Tolna Megyei Népújság, 1977. március (26. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-16 / 63. szám
A ^PÚJSÁG 1977. március 16. ÖN KÉRDEZ Pénz a rétesben Grábics Jánosné, szekszárdi olvasónk a következőket írja szerkesztőségünknek: „Kislányom, aki a Bezerédj utcai óvodába jár, a minap azzal fogadott, hogy — anya, képzeld, ma majdnem megettem egy kétforintost. A kétforintost kislányom a rétesben találta. Csak a véletlenen múlt, hogy a pénzérme nem okozott komolyabb bajt. Azóta is furdal a kíváncsiság, vajon hogyan került a pénz a rétesbe?” A kritikus napon a Bezerédj utcai óvodában a Tolna megyei Sütőipari Vállalat készítette rétest kapták a gyerekek az ebédhez. Így Varsányi Ottó, a Sütőipari Vállalat igazgatójának válaszát kő. zöljük: — A panaszt megvizsgáltattam. Megállapítást nyert, hogy a rétes sütésének napján dolgozó csoport tagjai a sütőiparban előírt munkaruhában dolgoztak, amely zseb nélküli péknadrágból és trikóból áll. Így semmiféle tárgyat, illetve pénzt nem tudtak maguknál tartani. Sajnos ezért a panaszolt eset közvetlen okát megállapítani nem sikerült. Hasonló eset ismétlődésének . lehetőségét azzal csökkentettük, hogy korlátoztuk a termelésben közvetlenül nem dolgozó, tehát nem beöltözött személyek (szállítás, rakodás) üzemben tartózkodásának idejét és módját. Szigorítottuk a termeléshez felhasznált anyagok ellenőrzését is. A panaszolt eset előfordulását igen sajnálatosnak tartom, mivel egyébként kedvelt termékünk élvezeti értékét semmisítette meg, sőt a kis fogyasztó számára közvetlen veszélyt is jelentett.” A válasz sajnos csak eny- nyi, amiből végül is nem derül ki, hogy került a pénz a rétesbe... Útépítés Bátaszéken Bátaszékről a Garay utca lakói levélben keresték meg szerkesztőségünket. Panaszolják, hogy utcájukban máig sincs szilárd burkolat. írják, hogy többször felajánlották már a községi tanácson, hogy amennyiben anyagot kapnak, az útépítést társadalmi munkában elvégzik. A Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának Szekszárdi Járási Hivatalából Vass Lászlóné osztályvezető válaszát adjuk közre. — A bátaszéki Nagyközségi Közös Tanács VB társadalmi tervezésben készült tervdokumentáció alapján 1973—74. ben kiépítette a Garay utca felső szakaszát a Nyéki utcáig. E szakasz kiépítését az tette sürgetővé, hogy ezen az úton közelíthetők meg a község temetői, illetve a gázcseretelepre irányuló forgalom is itt bonyolódik. Bár tervbe vették az alsó szakasz kiépítését, erre pénzügyi fedezet hiányában nem volt lehetőség. A község 1975-ben út-híd keretet nem kapott, 1976-ban a téesszel koordinált beruházásban valósították meg az Ady és Babits utca szilárd Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 * burkolattal való ellátását. Az 1978-ban rendelkezésre álló keretből, mely együttesen is kevés a Garay utca befejezéséhez, a régi utak felületkezelését végzik el. A Garay utca második ütemének munkái 1979-ben kezdődnek meg és 1980-ban folytatódnak. Megértjük az ott lakók problémáját, de a végleges rendezésig türelmüket kell kérnünk. Munkaterápiás alkoholéi vonó Elkeseredett levelet kaptunk egy édesanyától, akinek a nevét a téma miatt nem közöljük, viszont foglalkozunk vele, mert sajnos hasonló esetekben többen tanácstalanok. Levélírónk azt panaszolja, hogy fia állandóan részeg, munkakerülő, otthon és tá- gabb környezetében is rendszeresen garázdálkodik, fenyegeti családját. Pénzt nem ad haza, csak követel. „Ho. gyan lehetne bejuttatni, illetve kényszeríteni a nagyfai munkaterápiás alkoholelvonó intézetbe?” — kérdi a levél írója. Dr. Deák Konrád osztály- vezető ügyész