Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-02 / 78. szám
/''toÜÍaN2 ’rffcPUJSÁG Moszkvai telex Emlékezés 1977. április 2. Komor Imrére Vance látogatása után Andrej Gromiko szovjet külügyiminiszter Moszkvában sajtóértekezleten foglalkozott az amerikai külügyminiszter moszkvai látogatásával, a szovjet—amerikai kapcsolatokkal. Kár volna tagadni: nagyon várták Vance amerikai külügyminiszter érkezését Moszkvában. A legmérték- tartóbb és az utóbbi két évben fokozatosan kialakult új realitásokkal teljes mértékben számotvető szovjet kommentátorok és politikai tényezők is bíztak valamiben: az újra kezdés lehetőségében. Ráadásul amerikai részről mindent elkövettek annak el- hitetése érdekében, hogy a Carter-adminisztráció „valami mást akar”, mint elődei, valami biztonságosabbat) ki- egyensúlyozottabbat az amerikai—szovjet kapcsolatokban. Persze eleve gyanús volt, hogy Carter minduntalan azt bizonygatta az amerikai és a nemzetközi közvélemény előtt: ahhoz, hogy megfelelő pozíciókat építsen ki saját „héjáival” szemben, s megállapodhasson a Szovjetunióval az emberiség sorsát érintő legfontosabb kérdésekben, ahhoz, hogy megköthesse a várva várt SALT—2 megállapodást, elengedhetetlen számára... a Szovjetunió belügyeitoe való beavatkozás. Ez volt az a kettősség az amerikai politikában, amelyről két héttel a külügyminiszteri találkozó előtt a No- voje Vremja című moszkvai hetilap így írt: Úgy látszik a szocializmus „visszaszorításának” erőpoliti'káját, mely a hidegháborús korszak amerikai stratégiája volt, most a „szocializmussal való megállapodások erőpolitikájával” akarják helyettesíteni. Valóban így látszott, noha a moszkvai kommentátorok már akkor figyelmeztettek, hogy ez teljesen irreális kombináció, nemcsak azért, mert az erőpolitika a szocialista világ számára akkor sem fogadható el, ha „mézes madzagokat” mellékelnek hozzá, hanem azért is, mert egy közönséges, ha úgy tetszik gyerekes füllentésre épül. Carter ugyanis csak akkor mondott igazat, amikor azt állította, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó lemondani „az emberi jogok védelme” címen folytatott, más államokat és népeket sértő tevékenységről. Amikor azonban arról beszélt, hogy ezzel szemben az Egyesült Államok hajlandó a Gerald Ford és Leonyid Brezsnyev által 1974 novem- rében kidolgozott tervek alapján megkötni a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló új egyezményt, akkor nem mondott igazat. Amikor azt érzékeltette, hogy az Egyesült Államok mostanában „a világ lelki- pásztorának” szerepére vágyik, akkor igazat mondott, amikor azt próbálta elhitetni, hogy cserében lemond „a világ csendőrének” szerepköréről, a stratégiai erőfölény alapján való politizálásról, akkor valótlant állított. Moszkva érezte az új amerikai kormányzat magatartásának ezt az ellentmondásosságát, de nem vágott az események elébe. Várta és kivárta Vance-et, meghallgatta és mérlegelte a külügyminiszter által előterjesztett „új javaslatokat”. Pedig tudta és hangoztatta mindennap és minden szinten, hogy a fegyverkorlátozáshoz nem új javaslatok kellenek, csupán jóindulat, őszinteség és két aláírás a vlagyivosztoki elvek alapján már csaknem kész egyezmény alá. Mit javasolt Vance? Javasolta, hogy a Vlagyivosztokban megjelölt „plafont”, amely 2400-ban maximálta a nukleáris töltetek célba juttatására szolgáló eszközök számát, szállítsák le 2000-re, vagy akár 1800-ra. Csábító indítvány annak, aki nem tudja, hogy az Egyesült Államoknak így is csak 1800, vagy még kevesebb célba