Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-24 / 95. szám

/toÜJa'n , . , ^PUJSAG 1977. április 24. (MTI Külföldi Képszolgálat). Az elektromos erőművek általában távol esnek a nagy fogyasztóközpontoktól, ezért az azokban termelt áramot távvezetéken szállítják fel­használási helyükre. Ezért egyre hatalmasabb szabad vezetékes nagyfeszültségű energitátviteli rendszerek há­lózzák be az iparilag fejlett országokat. Többé-kevésbé ismert do­log, hogy az átadott teljesít­mény és a továbbítás távol­ságának növekedése követ­keztében fokozni kell a villa­mos erőátvitel üzemi feszült­ségét. A feszültség növelésé­vel ugyanis a villamos- energia-rendszer áteresztő- képessége a feszültség máso­dik vagy még magasabb hat­ványával nő. A nagyfeszültségű (220— 500 kV-os) és ultranagy­feszültségű (750—1200 kV-os) erőátviteli rendszerek meg­építése és üzemeltetése egész sor tudományos-technikai probléma megoldását igény­li (csúcskisülések, belső túl­feszültségek, villámvédelem, szigetelési problémák stb). A 750 ezer voltos távvezetékek számára a képen látható különleges függő szigetelőt dolgozták ki szovjet szakem­berek, mely a koronakisülé­sekből származó veszteségek és zavarok csökkentését is szolgálja. A Szovjetunióban már egy 1150 kV feszültségű váltakozóáramú, valamint egy 1500 kV-os egyenáramú távvezeték tervein is dolgoz­nak. Hazánkban épül a világ negyedik, Európa második 750 kV-os távvezetéke. w Ásatások Karaungur barlangjaiban Milyen volt a barlangi ős­ember ebédje? Erre a kér­désre segítettek választ adni Kazahsztán tudósai, akik fel­tárták Karaungur neolitkori barlangi táborhelyét. A tudó­sok megállapították, hogy többször is tartózkodtak itt ősközösségi törzsek, különbö­ző időben. Az ősember ebéd­je vadak húsából, valamint halból állt. A barlangban, az öt méter vastagságú kultúr- rétegben az ásatások során a helyi fauna valamennyi kép­viselőjének csontjait megta­lálták. A barlang lakói ve­getáriánus fogásokkal is vál­tozatossá tették étrendjüket, erről tanúskodnak az itt ta­lált reszelőkövek, amelyek különböző gyökerek, gyümöl­csök és növényi magok szét- morzsolására szolgáltak. A hőálló polimerek maga­sabb hőmérsékleteken több­nyire azért bomlanak el, mert reakcióba lépnek, a le­vegő oxigénjével. Szovjet ku­tatók megállapították, hogy ez a folyamat megakadályoz­ható, ha a polimerbe olyan aktív stabilizátort kevernek, amely jóval reakcióképesebb lévén, előbb reagál az oxi­génnel. így például a metil- sziloxán polimerjében finom elosztású vasat keverve, az ebből készült 0,1 mm vastag­ságú bevonat élettartama 400 Celsius fokon 200 órára nőtt, és ugyanakkor mechanikai tulajdonságai és vízállósága nem romlottak. A szovjet kutatók eddigi vizsgálatai szerint a műanya­gok levegőn való hőállóságá­nak javítására sikeresen al­kalmazhatók stabilizátorként a finom elosztásban diszper- gált réz, ezüst, ólom, biz- mut, ón és kobaltoxid is. Buddha „megtisztulása” Tankhajó vegyszereknek A szczecini hajógyárban dr. Jerzy Piskorz-Malecki fő- konstruktőr irányításával né­hány éve új, különleges vegyszerszállító tankhajót terveztek. Az új típusú len­gyel tankhajóból eddig 12 készült el. A vegyszertankhajó rako­dósúlya 28 055 tonna; és 41 féle vegyianyag elkülönítésé­re alkalmas tartálytere van — mindegyik önálló önrako­dó rendszerrel. Egy-egy hajó­test építéséhez 1500 tonna saválló acélt használtak fel. Képeslapmúzeum A világ egyik legnagyobb Buddha-szobra Japánban ta­lálható, Nara városában. A buddhizmus mintegy másfél ezer évvel ezelőtt jutott át az ázsiai kontinensről a sziget- országba, ahol a természet­kultuszból és őstiszteletből álló sintoizmus mellett azóta is a legelterjedtebb vallás. A buddhizmus Japánban sok tekintetben eltér a többi or­szágétól, mivel már az első misszionáriusok is több enge­délyt tettek a sintoizmusból áttértek számára. A buddhizmus eredetileg a bölcsek számára szolgáló ta­nítás kívánt lenni, követői­nek nem mennyiségére, ha­nem minőségére helyezte a súlyt. Amikor mindinkább vallási mozgalommá lett, a földi lemondás jegyében lelki megváltást ígérvén a hívők­nek, igyekezett megnyerni a nagy tömegeket. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy enged­ményeket tett ízlésüknek és igényeiknek is. Ennek jegyé­ben került sor a mind pom- pásabb templomok építésére. A vallási kultusz a régebbi időkben csupán ereklyék tiszteletére korlátozódott, ké­sőbb terjedt el az a vallási szokás, hogy Buddhát képe­ken, szobrokon "ábrázolják így születtek az egyre na­gyobb Buddha-szobrok. s amint az lenni szokott, rövi­desen a gigantizmus vadhaj­tásai is megjelentek. Termé­szetesen semmi sem lehetett elég drága e szobrok anya­gául, aminek eredményeként a kisebb szobrokat szín­aranyból, a nagyobbakat aranyboritással készítették, és igen bőkezűen bántak a díszítő drágakövek felhasz­nálásával. Végül is valóban lenyűgözővé váltak a vallás­nak e külsőséges jegyei, s monumentalitásukat máig is A pulzaroknak, a nemrégi­ben felfedezett igen kicsiny méretű, nagy sűrűségű, sza­bályos időközönként rádió­jeleket kibocsátó égitestek­nek a kutatásában jelentős sikereket ért el a Puerto Ri- cón levő Arecibo rádióob­szervatórium. A világon je­lenleg legnagyobb, 305 méter átmérőjű rádióteleszkópjával 11 pulzárt fedeztek fel. Ezek egyike 8000 fényévnyire van, és kétségtelennek tekinthető, hogy a W 51 jelzésű szuper­nóva maradványával — a szétrobbant csillag magjával — azonos. A 11 pulzár között nincs egyetlen olyan sem, amelyik a Tejútrendszer középpont­jától 25 ezer fényévnél na­gyobb távolságra volna. Pon­tosan ugyanilyen eloszlást ta­pasztaltak az eddig megfi­gyelt szupernóvák tekinteté­ben is. Ez a hasonlóság érv amellett, hogy a pulzárok, amelyek majdnem teljes egé­szükben neutronokból állnak, egykori szupernóvák robba­nása révén keletkeztek. mindenki megcsodálja. A szobrok rendszeres „karban­tartást”, tisztítást kapnak, ezt meghatározott szertartás keretében végzik az arra ér­demes személyek (a képen is éppen ezt teszik). Szerencsen őrzik a világ harmadik legnagyobb képes leve­lezőlap gyűjteményét, több mint félmillió darabot. A gyűjteményt Szerencs egykori orvosa, dr. Petrikovics László alapozta meg, aki körülbelül 400 000 lapot ajándé­kozott a városnak. A gyűjtemény két darabját mutatjuk be: a Remény című allegorikus alakot és a híres birkó­zót, Czája Jánost ábrázoló képeslapot. Az apád ragyogó csillagát, te Jankó! O Vakít a kis parasztház friss meszelése. Az alját sötét­pirosra piktoroltók, ami a hajnali szürkeségben barnának látszik. A szoba és a „vótkonylba” ablakán még fent vannak a kendervászon sötétítő lepedők. A gyerekek, unokák még alszanak. Az anya, megelőzve a kakaskukorékolást, fölkel, meg­mossa arcát, kibontja hosszú, ősz hajfonatát, „hogy újra be­fonja és ügyes, gyakorlott mozdulattal tarkójára tűzze. Köz­ben férje is kikászálódik az ágyból, fölhúzza nadrágját és a kiskabátot. Az asszony sietve lép az ágyhoz. Beveti, le­takarja, — Most nem érünk rá szellőzködni — mondja és nyitja a kiskonyha ajtaját. Csendesen az udvarra mennek. Az idős ember az állatokat látja el, az asszony tüzet rak az üstház­ban. Amikor vidáman pattog a tűz, rádob egy ölnyi csutát és indul a kacsák óljához. Azok félelmes hápogással próbálnak ellenállni a kiválasztásnak. Végre megvan a két legszebb. Belőlük készül majd a búcsúi ebéd egyik fogása. Sietve vágja, forrázza, tisztítja, bontja az állatokat. Már sül a gázon a tepertő, a barna lábasban meg az érett májak párolódnak. Aztán leszel egy fej káposztát. „Vagy két és fél kiló” állapítja meg magában és pirítja a reggelihez. A ház elejiben álló kispadra kikészíti a ritkán használt, csillogó Autopress-t, megdarálja a kávét és a gép mellé önti egy kis tálba. A többi a gyerekek dolga. Fél nyolc körül mozgolódás támad a szobában és a vót- konyhában. — Mama! Tata! — harsogja kórusban az öt unoka. A mama, mert neki úgysincs dolga, boldogan siet be „édes csil- lagocskáihoz”. Tata a kiskonyhába tart. Akkurátusán elő­készíti a hébért és a kasba font hatalmas üvegből szívja az ötvenkét fokos kisüsti