Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-23 / 94. szám

Éljen május elseje, a munkásosztály nemzetközi seregszemléje! Belkereskedelmünk helyzete Tanácselnöki értekezlet a Parlamentben Dr. Papp Lajos államtitkár­nak, a Minisztertanács taná­csi hivatala elnökének veze­tésével pénteken a Parla­mentben értekezletet tartot­tak a fővárosi, a megyei és a megyei városi tanácselnökök. Az ülésen — amelyen részt vett Borbándi János minisz- terelnök-ihelyettes — dr. Sá- ghy Vilmos miniszter szá­molt be a belkereskedelem helyzetéről. Egyebek közt elmondta, hogy tavaly a bolti kiskeres­kedelmi hálózat mintegy X67 ezer, a vendéglátóipar pedig 57 ezer négyzetméterrel gya­rapodott, s összesen 1200 új szállodai helyet létesítettek. 1976jban készült el például a Skála Áruiház, az óbudai be­vásárlóközpont, a Déli pálya­udvari szövetkezeti ABC- áruház, a Hilton Szálló, a pécsi áruház, a mátrafüredi Avar Szálloda és a veszpré­mi nagy önkiszolgáló étte­rem. Javultak a nagykeres­kedelem raktározási körül­ményei is: átadták rendelte­tésének a győri és a szegedi raktárakat, s befejeződött a budaörsi raktár "építésének első üteme. Az idén 8,5 százalékos for­galomnövekedéssel számol­nak. A fő törekvés, hogy a lakosságnak nyújtott szolgál­tatások és az áruellátás ki­egyensúlyozott, az élelmisze­rekből a tavalyinál jobb le­gyen. Ezt követően Miklós Imre államtitkár, az Állami Egy­házügyi Hivatal elnöke egyházpolitikai kérdésekről tájékoztatta az értekezlet résztvevőit. |ff:;Öss^CSÍ||^SO^^: Panoráma Súlyos összecsapások színhelye volt a római egyetem és környéke: az egyetemi hallgatók közgyűlésen követel­ték a rendőrök kivonását az oktatási intézmény terüle­téről, továbbá a hét elején elfogadott oktatási reform- terv visszavonását. Kétezer egyetemista megszállta a fa­kultásokat, mire a rektor kérésére a rendőrség beavat­kozott és erőszakkal kiüríte tte az épületeket. A diákok és a rendőrök összecsapásán ak számos sebesültje van. (Képtávírónkon érkezett.) Elutazott a mongol pártmunkáskiildöttség Pénteken elutazott Buda­pestről a Mongol Népi For­radalmi Párt Központi Bi­zottságának pártmunkás­küldöttsége, amelyet B. Lam- zsav, az MNFP KB tagja, a központi bizottság osztály- vezetője vezetett. A küldött­séget fogadta Borbély Sán­dor, a Központi Bizottság titkára. A mongol vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Jakab Sándor, az MSZMP KB tag­ja, a Központi Bizottság osz­tályvezetője búcsúztatta. Je­len volt B. Dügerszüren, a Mongol Népköztársaság bu­dapesti nagykövete. TBILISZI Pénteken Tbilisziből ha­zautazott Hafez Asszad, az Arab Újjászületés Szocialis­ta Pártja főtitkára, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke. Hafez Asszad szíriai párt- és kormányküldöttség élén az SZKP Központi Bizott­ságának, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek és a Szovjetunió mi­nisztertanácsának meghívá­sára tett hivatalos, baráti látogatást a Szovjetunióban. BEJRUT Négynapos viszonylagos nyugalom után Dél-Liba- nonban ismét fellángoltak a harcok. Az egymással rivalizáló palesztin fegyveresek között Nabatije térségében kirob­bant összecsapásoknak — egy Palesztinái szóvivő sze­rint — „az izraeli tüzérség vetett véget”, amely csü­törtökön éjjel és pénteken hajnalban úgyszólván sza­kadatlanul lőtte a határ menti körzetet. Más dél-libanoni városok konyákén libanoni jobbolda­li milicisták és Palesztinái fegyveresek csaptak össze. GENF Az 1949-es genfi konven­ció felülvizsgálásával foglal­kozó nemzetközi diplomá­ciai értekezlet pénteken 66 szavazattal. 