juttató eszköze van, a Szovjetuniónak viszont ennél több, mégpedig azért, hogy ellensúlyozhassa ezzel azt, hogy az amerikaiak viszont kétszer annyi nukleáris töltettel rendelkeznek. Ezen a két tényezőn alapul jelenleg a stratégiai egyensúly. Mit javasolt tehát az amerikai fél? Azt, hogy a Szovjetunió semmisítsen meg néhány száz rakétát és ezzel önként mondjon le az egyenlő biztonság elvéről. És a másik amerikai indítvány: kössék meg a megállapodást anélkül, hogy az érinthetné az amerikai cirkálórakétákat, napjaink egyik legkorszerűbb, legveszélyesebb atomhordozó fegyverét. Józan észszel ezt sem lehetett elfogadni. Ezeket az amerikai trükköket Gromiko szovjet külügyminiszter leplezte le a Vance elutazása után tartott sajtó- értekezleten. Szavai csak azokra hatottak kiábrándítóan, akik addig gyanútlanul hallgatták Washington áhí- tatoskodó szavait. Andrej Gromiko kemény szavakat mondott ki. Ravaszkodással, félrevezetéssel vádolta az amerikai kormányt, számon kérte a becsületességet is. A Vance-látogatást viszont szükségesnek és hasznosnak nevezte még az adott körülmények között is. E látogatás után többé senki nem ringathatja magát illúziókban és ezzel, bizonyos értelemben, új lehetőségek nyílnak a szovjet—amerikai kapcsolatokban is. Kiaknázásukhoz nem kell más, mint az, hogy az Egyesült Államok kormánya tudomásul vegye: azok az idők, amikor a szocialista világ ellen alkalmazható volt az erőpolitika bármely változata, nem téríthetők vissza. Moszkva, 1977. április 1. BOKOR PÁL Pokolgépesek összeesküvése (3.) Február 5-gn este hatszáz utassal pontosan indult a nápolyi pályaudvarról a 707. számú expresszvonat, amelynek másnap kellett Rómán át Milánóba érkeznie. A Brenner- járatnak is nevezett expressz elindulása után rövid idővel megszólalt a telefon a római rendőr-főkapitányságon. Egy női hang Frangranzát, a biztonsági szolgálat fejét kérte, vagy Carnevali főfelügyelőt, a rohamrendőrség egyik vezetőjét. Néhány perc múltán riadókészültséget rendeltek el, s kiadták a parancsot: a legközelebbi pályaudvaron meg kell állítani az expresszi! Miután a 3. kocsijából átszállították az utasokat a vonat többi kocsijába, e kritikus hármast, amelynek pontos sorszámát is megadták, le kell kapcsolni a vonatról és azonnal átkutatni, mert bombát helyeztek el benne. A 3. kocsit Formiában visszatartották, az expressz pedig továbbrobogott. Pokolgépet azonban nem találták a lekapcsolt vagonban. Amikor a korábbi telefonáló újra jelentkezett, a római rendőrkapitányság közölte vele, hogy semmiféle bombát nem találtak, de folytatják a kutatást a 707-esen. Alig valamivel azelőtt, hogy az expressznek meg kellett érkeznie a római főpályaudvarra, a telefonáló újra hallatott magáról. Ezúttal közölte: a Rámába érkezés utáni percekre időzített pokolgép a negyedik kocsi egyik vízcsöve fölött található. Sikerült hatástalanítani. Csak percek voltak hátra a robbanásig... A REJTÉLYES TELEFONÁLÓ A biztonsági rendőrség feje és a rohamrendőrség főfelügyelője másnap egy Rita Moxedano nevű nő fényképét adta át a sajtó képviselőinek; ő a titkos informátor — közük —, akit sikerült beépíteni újfasiszta szervezetekbe és sok terrorista merényletet akadályozott meg bejelentéséivel. Vo- natrobbantásókat hiúsított meg, fegyverraktárak és titkos búvóhelyek felfedését segitette. Közreműködésével a rendőrség már nyomon van és remélhetőleg hamarosan letartóztathatja azokat, akik a bombát a 707-es vonatra szerelték. Rita Moxedano információja nyomán ugyanis egy Róma környéki elhagyott