Tolna Megyei Népújság, 1977. február (26. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-03 / 28. szám

2 Képújság 1977. február 3. Corvaián elutazott Berlinből Luis Corvaián, a Chilei Kommunista. Párt főtitkára hatnapos látogatás után szer­dán elutazott Berlinből. A schönefeldi repülőtéren Cor- valánt, feleségét és Gladys Marint, a politikai bizottság tagját, a Chilei Kommunista Ifjúsági Szövetség főtitkárát, Erich Honeckerrel, az NSZEP KB főtitkárával, az NDK ál­lamtanácsának elnökével az élen az NDK párt- és állami vezetői búcsúztatták. Az FDJ — az NDK ifjú­sági szervezete — Központi Tanácsa Corvalánt, elutazá­sa előtt á szövetség legma­gasabb kitüntetésével, az Artur Becker-érem arany fo­kozatával tüntette ki. Artur Becker a német KISZ elnö­keként Ernst Thälmann egyik közvetlen munkatársa volt, aki Spanyolországban lett a fasizmus áldozata. Corvaián a Német Demok­ratikus Köztársaságban tett látogatását összefoglalva megállapította, hogy a chilei nép antifasiszta harca irán­ti nemzetközi szolidaritás erős érzését tapasztalta ezek­ben a napokban is. Most a legfontosabb feladat — hangsúlyozta — a 6000 be­börtönzött és elhurcolt chi­lei politikai fogoly kiszaba­dítása a Pinochet-junta rab­ságából. KÜZL. EME IIIIT Milos Minies magyarországi látogatásáról Púja Frigyesnek, a Magyar Népköztársaság külügymi­niszterének meghívására Mi­los Minies, a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársa­ság szövetségi végrehajtó ta­nácsának alelnöke, külügy­miniszter 1977. január 31-től február 2-ig hivatalos, bará­ti látogatást tett Magyaror­szágon. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára és Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke fogadta Milos Minicset. A külügyminiszterek átte­kintették a két szomszédos szocialista ország viszonyá­nak helyzetét, fejlődését, és véleménycserét folytattak az időszerű nemzetközi kérdé­sekről. A megbeszélések őszinte, baráti légkörben folytak. A két miniszter méltatta a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság együtt­működésének eredményes fejlődését, amely Kádár Já­nos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára és Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köz­társaság és a Jugoszláv Kom­munisták Szövetségének el­Moszkvában aláírták azt a megállapodást, amelynek ér­telmében az amerikai NBC televíziós társaság megkapta az 1980-as nyári olimpiai játékok közvetítési jogát az USA-ra. A szerződést az NBC elnöke Robert Howard és Szergej Lapin a szovjet televízió vezetője írta alá. (Telefotó: AP—MT—KS). nöke találkozásain elfoga­dott okmányokban rögzített elveken alapul. Aláhúzták, hogy a szom­szédságból fakadó kölcsönös érdékek és előnyök széles le­hetőséget nyújtanak az együttműködés további fej­lesztéséhez minden területen. Különösen síkraszállnak a gazdasági kapcsolatok dina­mikusabb fejlődéséért, a korszerű formák és hosszú lejáratú szerződések alkal­mazásáért. A megbeszéléseken ez al­kalommal is aláhúzták a Ju­goszláviában élő magyar, va­lamint a Magyarországon élő horvát, szerb és szlovén nem. zetiség jelentőségét a két nép barátságának elmélyíté­sében, kölcsönös bizalmának megszilárdításában, kapcso­latainak és kölcsönös megér­tésének erősítésében. Kife­jezték készségüket, hogy a két ország kulturális és ok­tatási együttműködésében a jövőben is figyelmet szentel­nek a nemzetiségi oktatás­ügyi és kulturális fejlődés kölcsönös segítésének. A két miniszter kölcsönö­sen