Tolna Megyei Népújság, 1977. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-27 / 49. szám
1977. február 27. °rtí:PÚJSÁG 3 Madocsai asszonyok o Hat arc, hat élet. Nézhetnének ránk többen is. A madocsai lányok, asszonyok klubjának igen népes a tagsága. A falu- életének ezért eleven tényezője a klub, aminek foglalkozásain csupa olyasmivel ismerkednek az asszonyok és lányok, amivel elődeik még csak véletlenül sem ismerkedtek. Gyerekkoromból jól emlékezem a szomszédolás „társadalmi” eseményére, ami rendszerint összeköttetett valami szöszmötölve végezhető munkával, tollfosztással vagy kukoricahántással, -morzso- lással. Szomszédolván kicseréltettek a szenzációkat nélkülöző hírek, előjöttek a mesék, babonák, hiedelmek. Ha eszembe jutnak azok az esték, ma is félelemfélét érzek a fehér szelindek bőrébe bújt gonosztól, mely nagyanyám szerint gumicsizmában járt és a keresztútnál nem volt vele tanácsos találkozni. Szóval, nem volt valami tágas, teres az a szellemi világ. Nem is lehetett az. Iskolázott ember egy akadt, aki szóba elegyedett a néppel, a tanító. De ki képes egyedül a tudásosztás csodájára? A madocsai asszonyok klubjába rendszeres látogatók a természettudományok szakemberei, pedagógusok, mező- és közgazdászok, néprajzosok, történészek, muzeológusok. Újságíró velem együtt három járt itt. Kettőt görög-, török- és francia- országi útiélményeikre kíváncsian hallgattak végig. Engem arról faggattak, hogy miként készül az újság hogyan dolgoznak az ‘újságírók? Persze, a találkozásunk nemcsak ebből állott, mert vittem is, hoztam is. Beszélhettem szép és nehéz felelősségű mesterségünkről, hallhattam viszonzásul arról, hogy hogyan élnek a mai madocsai asszonyok. Q Szekeres Mihály né megélte a tisztes nagymamakort, de még ma is úgy tud nézni, ha valamire odahallgat, ami érdekli, mint jaj, de régen volt kislány korában, még iskolásként. Földesi Jánosné, a tsz nőfelelőse büszke asszony és nem alaptalanul. Azokra a társaira büszke, akiknek a munkájáról a zárszámadó közgyűléseken csak elismeréssel tudnak beszélni a tsz vezetői. — Pedig de tiltakoztak ezelőtt még 5—6 évvel is a nők tagfelvétele ellen! Ezt Kovács Istvánné, a nőbizottság elnöke mondja, aki nemrég jött vissza gyermek- gondozási segélyből, s aki életkoránál fogva többet élvezhet abból, ami a mai asz- szonyoknak kijut lakóhelyük gazdasági, politikai, társadalmi életéből. Szekeres néni arra emlékezik, hogy ki kellett vin- niök a gyerekeket magukkal a mezőre és jó, ha volt esernyő megvédeni a piciny embereket a nap gyilkos melegétől, vagy viharral érkező esőktől. — Óvoda? Nahiszen, néztek is volna jó nagyot a falu elöljárói, ha ilyesmiért szólunk. — Na meg a háztartási gépek. Ezekkel csak könnyebb elvégezni a munkát, ami a közös gazdaságban végzett után otthon vár az asszonyfélékre. Folyik a szó a gyerekek iskoláztatásáról, kirándulásaikról, a klubkollektíva érdeklődéséről. A jelen idézi a múltat — amit a 20—25 éves asszonyok már alig ismernek —, s úgy szól ez a falun élő, dolgozó asszonyok életét tartalmasabbá, köz- hasznúbbá tévő jelen, hogy már a jövőt rajzolgatja. Anyagi okok is közrejátszanak abban, hogy falvaink- ban nem elég már a gyengébb nem képviselőinek a csak „htb” megjelölés. Kapcsolatot is akarnak a világgal, igényük van a társadalmi érintkezésekre. A teljes életre. Q — Soha nem gondoltak még arra, milyen jó lenne megérni a 