Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-04 / 2. szám
népújság JANUÁR Névnap: Titusz a A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.07 órakor A Hold kél 15.36 — KEDD nyugszik 6.13 órakor Húsz évvel ezelőtt, 1957. január 4-én halt meg — 79 éves korában — Rudnay Gyula Kossuth-díjas festő, grafikus, kiváló művész. O A SZEKSZÁRDI MÚZEUMI IFJÚSÁGI KLUB tagjai tegnap Mohay Lajos- né „Liszt Ferenc Szekszárdim” című előadását hallgatták meg és ehhez kapcsolódóan zenét hallp.ittak a nemrég újonnan megnyílt Liszt-emlékszobában. # ELEKTROMOS orgonával, beépített magnetofon- készülékkel és japán sztereo magnó-rádióval gyarapodott a múlt évben a tamási családi és társadalmi ünnepeket szervező iroda, a helybéli temetőben pedig — a Tolna megyei Temetkezési Vállalat támogatásával — speciális hangszórórendszert építettek ki. + EZERNYOLCSZAZÁN utaztak az IBUSZ szervezésében Tolna megyéből negyven csoportban a Szovjetunióba, az NDK-ba, Lengyelországba és Jugoszláviába tavaly. Ezenkívül több mint 100 termelőszövetkezeti és 30 üzemi csoport vett részt 1976-ban szervezett belföldi utazásokon. ~ MEGHALT BORT- NYIK SÁNDOR. Bortnyik Sándor Kossuth-díjas festőművész 1976. december 31. én, 83 éves korában, hosz- szú betegség után meghalt. * ELHUNYT GARNER. ötvenhárom éves korában, szívinfarktus következtében elhunyt Erroll Garner, a neves jazz-zongorista és zene. szerző. Pályafutása során számos világhírű film, köztük a Gázláng zenéjét is ő szerezte. O ISMÉT LÉGHAJÓZÁS. Alberta kanadai tartomány kormánya annak lehetőségét tanulmányozza, hogy kormányozható léghajókat használnak fel különféle áruk, például földgáz szállítására. A kormányozható léghajók kereskedelmi felhasználó, sára vonatkozó tervekkel az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy-Britannia és az NSZK is foglalkozik. * MATUZSÁLEMEK. Hi. vatalos adatok szerint Finnországban 34 személy életkora meghaladja a 100 évet. Közülük a legidősebb egy 103 éves asszony, talán nem véletlen, hogy az idős emberek között mindössze négy férfi akad, 30 pedig nő. ~ RÉGÉSZETI LELET. Időszámításunk előtti harmadik századból származó görög temetőre bukkantak a szicíliai Cefalu városában egy épület alapozása közben. Három méterrel az úttest szintje alatt síremlékeket, terrakotta lapokat, bronzszobrocskákat és érméket találtak. # HÉTFŐN hajnali 3 órakor veszélyes tűz keletkezett a Magyar Pamutipari Vállalatnál, Budapest, IV., Erkel utca 30. szám alatt. Eddig ismeretlen ok miatt kigyulladt egy 100x75 méteres földszintes fonodaüzem tetőszerkezete. Az üzemben az éjszakai órákban műszak előkészítését végezték, így csak kevesen tartózkodtak bent. Szerencsére személyi sérülés nem történt. A tűzoltóság nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, és több órai megfeszített munkával délelőtt 10 órára sikerült a tüzet eloltania. Az Utómunkálatok jelenleg is folynak. Az anyagi kár jelentős. A tűz keletkezési okát és körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.-f TOTÓTÁJÉKOZTATÖ. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint az 1. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyenként 102 973 forint. Ebből 13 plusz 1 találatos szelvény 3 darab, a nyeremény és jutalom együtt 217 387 forint. 12 találatos 165 darab, nyereményük 3744 forint. 11 találatos 2581 darab, nyereményük 239 forint. 10 találatos 19 319 darab, nyereményük 48 forint. Megszűnt a Bonyhádi Járási Ügyészség A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a 36/1976. számú határozatával megszüntette a Bonyhádi Járási Ügyészséget 1976. december 31-ével. A határozat értelmében a bonyhádi járás területére a Szekszárdi Városi- Járási Ügyészség hatásköre és illetékessége terjed ki. Ezzel egy időben a legfőbb ügyész dr. Böröcz József járási vezető ügyészt a Szekszárdi Városi-Járási Ügyészséghez helyezte át és kinevezte városi-járási vezető ügyészhelyettesnek. Ugyancsak áthelyezte a Szekszárdi Városi-Járási Ügyészséghez dr. Jenei Gabriella ügyészt. Felhős idő Várható időjárás ma estig: Nyugaton erősen, másutt változóan felhős idő. A nyugati országrészben elszórtan esővel, ónos esővel, havas esővel, hóval. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: plusz között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: Változóan fel. hős idő, legfeljebb szórványos havazással. A hőmérséklet fokozatosan csökken. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: mínusz 3, mínusz 8 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet: 0, mínusz 5 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. ., mínusz 4 fok Ötödikesek az Operában A szünidő utolsó napján, vasárnap nagy élményben volt részük a szekszárdi Garay téri iskola ötödik osztályosainak : Budapestre mentek kirándulni. A délelőtti városnézés után a „fő program” operalátogatás volt. Mozart művét, a Varázsfuvolát nézték meg. Az egyik ötödik osztály zenei tagozatú, tulajdonképpen az ő kedvükért szervezték meg az operalátogatást, de valamennyi gyereknek nagy élményt, élvezetet okozott a Varázsfuvola. A hatvankilenc gyerek kirándulásának költségeit majdnem teljes egészében fedezte az őszi munkában és papírgyűjtéssel szerzett keresetük. Vezetnek a lányok Az új év első órájában . 21 gyermek született hazánkban, vidéken 18, a fővárosban 3, közülük 13 lány és 8 fiú. Az első órás 21 gyermek között hajnalban az Állami Biztosító „bébiügyeletén” — ahová az ország minden részéből érkeztek a jelentések — közjegyző jelenlétében sorsolással jelölték ki azt a két gyermeket, aki megkapja az Állami Biztosító újévi ajándékát, a hagyományos 20 000 forintos életbiztosítási kötvényt. A fővárosban a Péterfy Sándor utcai kórházban 0 óra 45 perckor született Pető Ágnesre mosolygott rá Fortuna, neki, azaz boldog mamájának virágcsokor és ajándék- kosár kíséretében dr. Komo- róczi Iván, az Állami Biztosító képviselője át is adta a 18 éves korban pénzre váltható kötvényt. A sorsolás alapján a vidék első újszülöttje Gólya Zoltán, 0 óra 50 perckor a kazincbarcikai kórházban látta meg a napvilágot. OLVASTAM Hétköznapok Ismerősöm, aki a lapnak régi olvasója, tegnap szigorúan rám mordult. Azt kifogásolta igen hevesen, hogy nem elég szenzációsak a híreink. Igazán csokorra köthetnénk nagyobb horderejű szenzációkat is, mint az például, hogy korszerűsítik a szekszárdi kenyérgyárat, hangszereket vásárolt az úttörő-fúvószenekarnak a nagyközségi tanács Tamásiban és a TO- TÉV 416 lakást épített 1976-ban. Gondosan felsorolta még, hogy ezeken kívül, mi nem hatott rá a szenzáció erejével, összerúgtuk a patkót és tessék elhinni, amikor vitatkozni kezdtünk, nem a mundér minden áron való megvédésének szándéka vezetett. Sokkal inkább a felületen szürke, kis dolgok tisztelete, mivel elég régóta tudom, hogy ezek nélkül a sokak által lenézett, figyelmen kívül hagyott hétköznapi kis dolgok nélkül nincs haladás. Dolgozunk, de nem mindennap készülnek el nálunk új erőművek; produkálnak országra szóló eredményeket a különféle munkáskollektívák; hagyja el világot felforgató alkotás a tudomány, a művészet műhelyeit. Általában kis dolgok történnek és nem is váratlanok, de a kis dolgok halmozódásából lesz a társadalom, a gazdaság képét formálni képes nagy. — óa — A helyzet magaslatán A tűzoltóság jelenti Mozgalmas volt az év utolsó hete. Mintegy tíz tűzről érkezett jelentés. Simontornyán szabálytalan húsfüstöléstől leégett egy melléképület. Szekszár- don 12 éves kislány gyufával játszott, meggyulladt a szoba berendezése. Bátaszé- ken kigyulladt egy Barkas típusú gépkocsi benzinnel működő fűtőberendezése. A tüzet oltókészülékkel eloltották. A kocsi megmenekült. A Szálkára vezető úton — eddig ismeretlen okból — kiégett egy Dacia személygépkocsi. Dombóvá. rott a kályhából kipattanó parázstól meggyulladt a szőnyeg és a padozat. Ka- passzekcsőn a tsz-ben OTR típusú olajkályha borult lángba. Magyarkeszi, Kossuth