Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-19 / 90. szám

a Képújság

1977. április 19.

Moziban

ídegösszeroppanás Amerikában

Egy szempontból sajátos alkotás A második utca foglyai című, színes amerikai film. Az üzlet szorító kényszerei miatt az Egyesült Államokban nagyon figyelnek a néző', igényeire: olyan filmre ritkán akadhat producer, amiről nyilvánvaló, hogy nem sok embert fog csábítani.

A közönségfilmnek is megvannak a maga fortélyai, de az igazi művészfilmről is tudni, hogy a maga közönségét mivel nyerheti meg.

Ebben a filmben a kettő ötvözetét igyekeztek tálalni: valódi társadalmi problémáról beszéltek, de népszerű komikus színészekkel' és burleszkbe illő jelenetekkel oldva a komoly mondani való vélt unalmát. A kísérlet balul ütött ki, a film nem sikerült.

Hősünk New Yorkban él, egy magas lakóház tizennegyedik emeletén, s miközben lányai intézetben nevelkednek, körülötte pedig a több szobás automatizált kényelem funkcionál, egyre közelebb kerül az összeomláshoz.

Idegeit a nagyvárosi ártalmak gyötrik és a megsem fogalmazott létbizonytalanErősödött a megye bábos élete. így summázhatjuk tömören a vasárnapi fesztivál tapasztalatait. Egyre több pedagógus vezet csoportot,

legtöbbjük a napközi adta

lehetőségeket kihasználva. A megyei úttörőszövetség szervezte a járási bemutatókat is. az ott legjobban szereplők jutottak el a megyei döntőre. Bár még érződik némi szervezésbélt probléma: a paksi járás csoportjainak távolmaradása nem tette lehetővé az átfogó megyei kép kialakítását.

Bábozni jó, bábozni szeretnek a gyerekek. Sőt: alkotó módon vettek részt a műsorokban. Ez nemcsak a bábok készítésében, a szereplési vágy magas fokú jelentkezésével jutott kifejezésre. A Szekszárdi IV. sz. Általános Iskola bábosai maguk írták át a darabot, szedték össze hozzá a mondóká- kat, javasoltak a rendezéshez. öt csoportot láttunk,

ság. Már fel is mondták állását, amikor megérkezik a megváltás ígérete: vidéki kastélyban élő bátyja ajánlja, hogy legyen társa, s költözzön vidékre az idegtépő Második utcából.

Ajánlatát Hősünk nem fogadja el — az egyetlen valószínű ok dramaturgiai — tudniillik akkor mégsem jutna el az igazi idegösszeroppanásig...

Mire nagy nehezen és furcsa áron — egy kopott külsejű fiú véletlen kifosztásával — rendbe jön. addigra

közülük három először szerepel nagyobb nyilvánosság előtt. Ez, ha a színvonalat nézzük, nem derült ki! A „kezdők” is jó darabokat hoztak, színes-élvezeteseket, a szépszámú közönség számára érthető, élvezhető. Ez is bizonyítja, hogy ha a pedagógusok kezdeményezik csoportok szervezését — a gyerekek aktivitására mindig számíthatnak, s az eredmény sem marad el. A szereplőkről néhány szót. Cser Mária népművész rendezte a dombóvári ének-zenei általános iskola kisdobosrajának Éljen a tavasz című műsorát — a zsűri a dombóvári művelődési központ figyelmébe ajánlotta. A telet elűző játék, a kiszézés sikeréhez a gyerekek muzikalitása nagyban hozzájárult. A leveli úttörők tiszta beszédő Sündisznó meg a nyúl előadásában nagyfokú kreativitást láttunk, Kitanits La- josné rendezésével. Kapósfelesége omlik össze — amúgy amerikaiasan.

