Tolna Megyei Népújság, 1977. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-16 / 39. szám
^ 1977. február 16. íflÉPÜJSÁG 3 Pályáznak a jóra ostanában nagy a nyüzsgés, sok a vita, a tanácskozás, a meditáció az egyetemeken, a főiskolákon. Az utolsó éveseket kíséri a legnagyobb figyelem, sőt, immár társadalmi szintű érdeklődés is: az idén első ízben kerül sor arra, hogy a végző pedagógusok, jogászok, orvosok és gyógyszerészek irányított — kötelező — pályázati rendszer segítségével helyezkednek el. Időzzünk el most — pályázatok között böngészve — a pályázásra kötelezettek lehetőségeinek mérlegelésénél. Annál is inkább érdemes vizsgálódni, mert az utóbbi hónapokban némi bizonytalanság, értetlenség és nem is elítélhető aggodalom jellemezte a pályázás kötelező mivoltát. Többféle felhanggal, más és más hangsúlyozással hangzottak el olyan vélemények, hallgatótól is, tanártól is, szülők körében is természetesen: vajon nem kötjük-e meg túlságosan is ezeknek a pályakezdő fiataloknak a kezét? Forgatom azt a hat füzetet, amelyet a napokban juttatott el az Oktatási Minisztérium valamennyi, most végző pályakezdő pedagógushoz, a válogatás lehetőségét kinek-kinek biztosítva. Az az érzése az embernek, hogy a felborzolt kedélyek csillapítására, az érdeklődés felkeltésére és értelmes döntések megalapozására ezek a füzetek, ezek az álláslisták jó alapot adnak. Pontos leltárát találunk bennük minden pedagógusmunkaterület valamennyi álláskínálatáról, tartalmazzák a kezdőbért, a pótlékot, a letepedési segély mértékét, a juttatott föld nagyságát, a lakáslehetőséget — az albérlettől az önálló otthon megteremtésének módjáig. A tájékoztatás pontos, áttekinthető, tárgyilagos. Azt is jelzik: melyik megye mennyire vette komolyan azt a kötelezettséget, hogy a fiatal nevelő letelepedését elősegítse, könnyítse. Mert nem mindegyik megyei tanács, helyi tanács nyúlt egyformán a zsebébe, amikor például a 10 ezer forintos határig adható letelepedési segélyt kiporciózta, vagy a kezdőbért megállapította. Hadd említsünk mégis jó példát, követendőt, Tolnát, Csong- rádot, Szolnok vagy Békés megyét; de másutt is akad igen kedvező ajánlat, nem is egy, jelezve a tanácsok figyelmét. A jogászok állásválasztéka is eléggé bőséges, késedelmeskedés, sőt a pályázat meghirdetésétől való húzódozás ugyan előfordult olyan vállalatoknál, amelyek pedig hirdethettek volna pályázatot. Az viszont tény, hogy nem ügyvédi állások, nem is jobb jövedelmeket ígérő tsz-jogtanácsosi helyek kínálkoznak elsősorban, hanem az államigazgatás, a tanács területei, bírósági és ügyészségi státusok. Vannak dolgok, amelyeket előbb-utóbb akkor is tudomásul kell venni, ha kellemetlenek. így a jelenlegi pályázati rendszer indítékát is: a feszítő szakemberhiányt, azt, hogy oda kell küldeni a diplomásokat, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, még akkor is, ha ezt a szempontot első „nekifutásra” nehezebb elfogadtatni. Csakhogy az irányított elhelyezkedés rendszere tartalmaz a pályázó kötelességei mellett egy másik, legalább ilyen fontos kötelmet is: a munkáltató kötelezettségeit! A munka felkínálóinak kell megtartaniuk a pályakezdő fiatalokat! Nemcsak azzal, hogy minden szükséges kedvezményt megadnak nekik az induláshoz, a letelepedéshez, a családalapításhoz — és nem szűkmarkúan, elspórolva az adható kedvezéseket —, hanem a munkahely légkörének lehető legkedvezőbb formálásával, a hivatás megszerettetésével is, ott, helyben. Ez legalább annyit jelent, mint az anyagiak. Végül is ott maradnak meg — és nemcsak három évig! — a fiatal diplomások, ahol nemcsak a kötelezés erejével, hanem a megtartás buzgalmával is kitárják előttük a kapukat. VÁRKONY1 MARGIT Atomerőmű-építkezés Hepe János huszonöt tagú brigádja több mint harmincezer négyzetméternyi térbetonozást végez a paksi új vasútállomás területén. Képünkön a brigád egy része a csonka vágány végénél dolgozik. Tizennyolc kilométer az új paksi vasútvonal teljes hossza, a régi állomástól az erőmű üzemi területének déli részéig. A vasútépítés az egyik legnagyobb munka volt Pakson, az erőműépítéssel párhuzamosan. A táj képét is megváltoztatta, sajnos. Végigmegy