villában a Brenner-expresszen talált pokolgéphez hasonlókat zsákmányoltak. A baloldali lapok több gyanús elemre hívják fel a figyelmet. Mint rámutatnak: Rita Moxedano többször került összeütközésbe a rendőrséggel és akik közelebbről ismerik, azok szerint kapcsolatai voltak Saccucci, mentelmi jogától megfosztott, gyilkos merénylet miatt elítélt egykori újfasiszta képviselővel és fiával. Megírták azt is, hogy azok a gyújtószerkezetek, amelyeket a rendőrség Moxedano információi alapján zsákmányolt, selejtes gyártmányok voltak; a tűzszerészek szerint eleve alkalmatlanok arra, hogy bambákat robbantsanak velük. VÁRATLAN FORDULATOK v A római vizsgálóbíró is egyre több gyanús elemet fedezett fel Rita Moxedano vallomásaiban. Az ellentmondásokba keveredett nő végül is azzál tagadott meg minden további választ, hogy csupán a biztonsági szolgálat fejének, Fragranza főfelügyelőnek hajlandó vallomást tenni. A vizsgálóbíró követelte, hogy nevezze meg a pokolgépes merénylet valameny- nyi résztvevőjét, hiszen ha a bombáról tudomása volt, akkor a tetteseket és a felbujtókat is ismernie kell. Majd miután hiába kísérletezett ezzel, elrendelte az informátornő letartóztatását bűnpártolás címén. A helyzet akkor vált bonyolulttá, amikor a vizsgálóbíró az új terhelő adatok alapján magát az informátornőt vádolta meg a bomba elhelyezésével a 707-es expresszen. Eszerint alapos a gyanú, hogy Rita Moxedano, aki nem tud alibit igazolni február 5-e azon három órájára, amely a vonat elindulását megelőzte, azért adott egy ideig hamis információkat, hogy növelje a pánikhangulatot. A baloldali sajtó az új fejlemények fényében egész sor, egyelőre megválaszolatlan kérdéssel állt elő. Ha Rita Moxedano szerelte fel a bombát, a robbanás előtt miért értesítette a hatóságokat? Mi ebben a zavaros ügyben a rohamrendőrség és a biztonsági szolgálat egyes vezetőinek valóságos szerepe? Római vélemények szerint feltételezhető, hogy mindaz, ami a 707-es expressz körül történik, nagyon is beleillik egy újább összesküvés terveibe. Ezúttal is az a cél, mint 1969-ben vagy 1970-ben, amikor pokolgépek egész sorával igyekeztek kialakítani a félelem és a bizonytalanság légkörét, amelyben -megteremtődnek egy szélsőjobboldali rendszer bevezetésének feltételei. A baloldali erők nemcsak felismerik és leleplezik az újabb pokolgépes összeesküvést, hanem mindent elkövetnek, hogy az igazságszolgáltatás lesújthasson mindazokra, akik a gyilkos merényletekért felelősek; a tettesekre csakúgy, mint megbízóikra — bármilyen állami tisztséget töltsenek is be. ÁRKUS ISTVÁN Hetvenöt éves volna, ha élne. És élhetne, ha szervezetét nem tette volna idő előtt tönkre a folytonos küzdelem, ha szívét nem kezdi ki a sok súlyos megpróbáltatás. És ha tudjuk, menynyire szeretett élni, korántsem frázis: a mozgalom szolgálata, a harcos életfelfogás nem ellentétes az élet szépségeinek, változatos értékeinek igenlésével. Sőt. Fontos beszélni Komor Imre élet- szeretetéről, hogy az élet megbecsülendő, éppen ezért mindenkinek kijáró erkölcsi, szellemi és anyagi javait miként értékelte. Előremutató vonás volt ez szemléletében olyan korban, amely előbb csak a kiváltságosoknak szolgált a földi javakkal, később pedig, amikor már adott volna, még igen kevés volt a szétosztható. Nem kevésbé fontos vonása volt nagy általános műveltsége, amelyet szinte bravúros módon tudott a választott ügy szolgálatába állítani. E hajlamokat, vonzódásokat ismerve nem különös, hogy bár meglepően sokfajta poszton és megbízatásban tevékenykedett, indíttatása