Meglehet, most is valami olyasmi történik, mint amikor a mi filmjeinket nézik azon a másik világrészen: sok mindent másként értenek, magyaráznak ott, mint itt, ahol készült. A mélyen rejlő információk talán más színben tüntetik fel a film szereplőinek gondjait: ezt csak az tudná megállapítani, aki New Yorkban — netán a Második utcában — él.

De hát a filmet itt és most vetítik.

szekcsőről az El kéne indulni című székely népballadát, szép díszletet hozták. Szőcs Kálmánná rendezte a jó térkihasználású darabot. Dr. Vadas Ferencné vezetésével a szekszárdi IV. sz. általános iskola Mátyás király igazmondó juhászának az ötlet- gazdagság, szép bábok volt a fő erőssége. A Sióagárdi Fecske bábcsoport kapta az első díiat jelentő salgótarjáni bábfesztiválra szóló meghívót: a két nagyon vidám nyulacska mai darab, Tarlós Lászlóné rendezte jó bábokkal, játékossággal, vidámsággal, a közönség bevonásával.

A sikeres fesztivál fő tanulsága a jövőre nézve — jó volna, ha a megyei bemutató nem csupán akció lenne, hanem egy folyamat része az iskolák belső munkájának, életének gazdagabbá, színesebbé tétele érdekében.

Pintér Tamás:

A megváltás elmarad

Pintér Tamás művészetének alapvető tulajdonsága az atmoszférateremtés képessége: nem elbeszél, a szó hagyományos értelmében, hanem megteremt egy olyan szituációt, melyben hősei, önmaguk kiszolgáltatottjaként, csak így tudnak viselkedni. Ebben az öntörvényű világban nem a cselekmény a fontos, hanem az állapot, ahová Pintér hősei eljutottak, s az elbeszélés mindig csak arra szorítkozik, hogy az élet egy lehetséges fordulópontját mutassa meg kérlelhetetlen világossággal. Ebből következik, hogy itt nem olyan klasszikus értelemben vett hősökről van szó, amilyenekkel Maupassant vagy Csehov novelláiban találkozunk, hanem szereplőkről, akik a körülmények hatalmába vettetve legföljebb arra vállalkoznak, hogy megpróbáljanak Hamletként „kikélni tenger fájdalmuk ellen”. Néha látomásként villannak fel alakjai, mint a címadó novellában, máskor titokzatos jelkép vibrál hősei sorsának falán (Az első egér), majd a pontos, realista helyzetkép kap emberszabású távlatot (A védelem közvetett érvei), az egyik novellában pedig, mely a kötet vitathatatlanul európai színvonalú írása (maga a címe is kivételes lelemény: A játékbabák arca szomorú — szólt a smasszer) valóság és jelkép olvad egybe, az elbeszélés félreérthetetlen erejével.

Pintér Tamás nem epikusaikat, legalábbis eddigi munkássága alapján inkább a kis formák mestere, aki néhány oldalba sorsokat tud sűríteni, meggyőzően, vibrá- lóan friss stiláris eszközökkel. Mai szépprózánk határozott arcélű, jelentős egyénisége. akit új könyve után legjobb elbeszélőink között kell számon tartanunk.

Cs.

— vfé —

Jövő héten a Királylány zsámolya című, új magyar filmről írunk

Megye/ úttörő-bábfesztivál

Russell Baker:

KI A NÉP KÖZÉ

Az új Carter-kormányzat tagjai értettek a szóból, amikor az elnök az egész emberiség nagy álmélkodására beiktatásának napján gyalog tette meg az utat a Capitoliumtól a Fehér Házig. Csak azért történhetett, hogy amikor Carter elnök összehívta az első minisztertanácsot, azon legnagyobb csalódására senki sem jelent meg.

— Hová lett mindenki? — kérdezte belső tanácsadójától, Hamilton Jordántól.

— A külügyminisztérium jelentette, hogy Vance miniszter úr gyalog indult el onnan, mert ki akart menni a nép közé — magyarázta Jordan. — Ez három órával ezelőtt történt. Úgy látszik, útközben elrabolták.

