Tolna Megyei Népújság, 1977. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-17 / 89. szám
A KÉPÚJSÁG 1977. április 17. magazin magazin magazin Vizsgáztat a számítógép Az ipari és közlekedési munka' egyre bonyolultabbá válása szükségessé teszi, hogy mind több területen pályaalkalmassági vizsgálaton kell átesniük a munkára jelentkezőknek. A vizsgálatokat az alkalmazott pszichológia^ tudományának az ismerete és módszerei alapján végzik. A pszichológusnak azt kell megállapítania, hogy a vizsgált személy képességei milyen mértékű társadalmi hasznosságot valószínűsítenek, és ennek alapján az adott személy milyen mértékben alkalmas bizonyos feladat ellátására. Ezek a vizsgálatok lényegében rendkívül nehéz kérdésre keresnek választ: a jelenlegi képességek majdan (pl. egy tanfolyam elvégzése után) milyen teljesítményre lesznek képesek. Egy leendő hivatásos gépkocsivezetőnél vagy mozdonyvezetőnél például nagyon fontos annak eldöntése, hogy alkalmas-e a pályára. A vizsgálat azonban nem vp- natkozhat olyan tudásanyagra. amit egy gépkocsivezetőnek tudnia kell, hiszen nem is tudhatja, mivel a vizsgálatra a tanfolyam megkezdése előtt kerül sor. Vizsgálható azonban, hogy a jelölt képes-e a gyors és összerendezett mozgásokra, amelyből következtetni lehet a reakcióidőre és idegrendszerének az érző-mozgató koordinációjára. A pszichológiai alkalmasságvizsgálatok azonban számos szubjektív tényezőtől is függtek, pl. a vizsgáztató személyétől. Ezeknek a hibáknak a kiküszöbölésére és a gyors, objektív, tömegméretekben is alkalmazható vizsgálatok lebonyolítására dolgoztak ki a szegedi József Attila Tudományegyetem kibernetikai laboratóriumában számítógéppel vezérelt munkaköri alkalmasságvizsgáló berendezést. Kézbiztonságmérés AMI MÉRGEZI A LELKET A svéd Hellenfords plébánosa egyik miséjén felszólította a hívőket, hogy vigyék el hozzá az összes nyomtatott művet, amely mérgezi a lelket és elborítja az agyat. A következő nap a helyi kovács elvitte az adókönyvét. ... Valamennyi virág között a legillatosabb — a kaktusz. Illata egy kilométernyi távolságban is érezhető. ... Egy négyéves gyermek naponta 437 kérdést tesz fel a felnőtteknek. ... Európa lakossága a világon a „legöregebb”. Az Európában lakó embereknek jelenleg 9,8 százaléka 65 évesnél idősebb, 2000-tíen pedig ez az arány a becslések szerint 31,1 százalékos lesz. ■ ... Az egyik indiai szentély kupoláját és tornyait 800 kilogramm súlyú aranyréteg borítja. ... Egy gépírónő egy munkanap folyamán ujjaival mintegy. 20 kilométernek megfelelő távolságot „tesz meg”. Konzerválástörténet Leleményes szakácsok őseink barlangjában A táplálék tartósításának ősi tudománya a barlanglakó emberig nyúlik vissza. A szilvalekvár elkészítésének módja napjainkig alig változott valamit. Amikor a mai háziasszony befőttet rak el télire, — disznóöléskor a húst lesózza, felfüstöli, pácolja, — az almát hűvös kamrába helyezi, — a sárgarépát, a petrezselyemgyökeret homokba dugja — lényegében azt teszi, amit sokezeréves háziasz- szonyőse tett. Őseinket az élelmiszerek tartósítására a szükség kényszerítette. Felismerték, hogy egy-egy elemi csapást, a természet mostohaságait, az időjárás szeszélyeit, s a háborúskodásokat koplalás, éhínség követi. Ennek elkerülésére gyűjtögető, vadászó, halászó útjaikon szerzett zsákmányuk bizonyos részét félretették. De nem sokra mentek vele: az eltevésre szánt táplálék előbb-utóbb megromlott. Hosszú idő telt el, amíg a létért való küzdelemben, örökös munkában, éberségben, megfigyelésben rájöttek