2000. évet? — állok elő a kérdéssel, s nincsenek megütközve. Dehogynem, dehogynem. Gondoltak bizony, főként az igazán idősek. Jó lenne tudni, akkor milyen lesz az élet, mert hiszen „akármennyire is szeret panaszkodni az ember, az életben több az édes, mint a keserű”. — Hitték volna, hogy így lehet? — Inkább csak sejtettük. Azért is ment olyan hevesen a harc, amikor az addig családtagként bedolgozó asszonyok maguk is tagjai akartak lenni a szövetkezetnek! Arról, hogy tagként végzett munkájuk ma mit jelent a közös gazdaságnak, Scheidl Lajos tsz-elnöknek a klubnaplóba tett bejegyzése tanúskodik. Madocsán a nők állítják elő nehéz fizikai munkával a termelési érték kb. 35 százalékát. Sulák Györgyné és özvegy Zsig- mond Ferencné szocialista brigádvezetők is ezt tanúsítják. Sulákné — Zsófika, —, az erdészeti brigád vezetője és a mezőgazdaság kiváló dolgozója Földesinével együtt. Zsigmondné a fóliatelepen dolgozik. Egy, már felnőtt fia van, de gondoskodnia kell még egy 17 éves gimnazista lányról és egy hétéves kisfiúról. — Ha nem így lennénk a termelőszövetkezetben, egyedül nem tudnám eltartani a gyerekeket — mondja. Kemény asszonyembernek látszik özvegy Zsigmondné, olyannak, aki akárhova állítják, nem okoz csalódást a benne bízókban. Különben szerény. Sokat magáról el nem árul. Akkor válik beszédesebbé, amikor arról az 1 millió 200 ezer káposztapalántáról faggatom, amit mostanában helyeznek el a tápkockákban, vagy amikor arról beszélhet, hogy fejenként 1000 törékeny palántát kell naponta megfogniok, hogy olajtüzelésű kályhák adják a fóliasátor melegét és 20 katasztrális holdon terem a madocsai káposzta, ami főleg exportra megy, akárcsak a primőrjeik. Legutóbb például a retek. o Hímzések fölé hajló fejek, csattogó kötőtűk. Beszélgetni jó, de azért járjon a kéz. Csodálatos kézimunkák kerülnek ki az asszonykezek alól, melyeknek velük született könnyedségét úgy látszik nem tudja elnehezíteni a paraszti munka. Kovács Jánosné az egyedüli közöttük, akinek a kezében bi- zsók van. A nemrég itt járt Szekeres István dombóvári népművész rajza alapján készít faragott ajtószárnyat egy faliszekrénykére. Nézem és az jut eszembe, hányszor kaptam a számra, ha fütyö- részésbe kezdtem, vagy a kezemre, ha farigcsálni. Sőt! Tizennyolcadik évemet tapostam, amikor édesanyám nyaklevesekkel „beszélt le” arról, hogy fazekasinasnak álljak, pedig de nagyon beleszerettem ebbe a mesterségbe. — Nem szólják meg, hogy kézügyességét, a szép iránti érzékét nem nőiesebb foglalatoskodásra fordítja? Csodálkozva néz, hogy miért szólnák meg? A férje még segíteni is szokott neki! — Van-e lány, aki ért még a szövéshez? — Nincs, mert minek?! Vannak viszont az idősebbeknek emlékeik arról, hogy mikor még járatlanok voltak ebben az asszonyi dologban, milyen pirongatásokat termő szép verébfejeket szőttek, mert nagyon nehéz ám megtanulni, hogy egyenletesen fussanak a szálak! , Kovács Istvánná csupa derű, barna fiatalasszony. Amikor szakképzettsége felől faggatom és ő kivágja, hogy betanított palántanevelő, kuncogás fut végig a szorgoskodók során. Nem kétséges, a nevelőn nevetgélnek, de azért kihúzzák a derekukat, amikor elhangzik, hogy egyszerre negyvenen vizsgáztak. — Kicsit furcsa volt ez nekünk, parasztasszonyoknak, mondja a nőbizottság elnöke, majd hozzáteszi: — de azóta felszabadultabban fogalmazzuk meg a mondandónkat. Földesi Jánosné arról