Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-22 / 18. szám
1977. január 22. “Képújság 3 Névtelen levél Tamásiból Bedilgozók hátrányos helyzetben? Jogaik azonosak az üzemi dolgozókéval A névtelen levélnek általában az a sorsa, hogy papírkosárba dobjuk. A Tamásiból érkezett nem ezt érdemli. A község és környékén dolgozó hetven bedolgozó sérelmeit panaszolja fel, abban a reményben, hogy az újság majd igazságot szolgáltat. Más igazságot, mint amit a törvények előírnak. Ezért érdemel több figyelmet ez a névtelen levél, amelynek facsimiléjét mellékeltük. A Simontornyai Bőr- és Szőrmeipari Vállalat bedolgozóinak helyzetéről, a levél nyomán, az igazgatónál érdeklődtünk. Beszélgetésünk tanulságos volt: nem minden panasz panasz, és nem minden névtelen levél jóindulatú. Az igazság felderítése érdekében, mint ahogy pontokba szedte levélírónk a bedolgozók panaszait, úgy válaszolunk valamennyi felvetésre. Annál is inkább, mert az igazgató kifejezetten arra kért bennünket, hogy úgy, ahogy a levélíró írta, jelenjen meg a kérdés és rá a válasz. Kezdjük is mindjárt a tényekkel. A levélíró kiválóan ismeri a vállalatot. Tudja, hogy évente 170 000—220 000 bőrlabdát varrnak, és ezeket az üzemben csak 12—15 dolgozó szabja, készíti elő az anyagot a négyszázhúsz bedolgozónak. Tamásiban valóban körülbelül hetven bedolgozója van a simontornyai vállalatnak, és talán hatvanan érik el a száz- százalékos teljesítményt, ami alapja az egy labdáért kifizethető darabbérnek, az ötven forintnak. A KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK — A bedolgozók évek óta nem látják a vezetőiket. — Másfél éve Ozorán, Tamásiban, Simontornyán tájértekezletet tartottak az ösz- szes bedolgozónak. Az igazgató, a labdaüzem vezetője, a szakszervezeti titkár, a munkaügyi vezető vett ezeken részt és válaszoltak minden kérdésre. Azóta is nemcsak a szakszervezet, hanem a labdaüzem vezetője is rendszeresen kijár a bedolgozókhoz. Természetes viszont, hogy mindegyik labdavarró lakására nem tudnak eljutni. De minden faluban van egy-egy megbízott, néhol kettő is — sőt Tamási községben Molnár Gyula művezető — anyagot ad ki. kész labdát vesz át —, akik arra is jogosultak, hogy ne csak a munkáról, hanem munkajogról is beszéljenek, hivatalosan állást foglaljanak. — A bedolgozóknak gőzük sincs arról, hogy van kollektív szerződés. — A tamási művezetőnél megtekinthető a kollektív szerződés, ezenkívül a községi megbízottaknál is. A vállalat több tucat szerződést kiküldött azoknak, akik kérték a vállalati munka alaptörvényét. Egyébként a dolgozók ismerik a kollektív szerződést, hiszen ha valami gondjuk van, a szerződésre hivatkozva reklamálnak a művezetőnél, üzemvezetőnél. — Még nem volt példa arra, hogy a bedolgozó szak- szervezeti beutalót kapott volna. — Sokan kaptak beutalót, tavaly például egy siófoki és egy simontornyai asszony családos beutalót kapott. A gyönki Sasvári házaspár is üdült, Németh Ferenc bedolgozó gyermeke üdülhetett, a balatoni üdülőt ketten utasították vissza, Horváth György, egy pári bedolgozó fia ifjúsági üdülésen volt. Viszont nem tudták kielégíteni Dákóné kérését: Sopronba kért beutalót, csak balatonit tudtak volna részére adni. A felsőnyéki Hovodzák Lajosné beutalókérését nem tudják teljesíteni: a Szovjetunióba kér üdülési beutalót. Segélyt — szakszervezetit és vállalatit