Tolna Megyei Népújság, 1977. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-09 / 33. szám
A ^PÚJSÁG 1977. február 9. ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Szabad szombat a paksi iskolákban Paksról több általános iskolás gyerek szülője kereste meg szerkesztőségünket. Elmondták: a nagyközségi közös tanács elnökének 3910 1976. számú rendelkezése alapján a paksi üzemekben megcserélték a szabad szombatok rendjét, így a szülők és iskolás korú gyermekeik (az eddigiekkel ellentétben) fölváltva szabad szombatosok. Vida Jánosné, a Tolna megyei Tanács V. B. művelődés- ügyi osztályvezető-helyettese válaszából idézünk: — A tanácsi rendelkezést a következő tények indokolják: Az atomerőmű építésénél dolgozó vállalatok szabad szombatjukat az „országos nagy szabad szombaton” adják ki 1977. január 15-től folyamatosan. A Paksi Konzervgyár is e rendhez alkalmazkodott. Üzemében a szabad szombat kiadásának időpontját 1977. január 15-re határozta meg. A nagyközségi közös tanács elnöke elsősorban az üzemekben felvetődött igények kielégítésének szándékával tette meg intézkedését, mely- lyel osztályunk is egyetért, mivel Pakson az atomerőműépítkezés, valamint a konzervgyár sok dolgozót foglalkoztat. így célszerű és szükségszerű volt, hogy az iskolák ehhez igazítsák szabad szombatjukat. Tehát januártól egyszerre szabad szombatosok az üzemek dolgozói és iskolás korú gyermekeik. Özvegyi nyugellátás Dr. Tóth Rudolf a Tolna megyei Tanács V. B. egészségügyi osztályának csoport- vezetője a január 12-i számunk ön kérdez rovatában az „özvegyi nyugellátás” című választ egészíti ki: az első világháborúban meghalt személy özvegye hadiözvegyi járadékot kérhet, ha már korábban hadiözveggyé nyilvánították; vagy férje háborúban történt halálát igazolni tudja; nem ment újból férjhez és jövedelme nem haladja meg a havi 950 forintos értékhatárt. Az eljárásra a lakhely szerinti városi tanács vb egészségügyi osztálya, vagy a járási hivatal egészségügyi osztálya illetékes. Visszhang Két levelet kapott szerkesztőségünk a február 2-án, az ön kérdez rovatban megjelent „Nincs melegvíz-szolgáltatás” című cikkel kapcsolatban. Az első levél — melyet idézünk — aláírója Szabó Borbála, Szekszárd, Kadarka lakótelep 4—6. és még huszon- hatan a lakótelepről. „A cikkben leírtakkal nem értünk egyet és ezért kérjük, hogy a városgazdálkodási vállalat illetékesei vizsgálják felül, mert 1977. január hónapban a Kadarka lakótelepen a meleg víz hőmérséklete még a „nem csúcs” időszakban sem haladta meg a 20 Celsius fokot. Az az állítás, hogy a csúcsfogyasztás idején a 40 Celsius alá csökken, képtelenség, hisz egyébként sincs 20 Celsius fok felett. Ismételten kérjük a mérések ellenőrzését, valamint a mielőbbi melegvíz-szolgáltatást.” Szabó Sándor szintén a Kadarka lakótelep lakója leveléből idézünk: „Az utóbbi két hónap egyetlen vasárnapján sem volt meleg víz 10 óra után, minden déli mosogatást villanytűzhelyen melegített vízben végeztünk. Általában háromnaponként volt nálunk 17—22 óra között meleg víz. Ez tény, úgy kénytelen vagyok én is bármilyen anyagi ráfizetés árán is elektromos energia felhasználásával vizet melegíteni. Képzelhető, hogyan fogadtam a televízió ama felhívását az ésszerű villamosener- gia-takarékosságra, melynek eredményéként évenként 2000 lakást lehetne felépíteni... Merem hinni, hogy minden objektív ok ellenére a csúcsfogyasztási időben is lesz elfogadható szolgáltatás. Már csak azért is, mert a telep lakói nagyobb részt ezen időn túl általában dolgoznak és alszanak. Ekkor valóban nem vehetjük igénybe e szolgáltatást...” Nem kaptak újságot... Harsányi István (Szekszárd. Székely Bertalan u.) olvasónk a következőket irja szerkesztőségünknek: „1976. decemberének első napjaiban költöztünk új szövetkezeti lakásunkba. Első dolgunk volt a postán előfizetni a már megszokott, mindennapi életünk részévé vált újságokra, folyóiratokra. Az első probléma az volt, hogy a tisztviselőnő a Rádiótechnika évi előfizetési díjaként 72 forint helyett 180-at követelt... Január elsejétől aztán vártuk az előfizetett lapokat. Amikor még ötödikén sem érkezett egy darab sem, szemé, lyesen reklamáltunk a posta hírlaposztályán. Hosszas huzavona után felháborodásunkat jogosnak találták. De január 8-ig változatlanul nem jöttek a lapok, így megkerestük a postahivatal helyettes vezetőjét. Tőle még csak ígéretet sem kaptunk, hogy intézkedik. Kérem, segítsenek nekünk, és velünk együtt a házban élő 31 család, nak, akik ugyanebbe a helyzetbe kerültek, vagy kerülnek.” Papp János, a szekszárdi megyei postahivatal vezetője a következőket válaszolja: — A Bottyán-hegy 5. szám alatti előfizető által felvetett kézbesítési panaszok a hónap elején fennálltak. Uj lakótelepről lévén szó, a kézbesítést nem tudjuk azonnal megoldani, ezen kívül a kézbesítő személyében is változás történt. Időközben a hírlapkézbesítés e területen is megoldódott, nemcsak a panaszos, hanem az egész terület részére. A Rádiótechnika c. lap előfizetésével kapcsolatban; a hírlapfelelős a szovjet kiadású Rádiótechnika előfizetését ajánlotta fel az előfizetőnek, aminek évi előfizetési díja 180 forint. Kérjük olvasóinkat, hogy leveleik írásakor (melyekből változatlanul sok érkezik szerkesztőségünkbe és amelyeket örömmel fogadunk) tartsák szem előtt, hogy ismeretlen levélíróink körülményeiről mi mit sem tudunk, ezért kérdezzenek precízen, problémájukat részletesebben, pontosabban írják meg. Mert jól válaszolni csak a jól feltett kérdésekre lehet. Telefonszámunk: 129-01, 123-61. Ml VÁLASZOLUNK A Minisztertanács 1004/ 1977. (I. 28.) számú határoza. ta a lakosság lakás- és üdülőépítése telekellátási rendjét módosítja, kimondja, hogy az állami tulajdonban álló, magánerőből beépíthető lakó- és üdülőtelkek értékesítése — a hagyományos családi házzal beépíthető lakótelkek kivételével — 1977. január 1. napjától megszűnik. Ugyancsak meg kell szüntetni ettől az időponttól kezdődően a taná esi értékesítésű lakásokkal és az Országos Takarékpénztár beruházásában értékesítés céljára épült lakásokkal beépített állami telkek értékesítését. Ezeket a nem értékesíthető állami telkeket az építkezők részére tartós használatba kell adni. Rögzíti a határozat azokat az alapelve. két is, amelyek szerint az állami telkek tartós használat- baadása történik s itt megjegyezzük, hogy az ilyen használati jog megszerzése és öröklése illetékmentes. A határozat a Magyar Közlöny 1977. évi 9. számában jelent meg, s ugyanitt jelent meg az építésügyi és város- fejlesztési miniszter, a pénz. ügyminiszter és az igazságügyminiszter 5/1977. (I. 28.) ÉVM—PM—IM számú együttes rendelete az állami lakó- és üdülőtelkek tartós használatáról, amely szabályozza a használatbaadás lebonyolítását, rendelkezik a használati jog átruházásáról, megszűné séről, a fizetési feltételekről, és külön a lakás- és üdülőépítő szövetkezetek részére történő használatbaadásról, mely szövetkezeteket más kérelmezőkkel szemben előnyben kell részesíteni. Az út- és közműfejlesztési hozzájárulásról szóló korábbi jogszabályt módosítja az építésügyi és városfejlesztési miniszter és a pénzügyminiszter 9/1977. (I. 28.) ÉVM—PM számú együttes rendelete, amely táblázatban tünteti fel — külön a lakó- és külön az üdülőtelek esetén — a létesítményenként fizetendő közműhozzájárulás összegét. A jogszabály rendelkezéseit 