Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-08 / 82. szám

2 /^tolnaN . 1&PUJSAG 1977. április 8. Belgrád Tovább szilárdult a JKSZ egysége Joszip Broz Tito államfő, a JKSZ elnöke a Bosznia- Hercegovina Köztársaságban lévő Bugojnóban a párt hely­zetéről és feladatairól tartott megbeszélést az említett tag- köztársaság vezetőivel. Tito elnök ez alkalommal mondott beszédében hangsú­lyozta, hogy az 1974-ben tar­tott X. pártkongresszus óta tovább szilárdult a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének az egysége. A jugoszláv pártelnök és államfő beszédében a mar­xista képzés és általában az eszmei-politikai színvonal emelésének fontosságát hang­súlyozta, méltatva egyben a már működő és most létesülő pártiskolák jelentőségét. KGST-tanácskozást tartottak A KGST vegyipari állandó bizottsága 1977. április 1-től 6-ig tartotta 50. ülését Templinfoen, a Német De­mokratikus Köztársaságban. Az ülésein részt vettek a KGST-tagországok, továbbá Jugoszlávia delegációja, va­lamint megfigyelőként a Vietnami Szocialista Köztár­saság képviselője is. A ma­gyar delegációt dr. Horváth László nehézipari miniszter- helyettes vezette. Az ülésen áttekintették a vegyipar, a cellulóz-papíripa­ri és mikrobiológiai együtt­működés bővítésének és rea­lizálásának helyzetét, s az integráció érdekében teendő további intézkedéseket. Libanon Kiűzték a jobboldaliakat Khiamból A WAFA palesztinai és a UPI amerikai hírügynökség jelentése szerint a libanoni nemzeti hazafias erők és pa­lesztinai szövetségeseik csü-, törtökön hajnalban kiűzték a jobboldali fegyvereseket Khiam dél-libanoni helység­ből. Khiam az izraeli határtól 6 kilométerre, Arku'b körze­tének peremén, hadászati fontosságú dombon fekszik. Az egyesült baloldali erők Khiam felszabadítása után a Anvar Szadat egyiptomi köztársasági elnök befejezte háromnapos hivatalos ame­rikai látogatását és szerdán éjjel elutazott Washington­ból. Szadat az első arab állam­fő, akit James Carter ame­rikai elnök januári hivatalba lépése óta fogadott. A Carter-kormány szerint „jók a kilátások” arra, hogy még ebben az évben felújít­sák a genfi közel-keleti béke- konferenciát, s a kormány — a Reuter szerint — most az­zal a céllal tájékozódik a térség vezetőinek álláspont­járól, hogy „felkérésre köz­vetítő szerepet vállalhasson” az arab és az izraeli fél kö­zött. A csütörtöki egyiptomi sajtó derűlátóan cikkezett Anvar Szadat egyiptomi ál­konzervatívok ellenőrizte Marjayounh irányába foly­tatták előrenyomulásukat és a UPI úgy tudja, hogy a vá­rosban, amely a jobboldaliak legfontosabb „fellegvára”, a határmenti térségben, máris utcai harcok folynak. Fegyveres összecsapásokat jelentettek a jobboldaliak egy másik bázisának, a Mar- jayounh-tól és Khiamtól délre fekvő Kiéi a város körzeté­ből is. ■ lamfő washingtoni tárgyalá­sainak eredményeiről. Az A1 Akhbar kairói napi­lap szerint „Szadat látogatá­sa néhány fontos eredményt hozott. Az eredményekhez tartozik elsősorban az, hogy az amerikaiak egyetértenek az arab—izraeli konfliktus ésszerű megoldásával.” Az A1 Ahraim című félhi­vatalos napilap szerint „a következő hetekben” nem fognak mutatkozni Szadat washingtoni látogatásának konkrét eredményei. „Rövid visszapillantás is elég ahhoz — véli az A1 Ahram —, hogy felismerjük, egyre világo­sabbá válik a közel-keleti probléma különböző aspek­tusaival kapcsolatos ameri­kai magatartás. Ez kétségte­lenül javítani fogja a genfi békekonferencia újbóli össze­hívásának kilátásait.” Ciprus­konferencia Bécsben csütörtökön befe­jeződött