beszél, hogy jó érzés csak elismerést hallani az asszonyok munkájáról. A ládaüzem, a kertészet, az erdészeti részleg nélkül nehéz lenne ma már elképzelni a tsz boldogulását. Szóval, megérte kivívni, hogy az asszonyok ne csak besegítők legyenek. A gazdaság vezetőségében négy nő foglal he- „ lyet és nincs olyan vezetőségi ülés, ahova meg ne hívnák a nőbizottság képviselőit. Szóval, megváltozott a , szemlélet. Nem sokkal a beszélgetés befejezése előtt a jó humorú Szekeres néni fordul hozzám: — Tudok egy mesét arra, hogy máskor is akartak már örökké élni az emberek. — Elő vele! — biztatjuk. — Mendegélt hazafelé az öregember az erdőről, hátán egy nagy rőzseköteggel, amit egyre többször kellett letennie, hogy kipihenje magát. Morgolódott, lázadozott, hogy jönne már inkább érte a halál, nem kellene többet bajlódnia rőzsegyűjtéssel, -hordással. Hát amint ezt mondogatja, egyszer csak előtte terem a kaszás és ráripako- dik az öregemberre: „Mit mondtál?” Mire az öreg: „Csak azt, hogy segítsd föl a hátamra a rozsét!” Sokat hallottuk már a történetet, de újként nevetünk ezen is, a madocsaiak elődeinek azon a leleményén is, hogy az agyoncsapott pandúrokat áthúzták a bölcskei határba, hogy ne a kurucko- dó madocsaiakon, hanem a szomszédokon vegyék meg a tetteseket. Búcsúzkodunk. Nem lep meg, hogy a falu férfinépe irigyli az asszonyokat a klubjukért, ahonnan mindig jókedvűen térnek haza a feleségek, elmesélni, hogy mit hallottak, miről volt szó. Hát most róluk, magukról volt szó, az ő életük változásairól. Közben észre sem vették, hogy politizálunk... LÁSZLÓ IBOLYA Ifjú népi ellenőrök fóruma zá — húsz éve exportálunk Magyarországra. A LENGYEL kiállító vállalatok polcairól számos, nálunk is jól ismert áru köszönt a látogatókra. Az ízléses csomagolású cukorkák, a kánikula keresett itala, a zamatos sör, a lengyel szeszipar aromás vodkái késztették megállásra a nyitástól zárásig le-fel hullámzó emberáradatot. Bronislawa Ur- szula Blaszovszka készséggel mutatta az egyes termékeket. Kollégája, a másik vállalat kiállításigazgatója, saját cé. gük bemutatásánál azt hangsúlyozta, hogy főleg a feldolgozott mezőgazdasági termékeik jó minőségére fordí. tanak gondot, de emellett virágmagvakat és gyógynövényeket is exportálnak. Valutában mérhető értékű hét minden évben a SALIMA. Igaz, még akkor is, ha ez közvetlenül a nyitva tartási ideje alatt nem, vagy alig kimutatható, de nem is az a célja, hogy reprezentatív külsőségű szerződésaláírásoknak adjon helyet. Inkább a jövő üzletkötéseit előkészítő, a vásárlásra felkínált árukat és az élelmiszeripar, valamint az élelmiszeripari gépek fejlődését plasztikusan bemutató szemle. Egy csehszlovák külkereskedelmi vállalat vezetője foI galmazott a következőképpen: — Eredetileg egy hiány pótlása volt a cél, amikor az élelmiszeripari szemle megrendezésének gondolata felvetődött. Elő kívántuk segíteni annak a koncentrált bemutatását, ami eddig másmás kiállításon, néha mellékesen, vagy szétszórtan került a közönség és a Szakemberek elé. A szerénynek induló elgondolást az élet alaposan kibővítette. Négy év alatt rangos eseménnyé fejlődött a SALIMA, 1977-ben már 30 ország kiállítói jelentek meg a brnói vásárváros összesen 40 000 négyzetméter alapterületű fűthető pavilon, jaiban. HARMINC kiállítónak ez a hét a szó szoros értelmében aranyat is ért. Pontosan : Arany SALIMÁ-t. Ugyanis ebben az