Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-19 / 15. szám
A KÉPÚJSÁG 1977. január 19. ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 naszos, sem az egység vezetője nem tudott tgnút hozni az esettel kapcsolatban, az ügyet nem tudtuk lezárni. A szerkesztőség által megküldött levél kézhez vételekor indítottam fegyelmi eljárást az egység vezetője és helyettese ellen. Azonban a kiterjesztett tanúmeghallgatás során sem sikerült bizonyítani, hogy a vendéget az egység vezetője ütötte-e meg először. December 23-án — az egységben történt ellenőrzés alkalmával feltárt hiányosságok miatt — kiterjesztettem a fegyelmi eljárást és meghoztam a fegyelmi határozatot, melynek értelmében Erdős Ágoston egységvezetőt elbocsátás, Erdős Ágostonná helyettes szintén elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtottam. Szövetkezetünk vezetése és vendéglátóipari dolgozói nevében a panaszostól elnézést kértünk. méter. A belterületi ingatlanokon történő legkisebb telepítési távolságot az 1970. évi 36. számú tvr. végrehajtását szabályozó 25 1970. (XI. 26.) MÉM számú rendelet 10. paragrafusa határozza meg. Ennek értelmében a három méternél magasabbra növő gyümölcs- és egyéb fa legkisebb ültetési távolsága a telekhatártól két méter. Ebben az esetben ennek az előírásnak a panaszban említett növényzet nem felel meg. Amennyiben ez a telkének rendeltetésszerű használatát zavarja, vagy az épület állagát rongálja, úgy a polgári jog szabályai szerint kérheti a birtokháborítás megszüntetését, vagy az okozott kár megtérítését. Miből tevődik össze a tartásdíj? Kisvendéglői verekedés és tanulságai Egy bátaszéki olvasónktól felháborodott levelet kaptunk. Azt írta, hogy a helyi, másodosztályú kisvendéglőben egy alkalommal fiatalemberek kártyáztak. Ott évek óta rendszeres unaloműző volt ez a játék. Az üzletvezetőnő felkérte őket, hogy a kártyázást hagyják abba. A fiúk tisztelettudóan megkérték, hogy hadd fejezzék be a partit. Erre az üzletvezetőhelyettes összetépte a kártyát és felpofozta az egyik fiatalembert, aki nem viszonozta a pofonokat, viszont kérte a panaszkönyvet. Mivel az üzletvezető-helyettes nem hozta ki a panaszkönyvet, a fiatalember azért az irodába ment, ahol a pincérek a helyettes vezetőnő dirigálására agyba-főbe verték. A fiú olyan sérüléseket szenvedett, hogy azonnal a megyeszékhelyre kellett szállítani, ahol az orvosok elsősegélyben részesítették. A fiatalember néhány hétig táppénzen volt. „Nem tudom, lesz-e az ügyből valami, mert a vendéglőben nem ez volt az első ilyen eset, s eddig a dolgot minden esetben sikerült elsimítani.” Tóth Mihály, a Bátaszék és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet igazgatóelnöke a következőket válaszolta: — Az egyes számú kisvendéglőben 1976. november 27-én történt verekedéssel kapcsolatban a vendég panaszbejelentést tett és elmondta a történetet. Tekintettel arra, hogy sem a paTelefonszámunk: 129-01, 123-61. Hány méterre legyen a gyümölcsfa Morvái Lajostól Majosról kaptunk levelet. Azt irja, hogy szomszédja az ő házához 70—80 centiméterre ültetett gyümölcsfákat. Amikor felhívta szomszédja figyelmét, hogy ez szabálytalan, azt a választ kapta, hogy mindenki azt csinál saját udvarán, amit akar. A Tolna megyei Tanács V. B. bonyhádi járási hivatalától Ambrus Antal osztály- vezető válaszol: — Valóban, a szomszéd a telekhatártól 50—60 és 80 centiméterre dió-, alma-, illetve körtefát ültetett. A fák magassága 3, illetve négy Zsidó Béláné magyarkeszi olvasónk azt a kérdést teszi fel, hogy az apa fizetéséből hány százalékot vonhatnak le gyermektartásdíjként, illetve a táppénzből hány százalék jár? Ezen kívül vonnak-e le arányosan gyermektartásdíjra az apa nyereség- részesedéséből, illetve az