Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-03 / 79. szám
/tolnaN . IO ^PUJSAG 1977. április 3. »Századok .™últa"ak”-------------------------- mióta kialak ult és magas színvonalra fejlődött a magyar kultúra — és örökös volt a jogos panasz: szinte hermeti'kus elzártságban létezett a szomszédoktól, Európától, a világtól. Sőt, tulajdonképpen a magyar nép túlnyomó többségétől is. A legmélyebb ösz- szefüggést kevesen ismerték fel: a kettő összefügg. A magyar kultúrának ugyanarra a felszabadulásra volt szüksége, mint a népnek, amelyből sarjadt. Harmincakét éve sokszor és sokféle aspektusból beszélünk a felszabadulásról — ez az összefüggés viszonylag ritkán került előtérbe. Lexikonnyi kötetsort tölthetne meg a puszta felsorolás, hány és hányféle volt a magyar kultúra megmutatkozása .határainkon kívül az elmúlt évtizedekben. A továbbiakban csak néhány jellegzetes és fontos példát említünk a közelmúltból, hogy érzékletességük ráébresszen: a magyar kultúra nemzetközi helyzete alapjában és kedvezően megváltozott. E változást szükséges mélyebben elültetni a tudatunkba és fokozottan megbecsülni. A jelenleginél sokkal jobban. Kiváló énekkari szakemberünk egy írásából idézek, amely tavaly, nyár végén látott napivilágot. „Montreal után vagyunk — írta, némi meglepetést keltve témaindításával — kevesebb az aranyérmesünk, mint legutóbb Münchenben, de azokra büszkék vagyunk... S ez így van rendjén... Mindeközben a napilapokban, az apró hírek között tallózó figyelmes olvasónak feltűnhetett, hogy a magyar énekkarok legjobbjai (vagy egy tucatra való!) az idén is sorra aratják sikereiket... Ezekről a — közügyek rangjára kívánkozó — újabb művészeti fegyvertényeinkről jobbára csak a rendezvény köonyéki sajtóból értesülhetett, aki akart.” (Külföldön ugyanis jelentékeny volt a magyar sikerek sajtója, vezető lapokban — szerk.) Az írás, kiváló realitás- érzékkel jelzi, hogy — a például vett sport kifejezés- rendszerénél maradva — „más súlycsoport” a sport és más a kultúra: tökéletesen jogos azonban a felvetés, hogy kulturális sikereinket a maihoz képest sokkal magasabb szint illeti meg az általános hazai érdeklődésben. Torzulás van itt, amelyet korrigálni közügy, közérdek. A közművelés hatalmas feladatösszességének része — kicsiny, de nagyot kifejező része. Az olaszországi Fánóban, a svájci Montreaux-ban, a belgiumi Neerpeltben, a jugoszláviai Nisben, a francia- országi Tourban, az angliai Llangollenben és Middles- broghban — no és a magyar- országi Debrecenben mutatkoztak legjobbnak, illetve a legjobbak egyikének tíz- és tízezer magyar dalos kimagasló amatőr képviselői. Nem véletlenül hangsúlyozzuk az utóbbiakat, — ismét csak alapvető összefüggésre utalva. A kóruséneklés hazai minősége és tömegessége együttesen vezet, immár évek óta, ilyen eredményekre. Amikor arról beszélünk, és beszélhetünk is joggal, hogy Bartók végre hazatalált, erről is szó van. Erről is! És arról is, hogy hivatásos kamara- és nagyzenekari együtteseink, előadóművészeink és karmestereink öt földrészen ma már mindenekelőtt a magyar zene, hangsúllyal a huszadik századi magyar zene előadásával aratják legnagyobb sikereiket. Az Állami Hangversenyzenekarnak, a Filharmóniai Zenekarnak, a Rádió Szimfonikus Zenekarának és művészeink sokaságának van része ebben a kedvező változásban. Ehhez is hozzá kell tenni: a honi változásokra támaszkodó változásban. Még a teljesség igénye nélkül is szólni kellene táncművészetünk nemzetközi jelenlétéről és megbecsültségéről, az Operaház balettegyüttesének, Állami Népi Együttesünknek, szólistáinknak és legjobb amatőrjeinknek folyamatos megmutatkozásáról a