a vasút a Duna-parton, mellette természetesen kerítés húzódik, előírás szerint. Vannak lejárók, de így is egészen más a helyzet, mint régen. A horgászok és csónaktulajdonosok ugyanúgy kénytelenek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, mint a parton sétálni szerető emberek. Sétahely már csak egy kis szakaszon maradt, a gesztenyefák mentén. A vasútra feltétlenül szükség van. Nélküle nem tudnák megépíteni az atomerőművet. Az óriási mennyiségű anyag szállítása így válik lehetségessé. Az üzemi területen 11 iparvágányt építettek, jön az anyag szüntelenül, főként betonvas, cement, betonkavics, faanyag, zúzott kő, továbbá érkeznek különböző szerkezetek magának az erőműnek az építéséhez. A tizenegy iparvágány behálózza az egész, hatalmas üzemi területet. Havonta 300—350 vagon érkezik mostanában, de lesz még több is. Nagy szemű, jó minőségű betonkavicsot például Hegyeshalomról is gurítanak Pak- sig. A magyarországi felső Duna-szakaszon termelik ki a folyóból és nem uszállyal szállítják az erőműhöz, hanem vasúton, mert így meg lehet oldani a gépi rakodást. A vasút megépítéséhez is nagyon sok kőre volt szükség. Nemcsak a hagyományos töltésépítéshez, tehát a „talpfák” alá, amiket természetesen nem így neveznek, hiszen erős vasbetonból készültek. Korszerű vasútnál az aljzat vasbeton. Persze jócskán kellett ezek alá is a zúzott kőből. De a part megerősítéséhez felhasznált kőmennyiség a legnagyobb: 150 ezer tonna „vízépítési terméskő”. Kellett továbbá a terméskő közé 80 ezer köbméter homokos kavics. Éppen csak hogy elfér a vasútvonal a 6-os út és a Duna között, egy jó darabon. A partot meg is kellett erősíteni, illetve szélesíteni. Nem volt könnyű dolguk ezen a szakaszon a 22-es Állami Építőipari Vállalat vasútépítő munkásainak és műszaki irányítóinak. Nagyon ki volt számítva a hely Paks déli csücskénél is, a gátőrháznál. Itt a Duna töltése miatt nem lehetett arrább menni és úgy mutatkozott először, hogy a gátőr szép nagy almafáit ki kell vágni. Megmenekültek: éppen elmegy mellettük a vonat, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a ház ablakai alatt zakatol. Tovább haladva az erőmű felé, már bőven akadt helye a vasúti töltésnek, persze kukoricaföld, erdő és más területek kisajátítása után. Épül az új állomás, ami bizony jó messzire esik a régitől. A régi is kiesett a településből, az új is kiesik. A régi állomás Paks északkeleti csücskében fekszik, házaktól elég távol, az új állomás Paks délkeleti csücskében lesz, szintén távol a lakóházak tömegétől. Remélhetőleg lesz majd hozzá megfelelő buszközlekedés. Igaz, építenek egy kis megállóhelyet a halászati tsz irodájánál, de ott csak az szállhat fel a személyvonatra, aki előzőleg — mondjuk az IBUSZ-irodában — megvette a jegyét. Itt ugyanis pénztár- fülke sem épül. Az új állomásról röviden: 85 méter hosszú lesz és 12 méter 60 centi széles. A váróterem nagysága 54 négyzet- méter, az utascsarnok 108 négyzetméter és lesz nyitott csarnok is, helyesebben nagy peron. Szeptember végére kell elkészülnie az új épületnek. Az állomás mellékés csonka vágányai természetesen már megvannak, itt halad naponta a súlyos vagonok sora, az üzemi terület felé és vissza, megköny- nyebbülve a tehertől. Láttunk már Diesel-mozdonyokat is, de többnyire gőzmozdony füttyöget a paksi Duna- parton, tehervonat elé fogva. A paksi emberek modern, gyorsan közlekedő vonatot várnak az egykori vicinális helyett, szeretnének jól utazni Budapestig. Persze a vicinálisok között volt már itt egy jó vonat is, ami Pakstól Budapestig vitte az utasokat, átszállás nélkül. Pedig akkor még nem volt ilyen híres település. GEMENCI JÓZSEF Kölcsönzés Hogy monyok könyvtároskodásnak. Bizony, sokan csodálták: egyetemista és kisiskolás fiút nevelni, a ház körüliből megélni, és mellette ilyen komoly társadalmi munkát végezni! Mert az volt a könyvtárosság. 