tájékoztatta egymást or­szágaik külpolitikai tevé­kenységéről és átfogóan is­mertették nézeteiket és érté­keléseiket a fontos nemzet­közi kérdésekről, így a nem­zetközi enyhülésről, az euró­pai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet záróokmá­nyában lefektetett ajánlások megvalósításáról, a sorra ke­rülő belgrádi találkozó elő­készületeiről, a világban meglevő válsággócokról, a leszerelés problémájáról, az el nem kötelezett országok tevékenységéről, a nemzet­közi gazdasági problémákról, a közel-keleti helyzetről és a balkáni együttműködésről. A megbeszéléseken meg­állapították, hogy a két or­szág álláspontja a megvita­tott kérdések többségében közeli, vagy azonos. Hang­súlyozták, hogy a Magyar Népköztársaság és a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság jószomszédi együttműködésének és kap­csolatainak fejlődése a két szomszédos szocialista ország érdekeit szolgálja, és hozzá­járul a béke és a nemzetkö­zi együttműködés erősítésé­hez. Milos Minies, a szövetségi végrehajtó tanács elnökhe­lyettese, szövetségi külügyi titkár jugoszláviai látoga­tásra hívta meg Púja Frigyes külügyminisztert, aki a meghívást köszönettel elfo­gadta. (MTI). A moszkvai olimpia tv-közvetítései Újabb terrorista fenyegetőzések A spanyol kormány rend­kívüli ülésén meghallgatta Rodolfo Martin Villa belügy­miniszter jelentését a közel­múltban elkövetett gyilkos­ságok ügyében folyó nyomo­zásról. Az ülésről kiadott közle­ményből nem derül ki, hogy a hatóságok előbbre jutottak volna a múlt héten megölt öt kommunista ügyvéd és három rendőr gyilkosainak kézrekerítésében. Tovább folytatódtak a le­tartóztatások Spanyolország­ban. Malagában őrizetbe vet­ték többek között Enrique del Pino Lopezt, a Spanyol Antikommunista Front veze­tőjét és Antonio Carvallo Quesadát, a szélsőjobboldali új erő egyik aktivistáját is. A szélsőjobboldali anti­kommunista apostoli szövet­ség (AAA), amely korábban magára vállalta egy tünteté­sen részt vevő diák „kivég­zését”, majd az öt kommu­nista ügyvéd meggyilkolását, telefonon érintkezésbe lépett a Mundo Diaro című napi­lappal és azzal fenyegetőzött, hogy Barcelonában elrabol több személyiséget, köztük Narciso Jubany érseket. A szövetség hasonló akciókat „ígért be” más városokban, így San Sebastianban is. Madridi jól értesült forrá­sok szerint a kormány — az országon végigsöprő terror­hullám ellenére még ezen a héten kész tárgyalni az el­lenzék képviselőivel a vá­lasztások időpontjáról és le­bonyolításáról. Az európai keresztény- demokraták szövetsége madridi tanácskozásának résztvevői nyilatkozatában támogatásukról biztosították Spanyolországot és kijelen­tették: nem szabad tűrni, hogy a szélsőséges elemek terrorja akadályozza a de­mokratizálási folyamatát. A nyilatkozat szerint a szövet­ség támogatja a Spanyol- ország majdani felvételét a Közös Piacba. Sikeres év után, új feladatok előtt Több gabona, hús, tojás Valentyin Meszjac, a Szovjetunió mezőgazdasá­gi minisztere nyilatkozott az APN szovjet sajtógynök- ség munkatársának. A Szovjetunió mezőgazda- sági politikájának célja: a megfelelő tartalékok felhal­mozása révén biztosítani az ország kiegyensúlyozott élel­miszer- és mezőgazdasági nyersanyagellátását, fokoza­tosan megszüntetni a város és a falu között ma még fennálló különbségeket. E kettős cél jelenleg a mező- gazdasági termelés intenzi­vebbé tétele (komplex gépe­sítés, talajjavítás, agrokémia) útján valósul meg. 1980-ra például csupán a