arra: ehető állapotban csak tartósított táplálék marad meg rö- videbb-hosszabb ideig. Ennek felfedezése a fejlődés fontos állomását jelenti, mivel, a táplálék konzerválása az ember kezdeti győzelmét jelenti a természet fölött! A kínaiak több ezeréves szertartási könyve már említi, a jégvermeket, — a legősibb kínai társadalom tehát ismerte a hűtéses konzerválást. — Az egyiptomiak, 3000 évvel ezelőtt, sózással tartósították a halat, s a természetes hűtés, valamint a párolgás hőelvonó hatásával is tisztában voltak. — A régi görögök, — történetíróink szerint —, a fügét szárították, préselték, a gyümölcsöket mézben tartósították, az uborkát savanyították, és sósvízben tették el. — A római szakácsok is használták a jégvermeket élelmiszerek tárolására. Néhány ránkmaradt receptjük: mézbe vagy sűrített mustba rakták a gránátalmát, körtét, diót, fügét. A birsalmát száránál fogva, felfüggesztve aszalták, ők is préselték a fügét, s az uborkát savanyították. — A középkor, a koraújkor háziasz- szonyainak, fejedelmi, főúri szakácsainak élelmiszer-tartósí tó módszereiről kevés feljegyzés maradt az utókorra. A XIX. század elején Ap- pert francia szakács, hevítéssel, légmentesen elzárt üvegekben húskonzervet készített a haditengerészet számára. 1809-ben kiadott könyvében a találmányát részletesen leírja. Vele egyidőben, de tőle függetlenül, Karazin orosz kutató is felfedezte az élelmiszerek hőkezeléssel való konzerválását. Világhírű tudósok: Pasteur, Scheele, Koch stb. munkásságukkal a modern konzerválási eljárás tudományos feltételeit tisztázták. A technika érdeme: megvalósította a dobozgyártó és dobozzáró gépeket, s ettől kezdve nagy mennyiségben és olcsóbb áron készíthették a dobozos konzerveket. Az első világháború alatt gyártottak először konzervet nálunk, nagyipari méretekben, s a termelés a két világháború közt tovább növekedett. Háziasszonyaink körében még ma is elterjedt az elte- vés. A házi konzerválás gazdasági előnye: felhasználjas így megakadályozza a gyümölcs-, zöldség- és főzelékfélék elkallódását olyan távoli kertekben, ahová a felvásárlók jelenleg nem jutnak el. Kétségtelen: előbb-utóbb rájönnek háziasszonyaink, hogy házi „konzerv”-jeiknél a modernül fölszerelt gyár terméke sokkal tökéletesebb. S az sem közömbös, hogy a gyári konzerveket a lakosság bármelyik évszakban megveheti a boltokban! Bállá Sándor Küldjétek egy falut légipostával! Nemsokára senki nem fog csodálkozni hasonló táviratokon. Erre azután jön rá az ember, miután megismerkedett a Moszkvai Építőipari Egyetem diákjainak a tervével. Egy 2000 lakosú falu épületeit könnyedén elszállíthatják akár légi, akár földi úton, ha előzőleg elemekre szedik szét. Ezeket a falvakat olyan helyeken fogják felépíteni, ahol még nincsen semmiféle éiet, például olajkutaknál, erdőgazdaságokban, építkezéseknél. A falut a tajgában vagy a pusztában néhány hét alatt fel lehet építeni. A légi, a vízi vagy a szárazföldi úton odaszállított konténerekből kiveszik a jövendő építményeket. Ezek hasonlóak lesznek a gyerekek képeskönyvéhez, amelyet ha kinyitunk, térbeli szerkezetté alakul át. Estére készen vannak a falak és a házak teteje. Majd a lakóépületeket ellátják a szükséges komforttal, fürdőszobával, balkonnal stb. A házak között helyet kapnak az óvodák, az egészségházak, az üzletek ... EZT A SZÉP eszi a fene Műszak után rohan haza, no, nem a feleségéhez, hanem mert mindig kitalál valamit. Például most egy kanári-párt tanít fütyörészni. — öregem, ez nagy marhaság! — mondták neki többen. — Ha