1970-től jár érte fizetés, az utóbbi időig szinte képletes összeg. De folytassuk a könyvtár történetét: mikor a családi házat végleg kinőtte, a község vásárolt számára „önálló otthont”. Tíz évig működött ott, amikor 1976 nyarán mostani helyére költözött. Oda, ahol legelőször volt, az iskolába... A szerepe azóta jócskán megváltozott. Most nem iskolai könyvtár, hanem könyvtár az iskolában. Két bejárata van: az egyik az utcáról a másik az iskolából. És mindkettő gyakran nyílik, mert ide délelőtt és délután is lehet jönni könyvért. Az új közművelődési elképzelések éppen ilyesmiről beszélnek: legyen együttható tényező — ha lehet, közös fedél alatt is — a községben az oktatási és a közművelődési intézmény. Hogy az elképzelés jó: erről Nagymányokon — ahol az országban a legelsők között fordították gyakorlatra az elképzelést — egyetlen délelőtt meggyőződhettünk. Az iskolások máris úgy járnak Irénke nénihez, könyvet böngészni, válogatni, olvasgatni, mintha az iskola legkellemesebb helyét látogatnák. De hiszen így is van: tényleg az iskolában maradnak... A másik ajtó is sűrűn nyílik. A háromezer-kétszáz lelkes községben közel nyolcszázan könyvtári tagok, s még több a könyvtári látogató. Tizenkétezernél több kötet várja őket, a napokban véglegesen otthonossá, széppé varázsolt könyvtár. Nyolcvanezer forintos költséggel alakították ki az iskola két helyiségéből, s most a megyei tanács segítségével teszik lakályossá. A KÖNYVTÁR egyik leggyakoribb látogatója az iskola igazgatója. Könyvszerető embernek kell lennie — nemcsak a sűrű látogatások mondják, hanem az is, hogy maga ajánlotta fel a két tantermet könyvtár céljára, pedig nem voltak helybővében. Irénke néni többször mondja: a nagymányokiak annyira szeretik a könyvet... Büszke minden polcra, öröm. mel hozza a kartonokat, mutatja hányán vittek német könyvet a nemzetiségi olvasók közül. A KÖNYVTÁROSNÖ rátermettsége, szelíd, kedves modora mellett ez a korszerű elmélet jegyében működő, vonzó kis könyvtár teszi érthetővé, hogy Bábel Ernőné Szocialista Kultúráért kitüntetésének annyian örülnek Nagymányokon. V. F. É. lami szerencsés szomszédságba: A kocsmánál kaptunk helyet. Talicskával vittük a könyveket, s rendezkedtünk nagy buzgón az új helyen. Másfél évig kínlódtunk, igyekeztünk tartani a kedvet azokban, akik újra és újra megharagudtak a könyvekre is a kellemetlen szomszédság miatt. Aztán a kocsma melletti helyet szemelték ki tsz-irodának, és nekünk tovább kellett költözni. Csakhogy nem volt hová... A Kossuth utcában lakunk, elág nagy házban. Végül oda vittük át a könyvtárat, attól kezdve hat évig a házunkban, egyik szobában volt a helye. Nőtt, gyarapodott, alig fértünk meg. Közben már másféle dolgot is adott, mint a kölcsönzés, kartonokat kezdtem vezetni, és a járási könyvtár munkatársainak irányításával lépésről lépésre itt Nagymányokon is bevezettünk minden hasznos újítást. Nekem nincs középiskolám, de a tanfolyamokat elvégeztem, marxista középiskolába jártam.... Mindez nagyon nehézzé vált, amikor hirtelen meghalt a férjem. A fiúk még iskolások voltak, lányom éppen hogy elkezdett dolgozni. Gazdálkodtam, állatot tartottam, hogy megéljünk, és hogy a könyvtári munkát is én végezhessem — emlékezik. Itt vegyük át tőle a szót. BÁBELNÉ az egyik legkitűnőbb önkéntes könyvtáros volt már akkoriban is. Szerette a könyveket, és olvasóival megszerettette az olvasást. Vállalta a kölcsönzés nehezebb feladatait is — no és ahogy mondta, a tanulást. Ezért örültek könyvtáros társai, hogy a családi tragédia után is úgy rendezte be az életét, maradjon helye a HOSSZÚ a nagymányoki könyvtár története. Kezdjük ott, amikor Bábel Ernőné — ahogy mindenki hívja, Irén- ke néni — kezdte históriáját formálni. Elöljáróban róla: 1947-ben települt Mányok- ra férjével, Ernő fiával, Magda lányával Pozsony környékéről. Idősebb Bábel Ernő bognármester volt, korai haláláig szépen élt a közben öttagúra gyarapodott család. Irénke néninek — akkor még csak Irénkének — inkább kedve volt, mint ideje tevékenykedni a községi nőszervezetben. Arról emlegették ott, hogy igen szereti, a könyveket, és sokat olvas, így aztán, amikor 1954-ben hirtelen szükség támadt Nagymányokon új könyvtárosra, őt kérték rá. így mesél erről: — Az iskolában volt a könyvtár, egy kicsi kuckóban. Még abban az évben el kellett költöztetni. Nem vaAz iskolában tízperc van.. Irénke néni Könyvkölcsönzés délelőtt is
