Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-03 / 79. szám

1977. április 3. f'<TOlNA\ ­'fítPUJSAG 5 Teljesen gépesítették az üzemben a belső anyagmozga­tást. Hét erőgép, két autódaru pótolja az embereket. Képünkön a súlyos kenderbálát emelik ki a medencé­ből, rakják a pótkocsira. Szegedi kendertermesztési rendszer Felújítják a dunaföldvári gyárat A kendert úgy is hívják, hogy gatyafa.' A kenderrel már lehet viccelni. 1970-ben megyénkben a kender ter­mésátlaga hektáronként 28 mázsa volt, tavaly 78. A ken­der rangjának megfelelő helyre, a szükségletek szerin­ti pozícióba került. Tavaly alakult meg talán éppen en­nek folyományaként, vagy éppen a rostipar megmenté­sére a szegedi kendertermesz­tési rendszer. A rostipar, fő­leg a kender halódott évtize­den át, sőt az időt hosszabb­nak is vehetjük, hiszen nem a hatvanas évek közepén, ha­nem elején kezdődött a vál­ság. A műanyag előtérbe került, azt hitték szakemberek és laikusok egyaránt — kivéve a rostipar embereit —, hogy a műanyag az helyettesíti a kendert is. Persze tévedtek, s nem merték, vagy nem akar­kénti átlagtermés nemcsak arra utal, hogy a szegedi rendszer jó, hanem sejteti, hogy a rostiparban elkezdő­dött valami — ezt úgy is ne­vezhetem, hogy a kender­szakma második virágzása. Megyénkben idén hétszáz hektáron termelnek kendert, ámbár az volna a kívánatos^ ha kétszer ennyi területen vetnék, akkor nem kellene a nagy kapacitású, egyre kor­szerűsített üzemekbe igen nagy távolságról hordani a kenderkórót, minden szállít­mányok közül a leggazdaság- talanabbul szállíthatót. Kép­zeljük el, például nyolc-tíz ezer mázsa Mohács térségé­ből való felszállítását Duna- földvárig — egy tehergépko­csi-szerelvény hatvan mázsá­nál több kórót egyszerre nem tud felrakni. Mibe kerül ez? Végeredményben a kender- termesztési rendszerben van jó vetőmag, kifogástalan tech­nológia, szakmai tanácsadás, gépbeszerzés — minden ami kell. És Tolna megyében pénz is jut, elég tisztességes meny- nyiségben a főbb kenderter­mesztő gazdaságoknak: Kos­suth Mgtsz, Tolnanémedi; Zöld Mező Mgtsz, Döbrököz; Üj Barázda Mgtsz, Gyulaj; Kossuth Mgtsz, Öcsény; Üj Tavasz Mgtsz, Várdomb és Vörösmarty Mgtsz, Pincehely. A hat gazdaságban összesen 686 hektáron termesztettek ta­valy kendert, a termésátlag 78 mázsa volt, a felvásárlási ár 333 forint mázsánként. A döbröközi termelőszövetkezet. zetben a kender a jövedel­mezőség szempontjából a má­sodik helyen van, mögötte foglal helyet az őszi búza és a kukorica, csak a napraforgót termelik gazdaságosabban. ka folyik: rekonstrukció a pozdorjalapüzemben, a má­sodik lépcsőként, miután a rostfeltárás korszerűsítését tavaly befejezték azaz az áz- tatást a kötözés és sátorozás kivételével teljesen gépesítet­ték, megkímélve az embere­ket a nehéz fizikai munkától, ugyanakkor a törő-, tiloló-, kócmentesítő berendezések a legkorszerűbbek — mint- ahogy a porelszívás is. Min­den kendergyár örök problé­májának tehát végérvényesen végeszakadt: szinte minimális a feltárás közben keletkező por. Most van soron a lemez­üzem, ha ezt felújítják, kor­Mindezek a kenderrel kap­csolatos történetek, informá­ciók akkor jutottak eszünk­be, amikor a napokban a du­naföldvári rostüzemben jár­tunk és ott Linka János mű­szaki vezető tájékoztatott bennünket arról, hogy a gyár­ban milyen nagy arányú mun­szerűsítik, akkor kell majd igazán sok kender ide is, meg Tolnanémedibe is. Abban bízhatunk, mint ahogy a gyár­ban is bíznak benne, hogy néhány év múlva lesz elegen­dő kendertermelés a gyár körzetében, megfelelő minő­ségben. A rostipart nem szabad ha­lálra ítélni. Ugyan a kender manapság már nem gatya­alapanyag, hanem fontos ipa­ri vásznak, hevederek, pony­vák, hajókötelek stb. készül­nek belőle, hazai előállítás­ban. Mondanunk sem kell, volt néhány év amikor a