Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-19 / 90. szám

1971. április 19.

/TŐÜgA\, , .

ÍíEPUJSAG 3

Ismerje meg vállalatát!

való élet, s nem a képzelet bocsátotta, s bocsátja szárnyra'azokat az anekdotikus történeteket, melyek a külhonban járó magyar turista némely furcsa kalandját örökítik meg. így annak a „csodálatos” cipőnek a megvásárlását Itália egyik szépséges városában, amelyről később kiderült, hogy Pannóniában, azaz Magyarországon készült. A cipő persze helyettesíthető sok mással, kötöttáruval, kempingcikkel például, a csattanó ugyanaz: lám, mit tudunk mi gyártani! Tényleg, mit tudunk, mármint arról, szűkebb környezetünk hogyan vesz részt a társadalmi munkamegosztásban, miféle termékeket bocsát az áruk nemzetközi és belföldi forgatagába? Sokan vannak ugyanis, akik nemcsak külföldön, hanem itthon szintén rácsodálkoznak a holmin fityegő cédulácskára, mondván, jé, ez nálunk készült?

Közelítsünk témánkhoz a másik oldalról. A több gyáregységre tagolódó textilipari cég szocialista brigádjai — ösztönös fölismeréseiket tudatosítva, s érvényesítve — elhatározták, hogy ha másként nem megy, akkor szabadságuk terhére, de kölcsönösen fölkeresik egymás munkahelyét. A fonógyáregységek kis közösségei a

rosttermelő telepeket, a fonókat a szövők, s fordítva, a szövőket a kikészítők, s így tovább. Természetes érdeklődésük szülte az ötletet, fölnevelni azonban már az érdekek nevelték; megtudni, hol, hogyan dolgoznak, milyen gondjaik vannak, hogyan függ össze munkájuk, mi az, amiben segíthetnek egymásnak, ez fogalmazódott meg a szocialista brigádok kezdeményezésében.

iNe tagadjuk, ne szépítsük: kivétel még az ilyen eset.

Üzemszociológiai vizsgálatokból leszűrt fontos tapasztalat, hogy emberek — s azok kisebb közösségei, az ún. kis csoportok — csak azzal tudnak azonosulni, azt tekintik saját ügyüknek, amit jól ismernek. Szintén szociológiai elemzések tárták fel azt a meghökkentő tényt, hogy — a vizsgált üzemekben — a nagy tapasztalatú szakmunkásoknak is csupán 36 százaléka rendelkezett elfogadható ismeretekkel munkája és mások tevékenysége összefüggéseiről, a kezébe kerülő anyag, alkatrész, szerszám értékéről, a termelőberendezések vélt és tényleges korszerűségéről!

Ünnepi alkalmak kedvelt szónoki fordulata, hogy a mi vállalatunk nagy családja együtt sír és együtt nevet. Nem a szavak elkoptatottsá- gával van bajunk, hanem éppen valódiságukkal, tények igazolta fedezetükkel. Hiszen miként sírnak vagy nevetnek ott együtt, ahol a túlnyomó többség azt sem tudja, a sírásnak, vagy éppen a kacagásnak jött el az ideje?

Az, hogy egy-egy vállalati közösség fölfogható nagy családként, megengedhető hasonlat. A hasonlat logikáját követve: a családot éppen az érzelmi és értelmi összetartozás teszi egységgé, a kölcsönös tisztelet, a jogok és kötelességek összefüggése, mindenkire kiterjedő hatása. Ha tehát a gyári, vállalati kollektíva nagy családként, értelmi és érzelmi motívumoktól vezettetett közösségként akar élni, cselekedni, akkor első lépésként azzal kell e család minden tagjának tisztába lennie: kikből áll a szűkebb és tágabb rokonság, mit csinálnak ők, s mit várnak tőle.

agyis, elhagyva a hasonlatot, meg kell ismerni a vállalatot, a működés hogyanjait, s miértjeit ahhoz, hogy a családomnak tarthassam a többieket, s a magaménak azok dolgát. Az ilyesfajta kötelékek megfonása nehéz és lassú munka, türelem kell hozzá, de megéri, mert a fáradtság kamatostól megtérül.