szilvapálinkát. Üvegbe ereszti, majd fogja a „reggeli kupicát”. A szoba ajtajában kilép papucsá­ból, eltolja a légyriasztó műanyag szalagokat és bemegy. Sor­ra kínálja, egészséget és jó reggelt kívánva lányát, vejét, menyét, fiát, a mamát és saját magát a tüzes italból. Mosdás, öltözködés, reggeli. Kilenc után megérkeznek Janiék is nagylányukkal. Őket is asztalhoz ültetik és faggat­ják, hogy megy a „bőt”? Jani a közeli nagyváros egyik sütőüzemének vezetője. Az öregek büszkék rá, mert Jani felnőtt fejjel tanult. Érettségizett, szakközépiskolát végzett. Most az esti egyetemre jár. ő a legidősebb testvér. Mikor kijárta a nyolc osztályt, nem volt módjuk taníttatni. A másik kettő bizony egyetemet végzett. Egyikük tanár, másikuk gyógyszerész lett. Ők gépkocsival érkeztek haza. Arra is büszkék az öregek. Almikor megitták a kávét, a mama boldogan tereli az unokákat a ház elé és sürgeti a gyerekeket, hogy menjenek már a búcsúba. Tata is fölhúzza az ünneplőt meg a fehér inget. Fejére teszi a frissen kikefélt kalapot és indul. — De fényképezkedjetek is, — szól utánuk a mama és besiet. Q Mire visszajönnek, terített asztal fogadja őket a ház elejiben. Tizennégy terítékkel. Ismét körbejár a pálinka, a mama pedig megkapja mindenkitől a búcsúfiát. Sürög- forog, hogy hova is tegye a szalmaképet, a vázát, a csecse­becséket. Mire helye lesz mindnek, elhúzzák a delet. Az asz­talra kerül a gőzölgő, aranyszínű tyúkhúsleves a rádlival vágott, cakkos szélű papírvékony tésztával. Aztán a paprikás következik marhából, majd csülök Pékné módra. A rántott csirkéhez és a kacsasülthöz alig nyúlnak. A tortákból csak a gyerekek esznek egy-egy fél szeletet. — Hogy bekenelkedtek a kicsik — jegyzi meg Tata. — Mert régen nem így volt ám... — néma csend támad az asz­tal körül, mindenki Tatát nézi. Az alig ráncos, hetvenhárom esztendős, kék szemű embert. — Amikor édesanyám tyúkot vágott, megfőzte levesnek. Aztán kiszedte a húst, az aprajából, sok krumplival paprikást főzött. A két combot meg a mellét bundában kisütötte. Min­dig édesapám szedett először. A paprikásból megevett egy szárnyát, a máját és a zúzáját. Utána a két bundás combot. A mellét eltette vacsorára. A többin meg osztozkodhattunk: édesanyám meg az öt gyerek. Na, kenyeret azt kaptunk hozzá. Meg szaftot. — Olyan szókimondó voltam, mint most. Mondom neki egyszer, „Édesapám, nem kóstolhatnám meg én is a májat?” Több se kellett. Ordított. „Az apád ragyogó csillagát, te Jankó! Mit nem veszel a szádra? Hát ki tart el benneteket? Tán a jóisten? Hogy dolgozzak, ha még nem is eszek?” — és akkorát vert kanalával a kezemre, hogy még délután is csak nyomkodtam, meg borogattam. — Nagyon igazságtalannak tartottam. Hát kieszeltem egy tervet. „Majd meglátja édesapám, hogy velem nem lehet csak úgy...” Délután fölmentem a padlásra. Ott lógtak szép rendben a kolbászok. Gondosan kinéztem a három leg­hosszabb párat. Mindegyik két végéből levágtam vagy öt­centis darabot. Aztán bicskával még kikapartam egy jó centinyi tölteléket és a bőrt visszasodortam. Kenyér nélkül ettem a kolbászt. Szó nincs rá, hogy mennyire ízlett. Mert már elegem volt abból is, hogy „több nap, mint kolbász, te Jankó!” Mert ugye vacsorára, ha szalonna volt, a gyerekek csak egy-egy karika kolbászt kaptak utána. Nem juthatott nagyobb darab. Édesapám meg majd arasznyi darabbal íze­sítette vacsora után a száját. Nem is bántam, amikor el­kerültem otthonról kisbéresnnek... — Ilyen volt az a világ, — aztán büszkén néz körül, hogy néki, tsz-nyugdíjasnak roskadozik az asztala. Büszke pillan­tásokat vet csokoládékrémes szájú unokáira. o Délután a gyerekek játszanak, a felnőttek beszélgetnek. Hisz egy évben csak egyszer fut így össze a nagy család. Este korán kerülnek föl a sötétítők az ablakokra, mert másnap idejében kel mindenki. Hazautaznak otthonról a családok. V. HORVÁTH MÁRIA Pulzárok és szupernóvák Czája József muyyti«- világ bajiioli líj szovjet műanyag-sfabiiizátorok Egymillió volt közelében

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents