Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-27 / 22. szám
Mai számunkból TIZENHÁROM ÁLLAMI NAGYBERUHÁZÁS FEJEZŐDIK BE AZ IDÉN (3. old.) AZ ORSZÁGOS DIÁKPARLAMENT ELŐTT (5. old.) CSAPATAINK KÉSZÜLNEK A RAJTRA (6. old.) ZENE — MINDENKINEK (4. old.) Követeink ŐT ÉVVEL ezelőtt írtunk a Tolna megyei Népújságban arról, hogy egy fiatal agrárszakember háromévi kubai sikeres munka után hazatért. írhattunk volna a mongóliai vízkutatóról is. Néhány orvosról, akik különféle nemzetközi tanácskozáson képviselték a magyar orvostársadalmat, megyénket. A vízkutatók agrár- szakemberek, orvosok, mérnökök, követeink a távoli országokban. Munkájuk révén ismerhetik meg az ottaniak a magyar nép eredményeit, kulturálisműszaki színvonalát, a magyar embert. Nem mindegy, milyennek ismernek meg bennünket. Érthető tehát, ha a külföldre járó szakembereinket megválogatjuk, csak olyanokat küldünk, akik értik a mesterséget és nemcsak visznek, hanem hoznak is tudást, tapasztalatot. Amikor a Kubát járt szakemberrel riporterünk beszélgetett, • . elmondta, hogy a nehéz munka, az idegen környezet, a nem tökéletes nyelvismeret próbára teszi a magyart. Viszont a munka adta nagy- nagy élmény, az a tény, hogy tudásával segített egy témakörben előbbre lépni az idegen országban, az olyan érzéssel tölti el, amely feledteti a sok fáradtságot, a család távollétét. GYAKORTA utaznak már Tolna megye üzemeiből szakemberek külföldre. Nem csak turistaként, hanem szakmai tapasztalatszerzés céljából is körülnéznek. Az ilyen utakat is lehet, s kell is itthon hasznosítani. Más kérdés: ha valakit tanulmányútra küldenek, „illő” arról itthon részletesen jelentést adni a kollégáknak, a szakma embereinek. így például, amikor a TOTÉV szakemberei Franciaországban a korszerű lakásépítést tanulmányozták, hazahozták a „témát”, s napjainkban ez segíti nagy feladataik megoldását. A Dalmandi Állami Gazdaság igazgatója több diaképpel illusztrált előadásban adott számot amerikai útjáról... A MÜLT HÉT elején utazott el a Vietnami Szocialista Köztársaságba Bencze János technikus, hogy megtanítsa három ottani üzem dolgozóit a si- montornyai labdák varrására. Negyvenkét napig lesz hazájától, családjától, üzemétől távol Bencze János. Követünk lesz a baráti szocialista országban. Műszaki tudását, emberségét adja ottani kollégáinak, hogy a gazdasági kapcsolat is létrejöhessen. Egy követünk tehát labdát varrni tanít a Hanoi melletti három községben lévő üzemben. Egy másik vizet segít fakasztani, egy harmadik gyógyít távoli országokban. Követeink, Tolna megye szakemberei otthagyják munkájuk gyümölcsét, szakmai ismeretükkel gazdagítják az ottani embereket.- Pj A közérdekű javaslatok, kérelmek megvalósítása Kilencvenmillió víz- és csatornahálózatra Budapestre érkezett a mali külügyminiszter Púja Frigyes külügyminiszter meghívására — az erős köd miatt kedd helyett szerdán — hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Charles Samba Cissokho, a Mali Köztársaság külügyminisztere. Ferihegyen Púja Frigyes és Garai Róbert külügyminiszter-helyettes fogadta. Szerdán a Külügyminisztériumban megkezdődtek Púja Frigyes és Charles Samba Cissokho hivatalos tárgyalásai. A tárgyaláson részt vett Garai Róbert és a külügyminisztérium több vezető munkatársa. Ott volt a tárgyaláson Boubacar Kassé, a Mali Köztársaság budapesti nagykövete is. (MTI). Madrid Sztrájk a terror miatt A spanyol ellenzék vezetői kedden este. Madridban kiadott közleményükben a leghatározottabban elítélték a jobboldali terrorcselekményeket, s a politikai és társadalmi erők állampolgári lelkiismeretére apellálva, óva intettek mindenféle utcai akciótól, amely ürügyet szolgáltathat a demokratikus változás megakadályozására törekvő terrorista csoportoknak. A közleményt — többek között — aláírta Joaquin Ruiz- Gimenez, a demokratikus baloldal elnöke, Santiago Carrillo, a Spanyol Kommunista Párt főtitkára, Marcelino Camacho, a munkásbizottságok Népfronttanácskozás Szerdán Kállai Gyula elnökletével ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége. Megtárgyalta a népfrontmozgalom feladatait az 1977-es esztendőben, s a teendők között kiemelten foglalkozott az idei népgazdasági feladatok teljesítése társadalmi segítségének módozataival. Az elnökség jóváhagyta a Hazafias Népfront és a fogyasztási szövetkezetek együttműködésére vonatkozó, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa elnökségével közösen kiadandó ajánlásokat, amelyek e kapcsolatok továbbfejlesztését szolgálják. Letartóztatások Egyiptomban Ibrahim Kaljubi, egyiptomi főállamügyész az A1 Ahram félhivatalos kairói napilap szerdai számában megjelent nyilatkozatában közölte: az egyiptomi hatóságok a legutóbbi zavargások után „lelepleztek” négy illegalitásban tevékenykedő „kommunista” szervezetet, s letartóztatták e szervezetek kétszáz tagját. Az őrizetbe vett személyeket azzal vádolják, hogy államellenes tevékenységet fejtettek ki. A főállamügyész hozzáfűzte, hogy a bejelentett — majd a tömegmegmozdulások hatására visszavont — áremelések ellen tiltakozó tüntetésekben további ezer személyt vettek őrizetbe. Az ügyükben megindított vizsgálat első szakasza tíz napon belül fejeződik be. vezetője és Jósé Maria de Areilza, Motrico grófja, volt külügyminiszter. Spanyol gyárak, bankok és hivatalok dolgozóinak ezrei sztrájkoltak szerdán, tiltakozásul öt haladó szellemű ügyvéd hétfői brutális meggyilkolása miatt. A munkabeszüntetés' folytán Madridban és Bilbaóban lelassult a tömegközlekedés, a gyárakban leállt a termelés. A főváros kulcsfontosságú pontjaira rohamrendőröket vezényeltek ki, újabb erőszakcselekmények kirobbanásától tartva. A hatóságok bezáratták Madrid három egyetemét, hogy elejét vegyék a további diákmegmozdulásnak. TEGNAP DÉLELŐTT Szek- szárdon tartott ülést a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága melynek Császár József általános elnökhelyettes tett jelentést az országgyűlési képviselők és tanácstagi választások jelölő gyűlésein elhangzott közérdekű javaslatok, kérelmek megvalósításának helyzetéről. Ülésének harmadik napirendjeként foglalkozott a megyei tanács végrehajtó bizottsága a Tolna megyei NEB-nek azzal a vizsgálatával, melyet Az árhatóságok árellenőrző tevékenysége, az árellenőrzés hatékonysága címmel folytatott. E témakörben 1973-ban volt országos felmérés, az elmúlt évben a NEB a megyében a korábbi vizsgálat utóvizsgálatát végezte el. E napirend vitájában — amit joggal illethet a viharos jelző — részt vett Sándor Sándor, az Országos Anyag- és Árhivatal főosztályvezetője is. Ami az ülés bevezetőben említett témáját, a jelölő gyűléseken elhangzott lakossági javaslatok megvalósítását illeti, a megyei tanács vezető testületének nem volt nehéz dolga. Folyamatos ha# .biridejű tennivalókról készített mérleget, kihasználva a jelentés kínálta alkalmat megyénk fejlődésének idekívánkozó számbavételére is Valahányan tudjuk, hogy az országgyűlési képviselők es tanácstagok választásának mindig kiemelkedő politikai eseménye a jelölő gyűlés, mert olyan fórum ez, amelyen a népgazdaság, a megye, az adott település fejlődésének eredményei és gondjai egyaránt, napirendre kerülnek. NYÍLTAN, kritikusan Tanácsaink az 1973. évi országgyűlési képviselő, és tanácstagi választásokat követően készítették el a jelölő gyűléseken elhangzott javaslatok megvalósításának tervét. Megyénkben a jelölő gyűléseken 54 357 választó- polgár vett részt és felszólalt 10 688, vagyis a megjelentek 17 százaléka. Az elhangzott javaslatok és észrevételek társadalmi és gazdasági életünket egyaránt érintették. A szót kérők elismerve a gazdasági, társadalmi haladás országos és megyei eredményeit, nyíltan és kritikusan vetették fel, vitatták meg gondjainkat, pontosabban az őket. leginkább érintő gondokat, továbbá azokat az elképzeléseket, melyek ezek megoldására vonatkoznak. A tíz és fél ezernél több felszólalás közül közérdekű javaslatként került a helyi tanácsok rangsorolt feladattervébe 7428. Érdemes megemlíteni, hogy az egyéni panaszok és kérelmek száma mindösz- sze 353 volt, lényegesen kevesebb, mint 1971-ben. Tolna megye tanácsai egyébként rendkívül rövid időn belül intézkedtek az olyan javaslatok teljesítése érdekében, melyek indokoltak voltak és teljesítésük nem igényelt anyagi eszközöket. A tanács hatáskörébe nem tartozó felvetéseket, bejelentéseket pedig továbbították az illetékes szerveknek. Külön választották azokat a részben irreális javaslatokat a reálisoktól, amelyek megvalósítására belátható időn belül nem lesz lehetőség, míg a saját fejlesztési alapokból megvalósítható javaslatokat részben ez a IV. ötéves terv kiegészítéseként az 1974—75. évi tervekben, részben pedig az V. ötéves tervben szerepeltették. A javaslatoknak eddig 70—80 százaléka valósult meg az 1974—75—76. évi tervekben. A bejelentéseknek mintegy a fele a járda- és útépítésre, a víz- és csatornahálózat kiépítésére vonatkozott. A helyi tanácsok évente közel 30 millió forintot, fordítottak e célokra. Ma a megye minden egyes községében van szilárd burkolatú járda és út, ugyanakkor közel sem kielégítő az ellátottság, mivel a személy- gépkocsik számának emelkedésével fokozódik az az igény is, hogy valamennyi utunk szilárd burkolatú legyen. Ehhez viszont anyagi eszközök hiányában több középtávú tervidőszakra van szükség. A vízellátás fejlesz(Folytatás a 2. oldalon.) A megyét járva egyre több kisebb településen látható az urbanizáció jele. Uj faluközpontok épülnek, minden igényt kielégítő középületek, összkomfortos, kétszintes családi házak sora változtatja meg a községek megszokott képét. így van ez Zombán, Faddon, Szedresen ; de folytathatnánk a sort... Aparhant is ezek közé az újjáépülő, megszépülő települések közé tartozik. Január közepén költözött új épületébe a posta. Az épületblokk az év közepéig egy 82 négyzetméteres orvosi rendelővel és egy 120 négyzetméteres szolgálati lakással fog gyarapodni. A tervek szerint augusztus 31-re elkészül Aparhan- ton a törpevízmű. A tízkilométeres szakaszból már 4,5 kilométeren lefektették a vízvezetékeket, megtörténtek az útátfúrások. Elkészült a két hetvenöt köbméteres víztároló és két hét múlva próbaüzemeltetni kezdik az egyik kutat. A 14 millió forintos beruházással épülő vízmű a megyében az első lesz, amit házi bekötéssel oldanak meg. Nem az utcai kutakról kell majd az aparhan- tiaknak a vizet hordaniuk, hanem mindenkinek az udvarában lesz a csap. | asfü a ■ . v .—s a m i ni A posta mellett már állnak a falai a rendelőnek és a szolgálati lakásnak így már lényegesen kisebb költséggel tudják a köz- jségbeliek a lakásukba bevezettetni a vizet, mert erre is sokan igényt tartanak. Fotó: kz Ássák az árkot a vízvezetékcsöveknek, hogy javuljon a vízellátás