1977. január 1. napjától kezdve — az első fokú határozattal még el nem bírált, folyamatban levő ügyekben is — alkalmazni kell. (Megjelent a Magyar Közlöny idei 9. számában.) Indokoltnak tartjuk felhívni a figyelmet az OKISZ Értesítő f. évi 1. számában, a társadalmi munkában végzett tevékenység elszámolásáról szóló jogszabály alkalmazása tárgyában megjelent tájékoztatóra, amely kihangsúlyozza, hogy ha a dolgozók munkaidőn kívül térítés nélkül végzett munkát ajánlottak fel, a munkáért munkabér nem számfejthető és nem fizethető, a munkához felhasznált vagy igénybe vett eszközök értékét azonban meg kell téríteni. Ha a dolgozók a munkaidőn kívül végzett munkáért járó munkabért ajánlották fel, az ilyen munkabérek nem helyezhetők a részesedési, a jóléti és kulturális alapokba, az átlagkereset számításánál pedig ezek a munkabérek nem vehetők figyelembe. Nem minősül társadalmi munkának a jogszabályok által lehetővé tett alapátadás! A lakásépítő szövetkezeti lakóházakban nem lakás céljára szolgáló helyiségek létesítéséről jelent meg közlemény az SZÖVOSZ Tájékoztató idei 4. számában, s a közlemény melléklete e tárgykörben kötendő szerződéshez mintát is ad. Dr. Deák Konrád a TIT szekszárdi szervezetének elnöke 26. — Nem nagyon képzelődősek itt az emberek? — kérdezte félreszaladó szájjal a korban és rangban tekintélyesebb, miközben kalapját a fogasra, táskáját az asztalra helyezte. S noha még csak leülni készült, mosolygós szeme, mely nagy és kizökkent- hetetlen nyugalmat árasztott, máris áthatóan fürkészte a gyereket, mint egy láthatatlan bonckés. — Mert van egy ilyen érzésem, hogy óvatosan fogalmazzak. A tanácselnök is félrehúzta a száját. Kesernyésen mosolygott. — Eléggé. A nyomozó térdére helyezte kezét és előrehajolt. — Mondd, fiam, hogy nézett ki a támadód? A gyerek hallgatott és reszketett. Tekintete bomlott volt, zavaros, egy másik világba meredő, s a rémület tócsái még mindig nem oszlottak szét a tükrén. — Láttál egyáltalán valakit? Hallgatott és reszketett. Úgy látszott, nem jut el hozzá a kérdés. — Láttál valakit?! Azt kérdeztük! — kiáltott rá a másik, a fiatal, ki föl-alá sétált, és most éppen oda lépett. A gyerek egész testében összerázkódott és könnyek potyogtak a szeméből. Az öreg, ki ült és térdén nyugodott a keze, megfogta ifjú, még túlbuzgó társának karját. — Ejnye — mondta neki csendesen, majd visszafordult a fiúhoz. — Na, ne sírj! Nyugodj meg szépen. Mi nem bántunk. Megvárta, míg lecsillapodik, reszketése szűnik. — Na, jól van. És most figyelj rám! Mi jót akarunk, és megvédünk téged. Azért jöttünk, hogy megvédjünk. A gyerek révült tekintetében megjelent egy gyönge kis fényecske, egy rés a homályon, mely mint bizakodó sugaracska e világra nyílott. — Elcsípjük, ne félj! — mondta az öreg, mosolygott a szeme és váltott egy pillantást a fiatallal. — De tudnunk kell, hogy nézett ki. Nos? A fiú most se szólalt meg, csak fejét rázta: „nem, nem”. — A múltkori pont így tett — sóhajtott a nyomozó, a tanácselnökre nézett, némileg kérdőn: megint csak egy vizionáló? — A fejük tele van agyrémmel — morogta. — Ha ki lehetne mosni a szeszáztatta agyukat... Még mindig pálinkás zsömlével etetik a gyerekeket? — Előfordul. — Maguknak mi a véleményük? — tekintett az öreg a bányászokra. A bányászok óvatos sumákolással vono- gatták a vállukat. Bújtak a veséző tekintet elől. — Nekünk-e?... — szóltak, mert muszáj volt. * — Maguknak, maguknak! Maguk hozták be, nem? — Mi. — No hát!... A szorítóból nem lehetett sehogy se kibújni. — Megtámadták — mondta, amelyik eddig is inkább szólott. — Csak úgy gondoljuk — tette hozzá, mert megijedt az egyenes szótól, a felelősségtől vagy tán mástól. — Most