műtrágya- termelés több mint kétszere­sére emelkedik; egy tonna műtrágya pedig mintegy másfél tonnával nagyobb ter­méshozamot biztosít. A kol­hozok és szovhozok elegendő pénzügyi és anyagi erőfor­rással rendelkeznek ahhoz, hogy teljesítsék a mezőgaz­daság intenzív fejlesztését szolgáló terveket. Az előre­jelzések megalapozottságát jelentős beruházások tá­masztják alá. A IX. ötéves terv során 131,5 milliárd ru­belt kapott a mezőgazdaság, 1976—80-ban 170 milliárd ru­bel jut mezőgazdasági beru­házásokra. SOKSZOROS REKORD A tervidőszak végére a Szovjetunió évente 235 mil­lió tonna gabonát, 17,3 millió tonna húst, 67 milliárd darab tojást fog termelni, hasonló­képpen növekszik más mező- gazdasági termékek mennyi­sége is. Az elmúlt év mezőgazda- sági szempontból nem volt könnyű. A nehézségek elle­nére mégis sikerült rekord- termést — 224 millió tonna gabonát, 8,3 millió tonna gyapotot, 85 millió tonna cu­korrépát — betakarítani. Az ország mezőgazdasági szövet­kezetei és állami gazdaságai teljesítették a zöldség- és gyümölcstermelésre, vala­mint az egyéb kultúrákra előírt tervfeladatokat is. Hangsúlyozni kell, hogy a szovjet mezőgazdaság dolgo­zóinak munkafeltételei ne­hezebbek, mint bármely fej­lett nyugati országban: az ország művelés alatt álló te­rületének háromnegyed ré­sze szélsőséges időjárási zó­nában fekszik, s a legelőknek mindössze 1—1,5 százaléka kapja meg az optimális csa­padékmennyiséget. Az elmúlt évi jó termést elsősorban az magyarázza, hogy a Szov­jetunióban már létezik olyan anyagi-műszaki bázis, amely egyre inkább lehetővé teszi a mezőgazdasági termelés ki­egyensúlyozott, folyamatos növekedését — függetlenül az időjárás okozta váratlan meglepetésektől. Ez az SZKP komplex mezőgazdaságfej­lesztési politikája következe­tes megvalósításának az eredménye. A Szovjetunió lakossága számára, függetle­nül az időjárás szeszélyeitől, biztosított és a jövőben is biztosítva lesz a jó kenyér- ellátás — hangsúlyozta a mezőgazdasági miniszter. — Jelenleg az ország mezőgaz­dasága előtt az állattenyész­tés sikeres fejlesztéséhez el­engedhetetlen takarmánykér­dés megoldásának feladata áll. Éppen ezért központi je­lentőséget tulajdonítunk a gabonaproblémának. SZAKOSODÁS ÉS KOOPERÁCIÓ A Szovjetunió mezőgazda­ságának, fejlődésének fő irá­nya a szakosodás, valamint a termelés koncentrációja, a gazdaságok közötti együtt­működés átfogó fejlesztése. A kooperáció erősítése a szövetkezetek pénzügyi és anyagi erőforrásainak egye­sítését jelenti, meghatározott termelési feladatok eredmé­nyesebb megoldása érdeké­ben. Különösen fontos — je­lentette ki a miniszter —, hogy mindez önkéntes ala­pon, valamennyi résztvevő érdekeltségével, a kolhozok gazdasági önállóságának fenntartásával történik. Ez az út a jövőben is elősegíti az egyenletes fejlődést mező- gazdaságunk, az ország egyik legfontosabb ágazata szá­mára. Derűlátók, borúlátók Szerda esti kommentárunk. Úgy tűnik, két táborra szakadt a Közel-Kelettel foglal­kozó nemzetközi közvélemény. Kurt Waldheim szerdán kez­dődött körútja derűlátókra és borúlátókra osztotta a meg­figyelőket. A derűlátók abból indulnak ki, hogy a világszervezet tekintélyével előbb-utóbb mégiscsak tető alá lehet hozni a genfi békekonferenciát, s ezzel jogos a remény, hogy a jelen­legi feszültséget tartós béke váltsa fel az olajfák alatt. Mire alapozzák ezt a véleményüket? Arra például, hogy Izraelben is működnek már olyan erők, amelyek a palesztinok önálló képviselete