egyszer a kanári kanárinak született, hát fütyüljön. Azért van. Vagy tán nem? — Majd fütyülnek! — mosolygott bárgyún Szepi. Gondolta, irigylik a madarait... — Az kész művészet, ahogyan egy kanári trillázik! Reggeliztek éppen, nagy étvággyal. Az egész brigád behúzódott egy árnyékos sarokba. '— Te, Szepi! Nézted már, hogy melyik a fiú- és melyik a lánykanári ? — Mért fontos az? — Mért? Hát hogy tojjanak! — Azokat már úgy párosítják össze. Egy fiú, egy lány. Katona Feri mosolygott. Titokzatosan és sajnálkozóan: — No, én azért meggyőződnék róla. Röhögött mindenki. Katona Ferinek olyan híre volt, hogy nem sokat teketóriázik, ha valakiről meg akar győződni, leány vagy asszony. Pedig már két gyerek apja. Szepi nem értette, mért nevetnek rajta. — Értesz te a madarakhoz? — Persze. Még a kanárikhoz is —, s elmesélte, hogy a kanári különösen kényes madár, s igaza van Szepinek: azokat meg kell tanítani fütyülni, különben olyanok lesznek, mint a kuka. — De arra ügyelni kell, hogy jól párosították-e össze. Majd szombaton átugrom hozzád. Közel laktak egymáshoz, szabad szombaton meg ette az unalom Katona Ferit. Szenet nem kell felhozni, ott a kész melegvíz. Néha ücsörög egy keveset a sarki presszóban, de két üveg sör még csak jólesik az embernek, utána már keserű. Felesége se szereti, ha a nagytakarítás idején otthon lábatlan- kodik. Mikor becsöngetett Szepiékíhez, az asszony nyitott ajtót. Egyszer találkoztak már, valamilyen brigádbulin, de akkor nem is figyelt rá. Merő tupír volt. Unatkozik, hiszen nincs állásban, gyereke sincs. Teheti, hogy cicomázza magát. — Szépít keresem ... Tudja, a kanárik miatt! — Maga is? — tágult kerekre az asszony álmos-lusta szeme. — Nem, nem! Csak a férje mesélte, hogy van egy pár... Tudok valamit róla ... ha nem is sokat. Tudja, valamikor mezőgazdásznak készültem ... de nem fejeztem be a tanulmányaimat — így mondta: „tanulmányait”. Közben egészen közel hajolt az asszonyhoz, aki még mindig az ajtóban állt. Dun- di kis nőszemély, állapította meg, s alig van rajta valamicske ruha. — No, hát beljebb is mehetnénk — javasolta az asszony. — Csak gubbasztanak, gubbasztanak! Se nem fütyülnek, sem nem üzekednek. Milyen madarak akkor? — Az asszony minden ok nélkül kuncogott, talán azért, hogy a szép, egészséges fogsorát mutogathassa. — Mindennek eljön a maga ideje. — Majd ha megöregszenek? Akkor? — De ha egyszer elkezdik, akkor annyian lesznek, hogy ez a szoba kevés lesz nekik. — Majd hozok a házhoz egy macskát, hogy ritkuljanak. — És nem sajnálná szegény kis párákat —, s úgy nyúlt a kalitkához, .hogy közben az asszony testét is megsimogatta. — Milyen aranyosak! Türelmesen kell ezekkel bánni. — No, Szepinek van türelme. A kanárikhoz van... Még fel se ébredek, már füttyög nekik. Este? Már rég elalszom, de ő még mindig a madaraival bíbelődik. Fél éve egyebet se csinál ... , A férfi hunyorgott. — Pedig mást is lehetne itt csinálni... — Nagy betyár maga ... — Csak kanáriszakértő! Még szerencse, hogy nem simogatta meg az asszony vállát, mely szabadon, fehéren, s párnásan kínálta magát. Szepi jött meg. — Tudod Szepikém, ezeknek friss levegő kell. Erdei levegő! — Ó, hát betegek az én tubicáim! Rossz a gazdi, nem visz benneteket sétálni? — gügyögött. — De biztos ez, komám? — otthon nem tűnt olyan kicsinek és pipogyának Szepi. Magabiztosabb volt, mint a műhelyben. Az asszonya meg kárált. — A franc esne a madaraidba! A férj egy erélyes mozdulattal leintette társát. — Már magam is gondoltam rá, hogy a szabadba kéne vinni a tubicáimat. A