Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-11 / 59. szám

1977. március 11. /touJaN, - , wÉPUJSAG 5 Társadalompolitikai feladat Hapközi otthonok Dombóváron Hazánk szakmunkás­------— képző intézetei. b en körülbelül 188 szakmát oktatnak. A leányok a szak­ma; képzés lehetőségeivel en­nek ellenére nem élnek elég­gé, bár a hozzáértők vélemé. nve szerint a 188 szakmából több mint 100-ban a lányok is megállják a helyüket. A fodrász, varrónő, kereskedel­mi eladó, kozmetikus foglal­kozások után alig néhány szakmát sorolhatnánk csak fel, ahova a lányok megfelelő számban jelentkeznek. Ha a fenti területek valamelyikére nem veszik fel a jelentkezőt, akkor betanított vagy segéd­munkás lesz, vagy otthon marad. Stat:sztikai adatok bi­zonyítják, hogy 100 leány kö­zül 25 választja az utóbbi megoldást. A leggyakoribb indok, hogy nehéz, „nem Iá. nyoknak való” munkát kelle­ne végezniök. Évekkel ezelőtt feltűnést keltett, ha egy leány esztergályosnak, vagy he­gesztőnek jelentkezett. A „va­sas” szakmák szigorúan fér­fias munkának számítottak, viszont azok a leányok, akik az elsők közt merészkedtek erre a korábban csak férfiak számára fenntartott területre, felismerték, hogy itt is van­nak olyan tevékenységfajták, ahol a nők precizitása felve­sz; a versenyt a férfiak me­chanikai érzékével. Felmerül a kérdés, hogy milyen tényezők akadályoz­zák a leányok szakképzését? Bár az egyértelműen női szakmák száma fogyatkozik, a felfogás mindig hat, tehát a társadalmi szemléleten szük­séges mielőbb változtatni. Aztán, ott vannak a tévhie- delmek, melyek szájról szájra járnak. Noha a termelési technológiák változásaiból eredően mindig több a lehe­tőség a lányok szakmatanu­lására. A leányok és szüleik gyakran indokolatlanul ide­genkednek az ipari szakmák, tói, bár a technika fejlődése, a technológiák változása kö­vetkeztében egyes szakmák gyökeresen átalakulnak. Szá­molni kell végül a gazdasági vezetők bizonyos ellenállásá­val, Sok gazdasági vezető hi. vatkozik arra, hogy nehezebb a leányok foglalkoztatása, mert a leányok egy része a kitanult szakmával férjhez megy, s otthagyja a munkát. Hivatkoznak továbbá a nők alkati sajátosságaira is. Néhány általános tör- --------------— vényszerűség­ről... A z általános iskolákban végző tanulók fele leány. Bár a továbbtanulásra jelentkező leányok száma évről évre nő, a tovább nem tanulók aránya még mindig magas megyénk­ben. A Pályaválasztási Ta. nácsadó Intézet által 1976 ta­vaszán végzett teljes körű fel- mérés alapján: továbbtanul 1057 fő, 81,9 százalék; nem döntött 107 fő, 8,2 százalék, nem tanul 130 fő, 9,9 százalék. A számadatok alapján in­dokolt segítséget adni azok­nak, akik nem döntöttek, vagy nem tanulnak tovább. Ugyan­is a továbbtanulásra jelent­kezők gyakran hagyják fi. gyeimen kívül a munkaerő­gazdálkodási realitásokat, al­kalmassági szempontokat, így fordulhat elő, hogy né­mely középiskolába, tagozat­ra, szakmára tömegesen je­lentkeznek. Sok leány jelentkezik a gimnáziumokba is. Mivel a gimnázium szakképesítést nem nyújt, a felsőoktatási in­tézményekben pedig csak korlátozott létszámban tanul, nak tovább, az itt végzett leányok nagyobb része szak­képesítés nélkül marad és el­helyezkedési problémákkal küzd. Ugyanakkor kevés le­ány jelentkezik az ipari és mezőgazdasági szakmunkás- képző iskolák és szakközép- iskolák szakmáira. Kívánatos lenne pedig, hogy a tovább, tanuló 8. osztályos leányok­nak több mint 30 százaléka szakmunkásképző iskolákba jelentkezzen. A fentiek figyelembevéte­lével a leányoknak ajánljuk, hogy fordítsák figyelmüket az ipari szakmák felé, s látó. körüket szélesítve ne csak a hagyományos pályákra töre­kedjenek. Néhány javaslat a válogatásra: hegesztő, gépi forgácsoló, szövő, bőrdíszmű­ves, cipőfelsőrész-készítő, kesztyűs, szűcs, szőlőtermesz, tő, zöldségtermesztő, húsfel­dolgozó, szakács, fényező és mázoló. A lehetőségek azon­ban gazdagabbak e felsoro­lásnál. Érettségizetteknek az aláb. biak kínálnak lehetőséget: elektronikai műszerész, me­chanikai műszerész, rádió- és tv-műszerész, felszolgáló stb. Összegezve: a ,n°k------------- . - ■ munkába á llításának kulcskérdése szakképzettségük fokozása. Ez