u. 22. sz. alatt ágyban dohányzott egy 56 éves ember, s a meggyulladt ágyneműtől életét vesztette. A tüzet a helyi és a tamási önkéntes, valamint a siófoki állami tűzoltók oltották elSzilveszter este a zombai Egyesült Erővel Mgtsz szent- gáli üzemegységében kigyulladt a borjúnevelő istálló. A szalmabálából készített födémen és a nádtetőzeten gyorsan terjedt a tűz. Már tüzet fogott a vele összeépített nagyistálló is, amelyben 61 vemhes üsző volt. A tsz-tagok és a szekszárdi állami tűzoltóság összefogásának eredményeként nem terjedt tovább a tűz. Az égő borjúnevelőből több mint 30 borjút mentettek ki. Az oltást nehezítette a bekötő úton keletkezett hófúvás és hogy a major területén oltóvizkészlet nem volt. Zombáról kellett a vizet szállítani. A tűz okát még vizsgálják. Vasárnap Szekszárdon, a Hermann Ottó ltp. egyik bérházában kigyulladt az F—2 típusú olajbojler, a «Garay Szálló női öltözőjében pedig egy szekrény borult lángba. Az utóbbi ügyek körülményeit még vizsgálják. Megyei tűzoltóparancsnokság TELEFON Falusi téli esték — Halló, központ? Frank József csoportvezetővel akarunk beszélni. — Kérem, kapcsolom. — Frank elvtárs, úgy értesültünk, nagy munkába fogtak az új év első napján. — Igen. A Népújságban már bejelentették önök, most azt mondhatom, hogy a falusi téli esték előadássorozat e hónap húszadikán kezdődik. — Amolyan ezüstkalászos, gazdatanfolyam ? — Ne mondjuk annak, mert nem az. Több annál. Ismeretes a Népújság olvasói előtt, hogy a kisgazdaságok árutermelése milyen fontos, a mi előadássorozatunk, amelyet a megyei tanács művelődési és mezőgazdasági osztálya szervez, a legfontosabb témákról szól. Például a kisállat- tenyésztéssel részletesen foglalkozunk, több előadásban, így a termelés, a tartás- technológia, a takarmányozás, az értékesítés problémakörével ismertetjük meg a hallgatókat. A zöldségtermesztés és a gyümölcskultúra is nagyon érdekli az embereket. Ebben a témakörben is tudunk újat mondani, hiszen az a célunk, hogy a legjobb- módszereket terjesszük. — Hol tartják az előadásokat? — Ahol van községi művelődési ház, esténként ott tartjuk. Ahol nincs, ott a tsz- klubjában, iskolában, párthelyiségben. Az előadássorozat szervezésében részt vesz a Hazafias Népfront, a helyi ÁFÉSZ, úgyhogy lesz gazdája a falusi téli estéknek. — Kiket kértek fel előadások tartására? — Elsősorban a helyi előadókra támaszkodunk. Például a termelőszövetkezet szakemberei, a tanácsi apparátus mérnökei, szakértői, az ÁFÉSZ-ek kereskedelmi osztályának vezetői, felvásárlók, ezenkívül a megyei tanács apparátusából is többen, sőt meghívtunk országos hírű szakembereket is egy- egy téma előadására. — Frank elvtárs, valamiféle oklevelet vagy jelvényt kapnak a hallgatók? — Tegnapi értekezletünkön részt vett a MÉM képviselője, s mi javasoltuk, hogy a minisztériumban határozzanak erről. Mivel a Tolna megyei értekezlet volt az el*ső e témában, így a MÉM- nek még nincs a jelvény-, vagy oklevélkérdésben határozott álláspontja, Én azt hiszem, szükséges és tudunk majd adni oklevelet azoknak, akik előadássorozatunkat végighallgatják. — Jó munkát és sok érdeklődőt kívánunk a falusi téli estékre. — Köszönjük és a rendező szervek nevében azt is megköszönöm, hogy a Tolna megyei Népújság jó partnerünk ebben a jó ügyben.-PlHegyi terepjáró Az uljanovszki autógyár UAZ típusú terepjáró személygépkocsija 4600 méter magasságig jutott fel az Elbrusz lejtőin. Egy olasz idegenforgalmi vállalat — jelentette a szovjet sajtó — UAZ típusú terepjáró gépkocsikat vásárolt, hogy a turistákat azzal juttassa fel az Etna tűzhányó kráteréhez. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129-01, 123-61. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 120-11, 120-10. Telex: 14251, postafiók 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készült ofszet rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 52 069 — ISSN 0133-0551 Képünkön a kiégett Dacia