Tolna Megyei Népújság, 1977. január (26. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-19 / 15. szám
1917. január 19. “ÍÉPÚJSÁG 5 Fotóriporter tudósítónk, Czakó Sándor, a decsi vadásztársaság tagjait kísérte el egy téli vadászatra. Részt vett a hajtásban, és a maga módján — fényképezőgéppel — ő is vadászgatott. Indulás előtt sorszámhúzás Találat Hozzad, szépen! Gyűlik a zsákmány Rókaportré „Levett kalappal adjuk meg a tiszteletet a vadnak” A kétismeretlenes Hivatalos ügyekben általában végső és megdönthetetlen érvként, szóban, vagy írásban citálják az ezerkilencszázhuszonöt per ezerkilencszázhuszonöt pont emtéem- hátévé, esetleg jékáipszilon tíz per dé harmadik bekezdés ötödik pont utasítást, miszerint is... és mindenki meg van győzve. Ja, az egészen más, ha utasítás van rá, akkor ugye egyértelmű. Le van zárva minden vita. A dolog akkor is elintézett, ha egyik fél sem tudja, mi is van abban a bizonyos pontban megírva. Végre egy kis változatosság, sóhajtottam fel, mikor a szabószövetkezet üzemi lapja tudtomra adta, hogy a határozott vezetőség határozottan úgy határozott, miszerint is visszavonja korábbi, idézem: „ismeretlen számú és keltű határozatot, mely szerint a terhes nőknek hat hónap után napi egy óra munkaidő-kedvezményt biztosít”. Az érintettek biztosan értenek belőle, a célját tehát elérte a közlés. Na de mi az, hogy ismeretlen keltű? Ha egy több száz éves mammutfenyő, vagy óriásteknős, esetleg ezredéves csontok keletkezését, születési idejét nem tudják, az még hagyján, de egy határozatét, amelyre hivatkoznak, sőt, cáfolják, pontosabban visszavonják. Azt, aminek a számát se tudják... Először — nem kis rosszindulattal — hanyagságot szimatoltam a dolog körül, de aztán rájöttem, hogy ilyesmiről szó sincs. Nem kisebb dologról van itt szó — ha jól sejtem —, mint fegyverről és módszeres harcról! Ez igen, így kell ezt csinálni. Ez aztán küzdőszellem, most aztán odavágtak! Hogy kinek? Maguknak? Ugyan kérem; a bürokratáknak! Tessék csak elképzelni, a szőrszálhasogató hivatalnok olvassa az újságot, olvasgatja, békésen böngészi, egy- szercsak derült égből villámcsapás, égzengés, földindulás, megmozdul alatta az eddig oly masszívnak tűnt föld... újra olvassa, kiguvadt szemekkel „ismeretlen számú és keltű”... egy határozat! Szinte látom, ahogy magába roskad. Egy bürokratának ez minimum sokk, vagy gutaütés, infarktus, tőrdöfés abba az érzéketlen szivébe. Csak gratulálni tudok. így kell ezt csinálni. — steiner — A gazdasági bűncselekmények tanulságai Beszélgetés ár. Czili Gyulával, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesével Legmagasabb bírói szervünknek, a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának feladata a bíróságok elvi irányítása, a fellebbezés vagy törvényességi óvás alapján elé kerülő ügyek jogerős eldöntése. A bűncselekmények számából, az egyes cselekménycsoportok arányainak, valamint az elkövetési módoknak és körülményeknek alakulásából általános érvényű következtetéseket von le. A bíróságok elé kerülő ügyek jelentős része vagyon elleni, illetve gazdasági természetű. Ezekről, s a belőlük levonható általános tanulságokról kérdeztük meg dr. Czili Gyulát, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesét. — Milyen jellegű gazdasági bűncselekmények kerültek leggyakrabban az utóbbi időben a Legfelsőbb Bíróság tanácsai elé? — Ha csoportosítani akarjuk a jogerőre emelkedett ügyeket — hangzott a válasz —, többféleképpen is tehetjük ezt. Egyféle bűncselekményeket úgy lehetne legjobban jellemezni, hogy a társadalmi, a csoport- és az egyéni érdek sorrendjének felcseréléséből, ezek helytelen szem- beállításából származnak. Más ügyekre az a jellemző, hogy konjunkturális jellegűek: elkövetőik visszaélnek azzal, hogy még nem minden téren tudja a társadalom