válaszából idézünk: — A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1974. évi 10. számú törvényerejű rendelete kimondja, hogy „Az az alkoholista, aki rendszeres és túlzott alkoholfogyasztásból eredő magatartásával családját, kiskorú gyermekének fejlődését, környezetének biztonságát veszélyezteti, vagy a közrendet, illetőleg munkahelyén a munkát ismételten súlyosan zavarja, közvetlenül munkaterápiás intézetben történő gyógykezelésre kötelezhető, ha a) alkoholelvonó kezelésnek önként nem veti alá magát, és a gondozó intézetben, illetőleg az alkoholelvonó osztályon történő gyógykezelésétől eredmény nem várható, b) a két évnél nem régebben befejezett, illetve szándékos magatartása folytán félbeszakadt gyógykezelésének tapasztalatai alapján a gondozóintézetben, illetőleg az alkoholelvonó osztályon történő gyógykezelésétől már nem várható eredmény.” Ugyanezen jogszabály szerint az eljárást, annak megindítását az egészségügyi szakigazgatási szervnél bármely állami vagy társadalmi szerv, illetőleg az érdekelt személy kezdeményezheti. A beutalt köteles a gyógykezelésnek magát alávetni és a részére meghatározott munkát elvégezni. „A gyógykezelés tűrésére kényszeríthető is.” A fenti jogszabály végrehajtása tárgyában megjelent 13/1974. (XII. 28.) IM—EüM. számú együttes rendelet pedig akként rendelkezik, hogy a kötelező intézeti gyógykezelés elrendelését a területileg illetékes ügyésznél az alkoholista lakóhelye vagy munkahelye szerint illetékes járási hivatal javasolhatja. Amennyiben tehát fiának — rendszeres és túlzott alkoholfogyasztásból eredő — magatartása veszélyezteti családját vagy környezetének biztonságát, javasoljuk, forduljon a járási hivatal egészségügyi osztályához, amely az ügyészség felé meg fogja tenni a szükséges javaslatot. Telefonszámunk: 129-01, 123-61. Ml VÁLASZOLUNK Az építésügyi és városfejlesztési miniszter, a munkaügyi miniszter és a pénzügy- miniszter 15/1977. (II. 27.) ÉVM.—MüM.—PM. szám alatt együttes rendeletet adott ki az üzemi étkeztetésről és az étkezési nyersanyag- norma egységesítéséről a kivitelező építőiparban, amely szerint a vállalat az építésiszerelési munkahelyeken, a segédüzemekben, a termelő munkahelyeket kiszolgáló részlegeknél foglalkoztatott, továbbá a munkásszálláson elhelyezett valamennyi dolgozója részére napi egyszeri főétkezésről — meleg étel kiszolgálásával — szervezetten köteles gondoskodni. A főétkezésért fizetendő dolgozói térítési díj a vállalat valamennyi dolgozója esetében a nyersanyagnorma 50 százaléka. (Megjelent a Magyar Közlöny idei 17. számában.) A' belkereskedelmi miniszter 5/1977. (III. 2.) Bk. M. számú rendeletéből — mely egy korábbi jogszabályt módosít — csupán ennyit idézünk: „A dolgozó havonta legfeljebb 30 óra túlmunkát teljesíthet. A túlmunka a napi 4 órát nem haladhatja meg. A dolgozó végzett munkájáért az alapbéren felül — bármilyen címen — legfeljebb annak 60 százaléka mértékéig részesülhet díjazásban.” (Magyar Közlöny idei, 19. szám.) A termelőszövetkezeti tagok gyermekgondozási segélyéről szóló jogszabály hatályát terjeszti ki a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 10/1977. (III. 2.) MÉM. számú rendelete, amikor kimondja, hogy a tsz-tagok gyermekgondozási segélyéről szóló 1/1967. FM. számú rendelet hatálya a mezőgazdasági szakszövetkezetekben tagsági viszony keretében dolgozó nőkre is kiterjed. Már a terjedelem korlátái miatt sem térhetünk ki részletesen azokra a jogszabályokra, amelyek a szövetkezetekről szóló törvényt, az ipari szövetkezetekről, valamint a fogyasztási, értékesítő és beszerző szövetkezetekről szóló törvényerejű rendeleteket, továbbá az ezek végrehajtására kiadott kormányrendeleteket módosítják (valamennyi a Magyar Közlöny f. évi 20. számában jelent meg), ezért itt csupán arra hívjuk fel a figyelmet, miszerint az említett szövetkezetek és területi (megyei) szövetségeik 1977. december 31-ig kötelesek alapszabályaikat és más kötelező belső szabályzataikat felülvizsgálni, és az alapszabályt harminc napon belül az állami törvényességi felügyeletet gyakorló szervnek jóváhagyás végett megküldeni (bemutatni). Figyelemre méltó a Kereskedelmi Értesítő f. évi 6. számában megjelent az a közlemény, amely a kereskedelmi szolgáltatások helyzetének vizsgálatáról szól, s amely szerint „a folyamatos reggeli házhoz szállítást sehol sem tudják megvalósítani.” A SZÖVOSZ Tájékoztató f. évi 9. száma irányelveket ad a belkereskedelmi ágazat közművelődési tevékenységéhez, s itt többek között előírja: „A közművelődés munkahelyi feladatainak megvalósításában nagy felelősség hárul a vezetőkre: a művelődés feltételeinek létrehozása és fejlesztése, a kulturális lehetőségek biztosítása tartozzék a gazdasági vezetők elsőrendű kötelezettségei közé.” A szövetkezetek tűzzék az igazgatósági ülés napirendjére a művelődési munka helyzetét és feladatait! Dr. Deák Konrád a TIT Szekszárd városi szervezetének elnöke 56. Abban most már biztos volt, hogy nem itt jöttek be. Nem, ez lehetetlen. Végre kicsit tágasabb lett, és derengést észlelt. Akkora levegőt vett, majd megrepedt tőle. Ujja alatt száraz haraszt zörrent. Majd fejét is bele kellett fúrnia a sűrű ha- rasztba, mintha homokba ásná magát. S egyszer csak nem volt fölötte a szikla, kibújt a derékig érő harasztból. Mint valami habfürdőből. Kinn volt a szabad ég alatt. Kinn volt, s körülnézett. Sziklafal zugában állt, egy mélyedésben, ahová a szél összehordta a környező fák harasztját. A szikla olyan volt, mint valami várrom utolsó csonkja, kőtömbökből óriások rakta vár maradéka. Amolyan odatett kőtömb volt az is, ami alól kibújt. Mintha csak nem illeszkednék egészen pontosan az alat- tal lévő tömbhöz, s ez az egyenetlenség okozna némi rést közöttük. A rést e zugban elborította a derékig érő haraszt. A sziklacsonk alig magasodott Anyicska feje fölé, néhány méternyit mindössze. „A tetőn vagyok, a szurdok a másik oldalon lehet” — állapította meg mindjárt. S valóban, füves hegyhát indult a sziklazugtól. Csenevész, ritkás fák között tüskés bozótok sűreje. A lány jobb kéz felől felismerte a koporsóhegyet. Nem burkolózott kék párába, minthogy közelebb volt hozzá, mint bármikor, ha az erdőn távolabb eljutott. De hogy fölismerte az "alkonyati nap kihunyni készülő korongja alatt, máris tudott tájékozódni. Szinte pontosan tudta, merre esik a falu. Elindult. S hajnalra ugyanide visszatért, batyuval a hátán. Azt mondta és elszántan mosolygott: „Megszabadítom őket a Gonosztól! Hogy ne féljenek többé...” Széthajtotta maga előtt a harasztot, batyuját előretolva becsúszott a kőtömbök közén. Az egyszer megjárt út már nem volt olyan félelmetes. Szíve másért dobogott. Mert mégiscsak merész dolgot mível, eredményében kiszámíthatatlant. Milyen lesz a fogadtatás? És mi várja még aztán? Nem lehetett biztos. Bízott az ösztönében. S az arcban, melyről eleget olvasott. Bízott mint a gyermék. S mint a megszállottak, ö lesz, aki kihozza a szurdokból a katonát, megváltván rettegéséből a falut; megnyitva előtte a világító értelem útját. Nem beszélte meg ezt magával szavakban, de a megváltás gomolygó izgalma reszketett szívében. S még valami reszketett, amit nem tudott megfogalmazni, mert sohasem érzett még. S ami együtt és