gondolják, vagy tudják? — Gondoljuk, kérem... inkább csak gondoljuk. — És miből? A gyereken semmi nyom... az ijedelmen kívül. — A kanna, ugye... — A kanna eltűnt... — segítette a nyomozó. — Ez az egy konkrétum. Ha ugyan. Biztos, hogy eltűnt? — Hát ugye... néztük, kérem... De nem találtuk. — Nem találták... — tekintett maga elé a nyomozó. Töprengett. Majd ahogy fiatalabb társára nézett, úgy tetszett, mintha nyomra talált volna. Megint elővette a gyereket. — Nézz rám, fiam — szólt hozzá, mert a gyerek is a bányászokat bámulta. Most összerezzent. — Tehát rád támadott valaki? A gyerek szeme riadtan kapaszkodott a bányászokba, mintha segítségül akarná őket hívni. — Kérdeztem valamit — mondta a nyomozó. Ekkor a gyerek — megkaphatta a szemek biztatását —, bátortalan bólintást tett. Kurta kis bólintást. — No lám — sóhajtott egy nagyot a nyomozó —, a végén megszólalsz. Ezek enge- delmével. — Elnevette magát, éppen csak. A két szikkadt szíjember a borostája alatt elpirult. S hogy az öreg nyomozó felvont szemlödöke rájuk irányult, a beszédesebb meg is szólalt: — Hát csak biztatjuk, ne féljen... A nyomozó intett, húzódjanak el a gyerek látóköréből. — Hogy nézett ki, meg tudnád mondani? S újra a fejrázás, heves és tiltakozó. Afféle sokkos roham. A nyomozó sóhajtva hátradőlt a székén. Nagy tenyerét többször is felemelte, s vissza- ejtegette térdére. Kezdett a türelme elfogyni. Aztán újra nekivágott: — Hiányzik valamid? Türelmesen várta a gyerek válaszát. Az riadtan körülnézett előbb, majd reszkető ólomkézzel kotorászni kezdett a zsebeiben. Sokáig kotorászott, úgy tetszett, sohase hagyja abba. Meddig szuszog még? — gondolta az öreg, s már csaknem abbahagyatta. A fiatal gúnyosan mosolygott eközben, s egy újságot forgatott önmaga fékezéséül. S ekkor az öreg felfigyelt a gyerekre. Egyszerre nagyon nyugtalannak látta. S lám, az első és egyetlen szó kibukott belőle, önkéntelen: — A bicskám... Kifordított üres zsebei, afféle csalódott szamárfülek, ruházatától mereven elálltak. A bicska sehol. A nyomozók meglepetten összenéztek a tanácselnökkel. — Ennek is a kése. — Biztos kiesett a zsebedből — mondták a gyereknek. S a gyerek szó helyett fejét rázta újra. Mintha egy kötélen száradó, agyonmosott ing csattogna fehéren a szélben. A nyomozó felállt, sétált kicsit a szobában. S intett a bányászoknak, menjenek a gyerekkel; legjobb, ha mindjárt hazaviszik az anyjához. * Mikor maguk maradtak, a nyomozó a tanácselnökre emelte a szemét. — Mit csinál az a bicskás mostanában? — A Zsabka? Idehívjuk — mondta a tanácselnök, máris szalasztotta a hivatalsegédet. — Nekem is eszembe jutott — fűzte még hozzá. Hallgattak. Az öreg nyomozó tűnődő mosolya egy pókhálón függött. — Azt hiszem, túl komolyan vesszük ezt a dolgot. Maximum egy tréfás kedvű alak szórakozik az erdőn. — Bántódása egyiknek sem esett — jegyezte meg a fiatal, s ásított. Amire az elnök így szólt: — Rémlátásokban nincs itt hiány. — S ha tényleg volt valaki, erre alapozott — tette hozzá az öreg. Megjött a hivatalsegéd, s hitelesen tanúsította, mert a maga szemével látta, hogy a Zsabka gyerek beteg. Az anyja ott tördeli a kezét, a fia tegnap este hazajött, s azóta mozdulatlan fekszik az oldalán, a falnak fordulva. Nem eszik semmit, s még a fejét sem emeli fel. — Magam szemivei meggyőződtem — vallotta a hivatalsegéd, mintha a hivatal pecsétjét ütné rá. Az öreg nyomozó nem kívánta ezt a pecsétet. Legyintett. — Tehát este óta otthon fekszik, ez meg reggel volt, a hetedhét határban. — No, jól van, Pista bácsi — szólt az elnök is —, hozzon át egy kis bort. Leültek hát egy pohárka erejéig. S a pohár mellett a fiatal nyomozó is feloldódott. (Folytatjuk)