VERESS TAMÁS

Társulás, de hogyan?

A mezőgazdasági üzemekben évről évre nő a kiszórt műtrágya, a felhasznált növényvédő szer mennyisége. A megyében ez ma már évi hetvenegyezer tonna különféle hatóanyagú műtrágya és mintegy 140 millió forint értékű növényvédő szer többszöri mozgatását, többnyire azonos időszakokban, nagy mennyiségben történő kijuttatását jelenti, mely esetenként egy-egy üzem erejét, gépkapacitását meghaladja, így a hatékonyság csökken. Nagyok a tárolási veszteségek is. Az ilyen és hasonló problémák megoldásaként jöttek létre az agrokémiai társulások. Országosan is elsőként hozták létre a környékbeli gazdaságok a Hő- gyészi Agrokémiai Központot. Az utóbbi két évben, a megelőző időszaknál gyorsabb ütemben jöttek létre az ország különböző területein hasonló központok. Ezek üzemeltetésének eddigi tapasztalatairól, problémáiról, valamint újabbak kialakulásának lehetőségeiről tanácskoztak nemrég Szekszárdon a téma illetékes szakemberei.

Az eddigi tapasztalatok szerint egy központ körzetébe tartozó terület optimálisan húsz-harmincezer hektár. A szállításhoz elengedhetetlen, hogy vasút közelébe telepítsék a raktárakat, mivel a koncentráció következtében nagy mennyiségű anyag mozgatása is feladat. Meglehetősen eltérők a vélemények az épületszerkezetet illetően. Az országban számtalan típus üzemel. Az acélszerkezetű tárolóknak a korrózió mellett fő problémája, hogy a raktáron belüli manőverezést, a ki- és betárolás technológiájának változtatását kevésbé teszi lehetővé. Legelőnyösebbnek ígérkezik a hasonló építkezéseknél is terjedőben lévő ragasztott faszerkezet felhasználása. Az ennek alkalmazását eddig fékező tényezők remélhetőleg rövidesen meg fognak szűnni. íves tartószerkezet, ebből az anyagból — harmincméteres fesztávolság esetén — hatvan százalékkal gazdaságosabban alkalmazható, mint az acélváz.

Kétségtelen előnye az agrokémiai központoknak, hogy a koncentráltság révén köny- nyebben lépést tarthatnak a fejlődéssel. Például a műtrágyakiszórásnál alkalmazni tudják a legújabb nagy teljesítményű, jó minőségű munkát végző gépeket, adaptereket. Jobban lehetővé válik a tábla- és növényszük- ségletnek megfelelő keverés, a pontosabb dózisú kiszórás.

A megyében az agrokémiai központok kialakulásának lehetőségei többé-kevésbé adottak. Ennek elősegítése érdekében a területen illetékes vállalatok, intézmények szakembereiből koordinációs bizottságot hoznak létre.

— st —

Két kép. Az egyik Kiss Istvánnét, a Szekszárdi Egészség- ügyi Szakközépiskola szakoktatóját, a másik Sütő Nándornét, a Szekszárdi Állami Gazdaság munkaügyi osztályának vezetőjét ábrázolja. Külsőleg nem hasonlítanak egymásra semmiben. Amiben viszont hasonlóbbak, mint a testvérek, az nem más, mint az, hogy ízig-vérig mai asszonyok, s egyiküket sem lehetne talán leláncolva sem bezárni csak a családjuk kis világába. Mindketten párttagok, közéleti tevékenységet is folytató nők, akik tehetségükkel, szorgalmukkal, helytállásukkal érdemelték meg beválasztásukat a Magyar Nők Országos Tanácsába.