elválaszthatatlan reszketett benne a megváltás boldog izgalmával. Könnyű lett volna megtalálnia pedig, ha kicsit is keresi, az egyetlen hasonlítható érzést: a féltést. Úgy lehet, a vezérlő fonalat a láthatatlan szálak sodratában, mely ide húzza. Pillangósors? A botor pillangóé? Fényszálak foglya?... A batyu előtte huppant a barlag kőpadlójára. Az erdő réme a bőrökön ült, moccanatlan. Feje durva tenyerének öblös kelyhében. A bánatába roskadt tehetetlen erő. Beszédesebb kép nem is lehetne. Anyicska ahogy letekintett, nyilvánvaló volt előtte. A zajra, amit a batyu ütött, még riadni is felejtett. Lassan, súlyosan emelte meg fejét, mint mázsás kőtömböt. Olyan volt, mint nehéz álomból az ocsúdás. Végigzuhintotta a barlangot szomorúsággal. S akkor a lány is letoppant a hágcsóról. Letoppant. Az ember csak állt, lógó kézzel, nyitva felejtett szájjal, kék szemében gyermekcsodálkozással, a gyereköröm készülődő szárnycsapdosásával a kék fészekmélyben. Kis fények keltek lassan az arc bozótjában, s ahogy szétterültek a gyermekien felderülő arcon, a barlangot is elárasztották. Az ember mosolygott. S a lány visszamosolygott rá. Bontani kezdte a batyut. Arcának titokmosolya beszélt: na, mit hoztam? Kiemelte a pirosszőke kenyeret, szép kerek dombosat. S a férfi megnevezte áhitattal: — Chleb. És utánft a sót. — Sol. Mióta, hogy nem látott kenyeret és sót? A házi tűzhely e páros szimbólumát. És szívében különös, távoli tájakról felderengő melegséggel fogadta. A gyermekkor homályából érkező jó üzenetet. Kenyér és só. Mélyebben él a jelkép, mint a gyermekkor emléke. Vele születik az emberrel, mert népek bölcsőjénél van forrásvidéke, első csi- holása, és nemzedékek adják kézről kézre, az ősidőktől. Mint házi tüzet, melynek nem szabad soha kialudnia. Mondák, példabeszédek, altatódalok borostyánmélye őrzi szent parazsát, békességmelegét. Ahol barátságos lángja fellobog, magát nyújtja a szív, bizalommal és kitárulón: fogadd el! Lásd, fegyvertelen. (Schubert Péter rajza.) Fogadd el a kenyeret és sót. És a lány, fehér orcáján ünnepragyogással, fehér karja ünnepáhitatú mozdulatával elővette a nagy kenyérvágó kést, síkos pengéjén végigcsúszott a kürtőn át bekandító fény. Elővette, s baljában tartva kenyerét, keresztet rajzolt rá. A kés hegye szelíden kezdte volna éppen a szent jel karcát. S a lány, hogy fölnézett, keze megbénult a kés nyelén. A kurta villámot látta előbb a szemek gyermeki tükrén, pillanat alatt sötét, vad borulattá vált az arc bozótja. Idegen fény gyúlt a szemek helyén, merev, viaszsárga fény, mint holtak sápadása, üvegfény, mint ádáz bomlottaké. Mesealak, ki megrázkódik, s ím a bárányból farkas lesz. Az erdei legenda rémalakja állt a lány előtt. Állt ugrásra kész, s már szökkent, mielőtt a lány kettőt gondolhatott, vagy felet szólhatott volna. Ott termett, s durva rántással kiragadta a kést a gyenge kézből. Kiragadta, s félrelökte tulajdonosát. S a lány iszonyattal látta a dühöngött borzalmas őrületében. Vad hajának szerte- bomlását, vérbe borult, zavaros tekintetének félelmetesen cikázó villámlásait. „Vége az életemnek” — hunyta be szemét a lány. S reszketésében kis idő múlva újra felnyitotta. Nem értette, hogy máris elvonult a vihar és ő él és sebzetten. Az ember nem volt sehol. S akkor látta a fény megsokasodását. Látta a fényt alulról is felszivárogni, s ölelkezni a fontivel. Látta az elmozdított követ, mely asztalnak szolgált a bőrök mellett. Annak a helyén bugyogott fel a világosság. Már tudta: a kijárat! Az igazi! Gondolt egy merészet — honnan a szív ekkora bátorsága? —, s elindult az ember után. (Folytatjuk)