sze­gedi üzemek olasz meg jugo­szláv kenderrel dolgoztak — holott a hazai termelés és fel­dolgozás világhírű volt... A dunaföldvári gyárban a század elején kezdték a ter- meltetést-feldolgozást. A régi gépek, berendezések kikoptak az épületekből, jöttek helyet­tük újak. A régi emberek jó­része már nyugdíjas, egy-két aktív munkás akad még a hő­si időkből, amikor hajnaltól késő estig tartott például az áztatóban a munka, és a tiio- lóban, meg a törőben az em­berek sárt köptek. A felújított üzemet belülről pasztellszínűre festették, a lemezüzem gépeinek nagy része teljesen automatizált lesz. Lesz jó feldolgozó gyár, van jó termelési rendszer — bízzunk abban, hogy lesz kender is az üzem teljes és gazdaságos foglalkoztatásá­hoz. —o— A lemezüzem rekonstrukciója nyomban megszünteti ezt a nehéz munkát, amit jelenleg Márton Sándorné és Molnár Ibolya végez: terítik a pozdorját a prés-tepsibe. Komáromi János brigád­vezető: a mai fiatalok el sem hiszik milyen nehéz volt valamikor a ken­deráztató munka. Napon­ta négyszáz mázsa súlyt kellett megmozgatnunk. Nagy László brigádja szereli a nagy teljesít­ményű hőprést, amely kiszolgálása ugyancsak kevesebb fizikai erőt kí­ván az emberektől. ták beismerni illetékesek — voltak-e egyáltalán illetékesei a kender elhalatásának? — ma már nem lehet kideríte­ni. Abban az időben több, nagy port kavaró cikket is ír­tunk e témában valamennyi válasz nélkül, de nem vissz­hang nélkül jelent meg. így azután mi is belenyugodtunk — mint a mezőgazdasági em­berek a sok hercehurcába: a figyelmeztető szó ellenére sem gondoskodtak jó — elit — vetőmagról, nem fizették meg a kendert, nem gépesí­tették termesztését. Ma a kérdéscsoport megnyugtató mind a népgazdaság — tehát az állam —, mind a termelő és feldolgozó — csoport ér­deke szempontjából. A het­vennyolc mázsás hektáron­Az ember nem pótolható A Iffff törvénye egysze.--------------- rű, tiszta, világos é s egyértelmű: a fejlett szo­cialista társadalom építésével olyan korszakba érkezett vi­lágunk, amelyben objektív törvényszerűség, hogy egyre nagyobb az alkotó ember a személyiség jelentősége. Égy ünnepi vezércikkben majd­hogynem elég is ennyit mon­dani, mert igazságérvénye, valóságtartalma vitathatatlan. A formális gyakorlat azon­ban nem egyszer emel ke­resztsáncot a tiszta és világos törvény érvényesülésének út­jába. Szóljunk hát inkább köznapjainkat idézve, pátosz nélkül az ünnepi témáról. Rögtön elénk szökik egy közhely, amelyet jócskán el­fogad még a gondolkodás, sőt cselekvés. Ez így szól: nincs pótolhatatlan ember. Kényel­mes álláspont. Sőt e közhely még tetszetősnek is tűnik. Csak éppen már nem igaz. Valószínűleg nem gondolunk származási gyökerére. Való­színűleg nem vesszük már észre, hoev egy embertelen világ tudati örökségének ref­lexe ez, egy letűnt kor, mun­kanélküli milliók által „rati­fikált” farkastörvényének maradványa, rá nem is tu­datosan emlékezve, mert az élményforrás csak zsigereink, szürke állományunk mélyén kucorog. Mai világunk a munkanélküliséget rég letö­rölte a mindennapi gondok lajstromáról, és a fiatal nem­zedék emlékezni sem tud ar­ra, hogy a kényszerű munkát. lanság nemcsak éhezésre kényszerítette az embert, ha­nem meg is alázta: nincs szükség rád. nincs szükség a munkádra; a személyiségedre; senki vagy, bármikor bárki­vel pótolható. A szocialista építés az em­ber pódiumára emeli a sze­mélyiséget, nemcsak alkotmá­nyosan garantált demokrati­kus jogokkal, hanem az em­berhez méltó körülmények megteremtésével is. Az ember nem pótolható. Lehet, hogy időlegesen a lakatos, a mér­nök egy másik lakatossal, vagy mérnökkel, bár ez. is kétséges, hiszen a szakmai fortélyok tekintetében sincs két egyformán vértezett dol­gozó. De valaki nemcsak szakmai felkészültségével van jelen a társadalomban, mun­kahelyén, családjában, a