is — a bedolgozók — létszámukhoz viszonyítva — többet vesznek fel, mint az üzemi dolgozók. így kapott segélyt Nagykónyiban Horváth- né lakásépítéshez többek között. — A bedolgozó csak tizenkét nap alapszabadságot kap. — Több alkalommal elmondták a gyár vezetői, s minden bedolgozót így indítanak el: két bedolgozói „státusz” van. Egyik a biztosított, a rendszeresen munkát végző, akinek ugyanolyan jogai, kötelességei vannak, mint a benti — üzemi — dolgozónak. A nem biztosított bedolgozó, tehát aki alkalomszerűen varrja a labdát, s akire nem lehet megbízhatóan építeni — az idevonatkozó munkajogi utasítások értelmében —, nincsenek olyan jogai, mint a biztosított bedolgozónak. A tizenkét nap alapszabadságot megkapják, annak ellenére, hogy ez nem teljesen jogszerű. — Nem kapott idáig még tüzelőutalványt a bedolgozók közül senki. — Aki kért kapott. Sőt hatszáz forint előleget adtak, nem utalványt, tüzelővásárlásra — erről a lehetőségről mindenki tud. — A vállalat a 65 centi- méteres és 68 centiméteres kerületű labdákat gyártat általában. Régebben a két termék között volt különbség, de mióta előre lyuggat- ják az anyagot, egységesen nyolc öltés van egy-egy soron, ami azt jelenti, hogy mindkét labdán egyforma munka van, a 65-ös labdáért mégis 3 forinttal kevesebbet fizetnek. — Valóban így van. — Munkaszerződést a vállalat csak a 3. és 5. hónapban köt a dolgozókkal. — Munkába lépéskor azonnal megkötik a szerződést. A munkához szükséges anyagot rendszeresen a helyszínre, tehát a községi megbízotthoz szállítják. Anyaghiány miatt még egyetlen panasz sem érkezett a vállalathoz. — A dolgozók hallgatnak, nyelnek, maguk között kimondják elkeseredésüket, szólni azonban senki sem mer, mert nem kétséges, hogy ki húzza a rövidebbet. — A tisztességes bírálatot tisztességgel fogadják. Arra még nem volt példa, hogy valakit retorzió ért volna — jelentés sem a járási pártbizottsághoz, sem a vállalat párt- szervezetéhez nem érkezett. A községi megbízottak, a tamási művezető — mint véleménynyilvánítási fórum, illetve további közeg — az üzemi demokrácia egyik fóruma. Ki kell használni — még a névtelen levélírónak is. — A vállalat a tamási raktároson keresztül utasít- gat. — A raktáros: művezető. Joga, kötelessége, hogy a munkát a legjobb minőségben követelje meg, mert fizetni is csak jó munkáért lehet. Az pedig a dolgozók természetéből fakad, hogy amíg munkás, művezető és igazgató lesz — a munkában a függőségi — ha úgy tetszik paran- csolási —, módszer, mint olyan fennmarad. Azzal együtt természetesen, hogy a dolgozók véleményére hallgat a művezető, az igazgató is — a döntés előtt. A döntés után nem lehet azon vitatkozni, hogy nyolc öltés helyett kilencet, vagy hetet tegyenek egy szelet Adidas-labdára, mert akkor azt az Adidas nem veszi meg, és akkor miből fizetnék a dolgozót? A válaszok pontosabbak, még konkrétabbak lehettek volna, ha a levelet nem névtelenül küldi tamási levélírónk. Egyébként a vállalat vezetői bármikor készséggel leülnek beszélgetni a névtelen levélíróval, vagy bárkivel, akinek gondja, baja, külön elképzelése van a munkáról. Egy ilyen beszélgetésről mi is szívesebben imánk. PALKOVÁCS JENŐ Az előző cikkemben em------------------ lített gödöllői t anácskozásnak is egyik fő témája volt: hogyan tovább „a mezőgazdaság nehéziparában”, a