18 ország tar­tózkodása mellett és két or­szág — Izrael és Brazília — ellenszavazatával szemben elfogadott egy olyan kiegé­szítő cikkelyt, amelynek ér­telmében a jövőben a fegy­veres cselekmények során fogságba eső nem reguláris hadviselőkre is érvényesek lesznek az 1949-ben elfoga­dott nemzetközi rendelkezé­sek. A hadifoglyok védelmét biztosító rendelkezések azon­ban csak abban az esetben alkalmazandók a gerillákra is, amennyiben azok a tá­madás és az azt megelőző hadmozdulatok során meg­különböztethetőek a polgári lakosságtól és akcióik folya­mán fegyvereiket nyíltan vi­selik. WASHINGTON Az Amerika Hangja, a Szabad Európa és a Szabad­ság Rádió csütörtökön to­vábbi 6,1 millió dollárt kért fenntartási költségeinek fe­dezésére az amerikai kong­resszustól. A kérés az 1978- as pénzügyi évre szól. PAKISZTÁN Pénteken kijárási tilal­mat rendeltek el Pakisztán negyedik nagyvárosában, Lyallpurban is. Az iparvá­ros a hét elején a jobbolda­li ellenzék provokálta he­ves incidensek színhelye volt. Az erőszakcselekmé-ír nyék csütörtökön is folyta­tódtak, és mint a Reuter hírügynökség jelentette, az összetűzések során több fia­talt agyonszúrtak. WASHINGTON Csütörtökön Washington­ba érkezett és Cyrus Vance amerikai külügyminiszterrel tárgyalt Abdel Halim Khad- dam szíriai külügyminisz­ter. Áttekintették a közel- keleti helyzetet, s foglalkoz­tak James Carter amerikai és Hafez Asszad szíriai ál­lamfő májusra tervezett genfi találkozójának előké­szítésével. Argentína Buenos Aires kimondottan vidámnak tűnik. Az elegáns Florida és a Pellegrini utca bárjai, zenés kávézói zsúfoltak. A kép — a felszínen — alig különbözik attól, amit alig két esztendeje láttam ugyanitt, röviddel Perón halála előtt. Pedig azóta történt egy s más Argentínában: a Videla tábor­nok vezette katonai junta ezekben a napokban ünnepelte hatalomra jutásának első évfordulóját. Március 24-én volt egy éve annak, hogy Isabel Perónnal, a kaotikusán kormányzó özveggyel szűkszavúan közölték a katonák: „Senora, vége van...” Az egykori panamai kabaré­csillag házi őrizetbe helyezésével egy korszak lezárult, s el­kezdődött egy másik. Hogy milyen? Az argentinok vélemé­nye megoszlik: a középosztálybeliek nem panaszkodnak. A katasztrofális méreteket öltött inflációt a katonai kormány­nak sikerült évi 1000 (!) százalékról elfogadható keretek közé szorítani. A bérből élek (és felfüggesztett érdekképviseleti szerveik, a szakszervezetek) viszont hol hangosan, hol halkabban bí­rálják a jelenlegi politikát, amelynek kézzel fogható követ­kezménye: kevesebb a hús az argentinok asztalán, nehezebb hozzájutni a fogyasztási cikkekhez. Igaz, az egymilliárd dol­láros deficitet sikerült ledolgozni. Az ár viszont: tavaly ja­nuárban a munkás egy órai béréből még több mint egy kiló húst vehetett, míg egy évre rá — csupán 30 dekát... A gazdaságpolitika iránya nyilvánvaló — katonás el­szántsággal az egyensúly mindenáron való elérése felé ■—, a belpolitika céljai túlzottan a homályban maradnak. Buenos Aires-'ben senkivel sem találkoztam, aki képes lett volna megjósolni, meddig kívánnak hatalmon maradni a katonák, és mi a végcéljuk? Az ok: feltehető, hogy maga a hadsereg sem alakította ki még végleges álláspontját. Vagy másként fogalmazva: a heterogén nézeteket valló tábornoki kar sem jutott még egységes álláspontra. Kivételt talán egyetlen dolog képez: az ERP (népi forradalmi hadsereg) és a balos perónis­ta gerillák elleni könyörtelen harc, amely naponta követel áldozatokat. Belvárosi szállodám környékén az esti órákban — min­den látható ok nélkül — egyszercsak megáll a szárazföldi erők egy csapatszállító kocsija. Mellső részén hóekének tűnő páncéllemez. A géppisztolyos