évben is •több száz áruval pályáztak a nemzetközi elismerést jelen, tő Arany SALIMA díjért, amivel évről évre a magas mércének megfelelő legkiválóbb cikkeket díjazzák. A zsűri döntését nagy izgalommal várták a kiállítók. A sokpecsétes titokként őrzött eredmény csak a kihirdetéskor vált ismertté. Valami azonban mégis kiszivárgott: a szigorú zsűri úgy foglalt állást, hogy szeszes italnak és dohányárunak nem adnak díjat. — Igazuk van! Még akkor is, ha mi így eleve el. estünk a díjazás lehetőségétől — vélekedett egy kiállító, aki pedig a „tüzesvíz kategóriában” alighanem vitathatatlan sikerrel indíthatta volna az áruját. A magyar élelmiszeripart reprezentáló 189 négyzetméter alapterületű részen a nyitva tartási idő minden percében felhangzott valamilyen nyelven az elismerő szó. Jogosan. Újszerű, szabadpolcos megoldásával, fi. gyeimet keltő, de mégsem hivalkodó dekorativitásával vonzotta a közönséget. A világszerte ismert magyar szalámik, borok, almák festőién szép hátteret kaptak a színpompás szegfű- és dísznövény-bemutatótól. A szakemberek mégis főleg a morzsolt, főtt csemegekukoricás konzervdobozokat vették előbb szemügyre, majd kézbe. Újdonság volt. Mint kiderült, Arany SALIMA- díjas újdonság lett belőle. az Élelmiszeripari szemle a nyitva tartási idejének felénél sem tartott, amikor a vásárváros többi pavilonjaiban is megpezsdült az élet. Bmoban megkezdődött a készülődés a tavaszi nagy vásárra. FEJES ISTVÁN Tegnap délelőtt a tamási járási pártbizottságon rendezték meg a tamási járás ifjú népi ellenőreinek talál: kozóját. A továbbképzés jellegű fórumon részt vett Gulyás Tibor, a járási NEB elnöke és a járási KlSZ-bizott- ság képviseletében Lehőcz Sándor, a bizottság gazdasági felelőse, aki maga is aktív népi ellenőr. Megyénkben, de országosan is jelentkező gond a népi ellenőri gárda fiatalítása. A KISZ Központi Bizottsága és a Központi Népi Ellenőrző Bizottság két évvel ezelőtt megállapodást kötött arról, hogy a jövőben fokozottabban bevonják a fiatalokat a népi ellenőri munkába. Ehhez a programhoz kapcsolódva a tamási járási KISZ-bizottság és a Népi Ellenőrzési Bizottság 1976. július 30-án öt évre szóló együttműködési szerződést kötött. A szerződés óta jelentősen megfiatalodott a tamási járás népi ellenőreinek életkora. Az összes népi ellenőr húsz százaléka harminc év alatti. Közöttük megtalálhatjuk a községi KISZ-titkárokat éppúgy, mint a betanított munkást, az egészségügyi gondozónőt, a mezőgazdasági gépszerelőt, vagy a könyvelőt és villany- szerelőt. A fiatal KISZ-ta- gok és KISZ-en kívüliek nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a munkába. Tavaly három vizsgálatban vettek részt. A tegnapi tanácskozáson Gulyás Tibor ismertette a járási NEB 1977-es terveit, ezt követően pedig beszélt a népi ellenőri munka hétköznapjairól. Tájékoztatójában kiemelten foglalkozott a vizsgálati jegyzőkönyv elkészítésének gyakorlati tennivalóival. Beszélt arról, hogyan kell megszerkeszteni a jegyzőkönyvet, mit kell a vizsgálatok előkészítéséről, céljairól, tervezéséről és végrehajtásáról tudni. Az ülés második részében a meghívott 29 ifjú népi ellenőr kérdéseire válaszolva hasznos tanácsokkal látta el az 1977-es népi ellenőri munkába teljes értékű tagként bekapcsolódó ifjú népi ellenőröket. Ozv. Zsigmond Ferencné I Kovács Jánosné Kovács Istvánné Szekeres Mihályné Földesi Jánosné Sulák Györgyné