köz­életben, hanem személyiségé­nek valamennyi jellemzőjé­vel, amelyek többsége egész világunk színét, ízét, javát gazdagítja. Utánozhatatlanul és pótolhatatlanul. így tekin­tünk hát az emberre, Kovács Jánosra és Nagy Istvánra. Ez a fejlett szocialista társada­lom építésének parancsa, és milliók által szentesített tör­vénye. Ax jji társadalom építé- * * se — amely nem öncélúan növeli a termelési javakat hanem kinyilvánított szándéka az emberi boldog­ság megteremtése is — egyre bonyolultabbá válik. Gorkij írta egy levelében a huszas években: ne gondoljuk, hogy könnyebb lesz azután, ha már kenyeret és ruhát biztosítot­tunk az embereknek. Eddig azt kérdezték, miből élünk. Most majd azt kérdik, miért és hogyan éljünk. Ma ezekre a kérdésekre kell válaszolni. A feladat sokkal nehezebb és szövevényesebb, mint volt a földosztás, az államosítás, a szocialista demokrácia intéz­ményeinek létrehozása. Úgy tűnik, értelmét vesz­tette egy másik közhelyszerű intelem is, amikor mi, az idő­sebb nemzedék tagjai így pró­báljuk okítani fiainkat és unokáinkat: elvégeztük a munka nehezét, számotokra könnyűvé vált az élet, csak be kell ülnötök a készbe. Csodál­kozunk, ha ily szavak halla­tán még nagyobb csodálko­zással, értetlenül néz reánk az ifjabb korosztály, amelyik már van annyira felnőtt, hogy érezze és értse a ma gondjait, problémáit az új feladatok súlyát. Az igaz, hogy kegyet­lenül nehéz volt megvereked­ni a földért, a kenyérért, a gyárért, a bányáért, a szilárd néphatalomért szűkös, ínséges viszonyok között, éhezve őrizni a törhetetlen hitet. A feladatokat azonban valóság­gal fülbesúgta a történelem, Most a soron következő ten­nivalókat a ma és a jövő nem­zedékének magának kell ki­bányásznia érzékkel és érte­lemmel, okosan és tehetsége­sen a bonyolult valóság mé­lyéből, majd felelősséggel tel­jesíteni a végrehajtás paran­csát. Nincs joga senkinek fitymálva legyinteni az elvég­zett munkára, de veszélyes önáltatás lenne késznek nyil­vánítani azt, ami csak a kez­detet jelenti. fflVSZßr s mindenkorra —íLZ----------- elvesztették é rtelmüket a közhelyek és sablonok, máról holnapra te­remt új helyzetet rohamosan fejlődő szocialista világunk, amelynek nagyszerű szerep­pel felruházott főszereplője a gondolkodó, sokoldalúan kép­zett, gazdag személyiséggel felruházott ember Ez az élő ideál. Nem ünnepi szónokla­tok szoborba merevedett tör­ténelmi hősei, akiket már csak legendák lengenek kö­rül, hanem hús-vér, eleven példaadók és példakövetők. SOLTÉSZ ISTVÁN „Máma itt, holnap ott?” Egy munkaközuetítfi dälelfittje A munkaközvetítőket vala­ha nagyságos úrnak szólítot­ták. Alázatos tisztelettel. Mert, ugye ki tudja, lehet, hogy valami kis munkához juttatja az embert. Kereset­hez, meleg ételhez, cipőhöz a gyereket... Enyhe túlzással azt is mondhatnám — a. rend­szeres munka, az állandó ál­lás — státusz-szimbólum volt. Kiváltság. Aztán — 1949-ben megszületett az Alkotmány, s benne egy olyan paragrafus, amilyenről addig csak álmod­ni mertek az éhező, munkát kereső szegényemberek: a munkához való jogot emel­ték törvényerőre. Ma, amikor egy fiatal, be­fejezve az iskoláit kiváltja a munkakönyvét és belép első munkahelyére, tulajdonkép­pen csak állampolgári jogát gyakorolja. Az már később derül ki, hogy jól, vagy rosz- szul... * Az ember gondolatai gyak­ran a feltételes reflexek tör­vényei szerint működnek. Ha például ezt a szót hallom: munkaközvetítő, szinte érzem az olajjal felmázolt padlóba taposott cigarettacsutkák sza­gát és az ajtón beáramló ha­misítatlan kocsmai illatokat. Szülővárosomban — ahol én is kiváltottam annak idején munkakönyvemet — egy nem éppen rangos italmérés volt (a népnyelv Zokogó majom­nak titulálta, éppen helyzete miatt) a munkaközvetítő iro­da tőszomszédságában. Gyak­ran, talán az iparváros