— No és Harold Brown?

— Ismerünk olyan nevűt, hogy Harold Brown?

— Ö a hadügyminiszter — válaszolta tanácsadójának az elnök.

— Ja, az a Harold Brown — bólintott Jordan. — Ö hajnalban felszerelte magát térképekkel a Pentagonban, hogy eltervezze: merre gyalogoljon be a Fehér Házba, de úgy lát-- szik, nem nagyon ért a térképolvasáshoz. A légierő egyik helikoptere 40 perccel ezelőtt pillantotta meg, amint az 1-es főútvonalon épp az ellenkező irányba baktatott. Most majd a helikopterről élelmiszersegélyt dobnak le neki, valamint vezérkari főnökök ünnepélyes kérelmét, hogy változtasson az útvonalán.

Az elnök felsóhajtott.

— Úgy látszik, a minisztert ki lehet venni az autóból, de az autót nem lehet kivenni a miniszterből.

— Ha ez a mondás azt jelenti: minisztereinkre nem lehet rábízni, hogy sofőr nélkül is eltaláljanak valahova, akkor valóban így van. A pénzügyminiszter például itt velünk szemben dolgozik, s amikor kilépett az épületből, azt mondta a sofőrjének: „azt hiszem gyalog fogok átsétálni, hogy egy kicsit a nép között legyek”, majd ezzel belecsörtetett a pirosba.

— Csak nem? És elütötte egy autó?

— Ugyan — válaszolta Jordan. — Mike Blumenthalt éppen most tartóztatták le azért, mert a tilosba ment. Persze nem tudta, hogy ebben a városban letartóztatják a gyalogost, aki az autósok útjában okvetetlenkedik.

— Nem törvénybe ütköző, ha megkérjük a CIA-t, hogy szabadítsák ki?

— Erre nem kapok választ — szólt Jordan. — Az előbb telefonáltam a langleyi főhadiszállásra, de nincs ott senki Mind gyalog mennek munkába.

— Kérdezd meg Brzezinskit a külpolitikusunkat.

— Sajnos kórházban van — felelt lemondóan Jordan. — <3 úgy ment a nép közé, hogy egy áruházi büfében fogyasztotta el a reggelijét. Épp -most mossák ki a gyomrát a Walter Reed kórházban. S elmondjam, mi történt a közlekedésügyi miniszterrel?

— Letartóztatták, vagy kórházban van? — kérdezte rosszat sejtőn az elnök.

— Autóbusszal akart bejönni. Először 40 percig várt, s eközben három tömött busz is jött, de egyik sem állt meg. Amikor a negyedik végül megállt, a sofőr közölte a miniszterrel, hogy a Fehér Házhoz még kétszer át kell szállnia. Ebből csúnya jelenet támadt.

— Megsérült valaki? — kérdezte az elnök.

— Csak a buszsofőr lelkivilága. Feljelentette a minisztert súlyos testi sértéssel való fenyegetőzésért, valamint rágalmazásért.

— Azonnal telefonálj az igazságügyi miniszternek, hogy intézkedjék.

— Attól tartok, ez lehetetlen, ö ugyanis Baltimore-ban van. Elhatározta, hogy maga vezeti a kocsiját munkába, -mint az egyszerű emberek, de nem tudta, hogy az egész városban csak egy helyen lehet nagy ívben balra kanyarodni. Ezt elmulasztotta, s ezek után nem tehetett mást, mint hogy egészen Baltimore-ig hajtson.

— Califanónak csak sikerült idetalálnia — jelentette ki az elnök. — ö született washingtoni, ismeri ezt a várost.

— Califano, Califano — mormolta Jordan, miközben ceruzájával végigszaladt a hiányzók névsorán. Óh, persze, ő az egészségügyi miniszter. Tudtam, hogy ez a név ismerősen hangzik.

