Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-27 / 73. szám
A ^PÚJSÁG 1977. március 27. magazin magazin magazin Régészeti lelet az HDK-ban ■ > ..in... ; i iir ::. I, -;..r ..-'-'.I -i':. Nagyszabású régészeti kutatómunka kezdődött a Német Demokratikus Köztársaság Schwerin megyéjében. Az NDK északi területéről már régebben ismert, hogy a nép- vándorlás korában hosszabb ideig szláv népek otthona volt. A terület központja, a ma 95 ezer lakosú Schwerin őse is a VII. században alapított szláv település volt éppffgy, mint sok más, a Balti-tenger partján épült település, pl. Rostock, Wismar, stb. Az ún. obodrita szláv törzset a XII. században verték le, s akkor megsemmisültek építményeik is. Az egykori szláv építmények közül nagy feltűnést kel' Az ásatás területe. tett az NDK területén talált első szláv szentély, amit a schwerini történeti múzeum régészei most tárnak fel a Balti-tenger közelében. A szentély része egy 1100 évvel ezelőtti szláv erőd maradványainak. A gerendákkal megerősített vastag falak mögött hatszáz éven keresztül állt fenn a település, amelyet valószínűleg tűzvész pusztított el. Az aprólékos munkával feltárt régészeti emlék építőkövein kívül sok korabeli használati eszköz is előkerült. A lelet megtalálását és feltárását modern technikai eszközök és műszerek alkalmazása segítette elő. Kráterek a Phoboson A Mars vizsgálata közben jutott idő arra is, hogy a Viking keringő egysége jó minőségű felvételeket készítsen a Mars egyik parányi holdjáról, a Phobosról. (A szabálytalan alakú Phobos különböző irányokban mért átmérője 20 és 28 km között van — a másik hold, a Dei- mos, csak félekkora.) Az, hogy a Phobos felületét kráterek borítják, már a Mariner—9 gyengébb felvételein is látszott, a mostani részletgazdagabb felvétel azonban olyan vonásokat tár fel, mely .alapján nagyon valószínű, hogy a Phobos egy eredetileg jóval nagyobb égitest töredéke. A Phoboson ugyanis kráterláncokat találtak, hasonlókat azokhoz, melyeket a Holdon vagy a Merkúron láthatunk. Ezek eredetének egyik szokásos magyarázata, hogy egy nagy tömegű test becsapódásakor sok törmelék repül fel, ezek visszahullanak az égitestekre, s azon kráterláncot ütnek. Visszaesni persze csak akkor fognak, ha sebességük nem haladja meg a szökési sebességet; s ez a Phobos esetében most csak 14 m másodpercenként — alig több, mint egy rövidtávfutóé. Lehetetlennek kell tartanunk, hogy a Phobos gravitációs terében kráterláncok keletkezzenek — ezek csak akkor jöhettek létre, amikor az még egy nagyobb égitest része volt. Ez az elképzelés önmagában nem új: a Phobos és Deimos pályáját vizsgálva úgy találták, hogy ezek nem lehetnek a Mars által egyenként befogott aszteroidok, hanem valószínűleg a Mars egy eredeti nagyobb kísérőjének töredékei. Vegyszerrel a smog ellen Julián Heicklen amerikai vegyész érdekes ötletet vetett fel: szerinte a fotokémiai folyamatok során keletkező smog képződése ellen vegyszerrel védekezhetünk. Heicklen egyike volt azoknak a vegyészeknek, akik a hatvanas évek végén felderítették, hogy a gépkocsik kipufogógázaiban lévő nitrogénoxidok és szénhidrogének milyen fotokémiai reakciósorozatok eredményeként vezetnek szmog képződéséhez. Ezután megvizsgálta, mi az a vegyszer, ami a smog képződéséhez vezető reakciósorozatot az aktív gyökök befogásával megakadályozhatja. Erre a legalkalmasabbnak a dietol- hidroxilamint találta, ez már nagyon kis koncentrációban hatásos, nem mérgező, és fel- használásakor sem keletkeznek a szervezetre káros ve- gyületek. Az ötlet széles körű tudományos vitát váltott ki: ellenzői szerint nehéz előre látni, hogy a vegyszeres kezelés a természetes, atmoszférikus körülmények között is hatásos lesz-e, továbbá nem keletkeznek-e mérgező termékek, és ilyen kísérlettel nem szabad milliók egészségét kockáztatni. Mások szerint ez ugyanolyan tüneti kezelés lenne, mint ha egy rossz levegőjű szobában szellőztetés helyett légfrissítőt permeteznének szét; a gépkocsik okozta légszennyezést kell hatásosan csökkenteni. Orgonák az egész világnak Az Odera menti Frankfurtban 1857 óta gyártanak orgonákat. A Sauer Művek gyártmányait a világ minden tájára exportálja. |J«lf Ám felé kibújtam a téglaszárítóból. Körülnyaltam flail. Ufa szikkadt számat, ujjaimmal kifésültem hosz- szú hajamból a téglaport... s elindultam ingyenes éjjeli szállásomról a Bécsi útra nyíló gyárkapu felé. A mázsálóházikó- nál egy vízvezeték csöve kunkorodott ki: derékig meztelenül alágörnyedtem, s nevetnem kellett, mikor a didergő víz le- csurgott a nadrágomba. Kívül voltam a gyáron, s fölfrissülve ültem az úton végighúzódó árok partjára. Olajosnak nézett ki a fenekén lassan tovaöimlő, szennyes víz. A Nap egyre gömbölyűbben állt fölébe a kivájt agyag- bányának, s a dróton lógó csilléket téleöntötte fénnyel. Gondoltam, később lemeheték a Dunához, de egyelőre jó az árokpart, mert hátha lesz fölvétel bányamunkára. Addig is unaloműzőnek van egy öreg szerencsefillérem. Előkotortam, megforgattam, megnéztem az éleit, gurítottam mutatóujjam csúcsáról tenyerem völgyébe... oldalt tőlem egy cipősarokkal megtaposott Az Est hevert; idehúztam lomhán, s fél szemmel olvasni kezdtem: „A román... király... visszament...”, aztán baráti birtokba vettem néhány züllött, kormos fejű gyufaszálat, s máris rásandítottam a kutyatej sárga virágaira. Kis féreghalak úsztak alattam; csöpp ormányukkal finom erőket verve, s mintha ez lenne ébredése a fűnek: lepkék lebbenték. Játszva hajtogatni kezdtem kivénült ujjakkal a megtiport újságlapból a papírhajót. Sokszor megakadtam, mint az öreg hajóácsok: hogy is kell? Aztán ide-oda dűtögetve az ólombetűs oldalakat, kész fregattomat letettem a fűszálak közé. — Fillérkém, kincsecském — mondtam a pénznek — kapsz két gyufaszál lábat, egy gyufaszál fejet, kormos hajnak a kabátomból kitépek egy kis cérnát, s azzal odakötlek a kutyatej vitorlához, mint egy Odisszeuszt! — Fillérkém — búcsúztam tőle —, menj... hess! Ott állt a fillér úr a vízen: a sárga vitorlába belefújt a szél,- s a fregatt lassan cammogott... ó, legjobb lenne utánavetnem magam a kusza hajónak, s elmerülnöm utolsó kincsemmel a pocsolya fenekén. Hirtelen rám rivallt a gyár első dudálása. Fejem fölött megmozdultak a csillék: az üresék napfénnyel a bányába indultak; a teltek meg agyaggal jöttek a téglaprésekhez. Tompa dörrenés szállt; dinamittal robbantottak, óriási darabokra törve alázúgott egy-egy magas agyagfal. Átugrottam az árkon, s lefutottam az irodáig. Tudtam, mi lesz kiírva, mégis egész közel mentem az üvegablakhoz, és úgy bámultam: MA MUNKÁSFÖLVÉTEL NINCS. Két karom azonnal zsebre dugtam: minek fáradjanak a lóbálásba. És szívesen bedugtam volna elgyöngült lábaimat egy óriás zsebébe, csüggedt életemmel együtt. Ó, szívesen fölnyaltam volna nyelvemmel egy konyhát, a nyelvemmel, csak már munkát kapjak. Gondoltam, erőszakkal bemegyek a műhelybe, odaállok a satuhoz, veszem a reszelőt, s elkezdek dolgozni. Ha valaki rám szól bámulva, ha el akar küldeni, oda se neki, csak reszelek, reszelek, késő éjjelig. Majd csak adnak érte valamit. Mentem, sovány árnyékomat nézve: úgy tűnt néha, hogy jobbra és balra rengeteg ilyen árnyék van velem, s azok közül néha a szél fölfújt egyet-egyet a sötétes felhőkbe. Azok meghaltak — gondoltam könnyedén. A Friss Újság hirdetései felé vettem az utam. A híd mögöttem volt már, s a fénylő királyi vár is. Milyen jó lenne — gondoltam — egy lámpának lenni a királyi várban! egy trónszékben vagy... hisz ez lehetetlen... egy szakácsnak! Gelléri Andor Endre: EGY FILLÉR S eszembe jutva a reggeli étkezés, önkéntelen tépdesni kezdtem a kávéházi teraszok zöld leveleit. Volt, amelyik száraz, s kissé keserű volt; néha-néha édesebb fűszál is akadt. Nem sokat törődtem velük: téptem, s kiköptem, átbámulva a homályos tükrökbe. Túlságosan nyúlánk voltam bennük, öklömnyi fejű és rágcsáló. S bekukkantva a dologban álló kereskedősegédekre, össze- facsarodott a szívem. Csak a sok zagyva gondolat jön munka helyett, s ez már így megy az ötödik hónapja. Milyen szívesen nyögnék bármilyen nehéz súly alatt... ebben a tétlenségben még megőrülök! Talán nékidűlök egy fának, s ha kérdik, miért áll itt hónapokon át; odasúgom. — Várom, míg gyökeret eresztek! Milyen utálatos így ötletet ötletre zavarni. De mit tegyek: ha becsukom ezt a. lelki cirkuszt, ha leoltom benne a különös sárga lámpákat: előttem a Duna vagy egy fa száraz ága a Hűvösvölgyben. ...Már tikkadtan dűlök a falnak, s vizsgálom a Friss Újság hirdetéseit. Néha-néha belém böknek, kicsit visszalökök, s megtartom kényelmes pozíciómat, végül is lemondóan, le- gyintve a kezemmel, elfordulok a hirdetéstől és keservesen köpök egyet, aztán még kettőt. S befejezve ezt, megállók, magam elé bámulva, hogy most már mit csináljak? összerezzenve lepislantok, mert nálamnál tökmagabb alakocska, feketére sült képpel, rángatja az ingem: — Köpjön csak — mondja komolyan. Isten neki. — Miért köp zöldet? kérdi, s összehunyorítja macskaszemeit. — Zöldet? Ja! — s a fejemre ütök. — Mert füvet rágtam a teraszokról. — Nézzen csak ide, kolléga — mondja a tökmag —, hókuszpókusz — s varázslón gomolyog a kezével és köp. — Hát maga miért köp sárgát? — kérdem fölvihogva. Fölhúzza a vállát: — Hókuszpókusz, mert én meg fát rágok. — Aj, haj — sóhajtottam —, magának sincs állása? — Régen. És maga mióta luftol? — Régen. — Csak már a kormány .bukna meg — mondom. — Csak legalább hosszabb stimpflilket találnék az utcán — dörmögi. — De azért nem utolsó dolog betörni egy bankba, mi? — kérdem. — Hiába, elkapják rögtön az embert. — Persze, több a detektív, mint a légy. — Hopp — mondom tegezőn —, a füleden is ül egy. — Hopp — mondja —, a te orrodon is ül egy. — Szervusz! — ...Szervusz!... Kettesben ballagunk tovább, ö néha lehajol, fölkapni egy-egy cigarettacsutkát; én meg szeretnék egy jó villamos- jegyet találni, bedőlni egy kocsiba, s kicsit kiutazni látogatóba a sörgyárakhoz. Kőbányára. — Nincs valami pénzed? — kérdi hirtelen. — Volt egy fillérem. — Hol van? —kiáltja izgatottan. — Csináltam neki egy hajót, s ő lett a kapitánya. Adtam neki két gyufa lábat, egy gyufa fejet meg kutyatej vitorlát. — De hol van? — kérdi makacsul — azt mondd megmert nekem is van egy fillérem... s kettőért már egy egész Drámát kapok! — A Bécsi úton — mondom mesélőn —, messze... egy árokban úszik, ha már le nem merült. — A Bécsi úton? — faggat — a téglagyári ároknál? — Igen... igen — lebiggyesztem az ajkam —, de miért izgulsz? — Te, ló — kiáltja mérgesen —, mert kimegyek érte... ha megtalálom, egy egész Drámát szíhatok!... S egyedül kószálok már. A kis Misi (mert így hívták), elindult Óbudára a fillérért: „Hátha találók útközben is egyet” — mondogatta és elment... Nem nagyon bánom. Amit a köpésről mondott, az jó vicc, de máskülönben egy kis paraszt, aki leenné a fejemről a szőrt. S dél van. Újrakezdtem a kávéházi teraszok fosztogatását. De most már megfigyelem a nyállövedékemet. Zöld, zöld... s Isten felé elbámulva, sóhajtva kérdem: — Uram, mikor köpök én már sonkásat, halasat, krémeset? EOV noros padra ereszkedek. Itt pihenek át egy ha- *-&/ rangszóközt, aztán gyufaszál ókkal ráírom a padra: Itt járt G. A. E. 1930. júl. 4. Mi lenne, ha ilyen padra írnám a búcsúlevelem?... elfújná a szél? vagy ráülne valaki?
