Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-03 / 79. szám
8 ^PÚJSÁG 1977. április 3. Az elmaradott Magyarországból Az Orenburg! gázfeldolgozó üzem 1420 milliméteres csövek kerülnek beépítésre Németh László, a guszjatyini magyar építők vezetője jesítését. A felgyülemlett tapasztalat kétségtelenül nagy jelentőségű lesz az 1977. évi feladatok sikeres megvalósítása szempontjából, márpedig ezek nagyon felelősségteljes és nehéz feladatok. Az idén befejeződik a vezeték lerakása az egész nyomvonalon, kivéve egyes szakaszokat a Kárpátokban. Az év végéig mintegy 2400 folyókilométernyi csövet fektettek le. A legközelebbi hónapokban széleskörűen kibontakoznak a munkálatok a kompresszorállomásokon. Megkezdik a kompresszorok szállítását. A VILÁG e legnagyobb gázvezetékének nyomvonalán önfeláldozóan dolgozó, sokezer főt számláló nemzetközi kollektíva munkatempója és tapasztalata lehetővé teszi, hogy meggyőződéssel kijelentsük: nemcsak az 1977. évi tervet fogják teljesíteni hanem az egész gázvezeték is elkészül a kitűzött határidőre. A. DRABKIN Orenburg Döntő szakaszában a gázvezeték építése EZ ÉV február végén Moszkvában találkoztak az orenburgi gázkondenzátum- lelőhely kö-ös feltárását és gázvezeték együttes kiépítését végző szocialista országok képviselői. Mihail Leszecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese elnökletével kormányközi bizottság keretében megvizsgálták a legnagyobb — közel 5 milliárd rubel értékű — közös beruházás megvalósulásának menetét. Megállapították, hogy az építkezés sikeresen, a tervelőírásokat túlteljesítve folyik. Az új gázvezeték jelentős szerepet játszik a szocialista országok közössége fűtőanyag-energetikai problémáinak megoldásában, évente 15,5 milliárd köbméter gázt fog szállítani a Szovjetunió határain túlra. Az integrációs munkák 1976. évi tervét sikerült túlteljesíteni. 1976-ban összehegesztettek 1200 kilométernyi, szigeteltek és lefektettek 924 kilométernyi csövet. A nyomvonalon folyó munkákon kívül folyamatban van a kompresszorállomások, raktári és üzemeltető-javító bázisok, lakóházak és szociális-szolgáltatási objektumok építése. Az elmúlt év jelentős eredménye az is, hogy kialakult az építők igen összeforrott nemzetközi kollektívája. Jelenleg ezen a legnagyobb integrációs építkezésen több mint tízezer magyar, NDK- beli, lengyel, csehszlovák és szovjet építő dolgozik hősies erőfeszítéssel. A Szovjetunió egy sor más kőolaj- és gázipari objektumán ezerszámra dolgoznak bolgár munkások. A tavalyi év lehetővé tette az építkezés szervezésében és irányításában bizonyos tapasztalat felhalmozását. Így minden negyedév eredményeit tüzetesen megvizsgálták az építkezésben részt vevő országok kormánymeghatalma- zottainak koordináló tanácskozásain, ahol konkrét gyakorlati döntések születtek, amelyek biztosították a munkák ütemtervének szigorú telMagyarország az egykori szövetségesek közül utolsóként szakított a fasiszta Németországgal és utolsóként írta alá (1945. január 20-án), a fegyverszüneti egyezményt az antifasiszta nagyhatalmak képviselői előtt. Abban, hogy az ország nem volt képes önerejéből és időben a szovjetellenes háborúból kilépni, szakítani és szembefordulni Hitlerrel, számos tényező játszott közre. A BOMLÓ „TÖRTÉNELMI VEZETŐ RÉTEG” A magyar uralkodó osztályok a döntő történelmi pillanatokban határozatlanok és cselekvőképtelenek voltak, s nem tudták kiragadni az országot a pusztulással fenyegető háborúból és átállni a szövetségesek oldalára, Elsősorban azért nem, mert a több mint két évtizedes reakciós és népellenes kül- és belpolitika logikus következményeként, jóllehet ismerték a német fasizmus természetét és céljait, mégis a német fasizmusnál is nagyobb veszélynek tekintették a maguk számára a szocializmus térhódítását, a néptömegek forradalmasodását, s a Vörös Hadsereg esetleges megjelenését a Kárpát-medencében. Szerették volna nagyobb átalakítások nélkül átmenteni az ellenforradalmi rendszer társadalmi-politikai kereteit, és el akarták kerülni, hogy a Szovjetunió előtt kelljen letenniük a fegyvert. Szinte eszelősen ragaszkodtak ahhoz a vágyálmukhoz, hogy Magyarországot majd az angolszász csapatok szánják meg és elengedték a fülük mellett a cáfoló figyelmeztetéseket. Horthy csak az utolsó pillanatban fordul a szovjet kormányhoz és indította útnak Moszkvába a magyar fegyverszüneti delegációt, azután, hogy Románia. Finnország és Bulgária kiléptek a háborúból, s a II. Ukrán Front csapatai elérték a, magyar határt. Mindemellett ez a tehetetlenség az uralkodó körök egyre mélyülő belső ellentéteivel, válságával is összefüggött. A németeket feltétlenül kiszolgáló jobb- és szélsőjobboldal a háború végére jelentősen beépült a gazdasági és az állami életbe, valamint az erőszakszervezetekbe, főként a hadseregbe, s mögöttük olyan társadalmi erők sorakoztak fel, mint a pénzvilág hatalmasai, a német származású