nemcsak munkaerő, nemcsak gazdasági, hanem politikai, társadalmi kérdés is. Kretz István, a Tolna megyei Pályaválasztás; Tanácsadó Intézet főelőadója Dombóvár város Tanácsá­nak Végrehajtó Bizottsága nemrég értékelte a városban lévő általános iskolai napkö­zi otthonok tevékenységét. A testület megállapította, hogy a város napközi otthoni ellá­tása, annak helyzete, fejlesz­tése jelentős társadalompoli­tikai tény és feladat. Máté Lászlót, a városi ta­nács művelődésügyi osztályá­nak vezetőjét — e napirend előadóját — kérdeztük meg, mi tette aktuálissá a napközik tevékenységének napirendre tűzését? — Ebben az ötéves tervben a vb munkaprogramjában szerepel a művelődési ágazat összes részterülete. Ezek kö­zül is főként azok, amelyeket az oktatáspolitikai határoza­tok tesznek fontossá, és sür­gős megoldásukat a várossá válás, a fokozódó iparosodás és ezzel párhuzamosan ta­pasztalható életmód-átstruk­turálódás megkövetel. Az óvodai ellátottság, a napközi otthoni igények kielégítése és nem utolsósorban az általá­nos iskolai tantermek számá­nak növelése a legnagyobb gondunk. — Hallhatnánk egy-két adatot erről? — 1970-től fokozatosan nö­vekszik az általános iskolai tanulók száma, de ennél jó­val nagyobb ütemű a napkö­zi otthon iránti igény, főként az alsó tagozatban, mivel a fiatal szülők mindegyike dol­gozik. Az elmúlt hat év alatt 19,4 százalékról 43,7 százalék­ra emelkedett az egésznapos nevelést igénylő gyermekek száma. Ezt az igényt már csak nagy nehézségek árán tudjuk kielégíteni. A tante­remhiányt jól tükrözi, hogy a jelenlegi 50 tanteremben — egy részük szükségtanterem — hat tanulócsoportot és 24 napközis csoportot vagyunk kénytelenek elhelyezni. — Ilyen mostoha körül­mények között a pedagógu­sok hogyan tudják ellátni nevelési feladataikat? — A legfontosabb nevelési tényező a napközi otthonban is, minden tárgyi feltétel mel­lett — a jó pedagógus. A szakfelügyelet, de saját ta­pasztalataim szerint is mond­hatom, hogy általában a leg­jobb pedagógusok vállalnak munkát a napközi otthonok­ban. Pedagógusaink alkal­mazkodnak a korszerű taní­tás, tanulás, nevelés követel­ményeihez. Feladatuk nem könnyű. Bár nagyobb arány­ban homogén csoportokkal dolgoznak, mégis gondot okoz, hogy a napközis foglal­kozás 2,5—3,5 órás időtarta­mából mintegy másfél óra alatt kell megoldaniok a kö­vetkező napi felkészítést 5— 6 tantárgyból Előreléptek nevelőink a napi munka ter­vezésében, de a mostoha kö­rülmények, a szűkös hely nem ad mindig lehetőséget a legmegfelelőbb foglalkozások megvalósításához. A város 24 napközi otthoni nevelője kö­zül 22 nő. Valamennyien szakképzettek. Igen örvende­tes, hogy minimális a fluk­tuáció, s ez is bizonyítja e munka pedagóguskörökben való elismertségét. — Ügy tudom, a tanítási szünetekben is akad prob­léma. — Igaz, hogy az \iskolai szünetekben igen alacsony a napközisek száma, a téli szü­netben szinte nulla, a tava­szi szünetben is kevés. A problémát a hosszú nyári va­káció okozza. Az utóbbi négy év tapasztalatai azt mutat­ják, hogy mindössze 40—60 tanuló veszi igénybe a nap­közi otthonos szolgáltatást, mert nyáron a tantermi fog­lalkozások nem nyújtanak vonzó elfoglaltságot sem a gyermekeknek, sem a peda­gógusoknak. Pedig a szülők nagy része akkor is dolgozik, s nagyon jó lenne, ha gyer­mekeikre pedagógusok ügyel­nének, és gondoskodnának szabad idejük szervezett el­töltéséről. Mindjárt kevesebb lenne a „bandába” verődött gyerek. — Milyen megoldásokat terveznek az ismert feszült­ségek feloldására? — A jelenlegi helyzeten lé­nyeges változás ebben a terv­időszakban nem várható. Ter­vezés alatt van egy 24 tan­termes iskola, amely a hato­dik ötéves terv első évében áll majd rendelkezésünkre. Ebben az iskolában lesz nap­közisterem is, amely remél­hetően enyhíti gondjainkat. A korszerű étkeztetés meg­oldására a városi tanács sa­ját erőforrásából épített egy ezeradagos konyhát és étter­met, amely jelenleg 600 gyer­mek étkeztetését szolgálja. A következő tanévtől kezdve pedig néhány külterületi napközi otthon étkeztetését is innen látják el. A nyári időszakban jelent­kező problémák megoldására még az" idén központi napkö­zi otthont létesítünk, de a