— Mi történt vele? — kérdezte az elnök.

— A Fehér Ház őrsége letartóztatott egy Califano nevű egyént, aki gyanúsan viselkedett. Szolgálati kocsi nélkül érkezett a Fehér Ház elé.

— Egyéb bűne nem volt?

— De, azt hangoztatta, hogy ő az előzőekben kiment a nép közé.

— Hamilton — mondta az elnök — úgy is, mint belső tanácsadóm, mondd meg nekem, hogy -mit tegyek?

. — Nincs más válásztás — felelte Hamilton Jordan —, halasszuk el a kormány ülését addig, amíg valamennyi miniszter visszaérkezik a nép közül.

Zilahi Judit fordítása

A Tv-re rájár a rúd, a kritikákat lapozgatva nagyítóval kell keresni egy elismerő szót: ez se tetszett, az se tetszett. Persze a Tv nem beszél vissza, mintha azt gondolná, havi ötvenért mi az ördögöt akarnak? De hát mégsem a havi ötvenről van szó, a Tv ugyanis (az első műsor!) az ország legnagyobb nyilvánossága, s a műsor- szerkesztésnek ezt mégiscsak figyelembe kellene vennie. A heti műsort nézve a kritika oldalára álltunk, mely a méla fejcsóválástól a dühödt kifakadásokig ívelt, — nem lenne érdemes elismételni.

Mi a vasárnap délelőtt múzeumi vetélkedőt pécéztük ki, no nem azért, mintha ezekről a vetélkedőkről valami nagy véleményünk lenne, hisz a Tv vetélkedői — megszokhattuk — a riporter és az éppen soros felelő magánügye, semmi több. A képzőművészeti vetélkedő sem volt ■más, s ha valaki azt hitte, hogy a nagyon hiányzó képző- művészeti nevelés szolid korrigálását jelenti, ugyancsak tévedett. Esetleges volt, ötlettelen, tanulságtalan, s valami más is. Magával a műsorral ugyanis nem érdemes foglalkozni, a riporteri magatartás annál szembetűnőbb. Kérdésünk akár egy vetélkedő témája is lehetne, igy hangzik: ki kit tegez?

Megjelenik két nő a színen. A riporter és a művészet- történész. Körülbelül egykorúak, de egymást ünnepélyesen magázzák, ők tudják, miért. A szereplők, érettségi körül járó diákok, a két vezetővel nem éppen egykorúak, de legföljebb tíz év közöttük a korkülönbség. Természetes a két nő — hatalmi pozíció! — letegezi valamennyit. Megjelenik a riporter, ő is a harmincon innen. Először önözi a diákokat, majd hirtelen átcsap a tegezésbe, holott a diákok között olyan tizennyolc éves lányok is vannak, akiket a magánéletben harsány kezitcsókolommal üdvözölne. Mi ez? A vetélkedő résztvevői kiszolgáltatottjai a két riporternek és az ugyancsak nem idős művészet- történésznek? Kuncogva arra gondolok, mi lenne, ha a „gyerekek” — legtöbbjük választópolgár! —1 visszategeznék a hetyke riportereket? S egyáltalában, meddig mehet el a jó modor tökéletes hiánya?

'A műsor egyébként rossz volt, csak egyetlen részletére térünk ki. Bernini nem reneszánsz művész volt, ezt azért illet volna korrigálni. De úgy látszik, ez sem volt fontos.

Más. Ascher Oszkár nem volt a természet kegyeltje. Alacsony volt, kedvezőtlen megjelenésű, hangja fakó, színtelen. Mindenben kifejezetten ellentétje annak, aki megjelenésével is légkört tud teremteni. A természet mos- tohaságát csak az ellensúlyozta benne, hogy a magyar irodalomnak olyan szerelmese volt, mint előtte és utána nagyon kevesen. Egyszer azt mondta: háromezer verset tud. Nem ellenőriztem, az is lehet, hogy többet. De amikor fakón és jelentéktelenül kiállt a színpadra, mintha ez a háromezer vers, tulajdonképpen az egész magyar költészet szólalt volna meg, túlzengve saját hangját.

