranya megyében élő faragók és népi fazekasok részére. A pályázat feltételei: Részt vehetnek a két megyében élő amatőr fafaragók, népi fazekasok és népi iparművészek olyan munkáikkal, amelyekkel díjat még nem nyertek. Téma: A népi élet ábrázolása, népi szobrászat, használati tárgyak. A pályázat jeligés; a munkához csatolt, lezárt jeligés borítékban közölni kell a pályázó nevét és címét. A díjak a következők: fafaragók, fazekasok részére egyaránt I. díj 2000 Ft, II. díj 1500 Ft., III. díj 1000 Ft. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére készített legjobb pályamunka készítője 1000 Ft díjban részesül. A legértékesebb kollekció 1000 Ft díjban részesül. A legjobb ifjúsági pályázót kü- löndíjban részesíti- a KISZ Tolna megyei Bizottsága. A kiállításra pályázaton kívül olyan munkákat is elfogadnak. amelyek már díjat nyertek, de Tamásiban még nem kerültek bemutatásra. A pályamunkán látható helyen név és monogram szerepeljen. (A jeligét rá kell ragasztani a pályamunkára.) Beküldési határidő: 1977. július 24. Cím: „Gőgös Ignác” Művelődési Központ 7090 Tamási. A bíráló bizottság által elfogadott munkákat 1977. augusztus 14—27-ig Tamásiban a nemzetközi lovasnapok és a népművészeti napok idején a „Gőgös Ignác” Művelődési Központban mutatják be. egészére jellemző a táj legnevezetesebb kultúrnövénye, a szőlő. Ha a Kálvária- domibra telepített fák megnőnek, a tövükből sétányokról és padokról lehet majd lenézni a városra és a tájra, melynek peremét öcsény és Decs' háztetői színesítik. A házak között is viszonylag sok a zöld terület, sőt egy napon talán a volt Mayer- rét se csak viselni fogja a Népek Barátsága park nevet, hanem csakugyan parkosítják. A csodálatos Sötétvölgy parkerdeje legnagyobb részben már kiépült, a 6-os út mentén pedig ott az új tó is. Szekszárd „tavasítása” egyike a legszerencsésebb ötleteknek és tovább folytatható, megszakításokkal egészen a Sió-töltésig. Odébb ismét egy lapos, amiből nem túlságosan nagy megerőltetéssel szintén, horgászparadicsomot lehetne és akarnak is csinálni. A sort valamivel távolabb a sokszor elsiratott, de már újjászületőben lévő Csörge-tó zárja. A város környékének egyetlen kellemetlen kivétele a „Delta”, mely- lyel idáig még senki nem tudott mit kezdeni. Valamelyes parkosítási nyomok árválkodnak benne és gaz minden mennyiségben. Feltöltéséhez egy dombot kellene odahordani és nincs a közelben elhordásra alkalmas domb. A város „kapuja” tehát még rendezésre vár, de ha a horgásztó megszületik, kialakítják az átformált Siópartot, a vízfelület minden bizonnyal kedvezőbbé teszi az összbenyomást. Az elkövetkező évtizedek Szekszárdja természetesen városiasabb lesz a jelenleginél. Hogy ez a városiasodás milyen mértékű emberköze- liséget jelent majd, az rajtunk annyiban múlik, »menynyire utódainkat nevelni tudjuk, akik természetesen önmagukat is nevelik. (Vége) Aliscőtöl Szekszördiq