világban — mindez immár olyan módon vált rendszerré, hogy a világ igényt tart művészeink és magas szintű műkedvelőink új és új szereplésére. A legkülönbözőbb területekről folytathatnánk a felsorolást. Televíziónk mind több önálló alkotása, rádiónk mind több műsora iránt növekszik a nemzetközi érdeklődés. Zeneszerzőink közül legutóbb Durkó Zsolt „Tur- ner-illusztráciök”, Szőllőssy András III. Concerto című alkotásáról írtak a legnagyobb elismeréssel Anglia tekintélyes lapjai. Sass Sylvia, Csengery Andrienne énekművész, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső zongoraművész, Onczay Csaba, Perényi Miklós gordonkaművész olyan figyelmet kelt a világban, amelyre, kivált ilyen számban, alig volt példa. Az ausztráliai Canberrában magyar iskolások kézimunkáit, népművészeti tárgyait, a párizsi Petit Palais-ben a századforduló magyar művészeinek alkotásait szemléli a közönség. Népművészetünk több mestere a közelmúltban az Egyesült Államokban szerzett megbecsülést a magyar folklórnak a nagy ország fennállása 200. évfordulójának rendezvényein. Kubában Bartók-hét, magyar táncszakértők, táncművészek, muzsikusok és más művészek adtak hírt a magyar kultúráról — ott, ahol korábban erről semmiféle ismeret nem terjedt. És a nyelvhez kötődő műfajokról, irodalomról, színházról nem is szóltunk. Ha valahol, itt igaz: korábban csaknem elzárt kultúránk bámulatos távolságokra hatöl és hat, nyelvünket nem ismerő népek sokaságára. A magyar dráma hetei a Szovjetunióban, a Német Demokratikus Köztársaságban, több magyar drámaíró — Örkény István, Szakonyi Károly, Karinthy Ferenc és mások — műveinek játszottsága viszonylag ismert tények. Kevésbé tudott, hogy az elmúlt öt esztendőben mintegy kétszázhetven magyar szerző egy vagy több művét adták ki a Szovjetunióban — földrajzilag és mennyiségileg lényegesen nagyobb „terítésben”, mint az a mi kis országunkban elképzelhető. Csehszlovákiában fiatal íróink alkotásait is magában foglaló magyar novellaantológia, Lengyelországban reprezentatív Ady-válogatás készül, megjelenik a magyar irodalom története szerb- horvát nyelven. A világ legnagyobb könyvvásárán Frankfurt am Mainban a korábbiakhoz mérten páratlan érdeklődés nyilvánult meg könyveink iránt, huszonhét mű kiadásának jogát kötötték le különböző országok kiadói. Legfőbb mondanivalónk ° a témáról — a hazai olvasóknak — elsősorban nem az: lám, mennyifelé érdeklődnek a magyar kultúra iránt, lám, mennyifelé terjesztjük. Ez is, de még inkább az: lám, a szocializmus nemzetközi fejlődésével, erősödésével összefüggésben, olyan körülményeket teremtettünk itthon, hogy mindez lehetővé vált. RAJK ANDRÁS Jurij Bondarev:- Moteszlapok AZ ÜT MENTÉN A lány a gerendán ült. Fiatal, szőke hajú, falusi teremtés volt, s mielőtt ráismertem volna, nyomban az jutott eszembe: ez a húszas években lehetett, valahol Oroszországban. Körös-körül mindenütt makulátlanul tiszta homok, ráhullott a kőház árnyéka, a ház magányosan emelkedett az út mentén, a fehér folyami homok közepén, ahol kicsiny szigetként zöldéit a fű, a hűs bojtorján — és a lány, ez a mezítlábas, falusi szépség, aki a házzal szemközt ült a gerendákon, ég a forró napsütéstől hunyorgott, pajkosan keretsznevemen szólított. Messziről néztem ismerős, mosolygó arcát, amelyet félig eltakart csaknem fehérre fakult hajának homlokába lógó tincse — és sehogyan sem jutott eszembe, ki lehet ez a lány, mi a neve, milyen kapcsolatiján voltam vele... Felocsúdtam és felötlött bennem egy másik, sárgás, már túl világi arc, hátracsukló fej, tágra nyitott száj —, s félelem fogott el e két arc összehasonlítására, amely egy és ugyanazon nőé