megnyugtató megoldása csak jövőre. várható a tervezett napközis táboroztatással. — Köszönjük az infor­mációt. MAGYARSZÉKI ENDRE Családi házak az Ifjúság utcában Népmozgalom - sportpályáért kocsival is járhatatlan volt a főút. helyett más megoldást kell ta­lálni, úgy elképzelhető egy strand a fiataloknak. Szinte csodálkozom rajta, hogy még egyetlen közeli községben sincs, pedig lehetne. A végére marad a jövő, amikor a művelődési köz. ponttal egybeépül a mozi. A háromszáz adagos központi konyha nyolcvanra készül el, a gyermekintézmények szá­mára. Új óvoda pedig nyolc­vanöt után. Nagyon szép a falu központjában — még így rajzolva is — a kétszintes házsor. Hogy ezt mikor kez­dik építeni, arról még azok sem tudnak — délelőtt lévén, biztos az általános iskolában ülnek —, akik majd lakni fogják... 1HÁROSI — Nagy mennyiségű földet kellett megmozgatni. A ter­melőszövetkezet erőgépei dol­goztak a legtöbbet. Ha csak talicskával tologattuk volna, a kommunizmus legfelső fo­káig se lenne kész. Dombó­várról is jöttek megcsodálni, még a járási székhelyeken sincs ilyen pálya. Községünk lakóinak lélekszáma stagnál. Kétezerig nem számítunk se növekedésre, se csökkenésre. Az Ifjúság utcában kialakí­tottunk húsz-huszonkét ház­helyet, tizenhat kétszintes Fejlődő Tevel Ifjúság utca - Bevásárló k özpon t Készül a bevásárlóközpont, egy új üzlet műszaki átadása már megtörtént. Ha teljesen kész lesz, egy csomó költöz­ködés után alakul ki a leg­célszerűbb elrendezés. Egy. millióért épül orvosi rendelő, olajtöltő állomást és egy má­sik kis boltot is átadtak. A művelődési ház új szárnyat kapott, alig maradt valami a rég; épületből. Az iskolában négy új tantermet alakítottak ki, sportudvar és üvegház is épült. Még az idén felállíta­nak három kis buszmegállót. Nem szerepel a tervben, hogy a termelőszövetkezet irodát épít. A rajz szerint a téglagyár megszűnt. Valójá­ban öt—öt és fél millió tég­lát égetnek itt évente. — Rájöttünk, mondja a ta­nácselnök — hogy a házgyá­rak a jövőben sem fogják megoldani a családiházas épí­téseket. A törpevízművel kap. csolatos terveinket is módo­sítottuk, hogy a téesz az ál­latállományát kivitte a köz­ponti majorba, ahol régen a gépállomás volt. Ott van vi­zük is. Majd meglátjuk, víz­mű mikor lesz. Legalább har­mincmillióba kerül. Az már biztos, hogy egy mély furatú kút nagyon kell. Ha a vízmű családi ház már fel is épült. Az új posta is ebben az utcá­ban lesz. A pénzt a posta ad­ta, de a kivitelező a téesz bri­gádja volt. — Szép az utca neve. — Azért kapta ezt az elne­vezést, mert valóban fiatalok építkeztek itt. Már csak azért is örül az ember ennek az új utcanévnek, mert községeink­ben csak a Kossuth, a Szé­chenyi és más nevekkel ta­lálkozik. Nézegetjük a tervrajzot ar­ról, mi hol épül vagy épült már meg. Az Ifjúság utca egyik ikerháza hamarosan el­készül. Állami lakás lesz nagycsaládosoknak. Elvégezték a belvízrende­zést, legalábbis annyira, hogy a veszélyt elhárították. Előt­te 5—6 méteres vízmosások is keletkeztek, s még lovas A rendezési terv nem szent­írás, hanem, mint neve is mu­tatja, az a célja, hogy min- . den község korszerű, szép is legyen, ne csak fejlett. Mó­dosítani is lehet. A néphumor a régi sport­pályát dagasztóteknőnek hív­ta, az új nem is ott épült. A fiatalság a régi helyét most fásítja. A tanácselnök mondja: Hét évvel ezelőtt készültek el a tanácsok tizenöt évre szó­ló községrendezési tervei. Ezekről leolvasható mindaz, ami kétezerig építési, szépí- tési címen történni fog. A hét év alatt Tevel sokat fejlődött. Minden megvaló­sult, aminek ezek alatt az évek alatt el kellett készülni. A fejlődés titka: az összefo­gás. A termelőszövetkezet építőbrigádja készített szinte mindent. Az ÁFÉSZ saját és a tanáccsal közös fejlesztései a lakosság érdekeit szolgál­ják, de a teveliekre is mindig lehet számítani, ha társadal­mi munkáról van szó. Szép példa erre a sporttelep, ami­nek Lukács Ambrus tanács­elnök kifejezésével élve „va­lóságos népmozgalom volt az építése”. Egymillió-kétszáz­ezer helyett csak 400 ezret kellett kifizetni a tanácsnak. Nézzük csak, hol is lesz? A segítés jegyében Kilátás a téglagyár mellől

Next

/
Thumbnails
Contents