kielégíteni az egyes emberek jogos igényeit. Külön kell beszélni azokról az ügyekről, amelyeknek vádlottairól a bíróságon derül ki: feddhetetlen múltú emberek, akik fontos beosztásba kerülve úgy gondolták, rájuk nem kötelező a jogszabályok tiszteletben tartása. A TÖRVÉN Y MINDENKIT KÖTELEZ — A felsorolásból is kiderül, hogy az utóbbi ügyek nemcsak bűnüldözési, de morális szempontból is külön említésre méltóak. Talán egy idevágó példa illusztrálhatná az elmondottakat? — Korántsem „szenzációkeltés” a célunk, hanem az, hogy a közvélemény figyelmét felhívjuk bizonyos bűn- cselekmények társadalmi veszélyességére. Itt nem csupán az ügyek gazdasági kihatásaira gondolok — noha azok sem lebecsülendők —, hanem arra: senki sem hiheti azt, bármilyen beosztásban volt vagy van, bármilyen tiszteletre méltó múlt áll mögötte —, hogy önmagát felül emelheti a jogszabályokon. Egyetlen példa: Győrött az egyik nagy vállalat igazgatója, közgazda- sági főosztályvezetője, továbbá ugyanennek a vállalatnak munkavédelmi felelőse és egyik gyáregységvezetője került bíróság elé. Ügyüket fellebbezés folytán a Legfelsőbb Bíróság tárgyalta másodfokon, jogerős ítéletet hoztunk. A vállalat fölöttese, a tröszt, munkaversenyt hirdetett, amelynek feltételei között kizáró okként szerepelt, ha valamelyik vállalatnál halálos, csonkulásos következményű, vagy tömeges üzemi baleset következik be. Ugyancsak a tröszt hirdetett külön munkavédelmi versenyt is, magasan díjazva azt a vállalatot, amely legbiztonságosabban dolgozik. Az ügyben szereplő vállalat vezetői eltitkolták a náluk bekövetkezett üzemi baleseteket, így a versenyt megnyerték és 478 ezer forintot kaptak. Szintén ennél a vállalatnál történt, hogy az igazgató, a közgazda- sági főosztályvezető és az szb-titkár fiktív jutalmakat osztott ki, a „megjutalmazot- tak” kötelesek voltak a kapott összeget visszafizetni. A pénzt reprezentációs célokra költötték el. Ezzel újabb, több mint 40 ezer forintos kárt okoztak a népgazdaságnak. Kiderült a tárgyalás folyamán, hogy a vállalat vezetői jó előre felhívták a művezetők figyelmét: a legközelebbi munkaverseny értékelésekor az kap legtöbbet, aki legjobban el tudja titkolni a nála bekövetkezett baleseteket. — Természetes — folytatja a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese —, hogy ezekért a bűncselekményekért büntetés jár. Az igazgató korábban vezető párt- és állami tisztségeket töltött be, s úgy gondolta : ez az ő számára kivételes elbánást jelent, számára nem kötelező a törvények tiszteletben tartása. Bíztak ebben bűntársai is, arra számítva, hogy az igazgató neve, múltja mögé bújhatnak a felelősségre vonás elől. Tévedtek. A Legfelsőbb Bíróság jogerőre emelte az elsőfokú ítéletet, amely az igazgatót és a főosztályvezetőt végrehajtható szabadságvesztés- és pénzbüntetéssel, s a többi vádlottat is cselekményüknek megfelelő büntetéssel sújtotta. A JÓS2ANDÉK NEM MENTSÉG — Milyen tendenciák figyelhetők meg a társadalmi és a csoportérdek szembeállításából, illetve a csoport- és magánérdekeknek a társadalmi érdekek elé helyezéséből származó bűncselekményeknél ? — Elég sűrűn találkozunk azzal, hogy a vádlottként elénk kerülő gazdasági — főleg szövetkezeti — vezetők tulajdonképpen jót akartak, de a jót rosszul akarták. Másoknál a jószándék legfeljebb feltételezhető, de bizonyítani azt lehet, hogy vélt csoport- érdekből megkárosították a népgazdaságot. Ismét mások üzérkednek, s ezt szövetkezetek, szocialista gazdálkodó szervek legalizálják. Az első két bűncselekményfajtánál közös az, hogy mire a bíróság elé kerülnek az elkövetők — az elért gazdasági eredmények már meg is semmisültek, vagyis a megfontoltság, az előrelátás teljes hiánya jellemzi az ilyen embereket. Például: mezőgazdasági termelőszövetkezetek eladják terményeiket, majd tárolási szerződést kötnek a felvásárló vállalattal. Megkapják a tárolásért járó pénzt, de mire a vállalat el akarná szállítani a terményt, kiderül, hogy azt (vagy annak jelentős részét) feletették a tsz állataival. A szövetkezet vezetői ilyenkor azzal védekeznek, hogy ők jót akartak, hiszen az állat- tenyésztés fontos, de a zárszámadásra, a tagságnak osztandó pénzre is gondolni kell. Előfordul, hogy az így keletkezett hiány csak 2—3 év múlva mutatkozik, s a rosszul számító vezetők is addigra kerülnek bíróság elé. — Melyek azok a bűncselekmények, amelyeket konjunkturális jellegűnek nevezett? — Több ilyen bűncselekményfajta fordul elő a bíróságok gyakorlatában. Kezdjük a legismertebbekkel, az építkezési ügyekkel. Köztudomású, hogy a lakásépítési program teljesítése ellenére még mindig nagy a lakáshiány, az emberek szeretnének mielőbb, igényeiknek, elképzeléseiknek megfelelő lakáshoz jutni. Nemrégen került bíróság elé építő kisiparosok ügye. ök társasházak építésére szövetkeztek, de ehhez sem képesítésük, sem jogosultságuk, sem kapacitásuk nem volt. Az építtetni akaróktól nagy összegeket vettek fel, új meg új építkezéseket vállaltak, de befejezni egyiket sem tudták, ahogy mondani szokás: lyukat lyukkal akartak betömni, egyik építkezéstől a másikhoz vitték át a tőkét, míg végül feljelentették őket. Ugyancsak konjunkturális jellegű az a bűncselekménytípus, amely abból ered, hogy gazdasági vezetők fontos, megoldandó feladatok elvégzésére a kollektív szerződésben előírt bérért nem kapnak szakembereket. Ilyenkor „ráígérnek”, olykor a megállapított bér ötszörösét is. Amikor fizetésre-kerül sor, kapkodnak, illegális forrásokból teremtik elő a pénzt. Ez az út szinte biztosan a vádlottak padjáig vezet. Bizonyos mértékig még az olyan esetek is ide sorolhatók, amikor sikkasztásért vagy hasonló bűn- cselekményekért büntetett embereket helyeznek pénz kezelésével járó munkakörökbe. Ezt gyakran a munkaerő- hiány okozza. A baj azonban ott van, hogy az illető előéletének ismeretében sem veszik a fáradságot fölötteseik, hogy kellően ellenőrizzék tevékenységüket. ALKALOM SZÜLI A TOLVAJT — Túl a büntetőjogi felelősségre vonáson, milyen tanulságokkal szolgálnak a büntetőügyek az ön, illetve a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a társadalom számára? — A gazdasági, közelebbről a népgazdaság elleni bűn- cselekmények természetszerűen csak egy részét képezik a bíróságok elé kerülő ügyeknek, de horderejűket, társadalmi hatásukat tekintve, igen jelentős részét. Folytatva a gondolatot: a bűncselekmények hatása szinte mindig sokkal nagyobb, mint maga a cselekmény. A közvélemény — talán a sajtóban szokásos szűkszavú ismertetésnek is szerepe van ebben — sokszor leegyszerűsítve látja az ügyeket, s nem érti, hogy látszólag ugyanolyan bűncselekményekért miért szabnak ki a bíróságok különböző súlyú büntetéseket. Pedig a bíróságnak meg kell vizsgálnia minden körülményt, a társadalmiakat és a személyieket egyaránt, mérlegelnie kell a büntetés elriasztó és nevelő hatását, törvényes eszközökkel el kell vonnia a bűnös úton szerzett anyagi javakat, stb. — Tanulság az is, amit a régi magyar közmondás úgy foglal össze, hogy „alkalom szüli a tolvajt”, vagyis sokkal komolyabban, szigorúbban kell végre venni a társadalmi tulajdon védelmét, őrzését. Nemegyszer hónapokig keresik milliós értékű gépek gazdáját, míg végre előkerül, s felelősségre kell vonni hűtlen kezelésért. S még egy nagy tanulság: a vállalat, a köz vagyonáért felelős mindenki, aki ott dolgozik. Természetesen a vezető nagyobb mértékben, mint a kis beosztásúak, de nekik is van felelősségük. Az üzemi demokrácia szélesítése magával hozza azt is, hogy mindenki jobban érezze magáénak a köz tulajdonát, lépjen fel annak védelméért bárkivel szemben. VÁRKONYI ENDRE