könyv nem ír róla semmit. De az benne van, hogy már szaporodniuk kellene. — Hát az kell nekik. Az hiányzik hozzá. Az erdei levegő. Attól kurázsit kapnak. — Az neked is jót tenne talán — jegyezte meg az asszony. — Ne légy ízléstelen. A cimborám előtt. — A falunkban, a szatócsosnak, volt egy pár kanárija. Az reggel kirakta a kalitkát a kertjébe, egy nagy faágra. De azok folyton üzekedtek. Csak az volt a nagy baj, hogy ötöt tojt mindig a nőkanári. Így aztán egynek nem jutott párja. Szepi hüledezett. — Ötöt? Lehetetlen. — Pajtás, ha hiszed, ha nem, mindig ötöt. Sűrűn, de mindig páratlanul. No, mikor kikeltek, kezdődött a cirkusz. Hát egy se akart pár nélkül maradni. Különösen, ha tojó volt a felesleges. Mert egy tojón két fiúkanári még csak megegyezett valahogyan. — Szóval két fiú megosztott egy lányt? — nevetett tele szájjal az asszony. — De jó dolga lőhetett! — Mondtam már, hogy ne ízléstelenkedj! — Mért? Hát a kanárikról beszélünk. A tubicáidról — tagolta gúnyosan az asszony, s mint akit csiklandoznak, bugyborékolt belőle a nevetés. És ezután Szepi egyre többet találta cimboráját a madarai mellett. Szóbeszédekre, megjegyzésekre nem sokat adott. A tanácsai pedig aranyat értek! Annak meg különösen örült, hogy a felesége is megbékélt a madaraival. Olyannyira meg, hogy maga ment bevásárolni a magboltba ezt-azt: magokat, fillentyűket, sőt vett egy új kalitkát is. A pletyka bolond beszéd, rendszerint a fele sem igaz. — „És ha a másik fele igaz?” Ez a kétség egyik szombati napon fogalmazódott meg Szepiben. A lépcsőházban találkozott cimborájával. — Megnéztem a madaraidat. Szépen énekelnek! — Ugye? Mint a balerinák. — Primadonnákra gondoltál, mi? — Mindegy az... Gyere vissza, iszunk valamit. Felesége a heverőn feküdt, kipirultan. S csak az a vékonyka köntös rajta. Átsüt rajta testének a melege is. — Hamar megjöttél! — ásított. — Szedd rendbe magad ... Meg adj inni! Az asszony meg, mint akinek hátul is szeme van: — Te jöttél vissza? Mondtam, hogy várd meg. Eső készül. Ilyenkor hazavetődik... a madarai miatt — szemérmetlenül nyújtózkodott, s apró poharakat, meg jó kisüstit hozott. Az asszony egy slukkra lenyelte, majd újra töltött. — Ez most jólesett! Katona Feri sunyítva kóstálgatta a pálinkát és cimborája arcát. Az asszonyra nem nézett volna! — Eladom őket! — mondta Szepi. Az asszony unottan: — A madarakat? — Azokat! — Megbolondultál? Mikor már fütyülnek, meg tojnak? — No és? Többet kapok értük! — Nagy szamárság lenne, Szepikém — jegyezte meg a cimbora. — Tisztára bolond... Ha gyerekünk lenne... Az is örülne nekik. — Mért lenne nekünk gyerekünk? — kapta fel a fejét Szepi. — Hát mert aláírtad! Te is, én is! Nem emlékszel? A férj agya lassan forgott. Sejtése mögött ott állt készen a valóság, mely egyszerre rémítette és józanította. Egy villanással átgondolhatta volna a helyzetét. De még nem akarta. Ha lassan fordítja rá értelme ablakát, csak elviseli valahogyan. Akkor könnyebb a teher, ha fokozatosan vesszük a vál- lunkra. Úgy nem szakadunk bele. Meg aztán, igaz is. „Ezek a madarak az enyémek. Bárki bármit mond, az enyémek... !” — Igaz is, majd örül neki a gyerek is. Nem adom el, nem bizony... Veszünk még egy kanári-párt... meg még egy kalitkát. — Az isten se tud kiigazodni az eszeden... :— jegyezte meg az asszony, miközben töltött. — Köszönöm! — mentegetőzött Katona Feri. — Nekem elég lesz már... — Mit vagy begyulladva! Igyál! Szepi is bólintott, hogy igyon. — Jófajta ital, ettől nem fájdul meg a fejed. Ittak hát, hármasban, egyetértésben.