katonák módszeresen lezárják a keskeny sétálóutcát. Kávóházbeli asztaltársam unottan föl­néz: — antiterrorista művelet... Fél óra múlva a kocsi és a katonák eltűnnek. A kép békés, a kávézóba betoppanó ame­rikai turisták már az újból nyüzsgő utcát szemlélik. Hogy közben mi történt? — ez valószínűleg rejtély ma­rad. A rejtélyes eltűnésekről szóló hírek szájról szájra száll­nak, sőt megtöltik a nyugati sajtó hasábjait. A jelentések fantasztikus számokat közölnek az eltűntekről, s könnyed tollvonással teszik meg bűnbaknak Videlát személyesen vagy kormányát. A kép azonban korántsem ilyen egyértelmű: a fegyveres erőkön belüli harc nagy nyomást gyakorol az el­nökre, sőt ellenfelei nemegyszer diszkred'itálni szeretnék. Nem ritkák a konzervatív, jobboldali haditengerészet önké­nyes akciói, letartóztatásai, amelyekről a kormány — illetve fő támogatója, a szárazföldi hadsereg — mit sem tud. Egyre nyilvánvalóbban kirajzolódik a törekvés: Videla tábornok szeretne valóban csorbítatlan jogkörrel rendelkező államfő lenni, s nem csupán a szárazföldi erők vezérkari fő­nöke. A megosztott katonai hatalom — s a még a kulisszák mögött folyó hatalmi harc — a fő oka az erőszakos akciók­nak és önkényeskedéseknek. Argentina bizonytalanságban van, hogy az okozatként emlegetett gerillael'lenes akciók ne válhassanak okká — szen­tesített intézménnyé —, a garanciát sok argentin Videlában látja, aki eddig képes volt tartani magát a chilei típusú tábor­nokok nyomásával szemben, s országa a katonai kormányzás alatt nem vált Chilévé. Videla maga is becsületesen meg­fogalmazta: tudja, hogy a katonai kormányzás nem népszerű. Perón asszony korrupt és bénult adminisztrációjának el­távolítása már hónapokkal előbb nem volt kétséges senki előtt. Világos volt, hogy visszatérnék a katonák. A mérsékelt tisztek most kedvetlenek; nem jószántukból kormányoznak. Mögöttük viszont kényszerítő erővel ott a fenyegetés; a hatalomra éhes pinoohetista tábornokok... MAJOR LÁSZLÓ Kiváló propagandistákat tiintettek ki (Folytatás az 1. oldalról.) kára mondott ünnepi beszé­det. (Képünkön) Rámutatott: a szovjet ál­lam megalapítója korunk új típusú forradalmi politiku­sa volt, aki a gyakorlatban mutatta meg, hogyan kell a marxista politikát és ideoló­giát terjeszteni. A marxi—lenini elmélet és politika érvényesülése ha­zánk szocialista fejlődésének is legfontosabb biztosítéka. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Lenin tanításainak szellemében kovácsolta ki és folytatja egész népünk támo­gatását élvező politikáját. A leninizmus érvényesülé­se pártunk politikájában mindenekelőtt a kommuniz­mus, a szocializmus általános és alapvető céljainak, vala­mint a nemzeti fejlődés sa­játosságainak összehangolá­sát, együttes alkalmazását, figyelembevételét jelenti. Pártunk tapasztalatai min­den tekintetben alátámaszt­ják Lenin ezen alapvető ta­nításának, marxista—leninis­ta politikánk alapállását meghatározó felfogásának mélységesen igaz voltát. — A fejlett szocialista tár­sadalom építésének idősza­kában a pártnak a gazdasági építőmunka irányításával és szervezésével azonos rangú feladata, hogy formálja a dolgozók legszélesebb töme­geinek szemléletét, gondol­kodását, a marxizmus—leni- nizmus szellemében növelje szocialista tudatosságukat, erősítse cselekvési készségü­ket, fejlessze szocialista élet­módjukat. Mindez azt köve­teli a párttól, hogy eszmei, politikai és cselekvési egysé­gét a változó körülmények között is szilárdan fenntart­sa, magasabb és magasabb szinten megújítsa. A párt tagjainak köteles­sége, hogy fejlesszék mar­xista—leninista elméleti mű­veltségüket, politikai