Tolna Megyei Népújság, 1977. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-06 / 31. szám
A ^PÚJSÁG 1977. február 6. magazin magazin magazin Benzin helyett akkumulátor Addig is, amíg sikerül az ólomakkumulátornál jobb áramforrást találni, e nem éppen ideális teleppel próbálnak villamos hajtású járműveket üzembe helyezni. A jelenlegi akkumulátoroknak az a legnagyobb hátrányuk, hogy kicsi a fajlagos energiasűrűségük, kilogrammonként mindössze 10—35 Wó, a benzinnél ugyanez az érték 3300 Wó/kp. Ez azt jelenti, hogy a telepek teljesítményükhöz képest súlyosak, a szállításnál a hasznos teher kicsi, a villamos gépjármű hatósugara ma még nagyon korlátozott. Az ólomakkumulátorok meglehetősen magas karbantartási igénye, korlátozott élettartama is sok gon. dot okoz. Érdekes, hogy a felsorolt sok negatívum sem vette el a szakemberek kísérletező kedvét. Járműszerkezeti szempontból két csoportra oszthatók a jelenleg üzemben vagy kipróbálás alatt levő villamos hajtású autók. Az elektrifikálással létrehozottak a sorozatgyártású belső égésű motoros járművek átalakítása révén születtek (ilyen például a képen látható Volkswagen Elektrotransporter). A másik csoportba a speciális villamos hajtásra tervezett alvázú és karosszériájú járművek tartoznak. A szakemberek úgy látják, hogy pillanatnyilag a középteljesítményű, 500—1000 kg hasznos terhelésű városi áruterítő járművek, kategóriájában van legnagyobb lét- jogosultsága az akkumulátoros hajtásnak. Az NSZK-ban 50 kísérleti jármű bevonásával több hónapig tartó vizsgálódást folytatnak a villamos hajtású szállítási rendszer problematikájának tisztázására. A cél: ha már a nagy akkumulátorsúlyt nem tudják csökkenteni, legalább a töltéssel kapcsolatos állásidőt rövidítsék. Akkumulátor-cseretelepeket létesítettek, ahol gyorsan végrehajtják a telepcserét és gondoskodnak az akkumulátorok karbantartásáról és feltöltéséről. „Etetés” a levegőben A repülőgépek repülés közbeni tankolása különösen azóta vált rendkívül fontossá — főleg hadászati szempontból —, mióta a valóban fantasztikus üzemanyagfogyasztású sugárhajtású gépek elterjedtek. Az a három amerikai repülőgép, amely 1957 januárjában leszállás nélkül 48 óra és 19 perc alatt körülrepülte a Földet, három ízben a levegőben kapott üzemanyag-utánpótlást. Az üzemanyag átadásának pontos földrajzi helyét, idejét. a repülés irányát és magasságát a két gép személyzete rádión beszéli meg. A találkozás után a tankgép állandó magasságban nyílegyenesen cepül a megadott irányban, legfeljebb 600 km/óra sebességgel. Az üzemanyaggal ellátandó gép a tankgépnél valamivel alacsonyabban repül, és néhány méterrel mögötte marad. A levegőben való „etetés” 15—20 percig tart. Lánc, lánc, szemes lánc A lánc legrégibb, mondhatni hagyományos típusa, a szemes lánc. Kör alakú vagy hosszúkás szemekből készítik. A közismert hajóláncok, bányaláncok, daruláncok egymásba kapcsolódó szemei két, egymásra merőleges síkban helyezkednek el. Az ipari szemes lánc anyaga mindig kör keresztmetszetű, átmérője — néhány tized millimétertől több centiméter vastagságig terjed. A szemes lánc készítésének ősi módszere a kézi kovácso. lás. A megfelelő hosszúra szabott drótot vagy vasrudat U alakúra hajlították, fölhevített végeit kovácsolással kihegyezték, majd az üllő szarván egymás mellé hajlítva egyesítették. A teljes gépesítést és az automatikus gyártást csak századunkban oldották meg. A technológia ugrásszerű fejlődését a villamos ellenállás hegesztés alkalmazása idézte elő. Ellenálláshegesztés esetén a meghajlított szemek végeit nem kell kihegyezni. Elektródokat szorítanak hozzájuk, és több száz amper erősségű áramot bocsátanak át rajtuk. Néhány másodperc alatt a tompán érintkező végek izzásig hevülnek, és ha nagy erővel egymáshoz nyomják őket, összehegednek. Az automatikus lánchegesztő gépek