il- letménykukorica-termésből. A választ dr. Deák Konrád osztályvezető ügyész adja meg: — A Minisztertanács 12 1974. (V. 14.) számú rendeleté szerint: „A gyermektartásdíjat — megegyezés hiányában — a bíróság a tartásra köteles személy munkabére, járandósága, egyéb jövedelme és vagyoni viszonyai alapján állapítja meg. A munkabérhez hozzá kell számítani a kötelezettet megillető minden egyéb bér jellegű juttatást, továbbá minden egyéb rendszeres jövedelmet (részesedés, prémium, jutalom, egyéb jövedelem, stb.) A tartásdíjat általában úgy kell megállapítani, hogy az gyermekenként elérje a kötelezett átlagos munkabérének és az őt megillető juttatásoknak 20 százalékát. A kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igény a munkabér és juttatások 50 százalékát nem haladhatja meg. A bíróság a tartásdíjat az összes körülmények mérlegelése alapján a gyermek szükségleteinek figyelembevételével 20 százaléknál alacsonyabb vagy magasabb összegben is megállapíthatja. Ennél figyelembe kell venni a gyermeket gondozó másik szülő anyagi körülményeit is.” A jogszabályok lényegében tehát a fentiek szerint rendelkeznek, és a bíróság feladata, hogy a tartásra kötelezett díjazását, jövedelmét, bevételeit figyelembe véve állapítsa meg a gyermektartásdíjat — akár fix összegben, akár százalékosan, vagy éppen fix összegben is és százalékosan is — úgy, hogy az a kötelezett átlagos jövedelmének 20 százalékát gyermekenként elérje. Hangsúlyozzuk azonban ismételten, hogy a tartásdíj — az összes körülmények mérlegelése alapján — ennél a 20 százaléknál alacsonyabb is, magasabb is lehet. Ml VÁLASZOLUNK .v.v.y.-.v.v.-.-. A gyermekgondozási segélyről szóló korm. rendeletnek a ter- melőszövetkezetek ■•ííiJwS nőtagjaira vonatko- zó rendelkezését módosítja a 43/1976. (XII. 29.) MT számú rendelet, amikor kimondja, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezet nőtagja akkor jogosult gyermekgondozási segélyre, ha a szülést megelőző naptári évben vagy a szülést megelőző tizenkét hónapban tsz-tagként legalább 120 napon át részt vett a közös munkában. Jogosult a gyermekgondozási segélyre az a dolgozó és jelenleg gyermeke gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon levő nő is, aki a szüléskor rendelkezett az előírt feltételekkel, ha gyermeke a harmadik életévét még nem töltötte be. A tartós földhasználatról szól az 1976. évi 33. számú törvényerejű rendelet, amely szerint állami és szövetkezeti tulajdonban álló földet magánszemélynek, illetőleg jogi személynek tulajdonába nem, hanem termelés és más gazdasági tevékenység vagy építés céljára csupán tartós használatába lehet adni. A földet építés céljára az épület fennállásáig, de legalább ötven évre. termelés céljára pedig legalább ötven évre kell használatba adni. A földhasználó halála esetén a földhasználati jog átszáll örököseire. A föld- használati jogról a tulajdonos javára természetesen le is lehet mondani. A jogszabály a Magyar Közlöny 1976. évi 103. számában jelent meg és 1977. évi január hó 1. napján lépett hatályba. A fenti jogszabállyal szoros összefüggésben módosítja az 1976. évi 34. számú törvény- erejű rendelet a földtulajdon és földhasználat továbbfejlesztéséről szóló korábbi jogszabályt, s ez utóbbiból — amely ugyancsak a Magyar Közlöny 1976. évi 103. számában olvasható — csupán az alábbiakat idézzük: „A termelőszövetkezet a tulajdonában levő földet csak szocialista szervezetnek adhatja el. Az erre a célra felhasználható terület kijelöléséhez előzetes hatósági engedély szükséges.” A munka minőségi színvonalát növelő, ösztönző bérformák alkalmazását írja elő az építésügyi és városfejlesztési miniszter 1/1977. (I. 10.) ÉVM számú rendelete. A bevezetendő bérformának olyannak kell lennie, amely a fizikai dolgozókat a termékek, illetve az építőipari munka minőségének javításában érdekeltté teszi. Az érintett vállalatoknak belső szabályzatban kell intézkedniük a végzett munka minősítésének rendjéről, a minősítők feladatairól és mulasztás esetén a felelősségre vonás módjáról. A jogszabály — amely a Magyar Közlöny 1977. évi 1. számában jelent meg — 1977. január hó 10. napján hatályba lépett. Indokoltnak tartjuk felhívni a figyelmet az OKISZ Értesítő 1976. évi 40. számában megjelent 11/1976. OKISZ számú ajánlásra, amely az ipari szövetkezetek 1977. évi gazdasági és mozgalmi feladatairól szólva kiemeli: „Változatlanul fontos feladat a szövetkezeti belső ellenőrzés hatékonyabbá tétele... Az ellenőrzés legyen a vezetői munka és a testületi vezetés szerves része, formái biztosítsák a szabálytalanságok megelőzését, a hibák gyors és eredményes megszüntetését.” Itt utalunk a szövetkezetek új alapszabályai elkészítésének fontosságára is. Dr. Deák Konrád a TIT szekszárdi szervezetének elnöke 8. — Az a szokás náluk — ecsetelte a segédmester —, hogy a házasság előtt meg kell a dolognak lenni. Ez törvény. A szülők a házban alszanak, az ágyon, a jány meg az udvarlójával fenn a padláson, a szénában, az ő tudtukkal. — Kipróbálják egymást — mondta a kövér asszony. — Ez nem vicc ? — Mert somolyogtak ott. A technikus is mosolygott, a festődéből, ő is odajött. Egy szót sem szólt, csak Anyics- ka megérezte, hogy ott van. Szeme bársonyát megérezte a hátában. A szív kis kalimpálása elég volt, hogy ujjai elbutuljanak, csaknem elejtett egy csévét, s a kettes sze- degetéshez is alig lett mersze. Mikor félre is lesett, hogy megbizonyosodjék, magában pajkos elégedettséget és megnyugvást érzett: „Hát idejött. Idehúzta valami.” Anyicska észrevehetően megváltozott. Mikor pedig a technikus megszólalt, egyszeriben ő is szóra bátorodott és nagyon is élénk lett. A technikus csinos volt és fiatal, s máris sok mindent tudott. Az újságok és könyvek érdekelték. És minden, ami a világban történik. Most is érdeklődve figyelt, s amikor beleszólt, kedvesen és választékosán beszélt. Ezt mondta: — Az ilyen népszigeteknek nincs utánpótlásuk a kultúrában... Nem lehet okolni őket a magunk felelősségének fölvetése nélkül... Ezt arra mondta, hogy a hegyi falucskát elmaradottsága miatt csepülték, ahol az emberek közmondásosan együgyűek, viselkedésük durva és a fejük tele van babonával; tán bizony még boszorkányok is vannak náluk. — Lonci is kifogott egy csinosát — mondta a segédmester. Mikor kimulatták ezen magukat, akkor mondta a technikus, amit mondott és még ezt szólta: — De befizetek én a magunkfajta kultúr- emberekre is. Anyicska szövetségest érzett maga mögött. És még túláradó kedvet érzett. — El kell egyszer jönni — mondta. És mindjárt Loncit hívta, hogy jöjjön el a búcsúra, most, Péter-Pálkor. Meglátja, milyen szép falu és milyen jók ott a népek. Lonci- ba fogódzott, de a többieknek is szólt. — Lesz citromos torta? — kérdezte Lonci csak úgy. — Lesz. — Hát tudd meg, hogy megyek. — Elhatározta egy pillanat alatt. A technikus még akkor is ott maradt, mikor a többiek elszéledtek a helyükre. Hívta Anyicskát, hogy úgyse tud mit csinálni, nézze meg a festődét. Anyicska gondolta, miért ne. Mikor a bálákhoz értek, tréfásan azt mondta a technikus, hogy tartsák tiszteletben a „törvényt” és bújjanak a bálák közé, mintha odahaza lennének a szénapadláson, amit a segédmester beszélt. Anyicska a homályos világításban felnézett. Tiszta szeme csupa hitetlenség volt, s egy harmatcsepp csillanását is észre lehetett venni benni. De csak egy pillanatra, mert hirtelen sarkon fordult és elszaladt. Később lett áram. Újra csattogtak a gépek. Anyicska fürge ujjakkal dolgozott: val- cokat kötött be és szakadt szálakat sodort össze; járt-járt a fonógép kocsija mögött kilométereket. Míg Lónci egyszer megkérdezte tőle: • — Bogaram, te sírsz? Itt volt Péter-Pál ünnepe. Kellemes kirándulóidővel. Hegyi szellő lengedezett és szárítgatta a könnyű párát. Már hetekkel előbb festettek, meszeltek, csinosították a házakat, takarították az udvarokat. A templomot felöltöztették, az oltárok fölé zöld gallysátrakat emeltek, és zöld gallyal díszítették a bejáratot. A cifra művű kereszt alatt, mely friss ezüstben ragyogott és amelynek talapzatát megtisztogatták a mohától, vásárosok verték fel sátraikat. Az utca fellocsolva, kiseperve, s a portalan légben sütés-főzés illatfelhői gomolyogtak. A falevél is csillogóbban fürdött a nedves napfényben, mint köznapokon. Csaknem minden házba vendéget vártak. Anyicskáék vendége is megjött a városból. — Lonci! — kiáltott Anyicska. Leszaladt a magas betonlépcsőn. Véletlenül tekintett ki a konyhaablakon, hát csak megpillantja: de ismerős! — Látod, hogy nem hamukáztam — mondta Lonci, összeborultak. — De titeket megtalálni! Teréza a lépcső felett még korlát nélküli kis előtéren mosolygott, kezét kötényébe törölgetve. A szülike, akit itt babicskának neveztek, s a konyha mélyén kuporgott kissé már gör- nyedten, a nagyothallók szokásával tenyerét füléhez tartva érdeklődött: — Kto tam? — A lányunk kis barátnője jött a gyárból! — mondta Teréza kiáltva. A babicska bólintott, mindketten boldogan mosolyogtak. S Loncit kellemesen érintette a vendégszerető fogadtatás. Máris úgy találta, hogy nagyon szép napja lesz. Teréza a szobából hozott ki támlás széket, és hűvösségtől való homályát — mert porszem ugyan nem volt rajta — ruhával le- törölgette. A babicska görnyedten csoszo. gott a süteményért. Matej pedig fekete bársonyünneplőben éppen előjött a szobából, a templomba indult. Elterült a mosoly az arcán. — Isten minálunk hozta! — Majd Anyicskát .figyelmeztette: — Likőrrel megkínáljatok vendégkisasszony ka! Ittak, ettek. De csak egy korty, egy falat erejéig, amennyit a megtisztelés kíván. Az ebédnek kell tartogatni a helyet. Lonci jópofa volt, úgyszólván csak ő beszélt. — Édes kis fészek — mondta. — De micsoda ócska határokat járatnak hozzátok! Azt hittem, kiköhögi a lelkét, mire felérünk. Gondolják, nektek ez is jó. — Azelőtt ilyen se volt — mondta Anyicska — csak lábusz. Mindnyájan nevettek a „lábuszon”. De aztán elakadt a szó. Hallották a beharangozást. Anyicska templomra volt öltözve. — Ha gondolod, oda mehetünk, ott van most a látnivaló — ajánlotta Loncinak. Lonci bennevolt, csak attól tartott, nem felel meg az öltözéke. Farmerét, dzsekijét mutatta, arcába lógó rendetlen fürtjeit megrázogatta. Kirándulásra öltözött, nem ünnepre. — Ó — mondta Anyicska —, nem érdekes! Itt sem úgy van már, mint régen. A babicska is biztatta. — Dávno?... — mosolygott és legyintett. Azt akarta mondani, régen se volt másképp. S elmondta, hogy mezítláb is mentek templomba. — Nem volt neki topán, bekötötte lába rongyba, azt mondta, van neki seb... Bizon, bizon... Mosolygott fogatlan szájjal. Teréza is mosolygott, a konyhakötény rabigájában. A lányok pedig felkerekedtek. Az üres utca akárcsak nekik lenne locsolva, felseperve. S a kövek a fényben nedvesen csillogtak a lábuk előtt. Mintha két királynő elé szőnyeget gurítottak volna. Egymásba karoltak jókedvűen, egy „konz- zsuzsa”-számot dúdoltak. Lonci úgy is viselte a haját, mint Koncz Zsuzsa. Felértek a templomdombra, s ott mindjárt el is hallgattak. Nem voltak már egyedül. Különösen a sátraknál ácsorgott néhány bámészkodó. De a kereszt kőtalpán is ültek. Suhancok. Lonci azt hitte, hogy láncon viselt papírkeresztjük búcsús szokás. (Schubert Péter rajza.) (Folytatjuk)