a Ciprus jövőjével foglalkozó konferencia 6. ülésszaka. A szigetország gö­rög és török közösségének képviselője, Papadopulosz és Onan utolsó munkamegbe­szélésén elsősorban a hivata­los közlemény szövegének megszerkesztésével foglalko­zott. Perez de Cuellar, az ENSZ-főtitkár ciprusi külön- megbízottja az ülés után ren­dezett sajtókonferencián is­mertette a hivatalos közle­ményt. **■ A március 31. és április 7. között megtartott tanácsko­záson a görög közösség kép­viselője a területi, a török közösség megbízottja pedig az alkotmányjogi rendezésre tett javaslatot. Ezeket mun­kaüléseken vitatták meg. A közlemény szerint az ülés­szakon nem sikerült a fenn­álló nehézségeket áthidalni. Mindazonáltal a szigetország politikai rendezéséről tovább folytatják az érdemi tárgya­lásokat, hogy a nézetkülönb­ségeket leküzdjék. A közle­mény végezetül bejelenti: a tárgyaló felek megállapod­tak abban, hogy május kö­zepén Nicosiában az ENSZ- főtitkár különmegbízottjának elnökletével megbeszélést tartanak a konferencia egy későbbi időpontban Bécsben megrendezendő újabb ülés­szakának előkészítésére. Washington Szadat befejezte látogatását • • illést tartott a FAO magyar nemzeti bizottsága Az ENSZ mezőgazdasági és élelmezési szervezeteinek magyar nemzeti bizottsága csütörtökön Nammer József mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettesnek, a nemzeti bizottság elnöké­nek vezetésével ülést tartott a MÉM-ben. Az ülésen részt vett dr. Czimbaimos Béla, a TOT főtitkára is. A nemzeti bizottság meg­tárgyalta az ENSZ élelmezé­si és mezőgazdasági szerve­zetével (FAO) való együtt­működésünk továbbfejleszté­sére kidolgozott javaslatokat. Uj politikájában és prog­ramjában a FAO tovább nö­velte a fejlődő országok meg­segítésére irányuló erőfeszí­Megtartják a baszk nemzeti ünnepet ­A spanyol kormány szer­dán ‘ miniszteri rendelettel tiltotta meg a hagyományos baszk nemzeti nap, a húsvét vasárnapján tartandó „aber- ri eguna” megünneplését. Rodolfo Martinvilla belügy­miniszter szerint a megem­lékezést szervező pártok „nincsenek abban a helyzet­ben, hogy szavatolhatnák a felvonulás és ünnepség nyu­godt és békés lefolyását”. Korábban Baszkföld nem­zeti napja e spanyolországi nemzetiségi mozgalom nagy tömegeket mozgósító harci napja volt. A madridi kabi- met e döntésével — különbö­ző szélsőséges politikai cso­portok felelőtlen megnyilat­kozásaira való hivatkozással — lehetetlenné kívánja ten­ni több, mindeddig nem en­gedélyezett ellenzéki párt nyilvános politikai szereplé­sét. A szervezők a tiltó hatá­rozat ellenére bejelentették, hogy méltóképpen megemlé­keznek a baszk nemzeti nap­ról, és az ünnepségekre leg­alább százezren érkeznek Vitóriába, Alava tartomány székhelyére. Az esetleges provokációk visszaverésére, a békés felvonulás biztosítá­sára az euzkadi kommunista párt (a Spanyol KP tartomá­nyi szervezete), az eusko szo­cialisták és két másik poli­tikai szervezet négyezer ak­tivistája biztonsági szolgála­tot szervez az aberri eguna” 1 idejére. téseit. Ez szükségessé teszi, hogy a jövőben szervezetteb­ben vegyünk részt azokban a programokban, amelyekben hazánk eddig is jelentős mértékben nyújtott segítsé­get a FAO-n keresztül is a fejlődő országoknak: mint például mezőgazdasági szö­vetkezetfejlesztés, vízügy és öntözés, belvízi halászat, er­dészet, talajtan, állategész­ségügy, növényvédelem, stb... A bizottság továbbra is súlyt helyez a FAO kereté­ben magyar kezdeményezés­re létesített európai tudo­mányos-kutatási hálózatok tevékenységére, amelyen be­lül a