Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-26 / 96. szám
Szövetkezeti dalostalálkozó Tamásiban ÁPRILIS 26 KEDD Névnap: Ervin A Nap kél 4.36 — nyugszik 18.49 órakor A Hold kél 10.41 — nyugszik 0.35 órakor Hetven évvel ezelőtt, 1907. április 26-án született Theun de Vries holland költő és regényíró. # ÜZEMI KONYHÁN étkezik a tamási Béke Termelőszövetkezet tagságának nyolcvan százaléka. A termelőszövetkezet kisvendéglőjében főznek a tagság számára. — MEGYÉNKET kilencvenöt arany minősítésű fiatal képviseli április 29. és május 2. között a keszthelyi Helikonon. Az első két napon bemutatók lesznek. Május elsején részt vesznek a felvonuláson, valamint a Dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium énekkara az Éneklő ifjúság kórusainak rádió- felvételén szerepel. + KUKÁS rendszerű szemétszállító kocsit vásárolt a paksi tanács, 560 ezer forintért. ősszel újabb, konténeres kocsi áll munkába Pakson, amit elsősorban az intézmények és középületek kiszolgálására fognak használni, és ezzel lényegesen javul majd a lakosságtól való szemételhordás. # A BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ Vállalat január végén megnyitott szekszárdi bútorboltja már szinte kinőtte a falakat. A forgalom havonta megközelíti a félmillió forintot. O A DÉDÁSZ szekszárdi üzemigazgatóságának szerelői határidő előtt elkészítik Bátaszéken a fonalkikészítő üzem zavartalan energia- ellátását biztosító új villamos hálózatot és transzformátorállomást. O TANÁCSHÁZ az iskolából. A györei általános iskolások a körzetesítés óta Izménybe járnak iskolába. Az üresen maradt iskola átépítését a közeljövőben megkezdik. A megyei támogatással készülő beruházás biztosítja, hogy a községi tanács megfelelő épületet kapjon. A jelenlegi tanácsházból egészségház kialakítását tervezik. ~ HARMINCNÉGY új házhelyet alakítottak ki Aparhanton, mintegy 42 ezer forintos költséggel. Az új házhelyek előtt mindenütt van víz, villany és járda. * A LEGMODERNEBB gépi fejéssel. A szakcsi Uj Élet Tsz-ben a közel ötszáz tehenet eddig is géppel fejték. Két új istállóban rövidesen bevezetik az NSZK- licenc alapján készített, osztrák gyártmányú Miele- fejőrendszert. Ezzel a tehenek kétharmadát a legmodernebb automatikus gépekkel fejik, amitől közel tíz százalék tejhozam-emelke- dést várnak. A TERMÉNYTÁROLÓ bővítése. Nagykónyiban a termelőszövetkezet bővíti terménytárolóját. Az értényi üzemegységben az eddigi 120 vagonost 320-ra bővítik. Az egymillió forintos munkát a tsz szakemberei végzik és az az új gabona tárolására már alkalmas lesz. ~ KIGYULLADT egy ház tegnap délelőtt Bonyhádon, a Rákóczi utcában. A tüzet, amely átterjedt a lakóházhoz tartozó melléképületre is, a helyszínre érkező szekszárdi tűzoltók eloltották. * TOTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 17. játékhéten 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 13 találatot egy fogadó ért el, a nyeremény 1 453 635 forint. A 12 találatosok száma 107 db, nyereményük 9 057 forint. 11 találatosok száma 1684 darab, nyereményük 575 forint. 10 találatot 14 600 fogadó ért el, nyereményük 100 forint. A súgó! Változékony idő Várható időjárás ma estig: nyugat felől fokozatosan megnövekvő felhőzet, ismétlődő esővel. Az erős, időnként viharos lökésekkel kísért nyugati, északnyugati szél csak lassarí mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 12—17 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: időnként megerősödő nyugati széllel, változékony időjárás. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet plusz 3, plusz 8 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. Nagy volt a forgalom a múlt hét végén Tamásiban. Itt rendezték meg az Októberi Forradalom 60. évfordulója tiszteletére a VI. országos szövetkezeti dalostalálkozót. A kétnapos program szombaton este kezdődött a kórusok első hangversenyével és az azt követő konzultációval. Vasárnap a Felszabadulás téren rendezett ünnepi megnyitón már együtt volt mind a 16 — a kiírásnak megfelelően — bronz, illetve ezüst minősítésű kórus. A fesztivál résztvevői megkoszorúzták a szovjet hősök emléknftűvét, majd közösen énekelték el Kodály Magyarokhoz és Balázs Dalol az ifjúság című kórusművét. Vezényelt: Király Lászlóné, a tamási vegyeskar vezetője, illetve Fertőszögi Béláné, a KÖTA megyei titkára. A 11 órakor kezdődött második hangversenyig a helyi fúvószenekar adott térzenét. A második hangverseny és a karnagyi megbeszélés után került sor a gálaműsorra és az ünnepélyes díjkiosztásra. A találkozó teljes Tolna megyei sikert hozott. A megyénket képviselő négy kórus közül három szerepelhetett a gálaműsor utolsó részében, ami a díjkiosztások fordított sorrendjének megfelelően azt jelenti, hogy az első három helyet megyénkben kórus szerezte meg. A mözsi Bartók Béla női kar (Schmidt Józsefné vezetésével) a SZÖVOSZ külön- díját kapta a mai magyar szerzők műveinek legjobb tolmácsolásáért. A Tamási KOP-KA ÁFÉSZ különdíját kapta, s ezzel második lett a bonyhádi Erkel Ferenc kórus Rónai Józsefné vezényletével. Ök sokszínűségükkel tűntek ki. A tamási Pro Cultura Humana vegyeskarnak méltón sikerült megünnepelni 10. születésnapját. Vezetőjük, Király Lászlóné vehette át Bőle Dezsőtől, a SZÖVOSZ mozgalmi osztályának vezetőjétől a legjobb művészi összteljesítményért járó nagydíjat. A közönség sokáig ünnepelte a kórust, mely az első hely megszerzésével jogot nyert arra is, hogy részt vegyen a júniusban SzolnoSzekszárd Megváltozott a színházi program Április 18-án kapta az értesítést a Babits Mihály megyei művelődési központ, hogy Holl István tartós betegsége miatt a Pécsi Nemzeti Színház kénytelen levenni műsoráról valamennyi darabot, amiben a művész jelentős szerepet játszott, így az Illyés Gyula átdolgozta Bánk bánt is, amit ezen a héten terveztek bemutatni a szekszárdi színházi bérleteseknek. Az utolsó pillanatban sikerült megállapodni a Déryné Színházzal, amely ugyanezt a Bánk bán-változatot játssza, hogy vállaljanak három rendkívüli előadást, így április 25-én a Vörösmarty-, 26-án a Babits-, 27- én a Hegedűs-bérlet tulajdonosai mégis láthatják Katona József klasszikus művét, Illyés Gyula átformálásában. Buszfordulók és buszvárók A kajdacsi tanács legfontosabb idei munkája négy autóbusz-forduló kialakítása és két váró felállítása. Nagyon sokan járnak el a községből dolgozni a menet- rendszerű autóbuszokkal is, s több szerződéses járat is megfordul a faluban. Az útpadka a legtöbb helyen olyan sáros, hogy alig lehet fölszállni a járművekre. A közeljövőben helyszíni bejárást végeznek és döntenek a fordulók helyéről. Két várót fs felállítanak. Hamarosan befejeződik a tanácsháza előtti főtér rendbehozatala, az egyik szolgálati lakás komfortosítását és tatarozását nemrég kezdték meg megyei támogatásból. Ugyancsak központi pénzből épül fel — 468 ezer forintért — az az ikerház, aminek két lakását nagycsaládosok kapják. ha minden jól megy, szeptember első napjaiban. Egy kétszoba-összkomfor- tos pedagóguslakás kialakítása folyamatban van. Jövőre több kilométer járda építését tervezi, egy évvel később pedig több utca kap aszfaltburkolatot. Gyarmat községből