fel- készültségüket. Győri Imre a továbbiakban szólt arról, hogy a marxis­ta—leninista műveltség fej­lesztésében kulcsszerepük van a propagandistáknak. Példaadásük, elkötelezettsé­gük, meggyőző fellépésük nagy hatással van a párt tagságára, s ez a hatás társa­dalmunkra is kisugárzik. A propagandisták további tevékenységének fő irányát a Központi Bizottság múlt év október 26-i határozatának alapgondolata szabja meg: a szellemi energiákat és az anyagi eszközöket a propa­ganda minőségi színvonalá­nak emelésére kell koncent­rálni. — A párt egész tevékeny­ségében szilárdan támaszko­dik a propagandisták mun­kájára — folytatta. — Pro­pagandánk helyes úton jár, eddig is nagy eredményeket ért el, amiért a Központ Bi­zottság személy szerint min­den propagandistának kö­szönetét fejezi ki. Pártunk a jövőben is számít színvona­las, elméletileg igényes, mód­szeres, hatásos eszmei-nevelő munkájukra. Joggal bízha­tunk abban, hogy a propa­gandisták kipróbált, fel­készült gárdája céltudatosan és sikeresen fog munkálkod­ni a pártpropaganda minősé­gi fejlesztésén. Ezt követően Győri Imre állami kitüntetéseket és a Központi Bizottság által újonnan alapított Lenin Emlékplaketteket adott át. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben részesült dr. Kamódy Mik­lós, a miskolci postaigazgató­ság osztályvezetője, Pollák Andor, a TOLNASZÖV igaz­gatója, dr. Siklós Aladár, nyugdíjas kórházi főorvos, Szabó József, a barcsi MÁV- állomás főnöke, Varga Pál határőr ezredes és Vass Er- nőné rendőr alezredes. Ti­zenegyen kapták a Munka Érdemrend ezüst, heten pe­dig bronz fokozatát. A Köz­ponti Bizottság 125 propagan­distát részesített a Lenin Emlékplakett kitüntetésben. A Központi Bizottság által adományozott Lenin Emléft- pl'a'kettet kapta dr. Gyugyi János, a megyei pártbizott­ság titkára, Országh Sándor, a Paksi Állami Gazdaság irodavezetője, Hauszhneckt János, a szekszárdi Városi Tanács költségvetési üzemé­nek biztonsági megbízottja, Kerbolt József, a dombóvári MÁV építési főnökség szb- titkára és Barkóczi István, a pári erdészet vezetője. Az ünnepséget követően az MSZMP KB fogadást adott a résztvevők tiszteletére. Harcok Za A marokkói hírügynökség pénteken azt jelentette, hogy a marokkói—zaire-i egyesí­tett .haderők pénteken vissza­foglalták az angolai határtól 60 kilométerre fekvő Kapan- ga városát. A hírügynökség jelentése szerint a kormány- csapatok Mutshatsha városa, a shabai felkelők feltétele­zett főhadiszállása irányába nyomulnak előre. A zaire-i köztársasági el­nök, Mobutu Sese Seko (ké­pünkön) provokatív hangvé­telű sajtóértekezletet tartott, amelyen megkísérelte bebi­zonyítani, hogy „Angola, Kuba és a Szovjetunió be­avatkozik” a zaire-i esemé­nyekbe. Bizonyításként új­ságírók elé állíttatott Shaba tartományban foglyul ejtett két katonát, akik állítólag beismerték, hogy „Angolá­ban orosz és kubai oktatók képezik ki őket”. LAPZAR TA MOSZKVA Ünnepi ülésen emlékeztek meg pénteken Moszkvában, a Kreml kongresszusi palo­tájában Vlagyimir Iljics Le­nin születésének 107. év­fordulójáról. Az ünnepi ülés elnökségé­ben foglalták helyet Leo- nyod Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának fő­titkára, Nyikolaj Podgornij, az SZKP KB Politikai Bi- | zottságának tagja, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Alek- szej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja, a Szovjetunió miniszter- tanácsának elnöke, valamint a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány más vezetői. Mihail Zimjanyin, az SZKP Központi Bizottságá­nak titkára volt az ünnepi ülés szónoka.

Next

/
Thumbnails
Contents