e folyamatot önműködően végzik el. Ezt megelőzően az anyag darabolása, a láncszemek hajlítása és egy befűzése is automatikusan történik. A nyersanyagot a feldolgozás előtt hőkezeléssel lágyítani kell, az elkészült láncot pedig szívósra edzeni. A képen a háttérben egy szikraözönbe burkolt lánchegesztő automata, az előtérben pedig a kész termék, a szemes lánc látható. A felvétel a csehszlovákiai Ceska Ves-ben levő láncgyárban készült, ahol évente 25 ezer tonna különféle láncot állítanak elő. Atlasz a Csendes-óceánról Moszkvában megjelent a háromkötetes Óceánatlasz első része, amelyet a Csendesóceánnak szenteltek. A bélés külföldi oceanográfiai és meteorológiai kutatások anyagának felhasználásával összeállított munka több mint 900 témát ölel fel. Elsőként a víz alkotóelemeinek legfontosabb fizikai tulajdonságait elemzi 5000 méter mélységig, a légköri tulajdonságokét pedig 16—18 kilométer magasságig. Részletesen ismerteti bolygónk legnagyobb óceánjának medrét, éghajlatát, hidrológiáját és más jellemzőit. Értékes információkat szolgáltat az erős víz alatti földrengések epicentrumainak eloszlásáról, a vulkánok elhelyezéséről. A víz kémiai szerkezetének térképeit és beépítették az atlaszba. 24. A pap megtörölte álmos szemét. — Hogy ki jött ki? Honnan jött ki? — Csert... csert — jajgatták a nénikék. Mint fekete fürt, csüngtek a párkányon. Kendőik mélyéből aszott, sárga rémület, ugrott elő az orruk. Megannyi vasorr — mondta magában a pap. — Likból kijött, hol van pokol... Ó, Bozse, ó Bozse!... Mondj mise gyorsan, vissza ő menjen likba! A pap, ki rövid esztendő óta pásztorkodott e nyáj fölött, elnyomott a tenyerével egy tolakodó ásítást, s vele az ajkán átsuhanó mosolyt is elnyomta. — János pápa eltörölt minden ilyesmit. — Nem baj, mondj mise csak... S hogy a pap nem ment, majd csak a szokásos reggeli misét ígérte, Marina, a templomszolga kinyitotta a templom nagy tölgy- faajtaját a maga kulcsával. Az öregasszonyok betódultak, s ki-ki elfoglalta helyét a padokban. Hermina máris kinyitotta csatos könyvét és elkezdte vékony, reszketeg fejhangon: — Uram, irgalmazz nekünk! — Krisztus, kegyelmezz nekünk! — mo- rajlott fel a templom, mint az erdőkön a fűrész éneklőn felsír. — Uram, irgalmazz nekünk! — jajgatta ismét Hermina vékonyka hangján, mely mintha a poklok mélyéről szüremlene föl. — Krisztus, hallgass minket! — zúgták rá az asszonyok, s a falak meghosszabbították a hangot. — Az ördög cseleitől! — kiáltott fennhangon Hermina. — Ments meg, Uram, minket! — kiáltották az asszonyok az ég felé. A Fő téren pedig hallgatagon álltak a férfiak. Itt is, ott is csoportok verődtek össze, s mind többen voltak. A tanács még nem nyitott, a kocsma viszont máris annyit forgalmazott, mint csak estére. Az .emberek nem beszéltek, csak odalökték a pénzt a csaposnak és felhajtották a féldecit. Aztán kimentek. Borús nap volt, és a csend aggasztó. Mi jön még? Mi vár még a népre? A csendben szekérzörgés közeledett. De inkább csak a kerekek sírása, nyikorgása. Á fával rakott szekér bekanyarodott a Fő térre, az emberek félreálltak az útjából. Matej ült a fa tetején, frissen beretváltan, s kordban, meglökte a fején a kalapot. A városba viszi eladni a fát, amit a Közbirtokosságból jussolt — tudták. De Matej nem állt meg a Fő téren, nem mert megállni, hogy lehúzzon egy féldecit. Előrenézett, a lovak farára. Ezért vagy másért a fejét kissé leszegve tartotta, s a kalap karimája jól beárnyékolta a szemét. — Matej — szóltak rá az emberek —, te mit szólsz ezekhez a dolgokhoz? Matej nem szólt, oda se nézett. Nem mert odanézni. A válla rándult kissé. Mert a gyeplőn is húzott, tán azért. — Mégis mit szólsz? — forszírozták az emberek. Matej csak nézte, mikor ér a tér túlsó oldalára. — Engem kérdtek? — mondta. — Engem ne kérdjetek! — Valakit csak kérdeni kell! — Én ott nem