kukorica- és a növény- védelmi kutatásokat magyar intézetek irányítják, illetve koordinálják. Jelentős az öntözéses modellgazdaságok szerepe is. A FAO kezdeményezésére kibontakozóban van Magyar- ország és a FAO között egy hosszú lejáratú mezőgazda- sági szövetkezetfejlesztési együttműködés, amelynek fő irányelveit a bizottság ugyancsak megtárgyalta. Foglalkozott továbbá a FAO nemzetközi világélelmezés- biztonsági vállalkozásában való részvétel lehetőségével; jóváhagyta titkárságának 1976. évi munkájáról szóló jelentését, valamint a bizott­ság 1977. évi munkaprogram­ját. Moszkva Koszigin Szonodával tárgyalt Koszigin szovjet kormány­fő csütörtökön Fukuda japán miniszterelnök különmegbí- zottjával, Szonoda Szunaóval tárgyalt. Szonoda, a japán kabinet főtitkára átnyújtotta Koszignmek Fukuda Takeo személyes üzenetét, mely moszkvai japán források szerint elsősorban a szovjet— japán halászati tárgyalások problémáival foglalkozik. Koszigin és Szonoda talál­kozójáról Moszkvában rövid közleményt adtak ki, amely szerint a szovjet kormányfő és a japán megbízott meg­beszélése „tárgyszerű és nyílt légkörben” folyt. Megvitat­ták a szovjet—japán kapcso­latok néhány kérdését, köz­tük a halászattal összefüggő kérdéseket. A február végén miniszte­ri szinten megkezdett, s szak­értők bevonásával jelenleg is folyó tárgyalások össze­függnek a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának tavaly decemberi döntésével, amely a megfelelő nemzetközi ten­gerjogi konvenció kidolgozá­sáig 200 mérföldben jelölte meg a Szovjetunió halászati övezetének kiterjedését. Emiatt elengedhetetleniné vált egy új szovjet—japán halászati megállapodás ki­dolgozása, már csak azért is, mert Japán a maga részéről ugyancsak át kíván térni a 200 mérföldes zónára. LAPZARTA BUDAPEST Juhász Ottó, a SZOT tit­kára csütörtöki sajtótájékoz­tatóján bejelentette, hogy a Minisztertanács, a SZOT és a KISZ Központi Bizottsága április 16—17-re összehívta a szocialista brigádvezetők MOSZKVA-*■%. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főti'tkára csütör­tökön a Kremlben fogadta Jasszer Arafatot, a Paleszti­nái Felszabad! tásii Szervezet Végrehajtó Bizottságának el­nökét és megbeszélést foly­tatott vele. Agyonlőtték a nyugatnémet főál lám ügyészt Csütörtökön reggel Karl- sruheban ismeretlen tettesek merényletet követtek el Bu- back nyugatnémet főállam- ügyész ellen. Szemtanúk sze­rint a főállamügyész gépko­csiját egy motorkerékpár előzte meg az egyik forgal­mas utcán és a rajta ülők egyike géppisztolyból tüzet nyitott az autóra. Buback ás a gépkocsivezető halálos se­bet kapott. A rendőrség azonnal nagy apparátussal kezdte meg a nyomozást a merénylők után. Képünkön: a fekete Merce­des autó, amelyben a me­rénylet két áldozata utazott, s az egyik holttest az úton. (Képtávírónkon érkezett). A Podgornij-látogatás után A szovjet-afrikai barátság alapja Anatolij Gromiko, a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia Afrika Intézetének igazga­tója elkísérte Nyikoljj Podgornij szovjet államelnököt tanzániai, zambiai, mozam­biki és Szomáliái látogatására. Az utazás befejezte után a tudós» válaszolt a szovjet APN sajtóügynökség munkatársainak kér­déseire. — Mi az alapvető benyomása a szov­jet—afrikai csúcstalálkozók menetéről, és azok várható eredményeiről? — A látogatások, szerintem, először is előmozdították az egyik legsürgősebb nemzetközi politikai feladat megoldását; a gyarmati elnyomás minden maradványá­nak teljes felszámolását, a fajgyűlölet tűz­fészkeinek megszüntetését Dél-Afrikában. Ez a folyamat a sikeres megvalósulás felé halad. Az eredmény: a nemzetközi kapcso­latok rendszere stabilabbá válik, kiterjed az enyhülés folyamata, például Afrikában is. — Egyes nyugati országok sajtója egé­szen mást állít. — Igen, ők előráncigálják a hideghábo­rús szellem elavult, akár úgy is mondhat­nám „ügyeletes” dogmáit Miközben Julius Nyerere, Kenneth Kaunda és más tekinté­lyes afrikai vezetők arról nyilatkoznak, hogy a szovjet látogatás mennyire jelen­tős Afrika számára, Pretoriában és Salis­buryban megkondították a „kommunista veszély” vészharangját. Az egyedüli kiút pedig azoknak, akik afrikaiaknak tartják magukat, függetlenül attól, feketék vagy fehérek, a fajüldözés rendszerének felszá­molása Afrika déli részén. A fajgyűlölő rezsimek támogatása az egyedüli oka an­nak, hogy a politikai erőfeszítések mind­máig nem hoztak gyümölcsöző eredménye­ket. — Egyes nyugati politikai szakértők még mindig az „afrikai kelet—nyugat konfrontáció”-ról beszélnek. — Sajnos, így van. A komolyabb meg­figyelők azonban a saját szemükkel győ­ződhetnek meg arról, hogy a szovjet poli­tika, mint általában, Afrikában is, béke­szerető. Áz afrikai kontinensen csak egyet­len befolyás érvényesülhet, az afrikaiaké! Ezt azonban időnként nehezen értik meg azok, akik a kontinenst mindig a Nyugat- Európa, vagy az Egyesült Államok érdek­övezetének tekintik, és ugyanezt tételezik fel a Szovjetunióról is. — Nézete szerint mi az, ami manapság egyesíti a Szovjetuniót és a független afrikai államokat? — A határozott törekvés a tartós bé­kére, a fajgyűlölet felszámolására, s arra, hogy a gazdaságilag elmaradott népek fej­lődhessenek. (APN—KS) V. országos tanácskozását. A vállalati brigádértekezlete­ket követő 36 ágazati tanács­kozáson megválasztották azt az ezer küldöttet, amely megvitatja majd a szocialis­ta brigádmozgalom helyze­tét, a munkában és tanulás­ban rájuk váró feladatokat. TOKIÓ Csütörtök délutáni tokiói lapjelentések szerint Carter amerikai elnök látogatást szándékozik tenni Kínában. Az amerikai elnök ilyen ér­telmű kijelentést tett, ami­kor találkozott egy japán ipari delegációval, amely Haszegava Norisige-nek, a Sumitomo Chemical Co. el­nökének vezetésével tartóz­kodik az Egyesült Államok­ban. Tokióban érdekesnek tartják, hogy Carter a kínai látogatás kérdését akkor ve­tette fel. amikor szóba ke­rült a kínai—amerikai dip­lomáciai kapcsolatok rende­zésének kérdése. Tokióban úgy vélik, hogy az amerikai elnök úton Kí­nába látogatást tesz Japán­ban is. NYÍREGYHÁZA Csütörtökön Nyíregyházán tartották a költészet napja rendezvénysorozatának or­szágos megnyitóját. Az egész­napos ünnepség első esemé­nyeként a nyíregyházi Mó­ricz Zsigmond Színház tár­salgójában Váci Mihály- emlékkiállítás nyílt, melyen Nyíregyháza költőfiának munkái, publikációi mellett több eredeti levelét, s egyéb relikviáit mutatják be a lá­togatóknak. A tárlaitnyitás után a színiház előtti téren megkoszorúzták Váci Mihály­nak a múlt évben felavatott szobrát. Garai Gábor Kos- suth-diíjas költő, az írószö­vetség főtitkára méltatta a költő munkásságát. BUDAPEST A magyar béketanács meg­hívására hazánkban tartóz­kodott a csehszlovák béke- bizottság küldöttsége dr. Jo­sef Mudroöh ügyvezető el­nökhelyettes vezetésével. A két békemozgalom vezetői véleményt cseréltek a nem­zetközi békém ozgal om előtt álló feladatokról, megtárgyal­ták a békeépítők varsói vi­lágközgyűlésének előkészíté­sével és a két mozgalom to­vábbi együttműködésével összefüggő közös feladatokat.

Next

/
Thumbnails
Contents