Példa volt, halhatatlan példa arra, hogy egy ember hogyan tudja szolgálni a művészetet, s odaadása, alázata milyen csodákra képes.

A műsor ebből alig érzékeltetett valamit. Berek Katalin és Mensáros László fáradtan, sok hibával mondta el Asoher nem is mindig érdekes visszaemlékezéseit (néha az volt az érzésünk, most olvassák először), s ami teljesen elmaradt: Asoher emberi és művészi példája, küzdelmei önmagával és a körülményekkel, amelyekből mindig győztesen került ki. Talán nem is ő, hanem a magyar líra.

CSÁNY1 L.

Viktor Tretyakov hegedőestje

Akik ismerik a szovjet hegedűiskola ifjú mestereit, azok számára is a meglepetés erejével hatott Viktor Tretyakov szekszárdi bemutatkozása. A sorban tavaly Gidon Krémer keltett feltűnést, akit szárnyára vett a világhír. Úgy tűnik, Viktor Tretyakov még nála is elementárisabb erejű művész. Hegedűje minden húron, minden regiszterben, minden fekvésben egyforma szépségű zengéssel szól. Mindehhez valami egészen különös, eszményi vonóvezetés járul. Technikai tökélye olyan fölényes, olyan természetesen magától értetődő, hogy fel sem tűnik. Ritmusvilága élő, eleven, muzikalitása páratlan. Egész hege- dülése olyan eszményi, amilyen csak a legnagyobb előadóművészeké. A legfontosabb azonban mégis az a szuggesztív erő, ahogyan játszik az érzéseinken, ahogy pillanatonként tud hangot váltani egy lélekszakadó rohanás után hirtelen a megbékélés csendjébe. Ez a he- gedülés a richteri zongorázás testvére.

Műsorát egy Bra-hms- scherzóval kezdte, afféle bemelegítésként, majd Beethoven Kreutzer szonátáját játszotta. Beethoven legtermékenyebb korszakában e művével teremtette meg a modern, versenyszerű koncertszonáta típusát, és a mű démoni ereje nem véletlenül keltett ördögi erejű benyomást Tolsztojban, ami a Kreutzer szonáta című regénye megírására késztette. Tretyakov a pszichológiai drámát ragadta meg a műben. Áhítatos ünnepi bevezető, lázas roham, hősies harc, a boldogság víziója és a táncos, fergeteges öröm ünnepe elevenedett meg előadásában.

Szünet után Sosztakovics Ciganov által hegedűre átírt prelúdiumaiból hallottunk egy csokorra valót. Zárószámként Bartók első hegedű-zongora szonátája hangzott el. E művet sajnos ritkán hallhatjuk, mert magyar hegedűseink nem tartják műsorukon. A nemrég megjelent Bartók-összki- adásban 'is a szovjet Gidon Krémer játszotta lemezre a két hegedű-zongora szonátát. Tretyakov ebben a modern bartóki világban is egészen otthon van. Az első tétel absztrakt zenéjében éppúgy, mint a második tétel magányos monológjaiban, melyek az éjszaka zenéjét idézik. A finálé fergeteges. táncos rondója, román népzenei elemeket hordozó zenéje Tretyakov elementáris erejű, markáns előadásában lenyűgöző erejű volt.

Zongorakísérője és kamarapartnere Mihail Jerohin volt. Szerencsés találkozás! Mihail Jerohin nagyszerű zongorista. Az ő kiváló közreműködése nélkül nem lett volna olyan maradéktalan élmény az egész est. Viktor Tretyakov zseniális tehetsége mellett kettejük mérhetetlenül sok közös munkája aratott diadalt.

Húr