voltam. — Hát a feleséged? — Arról se én nem tudtam... Amikor megtudtam, megkapott magáét... Na, gyí te! A lovak rákanyarodtak a szerpentinre, ami az erdőkön át a városba visz. Matej nem nézett hátra az emberekre, akik ott maradtak hallgatagon, mert jámborak voltak ők haragjukban is. Jó természetű nép lakja e falut. Tudott dolog ez. Sandi is megérkezett a térre, a trafikos a kockás bricseszben. Nem tudott semmiről. A háza dolgában jött; mit kell ezzel is kilincselni! A következő busszal megy a járáshoz. A trafik meg addig zárva. Nem érdekes. A kocsma is tart dohányneműt, ha postabélyeget nem is. — Jó reggelt, emberek! — köszönt jó nagyot.— De összegyülekeztek az urak! Nem nagyon kapott választ, egy-két kényszeredett bólintást. Volt még idő. Bement a kocsmába, s megitta a féldecijét. — Mért lóg az orrotok? — kérdezte a bent ténfergőket. — Maga nem tudja? — szóltak azok neméppen barátságosan. — Pedig magának tudni kell! — Na, mi van már megint? — Maga úgy tesz, mint ártatlan — mondta Králik Franyo, mert bejött ő is kintről. Meg Ondrej is. — Ne vicceljetek, atyámfiai, mit vétettem? — Kicsit meg is ijedt a szemek furcsa villogásától. — Kirámoltad az ördög kincsét — röhögött Martin, a borbély, ki a közelben ivott. — S nyitva hagytad a likat. — Mi?! — Akkorát nézett a kis ember, majd lenyelte a kocsmát. Franyóék meg sötéten hallgattak. — Tényleg azt hiszitek? Ondrej szólt, mert mind hallgatott: — Akkor mondja meg, mért ő jött ránk! Falura? Letiporta mind egész élet... Ránk hozott nagy szerencsétlenség! — Ördögöt maga kiengedett onnan! — csatlakozott Králik Franyo. Látszott rajta a megkönnyebbülés, hogy kimondta, szemébe mondta a trafikosnak. — Atyámfiai! — fuldokolt a kis ember, mert úgy kellett levegő után kapnia, aztán a röhögés is ingerelte, amire Martin is biztatta. — Ez hülyeség! Babonaság! — Babonaság? — kérdezték az atyafiak fenyegetőn. De Sandi ismerte őket. Tudta, hogy darabos és ingatag az indulatuk, mint a jámbor ököré. S az esetlen hangjuk, úgy lehet, a szesztől is félrehord. — Csak nem akarjátok a vadkárt a nyakamba varrni? — kiáltott méltatlankodva. — Csapos!... Hányán vagyunk? öt, nyolc... Nyolc sört, paprikázva! Odaterelte a nyolc embert egy maiakart asztalhoz, s azok hagyták magukat terelni. Köztük volt Králik Franyo meg Ondrej, s Martin se maradt ki, a borbély. A söröket maga vitte az asztalhoz, szétosztotta. De az emberek úgy nyaltak csak bele, óvakodva, kéretve magukat. Rös- tellve maguk előtt magukat, a megalkuvásért. A trafikos is leült, s azt mondta: — Vegyétek elő kicsit az eszeteket. Mondjuk, hogy úgy van, ahogy ti hiszitek és csakugyan létezik ördög és ott csücsül az aranyborjún, a luk mélyibe. így van, ugye? Ott csücsül ? — Hát... úgy mondják. — S ti úgy hiszitek. No jó. Csakhogy most nem csücsül, mert itt garázdálkodik. — Úgy mutatkoz. — Márpedig, ahogy én tudom, a borjút nem lehet neki otthagyni, hacsak nem csücsül más valaki a helyébe, hogy őrizze. — Az úgy van. — Akkor hát ki csücsül ott? — Aki kiengedte — mondta vigyorogva Martin —, így mondják. — Aki kiengedte? — szólt a kis ember megjátszott álmélkodással. — Ott is csücsül, meg itt is? És sört iszik?! Hát ez meg hogy lehet? — Felemelte a korsót, és kiitta. Az utolsó cseppig. S mind e sok sör a szemében nevetett egyszerre. — Sehogy — felelt előbbi kérdésére, s lecsattant az üres korsó a maiakart lapra. A dolog világos volt. Az asztal megelevenedett. Az emberek a sörük után nyúltak, sőt egyik-másik nevetett is. — No és ha elhoztad magaddal kincset? — Emberfia! — kiáltott a trafikos. — Az nem lehet, azt ti is tudjátok. Élete végéig ott kell neki csücsülni. — Az egyszer igaz. Sandi tisztára mosva ült a többi közt, teljes békességben. S a következő rundót Králik Franyo rendelte. (Folytatjuk) Az akkumulátorok könnyen cserélhetők (Schubert Péter rajza.)