volt, akit én soha az életben nem láttam fiatalon, de első ízben láttam olyan pontosan és . világosan álmomban, mintha, örömmel vártam volna, hogy találkozzam vele — a huszas években, azon a naptól átmelegedett homokos úton, a tágas mező kellős közepén magányosan emelkedő ház közelében. A RESTAURÁTOR — Azt mondod, hogy te az égvilágon mindent össze tudsz ragasztani? — Nem mindent pajtás, nem bizony! Volt egy ismerősöm, Kolja Losadkin, a nagy restaurátor. ö aztán az ördög legapróbb göndör szőrszálát is össze tudta ragasztani, még a galambtojás héját is úgy összetapasztotta, hogy egyetlen repedést sem lehetett felfedezni rajta — arany keze volt, pajtás, no meg ezüstös feje. Egyszer pedig részegen állít be hozzám, látszik rajta, hogy bizony alaposan beszívott, beállít, s csak úgy felöltőben, sárcipőben, letelepszik a konyhában a hokedlire, én meg látom: a sapkájával valamiért buzgón dörzsölgeti kopasz fejebúbját, közben pedig könnyet ejt a padlóra. — Mi történt, Kolja? —kérdem, és nagyon csodálkozom a kapatosságán, mert hát annyira megrögzött antialkoholista .volt, hogy az már illetlenség. — Nem lehet mindent összeragasztani, szívbéli jó pajtásom — feleli Kolja, és egyre csak szipog, szipog — elváltam a feleségemtől, én mamlasz tökfii - kó... ÉJSZAKAI BESZÉLGETÉS A vasúti kocsiban mindenki aludt. A kocsi végén nyitva volt az ablak, a szél felkapta a függönyt, s az csattogott, kopogott a falon, a férfi pedig, akin látszott, hogy jócskán a pohár fenekére nézett, ott állt a folyosón a léghuzatban, egyik kezében tyúklábat tartott, a pizsamájába törölte, másik kezével pedig hadonászott, és egy színtelen fiatalember arcába kiáltott^ szavait — az meg cipője sarkáról az orrára billegve dülöngélt és csüggedten csuklott. — T-ti fiatalok vagytok, nektek több az energiátok, nekünk meg a tapasztalatunk! Ha ezt egyesíteni lehetne, akkor nem volna semmiféle sz-szálka! Márpedig a mi életünkben akadnak éles szálkák! Az efféle szálka nem sebzi halálra a szervezetet, de fájdalmat okoz! Igaz vagy nem, kérdem én? — Ne porolj, Petya bácsi, kíméld az idegeidet, a tudománnyal foglalkozz... és... kész! Egyél egy kis... cs-csirkét. A másik pedig — arca vörös volt, s mérgében már vékony résre húzta össze a szemét — a tyúklábbal a fiatalember mellére bökdösött, s heves bosszúsággal, harsogva bizonygatta: — Nem akarok falni, egyetlen falat se kell! Miről beszélek én neked? A filozófiáról! Te pedig nekem? A hasról! Van különbség, vagy nincs különbség? Bementek a fülkéjükbe, koppant az ajtó, s elfojtotta hangjukat. ÉRTETLENSÉG — Sztyepp? Naplementék, hajnalok, végtelen csönd... És az üröm? Érezte-e valaha az üröm szagát? Hát azok a nyári vagy őszi éjszakák, amikor a csillagok sok millió kilométernyi tömege ragyog a fejünk fölött! Júliusi hajnalon pedig, ha az ember régi szokás szerint lovon indul útnak, amikor a fűből a frissen fejt tej illata árad, amikor az út cseng-bong hű barátod, a lovad patái alatt — nincs ennél szebb széles e világon, ez már mesebeli érzés! Langyos szél fúj arcodba, a szépséges tulipánok pedig csinosítják magukat napkelte előtt: megmosakodnak és lerázzák magukról a harmatot, fel- egyenesednek a fűben, s bólogatnak mindenünnen, és rád mosolyognak meg a hajnalra. Úgy látom, nem hiszi? Pedig nekem elhiheti. Én fél életemet a sztyeppen töltöttem. — Én másféle sztyeppre emlékszem — az szürke, nyirkos, barátságtalan... — Ilyen nem szokott lenni, bocsásson meg, kérem... — Még arra is emlékszem: a holdfénytől kékesszürke alkonyat borult a sztyeppre, hajnaltájt pedig valahogy egyszerre lehűlt a levegő. Én meg unatkoztam. — Unatkozott? Bocsásson meg, úgy