érkezett a Pápa és vidéke ÁFÉSZ vegyes kara. Fotó: Könye Iván kon sorra kerülő szövetkezeti dalostalálkozón, ahol az aranydiplomás, vagy ennél magasabb minősítésű kórusok versenyeznek majd. Végezetül Bőle Dezső köszönetét mondott a Gőgös Ignác művelődési központnak a kitűnő szervezésért, a házigazdái tiszt mintaszerű ellátásáért, és emlékplakettet nyújtott át Mayer Jánosnak, a művelődési ház igazgatójának. V. S. OL VASIAM Napsütést! Sokszor vallottam már meg, hogy leginkább az öregeket és a gyerekeket szeretem, bár kissé önkényes csak két csoportra osztani a szívemhez közelállókat. Szememre vetheti aki akarja, akkor is így van. A gyerekekben a lehetőségek, a jövő izgat, az öregekben a befejezettség hangol gyöngédségre és tiszteletre. Szívesen találkozom gyerekekkel is, öregekkel is, és még nem esett meg, hogy ilyenkor nem volt miről beszélgetnünk. Nem csűröm-csavarom a szót. Szeretem az öregeket és miattuk sokszor voltam kénytelen haragudni már azért a csak egyszeri eseményért, amit öregek napjaként tartanak számon a legkülönbözőbb szervezetek. Mi tagadás, kedvem ellen való az egyszeri csinnadrattázás, mert azt tartom, hogy nem elég évente egyszer a gondoskodás, figyelem, ünneplés napsütésébe- ültetni azokat az idős embereket, akiknek a jelenünket köszönhetjük. Dukál a gondoskodás, figyelem napsütése az év minden napjára, és nem lehetünk elég leleményesek kitalálni mi az, amivel folyamatosan tudtára adhatjuk öregeinknek tiszteletünket, hálánkat, segítőkészségünket. Olvasom, hogy az Értény melletti Barnaháton lévő szociális otthon — mely elzártságában, kényszerűségből is sok mindenből önellátó — jó patronálókra lelt a nagykónyi tsz tagjaiban, akik az idén hét hold kukorica termését szánják a szociális otthonnak. „Legyen mivel etetni az állataikat" — mondja az ajánlásuk. Várnak köszönetre? Nem hiszem. Adnak, mert adhatnak, pedig lehetséges, hogy Nagykónyiból alig került Barnahátra magányos öreg. A gesztus szép és megnyugtató. Sok ilyen kellene, hogy állandósítani tudja azt a bizonyos, fentebb már említett napsütést! — óa — Mire jó a gémeskút...? Fotó: Komáromi Közlekedési krónika Gyermekbalesetek Az elmúlt héten megírtuk, hogy a motorkerékpárok sok balesetet okoznak a közutakon. Bár a motorosbalesetek száma most sem csökkent, szólni kell arról, hogy az őrizetlenül hagyott gyerekek meggondolatlan cselekedetei is súlyos tragédiákhoz vezettek. Az elmúlt héten Öcsény- ben gépkocsi gázolt el egy úttesten átszaladó tízéves kislányt. A gyermek kórházba szállítás után meghalt. Szekszárdon, a Hunyadi utcában egy ötéves kisfiú ugrott néhány méterrel egy arra haladó motorkerékpár elé. A szerencsétlen kisfiú súlyos sérüléseket szenvedett. Nagymányokon egy hétéves kislány törte lábát, amikor egy motorkerékpár elgázolta. Mindhárom balesetnél a gyerekek voltak hibásak. Továbbra is sok balesetet okozott a nagy sebességű közlekedés. Szombat délelőtt a 63. számú úton, Kaj- mád térségében lehajtott egy személygépkocsi az útpadkára, ahol felborult. A gépkocsivezető, Szűcs István (Sárszentlőrinc, Malom utca 24. szám alatti lakos) köny- nyen, felesége súlyosan megsérült. A hétvégi esős idő is több balesetet okozott. Vasárnap, a hajnali órákban Decs határában bukott fel egy motorkerékpáros. Szintén a vizes úttesten csúszott meg a 6. számú főközlekedési úton egy személygépkocsi. A gépkocsit Rácz István, Tolna, Wosinsky utca 16. szám alatti lakos vezette. A baleset következeiében három utasa közül kettő súlyos, egy könnyű sérüléseket szenvedett. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551