Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-01 / 77. szám
a Képújság 1917. április 1. A l/A«AÍ/é<ié<tr l/áe/TÁpai lába. Különösen a napközis Tizenegy napes tanítási ciklns tanulók nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, hiszen nácik XI napon keresztül egész napos iskolai elfoglaltságot jelent a délelőtti tanítás és a délutáni napközis foglalkozás, amely után valóban kikapcsolódás a szabad szombat. 1976. szeptember 1-től az oktatási miniszter utasítása alapján az óvodákban, az általános iskolák és kisegítő iskolák alsó tagozatában bevezettük a 11 napos tanítási ciklust, amely azt jelenti, hogy az 1—4. osztályban minden második szombat szabad, a tantervi anyagot 11 nap alatt végzik el. A RENDELKEZÉS alapján minden óvodában és mindazokban az iskolákban megindult az új tanítási rend, ahol a személyi és tárgyi feltételek biztosítottak voltak, így az 1976/77-es tanévben megyénkben az óvodák és az általános iskolák önálló tanulócsoportjainak 100 százalékát, az összevont tanuló- csoporttal működő Iskolák 45 százalékát érinti az új rend. A ciklus részleges alkalmazása a tanév tartamát nem érinti, a tanítási napok száma évi 198 nap. A kieső napok pótlására, valamint a tanulók túlterhelésének elkerülésére a két hétre előírt tantervi óraszám 1/12 részszel történő csökkentését rendelte el az oktatási miniszter. A szabad szombat bevezetését örömmel és megértéssel fogadták az iskolák vezetői, az alsó tagozat nevelői és a felső 'tagozatos szaktanárok is. Jó hangulatú munka indult meg. A szülők többségéhez igazodtak a tanulók szabad szombatjának kijelölésében. Tudomásunk szerint a munkahelyek, vállalatok, üzemék vezetői is megértéssel fogadták a rendelkezést és lehetővé tették, hogy az érintett szülők esetleges cserével biztosítsák, hogy a család a .szabad szombatot együtt tölthesse. A szülők többsége is örömmel nyugtázta ia gyerekek szabad szombatját és máris megállapítható, hogy sok család életrendjét igen jó irányba befolyásolta a rendelkezés. A szülőknek csak elenyésző kisebbsége az, akikkel a szabad szombatot nem sikerült egyeztetni, esetleg egyéb ok miatt nem örül a 11 napos tanítási ciklusnak. Az új tanítási rendre áttért intézményekben a 12. munkanapon — a szülők kívánságára — napközi ügyeletet kell tartani. Eddigi tapasztalataink szerint a „szabad szombatokon” kevés igény jelentkezik a tanulók foglalkoztatására. A foglalkozást igénylő tanulók száma a városokban és a nagyobb településeken általában kevesebb, kisebb településeinken, a falvakban pedig az őszi munkák befejezésével egyre csökken a létszám. Elképzelhető, hogy a tavaszi munkák megindulásával ez ismét nő. A szombati foglalkozásokon való részvétel a tanulóknak csak kb. 5—6 százalékát érinti. Ettől eltérő helyzetben csak 1—2 iskolánk van, ahol speciális problémák jelentkeznek. Ilyen például a gyu'laji iskola, ahol a hétközi diákotthon tanulóit — négy völgy cigánygyermekeit — a 12. napon is foglalkoztatják. A létszámuk 25—30 -között van és hozzájuk általában 3—4 falusi gyermek is csatlakozik. A szabad szombatokra foglalkoztatási terv alapján készülnek az ügyeletes nevelők. A programok igen változatosak. Az időjárástól függően mese, filmvetítés, bábozás, zenehallgatás, rádiózás, tv-nézés, barkácsolás, séta, kirándulás, aszfaltrajzolási verseny, kiállítások megtekintése, könyvtárlátogatás. Van ahol az iskolák játéksarkot rendeztek be, új játékokat vásároltak. Felvették a kapcsolatot a művelődési házaikkal, könyvtárakkal is. A paksi járási könyvtár például külön programtervet készített az iskolákkal közösen, a szabad szombatok foglalkozásaira. Tapasztalataink szerint az óvodákban sem okozott problémát a rendelkezés végrehajtása, mert a vezető óvónők zökkenőmentesen szerveztek. Mindenütt igazodtak a helyi körülményekhez, a gyermekek és a szülők jól összehangolt igényeihez. Az óvodában maradt gyermekekről megnyugtatóan gondoskodnak. Biztosítják számukra a rendtartásban előírt pedagógiai felügyeletet és a nevelési program szerint szervezett foglalkoztatási programot. A 11 napos tanítási ciklus előnyei — az eltelt rövid idő ellenére — egyértelműen megmutatkoznak az alábbiakban. Megnőtt az az idő, amelyet a család együtt tölthet el, ez lehetőség a családi kapcsolatok erősítésére, a családi nevelés hatékonyabbá, eredményesebbé tételére. Sok szülő nyugtázza örömmel, hogy az új tanítási rendszerben többet lehet gyermekével. Különösen a bejárók szülei nyilatkoztak így, hiszen az új megoldással, nyu- godtabb, kiegyensúlyozottabb a hét vége náluk is. Reméljük, hogy a gyermek személyiségének otthoni alaposabb megismerése határozottabb pedagógiai kapcsolat felvételére bírja a szülőt az iskolával. A szabad szombat célszerű felhasználásával néhány iskolánkban szülői értekezleteken is foglalkoztak. Az előzőekkel összefüggő pozitív tény, hogy a szülők a szabad szombatra teszik a családi eseményeket, előre tervezik a családi programokat. így szinte teljesen megszűnt az alsó tagozatban az egynapos kikérés, csökkent az 1—4. osztályokban a hiányzás is. Ugyanakkor viszont gyakoribbá vált a felső tagozatos testvér kikérése szabad szombatokon, az iskolától. A nevelők véleménye szerint a gyermekek hétfőn pihentebben érkeznek az iskoA tanítók nagy többsége is pihentebb, nyugodtabb, bár az új intézkedéssel munkaidejük nem csökkent, mégis kedvezőbb feltételeket teremt a folyamatos, intenzív munkához a kéthetenkénti szabad szombat. Megkönnyíti a pedagógus édesanyák otthoni munkavégzését, ők is többet lehetnek családjukkal, növeli a művelődésre, kikapcsolódásra használható szabad időt, megkönnyíti a hivatalos ügyek intézését. A 11 napos tanítási rend — mint minden új kezdeményezés — problémákat is jelent, megoldásra váró kérdéseket is felvet. A 11 napos tanítási rend bevezetésével nem csökkent a tanítók kötelező óraszáma, átlagkeresetük viszont 1 igen, mert nincs túlórájuk. Jó lenne, ha az új tanítási rend általánossá tételével együtt csökkentenék felettes szerveink az alsó tagozatos nevelők kötelező óraszámát. Annál inkább is indokolt ez, mert a szaktanárok óraszámát már néhány évvel ezelőtt csökkentették. Sok családban van alsó és felső tagozatos gyermek is. Jelenleg problémát okoz, hogy az 5—8. osztályos tanulók tanítási rendje különbözik az alsó tagozatosokétól. Az egész család együttlété- nek biztosítása érdekében helyes lenne kiterjeszteni a szabad szombatot a felső tagozatra is. BtZUNK abban, hogy a jelentkező problémák megoldásával, a jó tapasztalatok hasznosításával, a szabad szombatok az elkövetkező időszakban jól szolgálják majd a tanulók, a nevelők és a szülők érdekeit, az iskola és a családi ház mind jobb kapcsolatát, együttműködését. BÉRES SÁNDORNÉ iskolai csoportvezető OKTÓBER tizenkettedike, hajnali három óra volt. Félretolt reteszek, nyíló zárak zörgésére ébredtünk. Rögtön tudtuk: valami szörnyű következik. És nem tévedtünk. Valahányszor, amikor börtönőreink hajnalban jöttek egy fogolyért, biztosak lehettünk benne, hogy elvtársunk nem tér vissza többé, s a, holttestét vagy valahol az utcán, vagy a Mapocho folyóban fogják megtalálni. Ezúttal a szokásos egy káplár és három katona helyett egy kapitány, három káplár és tizenöt katona lépett a cellánkba. Szótlanul jöttek. Átvillant rajtam a gondolat: meglehet, hogy a foglyokat új helyre viszik át, vagy soron kívül létszámellenőrzést tartanak. Két-három perc telhetett el, talán több, talán kevesebb. Mindenesetre a csönd és a várakozás végtelennek tűnt. — Rojas, velünk jön — adta ki végül a parancsot a kapitány. Láttam elvtársaim arcán a feszültséget, úgy néztek rám, mintha támogatni akartak volna és szolidaritásukat kifejezni. Lassan felöltöztem. Vál- lamra vetettem a pokrócot, és egyenként elvtársaim szemébe néztem. A búcsú néma volt, de sokatmondó, ök — amiként én is — meg voltak róla győződve, hogy nem látjuk egymást többé. Amikor az öltöző ajtaja becsukódott kísérőim mögött, két katona kézibilincset tett rám, bokámra pedig rövid láncot erősítettek. Lánccsörgés közben lassan végigmentünk a stadion belső folyosóin, aztán elindultunk a virágágyak felé, amelyek körülveszik a pályát. A katonák némán mentek. Elöl, úgy három méterre tőlem, a kapitány lépkedett. Két katona közrefogott, a hátamban pedig éreztem a mögöttem jövők géppisztolyainak jéghideg csövét. Hallottam kimért csizmadobogásukat. Mivel nem kötötték be a szememet, a csillagok fényében ki tudtam venni egy csoport katonát, akik minket vártak. Egyenruhájuk különbözött a hadseregbeliekétől, akik a stadionban a börtönőrök szerepét töltötték be. A légierő katonái és tisztjei voltak. Néhány másodperc múlva teljesen világos lett. Autófényszórók gyúltak, parancsszavak pattogtak. A katonák felsorakoztak. Odalépett hozzám egy kapitány, és letartóztatásom pillanata óta először hallottam, hogy valaki „szenyornak” szólít. — Szenyor Rojas, a katonai junta határozata alapján önt halálra ítélték hazaárulásért és azért, hogy egy Chilével szemben ellenséges érzelmű állam szolgálatában állt. Az ítéletet azonnal végrehajtjuk. Van valami kívánsága? — Igen, állva szeretnék meghatni, fedetlen szemmel, bilincsek és béklyók nélkül, szemtől szemben a katonákkal, akiknek végre kell hajtaniuk az ítéletet. — Ez lehetetlen, önt árulásért ítélték el, az árulókat pedig hátulról lövik le. így írja elő a katonai becsületkódex. Van más kívánsága? — Én soha nem árultam el sem a hazámat, sem az elveimet. Ügy vélem, jogom van az utolsó kívánságra, és kérem önt, kapitány, hogy hivatalosan továbbítsa kérésemet a feletteseinek. — Jól van, szenyor... Tegyük fel, van ilyen joga... Mit kíván? — Csupán egyetlen óhajom van. Hogy Pinochetet, Lit, Merinót és M-endozát lőjék le hátulról, ök az árulók! A kapitány haragosan az arcomba vágott. A katonáknak kellett felemelniük a földről: Pinochet hadseregének derék katonája erősen ütött, előtte pedig egy legyengült, béklyóba vert ember állt, aki ráadásul még a tulajdon kivégzésével készült szembenézni. Bekötötték a szemem, odavonszoltak a legközelebbi fához és hozzákötöztek. Meghallottam a parancs baljósán csengő szavait, a závárcsatto- gást, és éreztem, amint a homlokomat, kezemet és hátamat kiveri a hideg verejték. összeszorítottam a fogam, a testem megfeszült. Azokra