Beszélgetünk. S ahhoz, hogy ez a beszélgetés nyílt, ugyanakkor meghitt legyen, nem hiányzik a régebbi ismeretség. Üjmódi női dolgokról folyik közöttünk a szó, nem arról, hogy melyikünk hogyan készíti a püspökkenyeret, teszi el a ribiszkelekvárt, vagy mekkora gond a munka mellett megszervezni a tavaszi festést, nagytakarítást. Nem ilyen női dolgokról van szó. Arról beszélgetünk, mennyire igaz napjainkban az a — főként férfiak által hangoztatott — magyarázat, mely azért, hogy vezető posztokon kevés a nő, a nőket teszi felelőssé, azzal, hogy „nem vállalják a magasabb beosztásokat”.

— Ez nem felel meg a valóságnak, de meg kell hagyni, kényelmes álláspont — mondja Kissné, akinek az a véleménye, hogy a mind tarthatatlanabbá váló kifogást a nőknek a társadalom tevékenységi rendszerében elfoglalt, megszilárdult és bővülő

szerepe cáfolja a leghatározottabban.

Sütőné szerint az idő a nők javára dolgozik. Az elmúlt 32 év során bőven voltak olyan periódusok gazdasági, társadalmi, politikai életünk fejlődésében, amikor még a szokásjogaiban is férfias világra hivatkozva sokan azt állították az erősebb nem képviselői közül, hogy a nők egyszerűen alkalmatlanok a társadalmi munkamegosztásban rájuk háruló szerepre. Később kelt állítás, hogy bizonyos szakmák presztízse, vonzereje devalválódik azzal, hogy elárasztják őket a nők. Az ásatag szemléletmód ilyen és másfajta megnyilvánulásait maga az élet cáfolta meg, az a 32 esztendő ami a felszabadulástól napjainkig eltelt.

A Szekszárdi Állami Gazdaság munkaügyi osztályának vezetője — aki az egész országot behálózó gazdasági szervezetben is fehér hollónak számít középvezetőként,

Kiss Istvánná

— bölcsességre valló mosoly- lyal mondja, hogy nem kell félteni a nőket, mert egyenjogúságukat nemcsak az Alkotmány tartalmazza, a párt politikája garantálja is és amint épülnek az egyenlőség gazdasági, társadalmi alapjai, úgy tágulnak a nők lehetőségei adottságaik, készségeik felismerésére és közhasznú alkalmazására.

— Én csak a saját környezetemben szerzett tapasztalataimról tudok beszélni. Szemléleti eredője van annak a viszonylag elterjedt álhumanizmusnak is, melynek képviselői „sajnálják” a nőket. Ügymond azért, mert munkahelyükön és a családban annyira elfoglaltak szegények, hogy nem szabad őket megterhelni felelősségteljes beosztással, vagy közéleti megbízatásokkal is.

Tolnai változások

A MEGYE egyik legnagyobb lélekszámú községe, egykori székhelye és névadója, Tolna napról napra fejlődik, váro- siasodik. A Hámán Kató Lakásépítő Szövetkezet telepén, melyet ugyan hivatalosan még nem neveztek el, de a köznyelv egyszerűen Hámán Kató lakótelepnek hív; idáig 52 kétszintes lakás készült el és további 20 építését tervezik. A sportpályával szemben az idén nyáron adják át az ÁFÉSZ 300 négyzetméter alapterületű élelmiszer-áruházát. Az autóbuszállomással szemben megkezdték a tervezett három lakótömb közül az első alapozását. Ezekbe 20—20 lakás kerül majd. Ezekhez csatlakozik majd 1979 80-ban a megyei tanács, a községi tanács és a Népbolt Vállalat közös anyagi erőfeszítései révén létesítendő 600 négyzetméter alapterületű háztartási iparcikk áruház.

O. I.

Fotó: K.Z.