mun­kaerőgondjai következtében, a talpraesett munkaügyisek egy-két nagyfröccs hajtóere­jére támaszkodva akarták meggyőzni a munkaközvetítő iroda törzsközönségének örö­kös tagjait, hogy csak az ő vállalatuknál érdemes gya­korolni a munkához való jo­got. • Aligha mondok meglepőt azzal, hogy a szekszárdi Vá­rosi Tanács munkaközvetítő irodája nemcsak külsőségek­ben, de tartalmában is eltér az emlékeim közé ragadt in­tézménytől. Nézzük előbb a külsősége­ket. A Béla téri tanácsház tenyérnyi irodája — munka­hely. Bizonyítja a rejtélyes módon örökké csörgő telefon — Szekszárdon ez nem kis teljesítmény, az íróasztal ak­tahegyei a hivatalos bélyeg­ző és a stemplizőpárna, a sű­rűre jegyzetelt asztali nap­tár... stb. Az asztal mögött a munka- közvetítő, Klézli Ferenc, akit aligha szólítanak már mun­káért rimánkodó ügyfelek nagyságos úrnak. Ennél egy­szerűbb a titulusa: munka­ügyi főelőadó. Az irodának kettős ajtaja van. Ha kívül is kopogj be­lépő az azt jelenti, nem túl gyakori vendége a munka- közvetítő irodának. Bár a leg­többen az ügyfelek közül csak a belső ajtón kopognak. Nyil­ván ismerik a járást... „Éppencsakhogy” kopogás a belső ajtón. Feszes, gyors mozgású, fekete hajú kislány farmernadrágban érkezik. Korához képest öreges külse­jű munkakönyv a kezében. — Azt mondták az új mun­kahelyen, hogy először jöjjek ide, mert megint közvetítő lapot kell kérnem. Alig egy éve tulajdonosa a munkakönyvének. Négy „Ki­lépett” bélyegző sorakozik ka­tonás rendben egymás alatt a viseltes lapokon. — Mi a szakmája? — Szabó vagyok. — Hol dolgozott? — A kórházban. — Miért lépett ki önkénye­sen két hónap után? — Nem engedtek szabad­ságra egyidőben a barátnőm­mel. — S az előző munkahelyét miért hagyta ott? — Két műszakban kulizni? — pittyed el enyhe gúnnyal a szája. — És az azt megelőzőről? — Amikor szusszanásnyi időm volt a szalag mellett, söprűt nyomtak a kezembe ... — Most hova megy? — Bedolgozó leszek a ... Szándékosan nem írom le az új munkahely nevét. Hát­ha ott még kiváló dolgozó is lesz belőle. A bedolgozókat nem rendelik be üzemet ta­karítani ... Űjabb ügyfél. Ahogy elné­zem, még neki is van vagy negyven éve a nyugdíjig. De ez csak rajta látszik, a sűrűn kitöltött munkakönyv lapjain már kevésbé. Otthonosan mozog. — Mit tud ajánlani? — kérdi úgy az előadót, mintha egy étteremben az aznapi ételkülönlegességekről tuda­kozódna. Az előadó lassan, gondol­kodva sorol néhány vállala­tot. Közben a munkakönyv­ben lapoz. Vigyáznia kell. hogy változatos legyen a „menü”... Az ilyen ínyencek szeretik a változatosságot. A kuncsaft a Volánra szavaz. Indul rakodónak. Nem szeretnék vele közö­sen kocsit rakni. Nem azért, mert hiányolom az erőművész alkatát... ♦ Nyílik, csukódik az ajtó, jönnek-mennek az emberek, pontosan úgy, mint egy nagy- vállalatnál ... Mire letelik a félfogadás ide­je ió néhány közvetítőlapot kellett kitöltenie Klézli Fe­rencnek. Néhány ember, ta­lán már holnap más munka­helyen próbál szerencsét. Több mint hétszáz férfi és kétszáz női munkaerőre je­leztek igényt a megyeszék­hely vállalatai, üzemei, szö­vetkezetei ebben az eszten­dőben. Alig három hónap alatt... Ez persze nem azt jelenti, hogy ennyivel bővült Szek­szárdon az új munkahelyek száma. Egyszerűen csak azt, hogy ennyi szerencsét próbá­lót várnak azokra a munka­helyekre, amelyek az eltávo­zott szerencsét próbálók miatt megüresedtek... Nem kis számok ezek. Fő­leg, ha az ember mögéje kép­zel, hogy addig, míg a mozgó munkaerő úton van. hány gép áll kihasználatlanul, hány he­lyen akadozik a munka lét­számhiány miatt. A szabad munkavállalás jo­ga éppoly természetes, mint a munkához való jogunk. De míg ez utóbbival kötelessé­günk élni, az előbbivel, — nem kötelező visszaélni... GYŐRI VARGA GYÖRGY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents