Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-20 / 16. szám
1977. január 20. “rflÉPÚJSÁG 3 Dolgoznak a mesterek, hogy a régi iskola minél előbb otthonná váljék Fotó: bj. Kidobott gépek is termelnek Városkörnyéki községek - és a bürokrácia? Ismeretes, hogy Dombóvár irányítása alá a nem is túlságosan távoli múltban egész sor község került, melyeket a szaknyelv „város környéki” jelzővel illet. A változások sosem zökkenőmentesek és csak örülni lehet annak — amiről lapunkban irtunk már —, hogy eredményeseknek bizonyultak. A sok korábbi mende-monda, szóbeszéd és feltételezés között az is szerepelt, hogy az új közigazgatási rendszerben növekszik majd a bürokrácia, hiszen „közigazgatni” (ez is egy rossz beidegződés!) csak sok tisztviselővel lehet. Utánanéztünk a tényeknek, melyek nem erről vallanak. Az utolsó, rendelkezésre álló adatok szerint a Dombóvár hatósugarába tartozó 16 községben többen — 18 615-en — éltek, mint magában a városban. A 16 község 8 közös tanácsa mindössze 68 személyt foglalkoztatott, beleértve a hivatalsegédeket is. Legtöbben — tizenhármán — a Lápafővel, Nak- kal és Váronggal együtt több mint 3000 lelkes szak. esi tanácsnál voltak; legkevesebben — öten az 1308 lakosú Gyulajon. Csaknem két évig álltak kihasználatlanul a volt sárpilisi általános iskola épületei. A gyerekek Decsre, a központi iskolába járnak, így maradtak üresen a jó karban lévő épületek. Jó néhány javaslat elhangzott, hogy mire lenne legcélszerűbb felhasználni a szép parkkal körülvett épületeket.' Végül megszületett a döntés, Sárpilis volt iskolája szociális otthon lesz, hogy a gyerekek helyett megfáradt öregek találjanak otthont falai között. Januárban kezdték meg az átépítési munkákat a decsi tanács költségvetési üzemének dolgozói. Még ez évben átadják az ötven személy befogadására alkalmas épületrészt és az új konyhát, amit — már a jövőre gondolva — százötven főre terveznek. A távlati tervek szerint — mivel a csendes és szép környezet kedvező és a terület adott —, még ebben az ötéves tervben százszemélyes pavilonnal bővítik majd az új szociális intézményt. Csibekeltelés a háztájiba, Kajdacson pusztai baromfitelepéről mentek Kajdacsra, újítottak. A keltetőgépek belső elrendezését célszerűen átalakították, például a tízezres kapacitású gépbe 12 ezer 600 tojást lehet berakni egyszerre. A gép belsejének átrendezését a gyakorlatban egy helybeli lakatosmester végezte el, vagyis megvalósította Bernáthék elgondolását. Jelenleg újabb bővítés folyik, de mos már úgy, hogy az épületet nagyobbítják meg egyharmadnyi résszel. Az új szárnyat az ÁFÉSZ építőbrigádja készíti. Már a tetőfedésnél tartanak és az egész munka, a belső szerelés az idei nyáron készül el. Az új gépteremben 120 ezer tojás befogadására alkalmas gépsor lesz. Megvette az ÁFÉSZ a tolnai keltetőállomás gépeit. A beruházáshoz a MÉSZÖV is adott pénzt. Ennek az új épületnek alagsora is van, itt lesz a csibetároló, az előkészítő és a raktár. Az eredményről, a jó kelési statisztikáról már szóltunk, de hozzátartozik a teljesítmény méltatásához: sokkal több csirkét keltetnek az utóbbi időben a kajdacsi üzemben, mint amennyit a terv előír: 1976-ban a terv 750 ezer naposbaromfi volt, és kikelt egymillió 48 ezer csirke. meg 25 ezer kacsa. Az idei évre mintegy 800 ezer naposbaromfi szerepel a tervben. Jelenleg New Hampshire fajtát keltetnek és ezt az egész szezonban folytatják, továbbá lesz még TSL-hibrid- és kacsakeltetés is. Szombaton, január 15-én már az összes gép üzemel. A 16 dolgozó közül 13 kajdacsi. A törzsgárda szocialista brigádot alkot. Kiváló munkájával a nagydorogi ÁFÉSZ brigádjai közül első helyen végzett tavaly a munkaversenyben. (gemenci) Az idei első kiscsibék január 19-én bújtak ki a tojásból a kajdacsi keltetőállomáson. Nagyüzem ez, bár kevesen dolgoznak benne és „termékeit” főként kisgazdaságok. háztáji baromfitartók kapják. Az induláskor, 1966. április 4-én még a keltető is kicsi volt egyébként: mindössze 40 ezer tojás számára volt hely a gépekben, egyszerre. Most 230 ezer tojás befogadására alkalmas a keltetőüzem. Heti 40—50 ezer csirke kel, attól függően, teljes-e az üzemelés. Különleges történetet lehetne írni arról, hogyan fejlődött naggyá a nagydorogi ÁFÉSZ kajdacsi keltetőállomása. Bernáth György üzemvezető csak megemlítette, sorolva az évenkénti gyarapodást, hogy volt olyan eset is, amikor az ország más vidékén egy pajtából szedték össze a használatlan és darabokban heverő keltetőgépet. Nagyon olcsón sikerült megvásárolni több esetben is „kiselejtezett” gépeket. Sok helyen, nem végeztek gazdaságossági számítást és mivel megmaradtak a kevés gépnél, hamarosan befulladt a vállalkozásuk. Bernáth György ék éppen azért fejlesztették évről évre az üzemet, hogy érdemes legyen falusi keltetéssel foglalkozni. Hogy mennyire érdemes, bizonyítja; Csehszlovákiába is szállítottak naposkacsát, Jugoszláviába pedig csirkéket. Persze nem cél az exportálás, inkább kivételes eset volt. A csirkéket és kacsákat Tolna megyei háziasszonyok kapják, hogy felneveljék őket, továbbá jut még a kajdacsi tak ki; 85 százalékos eredményt is elértek a kacsakeltetésben. A keltetőgépeket maximálisan kihasználják. A „zsúfolt” szót ne használjuk, hiszen nem tesznek több tojást a gépekbe, mint amennyi befér, viszont jóval többet beraknak annál, mint amilyen kapacitásra készítették őket gyárilag. Ez úgy lehetséges, hogy a keltetőállomás három régi, gyakorlott szakembere, Bernáth György és felesége, valamint Baranyai József üzemvezetőhelyettes, akik az Alsótenge- lici Állami Gazdaság lencsenaposbaromfiból Fejér megye két tenyésztőkörzetébe. A tenyésztojás 70 százalékban kisüzemekből, vagyis a háztájiból kerül Kajdacsra, szakcsoportok tagjaitól és a szekszárdi kisállattenyésztő szakszövetkezet községeiből. Az eredmények nagyon jók. Tavaly 82 százalékos volt a kelés a New Hampshire fajtánál, 76 százalékos a TSL-hibridnél, 80 százalékos a Plimauthnál és a kacsatojások 79,8 százalékából is egészséges aprójószágok bújTartalékok a mezőgazdaságban (II.) Energiatakarékosság - földcserékkel Ha bárki rátekint az ál- ------------------ lami gazdaságok térképére, meghökkentő benyomásokat szerezhet. Igaz, néhol összefüggő foltokat is láthatunk ezen a térképen, így nagy táblát tükröz a Hortobágy vagy egy régi állami birtok, Mezőhegyes, de mihelyt a Dunántúlra pillantunk — kivéve Lajta-Hansá- got — sokkalta szakadozottabb a földek el- és megoszlása. Baranya, Somogy, Veszprém megye tájain, mondhatni, cikkcakkosban ékelődnek egybe az állami, termelőszövetkezeti, s a térképen már föl sem tüntetett magánföldek, az ésszerűség leghalványabb kívánalmainak is alig-alig engedvén. T ermészetesen mindez adottság, ha úgy tetszik, örökség a javából; a ma már mindössze 137 állami gazdaság a „szektor” létrehozásakor, 1948—49 táján ennél sokkal több volt, úgy 400-ra rúgott a számuk. Az összevonások még tavaly is folytatódtak — nem tisztelvén a megyehatárokat. Ez azonban már nem megy valami simán. Olykor még a járási hivatalok is berzenkednek, ha „kicsúszik alóluk”, (voltaképpen csak jelképes irányításuk alól) valamely állami gazdaság. Érthető, hogy mind az Állami Gazdaságok Országos Központja, mind az Országos Földhivatal helyteleníti ezt az alapállást, beleértvén a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztériumot, az említett szervek felügyeleti hatóságát is. Dr. Romány Pál miniszter például így fogalmazott egyik interjújában: „A megyehatár ne legyen szinte államhatár jellegű... a közigazgatási egységek vezetői és maga a lakosság számoljon azzal: ezek az egységek... nem pótolnak semmiféle természetföldrajzi és gazdaságföldrajzi egységet. Hiú ábránd és szükségtelen olyan igénnyel föllépni, hogy valamennyi gazdasági szervezetünk illeszkedjék ezekhez a határokhoz.” A miniszter egyik legfőbb tartalékunkat látja például a megyehatárokat sem respektáló földcserékben: a racionálisabban kialakított táblák révén csökkenthetők a szállítási távolságok, következésképpen tetemes energiaköltség — nagy szó ez napjainkban ! — takarítható meg. Tehát nem elsősorban*"az esztétikusabb-egységesebb térkép érdekében lenne meggyorsítandó az egyébként már itt-ott, bátortalanul, de mégiscsak megkezdett folyamat. Két dunántúli gazdaságban, Bakon és Devecserben tapasztaltam ilyen próbálkozásokat, egyszersmind sikereket. A Zala megyei Bak községben központját fölépített, ám 34 falu határában „csordogáló”, kilencezer hektáros, százharminc kilométer átmérőjű állami gazdaság egyik vezetője így vázolta előttem a földcserék helyzetképét: — Korábban a 6/1970-es ÉVM—MÉM—PM rendelet szabályozta az állami tulajdonban lévő ingatlanok — főleg mezőgazdasági területek — kezelési jogának átadását. Azelőtt is voltak persze önkéntes földcserék állami gazdaságok és termelőszövetkezetek között, az előbbiek inkább adtak, átvételre kevésbé hajlottak. Volt ilyen eset gazdaságunk és a zalatárnoki tsz között; cseréltünk földet, adtunk épületet, még forgóeszközöket is, amely utóbbiakat megegyezés szerint fizette meg a tsz. Számunkra kieső földek voltak ezek, amelyek beékelődtek az ő területükbe; ugyanez fordítva is elmondható, természetesen. Most zártabb és nagyobb egységek alakulhattak ki, a szállítási távolság megcsappant — a cserék tehát eredményesek voltak. Ez a folyamat nem állt meg, további terveink vannak. A Veszprém megyében lévő Devecseri Állami Gazdaság bőséges példatárát nyújtja a különféle, olykor hármas földcseréknek. Volt, amikor „szőrért szőrt” alapon — ez az egyik vezető plasztikus kifejezése — cseréltek földet tsz- ekkel, s olykor fizetségre is sor került. Milyen megtakarítások kalkulálhatók ki? Itt is világosan kitűnt: egy tagban lévő földön olcsóbb gazdálkodni! Korábban öt teherautó kizárólag csak arra szolgált, hogy járja a távolságokat, nem is szólván a személyszállítási bonyodalmakról. Gyorsan kitűnt, hogy nem pusztán áruszállítási gondokat lehet megoldani: munkaerő is megtakarítható ily módon. Devecserben 120 ember szabadult föl, mégpedig azzal, hogy a kis majorokból kivonultak. s így kevesebb vezetőre, s fizikai munkásra van szükség. Mert akármilyen kicsiny egy major, vagy istálló; ta- karmányos, éjjeliőr, gondozó mindenüvé kell, külön-külön. Vagyis a kis állattenyésztési telepek jócskán hozzájárultak a létszám növekedéséhez. Mentényi Miklós, az Állami Gazdaságok Országos Központjának vezérigazgatója szerint gyorsabban lehetne előrelépni például a hajdúsági löszháton, ahol az új, tavaly megalakult agráripari egyesülés keretében lehetne megvalósítani ökonomiku- sabb rendezést. A Tiszántúlon is van néhány akut probléma, mint amilyen a Berettyóújfalui Állami Gazdaság. Egy számítás szerint az állami gazdaságok 640 ezer hektárnyi szántójából 60—70 ezer hektár lenne az ésszerűség jegyében „elmozdítható”. Persze akad „csakazértis” vonakodás, aminek föloldására most már — szeptembertől — van új jogszabály. A földrendezésekről szóló 1976. évi 23-as tvr., s a végrehajtásáról rendelkező 29/1976. IX. 2. MÉM számú rendelet megkönnyíti, sőt ösztönzi a földcseréket, ugyanakkor lehetőséget teremt arra, hogy a megyei tanács kezdeményezzen földcseréket. Viszonylag új keletű jogszabályról lévén szó, még nem valami nagy a mozgolódás. Miként az Országos Földhivatalban értesültem, egyelőre csupán Szolnok megyéből érkezett híre annak, hogy a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya élni kíván a szóban forgó lehetőséggel. Az országos érdek, a---------------2------ mezőgazdaság további ésszerű fejlesztése azt diktálja: jól megfontoltan ugyan, de lépjenek a gazdaságok bátrabban erre az útra. S ha nem saját elhatározásból teszik, fogadják ebben a szellemben a megyei tanácsok kezdeményezését. Erre mondják, hogy — mindenkinek megéri. K ERESZTÉNYI NÁNDOR Szociális otthon Sárpilisen