nagytőkések és nagybirtokosok, s az ún. „úri középosztály”. Helyzetüknél fogva keresztülhúzhattak minden józan, a német béklyón lazítani akaró törekvést. A Horthy mögött álló egyes nagytőkés-nagybirtokos csoportok, amelyek érdekeiknél, származásuknál fogva szemben álltak a németekkel, ellenezték az ország teljes fasizálását, és az angolszáz nagyhatalmak felé orientálódtak, a zsidótörvények és más korlátozó intézkedések hatására veszítettek politikai befolyásukból ráadásul a német megszállás után az e csoporthoz tartozók közül sokakat letartóztattak és koncentrációs táborba hurcoltak. A magyar uralkodó osztályoknak ez a szárnya a hadseregben nem rendelkezett pozíciókkal, s csak a diplomáciai karban, belügyi apparátusban és a közigazgatásban volt korlátozott mértékű befolyása. Horthy és környezete a döntő pillanatra elszigetelődött, a felüllevők között nem volt kikre támaszkodnia, az ellenállási mozgalomra pedig nem mert építeni. Bár az 1944. október 15. előtti napokban felvette a kapcsolatot az ellenállási mozgalom vezetőivel, közöttük a kommunistákkal is, végül mégis visszariadt attól, hogy fegyvert adjon a munkások kezébe. Ily módon a nácik könnyedén megtehették, hogy Szálasit és a nyilasokat juttassák hatalomra, akik folytatták a háborút a Szovjetunió ellen, s kiszolgálták a német hadigépezetet. MEGBÉKLYÓZOTT PROGRESSZIÓ A magyar nép progresszív erői maguk sem tudták az uralkodó köröket határozottabb cselekvésre ösztönözni, és nem voltak képesek sem megakadályozni az ország német megszállását, sem kiűzni a betolakodókat. A magyar függetlenségi és ellenállási mozgalom méreteit, szervezettségét, erejét tekintve elmaradt a környező országok felszabadító mozgalmaitól. Az okok ez esetben is messze vezethetnek. 1919-ben, a Tanácsköztársaság leverése után a nyeregbe kerülő ellenforradalom alaposan megtizedelte a magyar munkásmozgalom sorait; ezrek vesztették életüket, sokan kerültek internáló táborokba és még többen emigrálni kényszerültek. Majd százezerre tehető azoknak a száma, akik az 1918—19-es forradalmak idején tanúsított magatartásuk miatt üldöztetést szenvedtek. A Horthy-rezsim hatalmas elnyomó-apparátust épített ki, amely kegyetlenül fellépett a dolgozó osztályok legkisebb megmozdulása ellen is s a rendszeresen egymást követő le- tartóztatási hullámok megakadályozták, hogy a munkásosztály politikailag tudatos rétege egységesen, szervezetten ellenálljon. Nehezítette a helyzetet az is, hogy a két évtizedes fasiszta uralom alatt a magyar progresszió erői szétforgácsolódtak. A Kommunisták Magyarországi Pártja mélyen a föld alá szorult. A Szociáldemokrata Párt ugyan megőrizte legalitását, de ezért komoly árat kellett fizetnie, és így sem kerülhette el a rendőrség állandó zaklatását. A munkásmozgalom és a demokratikus parasztmozgalom csak a háború alatt került közelebb egymáshoz. A zömében a szegényparasztság érdekeit képviselő népi írók tevékenysége inkább kulturális, mint politikai téren bontakozott ki; táboruk a harmincas évek végére szétesett. A Márciusi Frontnak csak a háború alatt lett folytatása. A baloldal kevéssé tudta ellensúlyozni az uralkodó osztályok kommunista- és szovjetellenes propagandáját, valamint a nyilas és más fasiszta szervezetek szociális demagógiáját. FELGYORSULNAK AZ ESEMÉNYEK Mindezek ellenére — hasonlóan a fasiszta blokk többi országához — 1943—1944-ben Magyarországon is válságjelek mutatkoztak. Nemcsak az uralkodó osztályon belüli ellentétek növekedtek és állandósultak, hanem a néptömegek hangulata és magatartása is változott, aktivitásuk, főként a német megszállás után, bár fékezetten és nem elég szervezetten, kezdett fellendülni. 1944 májusában megalakult a Magyar Front, s sorra alakultak az egyéb ellenállási szervezetek is. Az őszi hónapokban az elnyomott tömegek hangulatában, részben a szovjet hadsereg előrenyomulásának, részben a sorozatos katonai vereségek és a romániai események hatására, de nem utolsósorban az antifasiszta erők felvilágosító munkája eredményeként, komoly átalakulások mentek végbe. Megnövekedett a mindenáron békét akarók tábora; szélesedett a rendszerből kiábrándultak és csalódottak köre; egyre többen várták a szovjet csapatok megjelenését, amelytől sorsuk jobbra fordulását remélték. Elszaporodott a katonaszökevények száma sokan álltak át a frontokon a szovjet csapatok oldalára. Különböző háború- és rendszerellenes megmozdulásokra került sor, terjedtek a szabotázsakciók, egyre több helyen tagadták meg a kiürítésre vonatkozó parancsokat. A baloldali ellenállási mozgalmak együttműködése megerősödött; a Magyar Frontot átszervezték. A Kommunista és a Szociáldemokrata Párt — 1919 óta először — egyezményt irt alá, amely a háborúból való kilépést és a demokratikus Magyarország megteremtése érdekében a két munkáspárt szoros együttműködését irányozta elő. November végén Bajcsy-Zsilinszky Endre elnökletével megalakult a