és élete visszavisszatérő periódusai az újságíráshoz kötötték: a szerkesztői asztalnál különösen jól érezte magát. Mindössze 16 éves, amikor bekapcsolódik a háborúellenes diákmozgalomba és egyik alapító tagja lesz a Kommunisták Magyarországi Pártjának. A Tanácsköztársaság megdöntése után Bécs- be emigrál, majd illegálisan hazatér. Pécsett, Baranyában szervezi az ifjúmunkásokat és szerkeszti a KIMSZ lapját, az Ifjú Proletár-t. Aztán Moszkvában részt vesz a Komintern végrehajtó bizottsága ülésein, amikor hazatér, letartóztatják, súlyos börtönbüntetésre ítélik, amelynek teljes letöltésétől a fogolycsere menti meg. Több évig külföldi pártmunkát végez, majd Moszkvában dolgozik tudományos és publicisztikai vonalon. A harmincas évek elején egy német nyelvű napilap főszerkesztője, később a KMP Központi Bizottsága tagjaként különböző országokban, s illegálisan Magyarországon is pártmegbizatásokat lát el. A törvénysértések idején, a súlyos megpróbáltatások évei következnek, mígnem jóval a felszabadulás után hazatérhet és bekapcsolódhat a kommunista sajtó- munkába. A Népszavánál, a Szabad Népnél, végül a Magyar Nemzetnél tölt be vezető munkakört, szerkeszti a Társadalmi Szemlét. A nyugdíjas kor hozhatta volna meg a szemlélődést és kielégülést egy tisztultabb világban, ám ezt a békés öregséget nem érhette meg, 1966-ban meghalt. Hatvannégy éves volt. LAPZARTA Tihanyban befejeződött a KGST-országok újságírószövetségeinek tanácskozása, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának méltó megünneplését és a szocialista újságírás aktuális közös problémáit tűzte napirendre. Pénteken a tanácskozáson részt vevő delegációk vezetőit Aczél György, az MSZMP PB tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese fogadta a parlamentben, ahol baráti eszmecserét folytatott velük a szocialista újságírás aktuális és közös tennivalóiról. Este dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, a Magyar Újságíró Szövetség székházában a vendégek tiszteletére fogadást adott, amelyen részt vett Győri Imre, az MSZMP KB titkára. BÉCS Pénteken újabb tanácskozást tartott Bécsben Waldheim ENSZ-főtitkár elnökletével a ciprusi görög és török népközösség két képviselője. Ä megbeszélés csaknem két órán át tartott. Az ülés után olyan hírek terjedtek el, hogy a görög küldöttség elutasította a török cipriotnk ..javaslatát”, amely alkotmányjogi kérdésekre vonatkozott. BONN Politikai és gazdasági támogatást kért a nyugatnémet vezetőktől a Bonnban tárgyaló Anvar Szadat egyiptomi államfő. Pénteken előbb Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterei, majd Helmut Schmidt kancellárral találkozott. A megbeszélések utáni sajtó- értekezleten kiderült, hogy Egyiptom egyelőre csak az NSZK elvi támogatásával számíthat. Szadat ugyan „rendkívül építő jellegűnek és részletesnek” minősítette a tárgyalásokat, utalt azonban arra, hogy elsősorban „a kölcsönös tájékoztatásról” volt szó. A közel-keleti- rendezést célzó genfi értekezlet és a nyugatnémet—egyiptomi gazdasági együttműködés szerepelt elsősorban napirenden. Az egyiptomi elnök kairói látogatásra hívta meg Schmidt kancellárt és reményét fejezte ki, hogy erre az útra még idén decemberben sor kerülhet. Az egyiptomi elképzelések a közel-keleti rendezésben nagyobb szerepet szánnak Nyusat-Európának. Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke a Parlamentben átnyújtotta a Rózsa Ferenc-díjakat a kitüntetett újságíróknak. A képen: Mitzki Ervin, a Dunántúli Napló főszerkesztője átveszi a díjat.