gondoltam, akiket szerettem: anyámra, feleségemre, gyermekeimre. Cor- valánra gondoltam, s egy szemvillanás alatt lepergett előttem a pártban töltött egész életem... Vártam a lövést. És nem kellett sokáig vámom. — Vigyázz... Célozz... Tűz! Soha nem felejtem el a tiszt hangját, aki a.parancsot adta. Nem felejtem el a fel- csattanó"iövést. De éltem. Egyetlen golyó sem érintett. — Tüzet szüntess! Megváltoztatták az ítéletet! Éltem. Nem lőttek agyon. Csak ekkor fogott el a félelem. Csak ekkor éreztem át teljes mértékben, mire képesek azok, akik magukhoz ragadták a hatalmat Félelmem mindenért és mindenkiért érzett félelem volt. Azok az emberek, akik megrendezik egy védtelen fogoly kivégzésének komédiáját, akik olyan kiélezett lelki és erkölcsi megpróbáltatásnak vetik alá, A Szombathelyi Tanárképző Főiskola oktatástechnikai tanszékén egy éve működik a házi tv-stúdió. Most jelentős befektetéssel és az UNESCO segítségével színes felvételek készítésére is alkalmassá tették a berendezést. A gyakorlóiskola tantermeiben felszerelt kamerák segítségével visszajátszhatják és kielemezhetik saját tanóráikat is. Dolgozik a stáb a házi stúdió keverőasztalán kétségkívül bármilyen gaztettre képesek. Levették a szememről a kendőt, és láttam, hogy a légierő katonái, akik „agyonlőttek”, kék teherautóra szállnak, és elhagyják a stadiont. Csak a hadseregbeliek maradtak. Eltűnt az a kapitány is, aki leütött. Most egy másik tiszt vezényelte a katonákat. Hozzám lépett, megparancsolta, hogy vegyék le rólam a kézibilincseket meg a béklyókat, és szívélyesen így szólt: — Gratulálok, szenyor Rojas, nemcsak azért, hogy életben maradt, hanem elsősorban azért, mert az ön példájából meggyőződtünk, hogy önök között is vannak igazi férfiak. Rágyújt? — Igen. — Parancsoljon — mondta, és zubbonya belső zsebéből elővett egy csomag cigarettát. Erőlködve halásztam ki egy szálat a dobozból — remegett a kezem. A kapitány tüzet adott, és én mélyen, nagyon mélyen leszívtam a füstöt. Hirtelen remegést éreztem: a reggel friss volt és fényes. Ezenfelül pedig régebben még sohasem álltam egy szakasz katona előtt, akik megölni készültek. A tiszt megfogta a könyökömet, és odébbvitt néhány lépésnyire. — Fogja, ez majd felvidítja — nyújtott át egy üveget. Egy hajtásra kiittam; azt hittem kávé, de pálinka volt... Odaadta a csomag cigarettát, és egyenesen a szemembe nézve azt mondta: — Ne köszönjön semmit, szenyor Rojas. Csak arra kérem, hogy véssen az eszébe. Jegyezze meg, hogy nem mindenki hasonlít rájuk, aiki katonaruhát visel. Ez nem tarthat sokáig. Emlékezzen rám, amikor eljön az ideje, hogy „átfordítsák a palacsintát”. És. újból fenyegető arckifejezést öltve, elkiáltotta magát: — Káplár, vezesse a foglyot a cellába! ( Mikor beléptem, elvtársaim, akik hallották a lövéseket, először azt hitték, hogy kísértet áll előttük. Mind felálltak, és némán megöleltek. Szavakra nem volt szükség. Sokuk arcán könny folyt. Beburkolóztam a pokrócba, a padlóra zuhantam és vagy az átéltek következtében, vagy a pálinkától, de még inkább együtt az egésztől, halálos álomba merültem. REGGEL pedig, mint mindig, megismétlődött a szokásos procedúra. Újból a kerékpárpályára vittek, megint kínvallatásnak vetettek alá. Mintha éjjel mi sem történt volna, és mindössze néhány órával előbb nem kivégzésre vittek volna... Zahemszky László fordítása Hordozható képrögzítő berendezés az iskola mikrobuszában