szarvasmarhatenyésztésben? Dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter egyebek közt bejelentette: az 1977-re előirányzott húszezres tehén- létszám-növelés, no meg a tejhozamok emelése révén az ország történetében először szeretnénk elérni, hogy kétmilliárd liter fölé növekedjék az ország tejtermelése! Hogy ennek a törekvésnek mennyi ága-boga van, azt jól tudja minden szakember. Maga a miniszter is utalt rá, hogy az Egyesült Államokban járván látta csak igazán: milyen' jelentős tartalékaink vannak takarmányok dolgában. így megemlítette, hogy sokan vallják: pusztán a gyeptermesztésünk megkétszerezhető. Sok olyan ismert módszer van, amely valamilyen oknál fogva nem terjedt el. A miniszternek kezeügyébe jutott a minap egy 1911-ben megjelent munka: Dorner Béla Legelőgazdálkodás című szakkönyve. „Ez a könyv akár ma is kiadható” — állapította meg Romány Pál, ezzel is igazolván, hogy sok régi módszer lenne föleleveníthető. — A már ismert módszerek adaptálásáért április 4-re akár két Eötvös-dijat is adnánk — folytatta a több száz főnyi tsz- szövetségi és tanácsi vezetőkből álló hallgatóság előtt a miniszter, hozzáfűzvén, hogy hétmillió forint jutalmat szánnak a tejtermelési verseny legjobbjainak díjazására, ugyancsak a tavasz folyamán. Idetartozónak mondotta a jól dolgozó brigádok tapasztalatainak elterjesztését, s kissé eltűnődött azon, hogy sokszor mondjuk: a mezőgazdaság fölött nincs tető, ezért is olyan bonyolult eredményt produkálni a szakembernek. „A jószágok fölött viszont van tető, s lám, mégis ugyanazon fajta, azonos istállóban miért ad olykor fele annyi tejet?” Kétségtelen, hogy van ebben szerepe a rét- és legelő- gazdálkodás, a gyepgazdálkodás, a szálas és tömegtakarmányok termesztése elmaradottságának, nem ritkán évszázados „színvonalának”. Tavaly például 20—21 százalékkal termett kevesebb szálas és tömegtakarmány, mint 1975-ben; apadt a lucerna vetésterülete is, amit azonban sikerült ellensúlyozni oly módon, hogy a gazdaságok 130 ezer hektáron vetettek másodnövényként takarmányt, s minden eddiginél több mellékterméket takarítottak be az állatállomány át- teleltetésére. Az óesztendő végén szervezeti intézkedéseket is hozott a MÉM, hogy még világosabbá váljék a takarmánygazdálkodás és az állat- tenyésztés összefüggése. Ennek egyik fontos fejleménye, hogy az Országos Takarmány Felügyelőséget beolvasztották az Országos Állattenyésztési Felügyelőségbe, s az új intézmény elnevezése ez lett: Országos Állattenyésztési és Takarmányozási Felügyelőség. Kicsiben az efféle összefüggésekre persze nem nehéz rábukkanni, termelőszövetkezeti példa is akad rá, hogy meglelték szervezetét az érdekek összehangolásának. Az érdi Bentavölgye Tsz-ben láttam — amelynek elnöke, Dé- kány István, egyébként tavaly kapott Eötvös-dijat —, hogy a legelőgazdálkodást a főállattenyésztő hatáskörébe utalták. „így aztán vagy jól, vagy rosszul dolgozom, de mindenképpen egyazon érdekeltség alapján” — említette a főállattenyésztő. A gödöllői országos tanácskozást a szervezők fölhasználták arra, hogy a dunavarsányi Petőfi Tsz elnöke, dr. Tresser Pál bemutathassa — szóban és filmen — szarvasmarhatenyésztési módszereiket. Az elnök elmondta egyebek között, hogy pillanatnyi állatsűrűségük az országosnak a háromszorosa. Vetésszerkezetük olyan, hogy el tudják látni a nyolcszáz tehenet takarmánnyal. Modern telepükön — ahol 61 ezer forintba került egy férőhely — húsz munkaórát használnak fel ezer liter tej előállításához, s az egy dolgozóra jutó évi termelési érték megközelíti az egymillió forintot, ami hatszorosa a tsz hagyományos telepén elért színvonalnak. Dunavarsányban Holstein- Friz és magyartarka tehenek egyaránt vannak, így lehetőség nyílik a legkülönfélébb egybevetésekre. Közülük pusztán egyet említünk: az utóbbi állomány tejtermelésén fele annyi a nyereség, mint az előbbién. Dr. Csomós Zoltán a MÉM illetékes főosztályvezető-helyettese, a napjainkban folyó fajtaváltást ahhoz hasonlította, amely a XIX. század közepén történt hazánkban. Akkor Svájcból importált törzsállatok vetették meg alapját a minőségi cserének, a mai fajtapolitika célja pedig: nagy genetikai képességű állomány megteremtése a tej hasznosítás dolgában, másfelől a világpiaci hatásokkal is számotvető húshasznosítású állomány kialakítása. A cél tehát kitűzve, — elérése megannyi tartalék kiaknázását sürgeti. KERESZTÉNYI NÁNDOR Híradás a pusztából Csámpa A „puszta” fogalmát gondolatban sosem társítjuk a forgalomhoz, hanem épp ellenkezőleg, a magányossághoz, elhagyatottsághoz. A századok folyamán maga a kifejezés is átértékelődött. Amikor a török kiűzetése megtörtént, a „puszta” szó szerinti pusztaságot, egykor volt falu helyét jelentette. Ezt a mai Csámpára még a rosszakarat se foghatná rá. A 6-os főútvonal mentén lévő kis település forgalmas. Percenként robognak erre autók, autóbuszok, kamionok, áruval megrakott teherautók. 110 házában több mint félezer ember lakik, ilyen lélekszámmal akár kisközség is lehetne. Mégsem az. A szórt rend. szerben épült házak csak itt- ott vallanak olyasmiről, mintha utcasorrá kívánták volna rendezni azokat. Alsó- és Felső-Csámpát (mert természetesen ilyen is van!) az idegen csak helyi felvilágosítások nyomán képes elválasztani egymástól. A régi, kis iskolában már évek óta nincs tanítás. A házcsoportok közti legforgalmasabb pont a Paksi ÁFÉSZ 15. számú vegyesboltja, amit jó érzékkel telepítettek épp a főút mellé, mert így legalább akkor is el lehet látni áruval, ha köröskörül sárrá változtatta az ösvényeket, utakat az eső, vagy olvadás. Paks felé az autóbuszok utasainak, de az árut szállító maszek kertésznek is kitűnő az összeköttetése. Még néhány esztendő, és az, aki ilyenkor jobbra tekint, megváltozott tájat láthat. A fenyőtelepítés, mely szinte védőfalként választja el Csámpát az épülő atomerőműtől, sikerült. Az erdészek újabban feltűnő rokonszen. vet árulnak el a fenyőfélék iránt. Itt, mire az atomerőmű elkészül, fenyőerdő lesz. A vadbőség aligha csökken, az itteni vadásztársaság tagjainak sosem volt okuk panaszra és évről évre élvezhetik a maguk kitűnő vad- gazdálkodásának hasznát. „Atomvárosról” már rég. óta beszélünk, szinte előlegezve a Csámpa szélén lévő jelzőtáblától jól látható Paksnak a várható közigazgatási előrelépést. „Atompuszta” természetesen nem lesz. Csámpát már ma is elsősorban eljárók, ingázó dolgozók lakják. A házak megmaradnak, de újabbak építésére engedélyt nem adnak ki. Csámpán lakni lehet, sőt, nagyon szép házakban is lehet lakni. De senki nem tolakszik azért, hogy Csámpán lakhasson. Ezért a ténymegállapításért remélhetőleg nem neheztelnek meg a csámpaiak. Ordas Iván Fotó: Komáromi Zoltán Forgalmas a 6-os főút A boltból útban hazafelé