Űj ÁFÉSZ-áruház létesül

i

Egy új, húszlakásos épület alapozása a központban

A Hámán Kató lakótelep

Itt megállunk, ők is, én is bőven tudunk példákat arra, hogy mennyire üres ez a fajta humanizmus. Az jut eszembe, hogy néhány évvel ezelőtt kis híján riportot írtam egy addig számomra ismeretlen családról, mely majdnem szétesett az egyenlő munkáért egyenlő bér, egyenlő munkáért egyenlő elismerés elvének érvényesítése miatt. Egyik közös gazdaságunk állattenyésztési telepén dolgozott férj és feleség. Az asszonyt a gazdaság vezetői felterjesztették kitüntetésre. Valahogy kiszűrődött a titok, s eljutott a férj fülébe is, aki hatalmas haragra gerjedt, hogy nem az ő kiváló munkáját vették észre, hanem az asszonyáét. Kitört a családi belháború, aminek az lett a vége, hogy áz asszonyka egy napon beállított az elnökhöz és röstellkedve elmondta, mekkora csetepaté áll odahaza a felterjesztés miatt, majd addig rimánko- dott, amíg a termelőszövetkezet vezetői valahogyan visz- szacsinálták a dolgot. Megérdemelte volna az asszony, mégsem kapott kitüntetést.

Kissné:

— 'Ahhoz, hogy egy nő úgy dolgozhasson a munkahelyén, hogy része legyen a munka örömében is, és ezen kívül plusz megbízatásokat is vállalhasson, arra van szükség, hogy a családi háttere megfelelő legyen.

— Hát ez az! Helyben vagyunk. Legtöbb nő azért nem mer vállalkozni vezető beosztású munkára, mert férjuram hallani sem akar olyan lehetőségről, hogy valamit is veSütő Nándorné

szít kényelméből, kiszolgált- ságából.

— Hallottam én olyanról, hogy a vezetésre kiszemelt fiatalasszony férje válással fenyegetőzött. Fordult már elő olyan is, hogy az élet teljességére törekvő, tehetséges asszony úgy tudta csak saját életcélját elérni, hogy belefáradva jogainak családi érvényesítésébe, végül elvált.

— Én ismerek olyan asz- szonyt, aki beiratkozott a férje akarata ellenére a dolgozók gimnáziumába és a férje az anyóssal szövetkezve mindig bezárta az asszonykát, amikor annak konzultációra kellett volna mennie.

— Én azt hiszem, a jelenleginél jóval több nő foglalkozna közügyekkel is, ha a család és társadalom ezt ugyanúgy igényelné, mint azt, hogy a nő foglalja el helyét a

társadalmilag szervezett munkában — véli későbben Kissné. Amit Sütőné erről mond, megegyezik ezzel, de hozzáteszi, hogy a legkülönfélébb fórumokon szívesen hivatkoznak a nők visszahúzódására, holott még nem készült megbízható felmérés arról, hogy ennek az állításnak mik a realitásai.

— Tehát nem a nőkben van a hiba?

— A választ is-is alapon lehet eldönteni. Kétségkívül sokan vannak, akiket a családi, munkahelyi környezetük elbátortalanít. Az sem ritka jelenség, hogy a nők vezetésre való kiválasztása, de még a beiskolázása sem történik olyan körültekintően, mint a férfiaké.

Ismét példák sorakoznak. Akad közöttük saját is. Sütő- nét nemrég két magas beosztású vezető ember kereste fel, meglepetésszerűen. Máig sem tudja, mi céllal, hogy mire kellett volna kapásból igent mondania.

— Ha egy férfit szemelnek ki valamire, ilyesmi nem fordulhat elő.

Egyetértünk. S abban is egyetértünk, hogy a nőknek — tevékenykedjenek bármilyen munkakörben — sokkal többet kell dolgozniok és sokkal lelkiismeretesebben, a legcsekélyebb elismerésért is. Szóval, van még bőven tennivaló addig, amíg össztársadalmi érdekként sikerült megteremteni a nők teljes egyenjogúságát, mely a szocialista társadalom fejlettségének ismérve ...

— lászló — Fotó: Komáromi

i