látszik, nem értettem jól, hogy miről is beszél tulajdonképpen... Gellért György fordítása Gyerekportré Farkas Pál szobra Kiss György Mihály: Javaslat sportügyben Szeretem a műkorcsolyázást és mindig nagy 'érdeklődéssel nézem a televíziós közvetítéseket. Különösen az ragad meg, ahogyan a riporter a versenyzők ruháiról beszél. Sokáig azt hittem, a korcsolyázásnál csak a produkció a fontos, az ugrások, a gyakorlatok nehézségi foka. És most rájöttem, mindez kevés. Ruha is kell. És nem mindegy, hogy milyen ruha. Mert hiába ugrik valaki akkorát, hogy csak a fele látszik a képernyőn, a közönség, a néző szempontjából ez nem döntő. Az a lényeg, milyen ruhában ug. rik. Mert a néző igényes és előtte nem lehet akármilyen ruhában ugrálni. Még a jégen sem. Jó lenne, ha a riporterek a többi sportágaknál is szólnának a versenyzők ruháiról és nemcsak a verseny izgalmas pillanatait ordítanák végig. Mivel rohamosan közeledik a tavaszi idény a műkorcsolyázó versenyek tapasztalatai alapján így képzelem el a jövő sport- közvetítéseit: LABDARÚGÁS Ebben a pillanatban kezdődött a Népstadionban az örök rangadó, a Ferencváros és a Vasas csapata kö. zött. És most szóljunk néhány szót a két csapat ruháiról. A Ferencváros játékosain fehér nadrág és zöld mez van. Az egyszerű mosóanyagból készült nadrágot alul géppel szegték be, a derék táján gumi erősíti a játékosok testéhez, hogy le ne essen. Csupán Nyilasi nadrágja kivétel, nála gumi helyett madzag van, de ez a takti. kai utasításhoz tartozik, és én is csak az öltözőben tudtam meg a mérkőzés előtt. Már 2:0-ra vezet a Vasas, ami annak köszönhető, hogy a piros-kék szerelés helyett az angyalföldiek püspöklila-fekete-sárga öltözetben léptek pályára. A mérkőzés szünetében a Rotschild-szalon kisestélyi ruháiban rágták a citromot Váradi vezetésével a fiúk a Fradi öltözője előtt, és ez a pszichológiai trükk a második félidőben teljesen szétzilálta a Ferencváros sorait. Nem csoda hát, hogy a Vasas a befejezés előtt két perccel már 17:0. ra vezet. ÚSZÁS Most dörrent az indítópisztoly és a lányok szinte egyszerre ugranak a vízbe, köztük Verrasztó Gabriella, a verseny favoritja. Nézzük, milyen ruhában úszik Gabika! Egyszerű, sima, egybeszabott fürdőruha van rajta, bár ez a vízben most nem látszik' mégis feltűnő az a gondosság, ahogyan Verrasztó a versenyre készült és kiválasztotta magának ezt a sötétkék egyszínű fürdőruha-költeményt. Nem kicsi, nem nagy, nem lötyög rajta, és ami a legfontosabb, használat után gyorsan szárad. Bocsánatot kérek ezért a kis kitérőért, de közben véget ért a verseny, az eredményt, sajnos, nem tudom. De nem kell idegeskedni, a holnap reg. geli lapok közlik a végeredményt. BIRKÓZÁS Már csgk másodpercek vannak hátra a magyar Hegedűs Csaba és a japán Hacuka közti nagy küzdelemből, de még mindig nem tudni, ki lesz a győztes. A versenyzők ruháiról, sajnos, nem tudok sokat mondani, mert csak egy szál vállpántos nadrágban gyúrják egymást. Viszont a cipőjük nem egyforma. Az egyik 43-as fehér, a másik 44-es fekete birkózócipő. Amikor a mérkőzés előtt Hegedűs Csabával beszélgettem, fehér nyloning, szürke kockás nyakkendő volt rajta, amely színharmóniájával remekül illet acélszürke kétgombos zakójához és felhajtó nélküli, kissé csöves nadrágjához. Barna, franciaorrú cipője még szakmai körökben is nagy feltűnést keltett. U. i. Magamról csak any- nyit, hogy nagy sportrajongó vagyok, és ezt az ötletet egy Erika típusú író. gépen írtam, kék, csíkŐs fürdőköpenyben, a derekán azonos anyagból készült övvel és rávarrott zsebekkel. A lábamon sö. tétbarna, bőrtalpú házipapucs volt. A feleségem ruháiról majd legközelebb!