ügyében haj­lanak a realitások felé. Aztán: a palesztinok soraiban is erő­teljesebb a mérsékeltek szárnya. Azoké, akik a térség vala­mennyi országának — beleértve Izraelt — elismerik a szu­verenitását, létét és garantálják biztonságos jövőjét. S ugyan­csak a derűlátók vélekednek úgy, hogy az arab világ belső egysége is szilárdabbnak tűnik, mint néhány hónappal ezelőtt. Mindez csak a látszat — replikáznak a borúlátók. Kurt Waldheim Egyiptomban, Szíriában, Szaúd-Arábiában, Li­banonban, Jordániában és Izraelben mit sem képes előmoz­dítani, ha a kairói álláspont — mondjuk — alig egy hajszál­nyival, de eltér például Damaszkuszétól. Mások ugyanebben a táborban Libanont vélik választóvíznek: a bejrúti fegyver­nyugvás után kialakuló helyzet megítélése — szerintük — még korántsem egységes. Vannak olyan vélemények is, ame­lyek szerint ha a világszervezet főtitkárának körútja kudarc­cal végződik, elkerülhetetlen az újabb háború. Waldheim sem tartozik a derűlátók közé. Genfi nyilatkozatában úgy fogalmazott: ha az idén nem ül össze a genfi értekezlet, ak­kor a Közel-Keleten ismét kitörhet a fegyveres harc. Nos az igazság — mint annyi más esetben — alighanem a két álláspont között tanyázik. Ne feledjük: a genfi konfe­rencia két társelnöke a Szovjetunió és az Egyesült Államok! Igaz, hogy az egyiptomi elnök néhány napja a nyugat-európai államokhoz intézett felhívásában fokozottabb aktivitást kért tőlük a konferencia felújítása és lebonyolítása tárgyában, de — ismervén az árnyalati véleménykülönbségeket — aligha kap Szadat pozitív választ. Vagy ha igen, legfeljebb udvaria­san egyetértőt, s nem konstruktívat. Kétségtelenül nehéz feladatra vállalkozott Kurt Wald­heim: az ENSZ főtitkárára vár a látszólag csekély, ám a tér­ség jövője szempontjából mégis nagyon fontos nézetkülönb­ségek egyeztetése, vagy legalábbis közelítése. S törekvésé­nek kimenetelét — a múlt sikereinek és kudarcainak tükré­ben — nehéz előre megjósolni. GYAPAY DÉNES L A P Z A R TA BECS Szerdán megérkezett Bécs- be az a szovjet küldöttség, amely részt vesz a közép­európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről fo­lyó tárgyalások soron követ­kező fordulóján. A delegá­ciót N. K. Taraszov vezeti. A megbeszélések résztve­vőinek teljes ülése február 3-án lesz. ŰJ-DELHI Dzsagzsivan Ram indiai me­zőgazdasági és öntözési mi­niszter szerdán Üj-Delhiben tartott sajtóértekezletén be­jelentette, hogy lemond a kormányban és a Nemzeti Kongresszus Pártban viselt valamennyi tisztségéről. Dzsaigzsivan Ram közölte, hogy „Kongresszusi tagok a demokráciáért” elnevezéssel új pártot alapít, és felszólí­totta a Nemzeti Kongresszus Párt vezető tagjait, hogy csatlakozzanak hozzá és a márciusban tartandó parla­menti választásokon vele együtt küzdjenek Indira Gandhi miniszterelnök ellen. Dzsagzsivan Rammal egy időben a Nemzeti Kongresz- szus Párt négy más magas rangú tisztségviselője is be­jelentette lemondását. MOSZKVA Moszkvában szerdán hiva­talosan bejelentették: meg­állapodás jött létre arról, hogy március végén a Szov­jetunióba látogat Cyrus Van­ce, az Egyesült Államok kül­ügyminisztere. A látogatás során megvi­tatják a stratégiai támadó­fegyverek korlátozásáról szóló szerződés megkötésével kapcsolatos kérdéseket, va­lamint véleményt cserélnek a két ország érdeklődésére számot tartó egyéb kérdé­sekről.. Amerikai energiahelyzet Amikor a mozdony megáll (International Herald Tribune karikatúrája — KS)

Next

/
Thumbnails
Contents